Winamp Logo
Infostart.hu - Tudósítóink Cover
Infostart.hu - Tudósítóink Profile

Infostart.hu - Tudósítóink

Hungarian, Political, 1 season, 1160 episodes
Episode Artwork

Ez nem egy szálloda – kemény üzenet a toryk új reménységétől

„Nem minden kultúra egyenlő” – írta egy kampánycikkében a brit konzervatív párt vezetőválasztási versenyének egyik esélyese. A volt miniszter szerint a bevándorlók nem kezelhetik „szállodaként” az országot, be kell illeszkedniük.
10/2/20240
Episode Artwork

Ritkán látható politikai bűvésztrükk a prágai kormányban

Jan Lipavský cseh külügyminiszter noha pártja kilépett a cseh kormánykoalícióból, marad a Petr Fiala miniszterelnök vezette kormányban. Pedig azért hirdettek sajtótájékoztatót, hogy lemondását bejelentsék.
10/2/20240
Episode Artwork

Boris Johnson bombát robbantott: "a királynő csontrákban halt meg"

Megnevezte II. Erzsébet néhai angol királynő betegségét Boris Johnson. Az egykori brit kormányfő erről nemsokára megjelenő memoárjában ír. Johnson azt is közölte: a királynő gyakran gyorsabban értesült hírekről, mint a miniszterelnök.
10/1/20240
Episode Artwork

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
10/1/20240
Episode Artwork

Hatalmas hullámokat vethet az amerikai kikötői sztrájk

Az évszázad legnagyobb kikötői sztrájkja indult kedden az Egyesült Államokban. A keleti parton Texastól Maine államig 45 ezer dolgozó állt le a munkával. Emiatt akadozik a kereskedelem, mivel nem rakodják a konténereket.
10/1/20240
Episode Artwork

Boris Jonhson tengeri rajtaütést fontolgatott Hollandia ellen

A volt brit kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy a pandémia idején szerinte „elraboltak” országától ötmillió, brit fejlesztésű Covid-vakcinát.
9/30/20240
Episode Artwork

Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

A cseh kormánypártok között kialakult viták miatt a Kalózpárt kedden kilép a koalícióból – jelentette be a párt elnöke, Ivan Bartoš. Ezt a lépést követi majd a párt két – külügy- és jogalkotási – miniszterének lemondása.
9/30/20240
Episode Artwork

Nincs szlovák állampolgársága a szlovákiai magyar párt új elnökének

Gubík Lászlót választotta meg elnökévé a szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség. „Egy modern és konstruktív, a magyar kisebbséget képviselő párt létrehozásán szeretnék dolgozni, amely egyben a nemzeti kisebbségek által lakott régiók érdekeit is képviseli” – nyilatkozta az új elnök.
9/30/20240
Episode Artwork

Már megint nyílik a vagyoni olló: lemaradnak a világ szegényei

Az utóbbi tíz évben leállt a világ szegényebb országainak felzárkózása. Azaz, lassabban haladnak a jólét felé, mint ahogy a gazdagok gazdagodnak. Pedig, a 90-es évek közepétől húsz éven át éppenséggel visszaszorulóban volt a szegénység és javultak a mutatók. A folyamat azonban körülbelül tíz éve elakadt – írja az Economist magazin.
9/29/20240
Episode Artwork

Forrongás brit földön: ki segít az angol születésű embereken?

A brit hatóságok ugyan szigorú büntetésekkel letörték a főként fehér, szegény észak-angliai lakosok migránsellenes tüntetéseit, de a felszín alatt ott bugyog a harag. Sokakat a közszolgáltatások siralmas állapota dühít, ami miatt bűnbakot keresnek.
9/28/20240
Episode Artwork

Izrael: megöltük a Hezbollah vezetőjét

A Bejrút elleni pénteki légicsapásokban életét vesztette Haszan Naszrallah, a libanoni Hezbollah párt és terrorszervezet főnöke – ezt állította több órával a támadások után az izraeli hadsereg.
9/28/20240
Episode Artwork

