Ezúttal Alsólendva polgárosodásával foglalkozunk, azzal a folyamattal, amely az osztrák-magyar kiegyezést követően a Lendva-vidéket is erőteljesen megérintette.

Az elmúlt alkalommal befejeztük a nagy hírnevű alsólendvai főúri család, a Bánffyak korának bemutatását, most a Bánffy-korszakot követő mintegy két évszázadról foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.

E jeles, országos szinten meghatározó szerepet betöltő nemesi családnak az utolsó évtizedeit ismertetjük, amelynek a családfa végén szereplő nagyformátumú képviselője gróf Bánffy Kristóf volt, akinek élete és érdemei összefonódtak Alsólendva és vidéke török fenyegetésével és a családnak a római katolikus vallásra való visszatérésével.

A térség legtekintélyesebb főúri családja, az alsólendvai Bánffy-dinasztia a fejlődésének tetőpontjára érkezik. Ez a tény bő fél évezreddel később készített összegzésünkben sem minősíthető kevesebbnek, minthogy az említett arisztokrata család a 15. és a 16. században a korabeli magyar országos politikai elit jeles és meghatározó tényezőjének számított.

A Hahold család a Bánffyakká alakul, és eközben megdöbbentő szintre emeli a nemzetség presztízsét. Ezzel együtt emelkedik Alsólendva és tágabb környéke is magasabb szintre a késő középkorban.

Forrásban nem bővelkedünk, de a fennmaradt tudásanyag szépen kirajzolja a főúri családok kialakulását.

Történelmi sorozatunk keretében a következő néhány alkalommal nem egy muravidéki történelmi esemény vagy jelenség, illetve egy-egy jeles személy bemutatásával jelentkezünk, hanem a Lendva-vidék, azon belül elsősorban Alsólendva fontosabb történelmi sajátosságainak a vázolására vállalkozunk a régmúlt történelmi korszakokban.

A 20. század első harmadának meghatározó alsólendvai esperesplébánosáról, Strausz Flóriánról szólunk. Strausz a 19. század kilencvenes éveitől az 1920-as évek végéig a tágabb Lendva-vidéken nem kevesebb, mint 34 esztendőn át szolgált. Küldetése első éveiben Dobronakon volt plébános, majd Alsólendvára került.

Olyan egykori muravidéki egyházi személyről osztunk meg információkat, akiről korábbi műsorainkban már többször szóltunk, azonban ellentmondásoktól nem mentes megítélése ellenére megérdemli, hogy ismételten foglalkozzunk vele: nem kisebb szakrális építmény létrehozásának a megszervezése fűződik a nevéhez, mint a muraszombati Szent Miklós székesegyház.

December és az óév végéhez közeledünk, mindenki a karácsonyi ünnepeket várja. A mi vidékünkön hála istennek alapvetően nyugodt körülmények közepette érkezhet a kis Jézus, azaz reális elvárás a szeretet, a béke és a megnyugvás, ami a Földgolyónkon – sajnos – nincs mindenütt így. Mellesleg a Muravidéken sem volt mindig békés a karácsony.

Egy olyan infrastrukturális törekvés kezdetét ismertetjük, amelynek csírája közel 120 esztendeje vagy talán már korábban megfogant a tágabb Mura menti térségben, a megvalósulása azonban máig nem történt meg, annak ellenére, hogy egykor is, ma is, nagy szükség lett volna, illetve lenne rá. A muravidéki vasútvonal kiépítésének agóniája Alsólendva és Muraszombat között.

Mai műsorunk az 1956-os magyar forradalom megünneplésével időben szinte egybeesik, ezért olyan kimagasló magyar egyházi és történelmi személyiségnek a Mura mentéhez kacsolódó életszakaszát foglaljuk össze, aki 1956-ban is fontos tetteket hajtott végre. Mindszenty József bíborosról, Magyarország egykori, a nyilasok és a kommunisták által egyaránt meghurcolt hercegprímásáról lesz szó.