Jaj a farkasoknak – a rosszmájúak szerint von der Leyen lova miatt

Az Európai Unió elfogadta, hogy lazítsa a farkasok kilövését tiltó vadászati korlátozásokat. Az egykor kihalással fenyegetett faj populációi helyre álltak a kontinensen, de a döntést azután hozták meg, hogy egy farkas halálra marcangolta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének lovát.
9/27/20240
Episode Artwork

„Volt, amikor eltúloztuk a Covid-fenyegetést”

Eltúloztuk a Covid-fenyegetést – erről beszélt Anglia tiszti főorvosa a Nagy-Britanniában máig folyó pandémiavizsgálat során. Az ajánlások miatt szerinte például szívbetegek nem mentek kórházba.
9/27/20240
Episode Artwork

Új vezetője lesz a Magyar Szövetségnek

Új pártelnököt és teljes vezetőséget választ szombaton a Magyar Szövetség. A felvidéki magyar párt elnöki posztjáért négyen indulnak, közülük egyik jelölt sem számít biztos befutónak. A pártot 2021 óta vezető Forró Krisztián nem indul újra.
9/27/20240
Episode Artwork

Kormányválság alakult ki Csehországban, koalíciós tárgyalások jönnek

Azután, hogy Petr Fiala miniszterelnök kedden bejelentette, meneszteni kívánja a kabinetből Ivan Bartos kalózpárti kormányfőhelyettest és regionális fejlesztési minisztert, mert nem elégedett a munkájával, a Kalózpártnál "robbant a bomba". Bartos szerint Fiala megszegte a koalíciós szerződést.
9/26/20240
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin így tervez lazítani az atomdoktrínán

Az orosz elnök kilátásba helyezte, hogy országa lazíthatja az atomfegyver bevetését szabályozó doktrínát. Megnyilatkozását az ukrán elnök ENSZ-beszédéhez és amerikai útjához időzítette, amelynek fő témája az volt, hogy engedélyt kapjon a nyugati rakéták Oroszország elleni használatára.
9/26/20240
Episode Artwork

Hírszerzők szerint Kínában gyárt harci drónt Oroszország

Oroszország Kínában építhet nagy hatótávú harci drónokat – állítja egy európai hírszerzési ügynökség két forrása. Mindezt egy védelmi cég és az orosz védelmi minisztérium levelezésére alapozva mondják.
9/26/20240
Episode Artwork

Biztonsági szakértő: a Hezbollah az Izraellel szemben álló legfélelmetesebb ellenség

Libanonban menekülnek az emberek, a kórházak alig bírják a terhelést Izrael és a Hezbollah légiháborúja miatt. A sííta párt és katonai szervezet első ízben ballisztikus rakétát lőtt ki Tel-Avivra, állítása szerint a Moszad kémszervezet központjára.
9/26/20240
Episode Artwork

Kicsorbult a német "gázkalapács", fejcsere jön a német Zöldeknél

Németországban lemond a Zöld párt vezetése. Mindezt a siralmas választási szereplésekkel indokolják – bár híradások már egy éve is a párt válságáról szóltak.
9/25/20240
Episode Artwork

A szlovák külügyminiszter felszólította a világ nagyhatalmait

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter kedden este az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülésén az ukrajnai konfliktus békés megoldására szólította fel a világhatalmakat. Rámutatott, hogy még két és fél évvel az ukrajnai háború kitörése után sem jelent meg a nagyhatalmak elkötelezettsége a békefolyamat mellett.
9/25/20240
Episode Artwork

Elsüllyed a Titanic-gyár: „zátonyra futott” a brit hajógyártás büszkesége

Ahogy a balsorsú óceánjáró vízbe zuhant utasai, úgy most a Titanic megépítéséről híres cég is hosszú kapálózás után alámerül. A 163 éves Harland & Wolff nevű vállalat ismét csődöt jelentett, és ezúttal kétséges, hogy mentőövet dobnak-e neki.
9/24/20240
Episode Artwork

Cseh államfő: Ukrajnának reálisan kellene látnia a háború céljait

Ukrajnának el kell fogadnia, hogy területének egy része – legalábbis átmenetileg – orosz ellenőrzés alatt maradhat – mondta Petr Pavel cseh elnök a The New York Times című napilapnak adott interjúban.
9/24/20240
Episode Artwork

Volodimir Zelenszkij: közelebb lehet a háború vége, mint gondolnánk

Az ukrán elnök ezekben a napokban az Egyesült Államokban mutatja be úgynevezett „győzelmi tervét”, és kér hozzá újabb fegyvereket.
9/24/20240
Episode Artwork

Botrány rázza meg a Munkáspártot, a kormányfő tetszési indexe bezuhant

Ingyen jegyek például Taylor Swift koncertjeire és futballmeccsekre, ingyen ruhák, ingyen szállás – Nagy-Britanniában heves bírálatok érik az új brit munkáspárti kormányt. Előtérbe került egy dúsgazdag donor, aki szoros kapcsolatban áll a pártvezetéssel.
9/24/20240
Episode Artwork

Tragikus rekord: közel 500 embert öltek meg a libanoni légicsapások

Kedd hajnalra a helyi hatóságok szerint 492 főre nőtt a libanoni célpontok ellen folyó izraeli offenzíva halottjainak száma, az áldozatok között 35 gyermek is van. Az izraeliek azt állították, hogy megölték a terrorszervezet egyik fontos parancsnokát és fegyverraktárakat robbantottak fel.
9/24/20240
Episode Artwork

Üzenet cseh kormánynak: „Ha ezt nem tekintik kudarcnak, akkor az nagy probléma”

Az ellenzéki ANO mozgalom megerősödését hozta a hétvégi regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás Csehországban. Andrej Babis pártja tizenhárom régióból tízben győzött. A legtöbb kommentátor szerint a kerületi választások eredménye már sejteti, hogyan alakulhat egy év múlva a képviselőházi eredmény.
9/23/20240
Episode Artwork

A csipogós robbantások után ismét félelemkeltő üzeneteket kaptak a libanoniak

Az izraeli hadsereg nem zárja ki a lehetséges szárazföldi offenzívát Libanonban, és jelezte: addig folytathatja a támadásokat, amíg északi városaiból elmenekült lakosai haza nem térhetnek. Mindeközben félelmet keltett Libanonban egy evakuációs parancs.
9/23/20240
Episode Artwork

A brit Z-generáció visszaszavazná hazáját az Európai Unióba

Egy közelmúltbeli felmérésből kiderül, a választópolgárok szerint a brexit óta romlott a helyzet: drágább lett az élet, romlottak a közszolgáltatások, és hogy a fiatal nemzedék elsöprő többséggel az EU-tagságra szavazna.
9/23/20240
Episode Artwork

Egyszerre növeli és csökkenti az áfát Szlovákia

Bemutatta konszolidációs csomagját a szlovák kormány. Noha Robert Fico miniszterelnök korábban azt hangoztatta, hogy nem kerül majd sor áfaemelésre, ez most mégis megtörténik. Az eddigi 20 százalékról 23 százalékra emelkedik északi szomszédunknál az alapkulcs. Az alapélelmiszerekre vonatkozó adót viszont 10 százalékról 5-re csökkentik, míg a többi élelmiszerre 19 százalékos áfakulcs vonatkozik majd.
9/22/20240
Episode Artwork

Lélegzet-visszafojtva a szlovákok – a csehek már a romokat takarítják

Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség érvényes Nyugat-Szlovákia több járásában. Medvénél csütörtökön, Komáromban péntek hajnalban tetőzött a Duna. Csehországban viszont már minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély.
9/20/20240
Episode Artwork

Egymillió az ukrajnai háború „áldozatainak” a száma

Elérte az egymilliót az ukrajnai háború halottjainak és sebesültjeinek a száma – egyes nyugati titkosszolgálatok szerint.
9/19/20240
Episode Artwork