Felemásnak minősíthető helyzetben érte a Muravidéket 1941 tavaszán a délszláv állam széthullása, és a tájegység Magyarországhoz történő visszacsatolása. A gazdaság és kereskedelem terén ezzel ismét sok minden fejtetőre állt. Az élet azonban akkor is folyatódott, és keresni kellett a működés feltételeinek lehetőségét. Miként kezdődött, illetve kezdődhetett el a gazdasággal való érdemi törődés a tájegység keretében 1941. április 16-a után, amikor a magyar katonaság bevonult a Muravidékre?

Újra a második világháború Muravidéket is érintő négy évében találjuk magunkat. Ezúttal azonban nem egy korabeli időket megélő személy visszaemlékezései által közelítünk az időszakhoz, hanem az oktatási élet prizmáján keresztül mutatjuk be azt. Hogy nézett ki az élet az iskolapadokból szemlélve, miként alakult az oktatáspolitika a 4 évnyi „magyar világban”?

Másfél évtizede elmúlt már annak, hogy a Muravidéken nagyobb figyelmet szenteltek a tájegység területéről származó, a tudomány és a vallási élet terén kimagaslót alkotó egyéniségnek, a neves jezsuita egyetemi tanárnak, Dobronoki Györgynek, valamint életművének. Ezen változtatunk most.

Lendva-vidék és Alsólendva városa dualizmuskori, főképpen a 19. század második felének népességi viszonyaira, polgárosodására, intézményrendszerére, tisztségviselőire és általános fejlődésére vonatkozó kérdéseket boncolgatjuk, mert akkortól e tekintetben is már „sok víz lefolyt a Murán”, és a néhány generációval előttünk élők helyzetét ma már alig ismerjük.

A tágabb Lendva-vidéken reményeink szerint kevés olyan ember akad, aki valamilyen módon vagy valami kapcsán ne találkozott volna Hadik Mihály nevével. Arról az egykori vitéz katonáról beszélünk, akinek a földi maradványai, vagy ha úgy tetszik, a múmiája a Lendva-hegyi Szentháromság templomban, illetve kápolnában lévő üvegkoporsóban máig megtekinthető. Mai rádióműsorunk hőse nem más, mint a híres, Mária Terézia császárnő korában, 1757. október 16-án Berlint elfoglaló magyar hadvezérnek, Hadik Andrásnak az édesapja.

Egyházasbükki Dervarics Kálmánról lesz ma szó, aki a szabadságharc idején főhadnagy volt, majd később, a 19. század második felében, a Lendva-vidék szorgalmas hivatalnoka, három évig Alsólendva bírája, azaz polgármestere, majd aljárásbíró, folyamatosan pedig a térség krónikása volt.

Mai műsorunk főszereplője néhány nap híján száz esztendeje született, sajnos azonban ő nem érte meg a századik születésnapját. Már bő másfél évtizede eltávozott közülünk, és a sárvári temetőben nyugszik férje és édesanyja társaságában. A Lendva-vidék idősebb nemzedékéhez tartozók még emlékezhetnek őrá, vagyis a hosszúfalui születésű, az 1970-es évek elejétől Sárváron élő Madarász Pálnéra, leánykori nevén Kun Margitra…

Egy kedves muravidéki házaspár, a petesházi néhai Vida István és főképpen a még élő neje, Ilona néni emlékei felidézésével kívánunk ezúttal visszatekinteni a második világháború időszakának szörnyű megpróbáltatásaira. Kettejük gyermek- és fiatalkorának képeiben tisztán tükröződnek a huszadik század muravidéki sorskérdései is.

Ezúttal a Mura menti térségben néhány évtizeddel ezelőtt közismert, ma már sajnos nem élő, netán valamennyire elfeledett két szlovén származású pap visszaemlékezése révén tekintünk vissza a második világháború tágabb időszakára. A római katolikus Camplin Ivan vagy Ivan Camplin és az evangélikus Skalics Gusztáv lesznek jelképesen a vendégeink.

A Mura mentén született emberek többsége erősen vonzódik a szülőföldjéhez; többségük akkor is hazakívánkozik, ha életének kihívásai a Muravidéktől messzire eső tájakra sodorják el őt. A mai műsorunkban a második világháborúval összefüggő eseményekre egy olyan személy életútja révén utalunk, aki mintegy hat évtizedet Kanadában élt, azonban amikor csak tehette hazalátogatott a Lendva-vidékre, az ő szeretett szülőfalujába, Kapcára.