Dupla tető - Mégsem állt meg 970 centinél a Duna Pozsonynál

Kedden még úgy tűnt, 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál, szerdán viszont a 983 centimétert is meghaladta a folyó vízmagassága. Az emelkedő vízszint miatt továbbra is harmadfokú árvízkészültség van érvényben azokban a járásokban, melyet átszel a folyó. A Duna mellett a Vág is gondot okoz.
9/18/20240
Episode Artwork

Budapestre indult BA-gép fordult vissza Heathrow-ra - részletek

Szerdán, nem sokkal a felszállás után visszatért Londonba a British Airways Budapestre tartó járata. A hivatalos közlés szerint gyanítható technikai probléma állt a döntés hátterében.
9/18/20240
Episode Artwork

Megúszta a börtönt a pedofília miatt elítélt tévésztár

Fél év felfüggesztett börtönt kapott a BBC korábbi sztár-műsorvezetője, pedofil képek birtoklása miatt. Huw Edwards esetében enyhítő körülménynek számították be mentális állapotát és a nyomozásban való együttműködését.
9/17/20240
Episode Artwork

„Botot dugtak a hajtóművekbe” a Boeingnél

„Akadályozza a talpra állást” – állítja a Boeing repülőgépgyártó a sztrájkról, amelyben 33 ezer dolgozója vesz részt. Az akció hatására leállították a munkaerőfelvételt, és akár kényszerszabadságra is küldhetnek embereket.
9/17/20240
Episode Artwork

970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál

Kedden hajnali négy órakor 970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál, Dévénynél a 900 centiméter körüli magasságot érte el - jelentette a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Komáromban a vártnál hamarabb érheti el a csúcsot a folyó vízszintje.
9/17/20240
Episode Artwork

Örülhetnek a Chrome-ot választó mobilosok

Már a telefonok is megkaphatják a Chrome böngésző a lapcsoportok funkciót – azt, amit az asztali változat már hosszú ideje tartalmaz.
9/17/20240
Episode Artwork

Negyvenéves lett Harry herceg, és ez nagy fordulatot hozhat

Az angol királyi család első ízben köszöntötte fel Harry herceget III. Károly trónra lépése óta. Harry 40. születésnapján bátyja, Vilmos és felesége emlékezett meg róla. De vajon a békülés jele, vagy udvariassági gesztus mindez?
9/16/20240
Episode Artwork

Van, ahol már a 9 métert is meghaladta a Duna szintje – videó

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet megerősítette, hogy a fővárosban hétfőn délben 908 centiméter volt a folyó szintje. A tetőzés hétfőn este vagy kedden reggel várható. A pozsonyi főpolgármester tájékoztatása szerint a városközpontnál 950 centiméteren fog tetőzni a folyó.
9/16/20240
Episode Artwork

Tarthatatlan pályán a brit államadósság – kemény döntések jöhetnek

Kezelhetetlenné válhat a brit államadósság és ezért súlyos döntések elé néz a szigetország – erre figyelmeztetett a Lordok Házának egyik bizottsága. A választási lehetőségek: magasabb adókat hajtanak be vagy az állam visszafogja szolgáltatásait.
9/16/20240
Episode Artwork

Sajtóértesülés: Volodimir Zelenszkij regionális tűzszünetben gondolkodik

Regionális tűzszünet és a háború befagyasztva – ezt tartalmazza az ukrán elnök "győzelmi terve” - állítja egy német lap. A Bild szerint Volodimir Zelenszkij erről Joe Bidennel és Kamala Harrisszel, sőt még Donald Trumppal is tárgyalna. Kijev cáfol.
9/16/20240
Episode Artwork

FBI: egy 58 éves férfi Trump második merénylője, autós üldözés után fogták el

Az amerikai FBI szerint egy második merényletet kíséreltek meg Donald Trump, a republikánus pár elnökjelöltje ellen. Trumpnak nem esett bántódása. Az állítólagos elkövetőt egy autós üldözés után elfogták.
9/16/20240
Episode Artwork

Hihetetlen magánlégierő gazdája lett egy amerikai vállalkozó

Nemrég 46 F/A-18 Hornet harci gépet vásárolt Don Kirlin amerikai üzletember. Már korábban is gyűjtötte a repülőket, de most az a célja, hogy létrehozza a világ legütősebb magán-vadászgépparkját, és nem csak azért, hogy mutogassa a gépmadarakat.
9/15/20240
Episode Artwork

Amerikai elitkommandó készül a tajvani konfliktusra, de Kína keményen üzent

Tajvan megsegítésére készül az Oszama bin Ladent kivégző amerikai kommandós egység. Hírek szerint a különleges alakulat titokban már több mint egy éve terveket készít és gyakorlatozik arra az esetre, ha Kína megtámadná a szigetet.
9/15/20240
Episode Artwork

"Óvakodj a nyugati rocktól!" – Hszi Csin-ping gondolatait oktatják a kínai egyetemeken

A nyugati popzene és az internetes tartalmak „elvethetik a színes forradalmak magvait”. Többek között ezt tartalmazza a kínai iskolákba került tankönyv, amely Hszi Csin-ping elnök beszédeiből készült.
9/14/20240
Episode Artwork

Gyors fordulat jelzi az élesedő küzdelmet Kína és az Európai Unió között

A kínai elektromos autók elleni büntetővámok újragondolását akarja Spanyolország és Németország. A nyáron az EU átfogó vizsgálatot jelentett be a kínai autógyárak piactorzító állami dotációjáról. Amire a kínaiak ellenvámokkal fenyegettek.
9/13/20240
Episode Artwork

Kína tovább erősíti rendőri jelenlétét más országokban

Több ezer külföldi rendőrt képez ki Kína, az érvelés szerint azért, hogy védje más országokban az érdekeit és fellépjen a határokon átívelő bűnözéssel szemben.
9/13/20240
Episode Artwork

Törökország határozottan fogalmazott a Krím-félsziget ügyében

Recep Tayyip Erdogan államfő eddig segített tompítani a szankciók erejét és néha szembement NATO-szövetségesei véleményével. Most viszont határozottan kijelentette: az elcsatolt Krímet vissza kell adni Ukrajnának.
9/12/20240
Episode Artwork

Pénteken kaphatja meg a nagy zöld jelzést Ukrajna Oroszország bombázására nyugati fegyverekkel

Egyre nagyobb a várakozás, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezi Ukrajnának a nyugati gyártású, nagy hatótávú rakéták bevetését Oroszországgal szemben. Moszkva a maga részéről azzal fenyegetőzik, hogy megsemmisíti azokat.
9/11/20240
Episode Artwork

Közvélemény-kutatás a tévévita előtt: véget értek a mézeshetek Kamala Harris számára

Visszaesett Kamala Harris támogatottsága: egy nappal az amerikai elnökjelöltek televíziós vitája előtt ezt mutatja egy újabb felmérés, amely szerint Donald Trump pozíciója erősödött, de még mindig nem lefutott a verseny.
9/10/20240
Episode Artwork

Migránspánik: Németország teljes határán szigorodik a határőrizet

Németország ideiglenesen megszigorítja az ellenőrzést összes szárazföldi határán – így lép fel az illegális migráció ellen. A belügyminiszter hozzátette, hogy a szigor egyben a súlyos bűnözés és az iszlamista terror elleni védelmet is szolgálja.
9/10/20240
Episode Artwork

Katalin hercegné a kemoterápia után: mindent megteszek, hogy rákmentes maradjak

Profi videóval jelentette be Katalin walesi hercegné: sikeres volt a kemoterápiája. A gondosan megfogalmazott, köszönetnyilvánítást is tartalmazó üzenet egyben az angol királyi család új médiastratégiájának része is lehet.
9/10/20240
Episode Artwork

Brit miniszter: nem kell annyit zuhanyozni!