Ezúttal is túlnyomórészt a második világháborúval összefüggő eseményekre és élményekre összpontosítunk. Akiknek élményeit ezúttal felidézzük, olyan személyek, akik még néhány hete, illetve egy-két hónapja közöttünk éltek. A közelmúltban azonban sajnos eltávoztak az élők sorából, így e műsorral tisztelgünk az emlékük előtt.

Mai műsorunkban folytatjuk a II. világháború tájegységünkkel és a Mura menti emberekkel összefüggő eseményeinek felidézését, mégpedig – amint azt eddig is tettük – a történeteket megélő személyek visszaemlékezéseinek ismertetése alapján. Mai műsorunknak két hetési származású, közülünk nem túlságosan régen távozó személy lesz a főszereplője.

Szent István napja ünneplésének a felidézésére térünk ki Muravidék vonatkozásában az elmúlt száz esztendőben, főképpen olyan időszakokra fókuszálva, mint az 1919-ben bekövetkező impériumváltás, azaz az állami hovatartozás megváltozása, továbbá a második világháború időszaka, majd a szlovén önállósulás utáni esztendők. Kitérünk még a 2006-ban szlovén állami ünneppé nyilvánított ún. muravidéki ünnep történelmi előzményeire, valamint időszerű kihívásaira.

Fordán József Pincén, míg Géczi Kálmán katolikus család sarjaként Szentlászlón vészelte át a második világháború sorsdöntő hónapjait. Hogy mit láttak, miként álltak helyt, arról vallottak az érdeklődő történésznek életük őszén.

Soós Gyula, Marton Ferenc, Kaszás Erzsébet. Völgyifalu három visszaemlékezője is megerősítette, hogy e kedves kis falu mindennapjait is tönkre tette az Európában mindent felemésztő második világháború.

Olyan, részben értelmiségiek, részben fiatalok és gyermekek szemszögéből tekintünk vissza a második világháború időszakára, valamint a háború utáni megpróbáltatásokra, akik csak abban az időszakban – tehát 1941 és 1945 között – tartózkodtak a vidékünkön, konkrétan Alsólendván. Küronya Teréz, Háromfai Edit és Vőneki Borbála világháborús emlékei…

Deutsch Erzsébet és családja kálváriájának felidézésével illusztráljuk a holokausztot, azaz 1944 szomorú tavaszának eseményeit a régiónkban, és egyben emlékezünk a 82 esztendeje történtekre.

Tanultunk-e valamit a történtekből, avagy már mindenki elfelejtette azokat? Ez a kérdés merül fel az ukrajnai krízis kapcsán. Pedig a huszadik század negyvenes évei már megmutatták, mit jelent valójában a háború… Mi ezúttal Mészáros Dezső, Hancs Ferenc és Szekeres Frigyes történetei által közelítünk hozzá.

Ezúttal két személy példájával illusztráljuk azokat a szörnyűségeket, melyek a 20. század ártatlan embereire, konkrét esetben a felnőttkort éppen csak megkezdő vagy annak a korai szakaszát taposó fiatalembereket sújtották. Szereplőink az egykori magyar-jugoszláv, azaz a mai magyar-szlovén államhatárhoz nagyon közeli falvakból származtak.

A II. világháború időszakának egyik legnagyobb magyar tragédiája, a Don-folyó menti, azaz doni katasztrófa. Ott 1943 elején a 2. magyar hadsereg emberállományának és felszerelésének jelentős része odaveszett. A kétszázezres hadsereg kötelékében több muravidéki legény is szolgált annak idején, velük emlékezünk vissza e legsötétebb időszakra…

Az impériumváltás 1920 után gyökeres változásokat hozott az élet minden terén az önálló tájegységként kialakuló Muravidéken is. Mondtuk ezt a korabeli oktatást bemutató műsorunk apropóján. Csak természetes, hogy ugyanez igaz a vallási élet aspektusaira is ebben az időszakban. Hiszen örök igazság, hogy a lélek dolgait is igyekszik megszabni, kontrollálni az éppen érvényes államhatalom.