A brit kormány a vízfogyasztás visszafogására fogja sürgetni a családokat, miközben börtönnel fenyegeti a folyókat szennyező vízművek vezetőit. Az új környezetvédelmi miniszter azt ígérte, hogy „egyszer és mindenkorra megtisztítja a tavakat és folyókat”.
9/9/20240
Episode Artwork

Atomfenyegetettség - Sokáig titkolták a brit és az amerikai kémfőnök közös fellépését

Az ukrajnai háború elején komolyan fennállt a lehetőség, hogy Oroszország atomfegyvert vet be – ezt írta szokatlan módon közösen kiadott és szokatlanul nyílt helyzetelemzésében az amerikai és a brit titkosszolgálat feje.
9/9/20240
Episode Artwork

Svédország meglepően kemény lépésre szánta el magát

Svédország bekeményít a gyerekek és fiatalok mobilhasználatával szemben. A héten kiadott új ajánlások szerint kétéves korig nem is láthat képernyőt egy gyermek, de még az idősebbek számára is csak néhány órányi mobilozást kellene engedni.
9/8/20240
Episode Artwork

“Becsapott indiaiak” harcolnak az oroszok oldalán Ukrajna ellen

Kezdik feladni a reményt, hogy hazamehetnek azok az indiai állampolgárok, akik az ukrajnai frontokon harcolnak, az orosz hadseregben. Korai leszerelésükről még a nyáron állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és a hozzá látogató Narendra Modi indiai miniszterelnök.
9/8/20240
Episode Artwork

Támadás az elektromos autók ellen: minden autós fizessen

A megtett kilométerek után fizessenek az autósok – ezt akarja a brit kormánytól egy közlekedési témákra szakosodott civilszervezet, az úgynevezett „nettó zéró” klímacéllal összefüggésben. A Campaign for Better Transport (Kampány a jobb közlekedésért) nevű, 50 éve működő lobbicsoport először csak az elektromos kocsikat említette, de gyorsan módosította ajánlását.
9/7/20240
Episode Artwork

Döbbenetes, ahogy trükköznek a fogyni vágyók csodagyógyszerével

Sokak megváltásként tekintenek korunk csodaszerére, az Ozempic-re, amelyet eredetileg cukorbetegeknek fejlesztettek ki, de amely a fogyni vágyók elixírje lett. A népszerűségnek azonban ára van: gátlástalan bűnözők hamisítják vagy árulnak helyette mást, amivel életeket sodornak veszélybe.
9/7/20240
Episode Artwork

Auf Wiedersehen: évtizedes hagyományokat rúgna fel a Volkswagen

“Történelmi”, németországi gyárak bezárását fontolgatja a Volkswagen – annak jeleként, hogy mekkora nyomást jelentenek az európai autógyártókra a kínai versenytársak.
9/7/20240
Episode Artwork

Generációk csatája: új pártvezért keresnek a brit konzervatívok

A vesztes júliusi választások után csak most jött lendület be a brit konzervatív párt vezetőválasztó kampánya. A héten tartották az első fordulót, amelyben jelenleg a volt belügyi államtitkár és az egykori üzleti miniszter a két jelölt.
9/6/20240
Episode Artwork

Kamala Harris győzelmét méri egy brit konzervatív lap: nyolcelektornyi lehet a különbség

Feje tetejére állt az angolszász médiavilág: a brit konzervatív napilap, a Telegraph felmérése szerint jelenleg Kamala Harris, a demokraták jelöltje vezet az amerikai elnökválasztái harcban. A liberális véleményvezér New York Times viszont öt olyan tényezőt sorol fel, amelyek alapján esélyesebb, hogy ismét Donald Trump kerül a Fehér Házba.
9/5/20240
Episode Artwork

Grenfell-tragédia: nyolc év után született „vádirat” a brit kormányok ellen

Maga a kormányfő kért bocsánatot a brit állam nevében a II. világháború óta történt legsúlyosabb tűz miatt. A Grenfell-torony ügyében most adtak ki több száz oldalas vizsgálati anyagot, amely szerint a kormányok nem szabályozták jól a biztonságos építőanyagok használatát.
9/5/20240
Episode Artwork

Új tolvajtechnika: az utcán sétálók kezéből rántják ki az okostelefont

A brit kormány a mobilszolgáltatók segítségét kéri az egyre gyakoribb utcai telefonrablások miatt. A statisztika szerint egy év alatt duplájára ugrott az ilyen esetek száma Angliában és Walesben.
9/4/20240
Episode Artwork

Putyin-látogatás: beperelheti Mongóliát a Nemzetközi Büntetőbíróság

Mongólia nem tartóztatja le az állami vizitre érkezett Vlagyimir Putyint. Az orosz elnökkel szemben az ukrajnai háború kapcsán fogalmazott meg vádat a Nemzetközi Büntetőbíróság, amelynek Mongólia is tagja.
9/3/20240
Episode Artwork

Már vadásznak az áramra – hatalmas harc indult két iparág között

Beindult a rivalizálás a technológiai cégek és az úgynevezett „kriptobányászok” között az áramforrásokért. Miközben gyorsan bővül a mesterséges intelligencia- és felhő-adat ágazat, egyre kevesebb a rendelkezésre álló energia.
9/3/20240
Episode Artwork

A szlovákiai magyar diákok szeptemberben kapják meg a Bethlen-támogatást

Hétfőn mintegy 528 ezer általános iskolás és 214 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanévet Szlovákiában. A szlovák oktatási miniszter szerint az új tanév a „bársonyos forradalom” éve lesz a szlovák közoktatásban, amelyből a tanév elején mintegy 1500 pedagógus hiányzik az álláskereső portálok szerint. A magyar állam 100 ezer forintos támogatását szeptemberben kapják meg a szlovákiai magyar iskolások.
9/2/20240
Episode Artwork

Szlovákia széttárja karját az ukrán kőolajfenyegetés hallatán

Mégis jöhet orosz kőolaj Ukrajnán át jövőre is. Szlovákia ugyanis nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy jövőre leállhat az orosz kőolaj szállítása a Barátság kőolajvezetéken.
9/2/20240
Episode Artwork

Háborús osztalék: ők nyerik a legtöbbet azon, hogy népek egymásnak esnek

A következő három évben a korábbinál is nagyobb bevételt söpörhetnek be a világ legnagyobb fegyvergyártói. Az ok: a háborúk és geopolitikai feszültségek miatt megugrottak az állami megrendelések.
9/2/20240
Episode Artwork

Amikor hatszorosára drágul az áram, Új-Zéland ezt nagyon benézte

Új-Zélandon súlyos gondokat okozhat a zöldenergiára való túlságosan gyors átállás. Még a nagy szegmenst jelentő vízienergia sem garantálja – az aszályok miatt – a megbízható áramtermelést, ami, egy szakértői vélemény szerint kényszerű áramszünetekhez vezethet. Közben már több üzem bezárt, mert nem tud termelni a magas áramköltségek miatt.
9/1/20240
Episode Artwork

Erős fegyver készül, Airbnb-tilalom jöhet Csehországban

Évekig tartó sikertelen próbálkozás után a cseh városoknak és falvaknak most lehetőségük nyílik az Airbnb-típusú rövid távú lakásbérlések szabályozására. A külföldi nagyvárosok példáját követve szigorú korlátozásokat vezethetnek be. Az év bizonyos időszakaiban teljesen betilthatják az ilyen típusú bérbeadásokat.
9/1/20240
Episode Artwork

Kapnának egy brexitkerülő kiskaput a fiatalok

A fiatalok utazási könnyítéséről szóló – és a brexit-korlátozásokat részben ellensúlyozó – különalkun dolgozik az EU és Nagy-Britannia. A téma Keir Starmer új brit kormányfő európai körútja kapcsán merült fel.
9/1/20240
Episode Artwork

Akkora az aszály Szicíliában, hogy megjelentek a „vízspekulánsok”

A súlyos szárazságot kihasználva a tartálykocsi-tulajdonosok több száz eurót is elkérhetnek egy-egy szállítmány vízért, holott a törvény szerint a víz Olaszországban közkincs, amit magánszemélyek nem árusíthatnak.
9/1/20240
Episode Artwork