Az impériumváltás 1920 után gyökeres változásokat hozott az élet minden terén az önálló tájegységként kialakuló Muravidéken is. Az itteni magyarság minden szempontból a folyamat vesztesének számított. Igaz volt ez a nemzeti identitás egyik legfontosabb aspektusára, az oktatásügyre is. A magyar nyelv, a magyar nyelvű diákok száma – ilyen vagy olyan tényezők által – folyamatosan visszaszorul a húszas és harmincas évek során.

Az 1956-os magyar forradalomról hosszú ideig, az egypártrendszer megszűnéséig nem lehetett őszintén beszélni. Az utóbbi három évtizedben azonban tanulmányok és monográfiák százai, előadások és visszaemlékezések ezrei, valamint interjúk, filmek, emlékműsorok és színielőadások próbálják megismertetni a magyar nemzet 20. századi történelmének legfényesebben tündöklő eseményét.

A két világháború közötti muravidéki magyar kulturális életről mesélünk. A művelődési élet kibontakozását ezekben az években módszeresen zavarták a hatóságok. Ami azonban 1919-ig természetes volt, az valamilyen formában e nehéz helyzetben is utat tört magának. De vajon milyen úton-módon?

A két világháború között létrejött muravidéki kisebbségi magyar nyelvű sajtótermékekre fókuszálunk, mivel erről eddig kevés információ jutott az éterbe. Mely magyar, illetve magyarul is megjelenő újságok, lapok tekinthetők az első próbálkozásoknak a Muravidéken 1919 után és mit érdemes róluk tudni?

76 esztendő telt el egy szörnyű esemény óta, ami a második világháború befejezése után néhány hónappal történt a Lendva-vidéken, pontosabban az akkori Alsólendvai járás területén. A kommunista párt irányításával újonnan létrejött jugoszláv, azaz szlovén hatalom nemzeti alapon több száz muravidéki magyart a Maribor melletti Hrastovec várába, illetve annak környékén kialakított koncentrációs táborba hurcoltatott.

A szlovén nemzeti önállósulás 30. évfordulóján – ami a muravidéki magyarok szempontjából is fontos esemény volt – felidézünk néhány fontosabb mozzanatot a muravidéki magyar nemzetiségi érdekképviselet alakulásáról. Ezúttal annak első szakaszával, az 1970-es évektől a szlovén önállósulásig terjedő időszakkal foglalkozunk.

Tkálecz Vilmos megítélése elsősorban a Mura menti – szinte senki által el nem ismert – államalakulat létrehozása miatt jobbára negatív úgy a magyar, mint a szlovén oldalon. Azonban, ha mindenkinek, akkor neki is kijár a tisztesség: ismerjük meg a teljes életrajzát eme ellentmondásos muravidéki történelmi szereplőnek.

1941. április 16-a újra felkavarta a muravidéki helyzetet, mert aznap – éppen nyolcvan esztendeje – a magyar állam katonai alakulatai a birtokukba vették a Muravidéket. Megszállás volt az említett esemény vagy visszacsatolás, netán valami más?

Halász Dániel mártírpap, egykori alsólendvai káplán, későbbi nagypalinai plébános szörnyű halálának 76. évfordulója emlékére megrajzoljuk portréját, és elmondunk mindent, amit csak tudni lehet az 1945. március 16-án őt ért bűntényről.

A Muravidék 20. századi történelme első felének egyik kulcsfontosságú, meghatározó szereplője volt id. Klekl Jožef római katolikus plébános, lapszerkesztő és politikus, több ciklusban a belgrádi parlament országgyűlési képviselője, a tájegység szlovénajkú közössége nemzeti tudatának formálója és őrzője.

Obál Béla egyike volt a kulcsfiguráknak az impériumváltás idején. Ő a magyar fél által kinevezett kormánybiztosként azon volt, hogy a Muravidék Magyarország igazgatása alatt maradjon a világháború után is. Munkáját nem koronázta siker, azonban életútja így is roppant tanulságos.