Nagy zűr nagy Kínában – térdre rogyhat egy komplett iparág

A kínai gazdaságot sújtó gondok sorában most egy újabb ágazat került bajba. Meglepő módon az éttermeknek lett nehéz a sora, de a vendégek egy ideig örülhetnek neki.
8/31/20240
Episode Artwork

Előretört Kamala Harris az utolsó felmérések szerint, de a republikánusok nem aggódnak

Egy friss kutatás szerint a demokrata alelnök, elnökjelölt nemcsak a hátrányát dolgozta le, de most éppen néhány százalékkal jobban áll, mint az elnökválasztáson esélyesebbnek tartott Donald Trump.
8/31/20240
Episode Artwork

Demográfiai krízis: nagyon a mának élnek a koreai fiatalok és ez komoly gondot jelent

Vészesen esik a születési ráta a világ egyik legfejlettebb országában, Dél-Koreában, és nem hatnak a felajánlott ösztönzők, a pénz sem. A 20-as, 30-as generációt inkább az élet élvezete foglalkoztatja. YOLO, mondják.
8/31/20240
Episode Artwork

A Telegram alkalmazás alapítójának ügye is ugyanahhoz az alapkérdéshez visz vissza

Formális nyomozás indult ellene, és 5 millió euró óvadék ellenében szabadlábra helyezték Pavel Durovot, a Telegram üzenő alkalmazás társalapítóját. A francia hatóságok szerint az orosz születésű, de francia állampolgár Durov "nem működött együtt a platformon folyó bűncselekményekről szóló vizsgálatokban.
8/29/20240
Episode Artwork

Átfazonírozták és újra benyújtották a Donald Trump elleni vádiratot

A Legfelsőbb Bírósági mentességi döntés ellenére újabb vádemeléssel szembesül az Egyesült Államokban Donald Trump az úgynevezett „választási beavatkozási” ügyben.
8/28/20240
Episode Artwork

Áll a bál Szlovákiában a bolti lopások növekvő száma és egy új jogszabály miatt

Boris Susko szlovák igazságügyi miniszter szerint az ellenzék hazudik, amikor azt állítja, hogy növekszik a bolti lopások száma Szlovákiában, amióta a Fico-kormány megreformálta a büntető törvénykönyvet. Az augusztus elejétől érvényes jogszabály értelmében a 700 eurót meg nem haladó lopás legfeljebb 331 eurós büntetéssel sújtható, és mindössze kihágásnak számít. A szlovák ellenzék szerint ez ösztönzőleg hat a tolvajokra.
8/28/20240
Episode Artwork

Robert Fico: egy golyó hihetetlen pusztítást tud végezni az emberi szervezetben

„Tudok dolgozni, de nem vagyok képes súlyt emelni” – tájékoztatott egészségi állapotáról Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen idén májusban követtek el merényletkísérletet. A kormányfő közölte, hamarosan nyilvánossá teszik a merényletről készült belügyi jelentést. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Robert Fico vezeti a pártelnökök bizalmi listáját.
8/27/20240
Episode Artwork

Hiába a „raver rendőr”, késeltek a Notting Hill-i karneválon

A hétvégén három embert késeltek meg Londonban, a híres Notting Hill-i Karneválon. Az egyik sérült, egy gyerekével érkezett nő életveszélyben van. Korábban egy volt rendőrfőnök „a kettős mércés rendfenntartás példájának” nevezte az eseményt.
8/26/20240
Episode Artwork

Váratlan helyről kapott támogatást az orosz Telegram-alapító

A francia hatóságok meghosszabbították „az orosz Facebook” és a Telegram alapítójának vizsgálati fogságát. Felmerül a kérdés, hogy miért most csaptak le Pavel Durovra, aki egyébként francia állampolgár is.
8/26/20240
Episode Artwork

Egy új geotech központ lesz a biztonságpolitikai konferencia egyik legfőbb eredménye

Ezen a héten a világ több mint 70 országából mintegy 2000 vendég érkezik Prágába a Globsec biztonságpolitikai konferenciára. Az eddig Pozsonyban megtarott találkozóra 18 év után kerül sor a cseh fővárosban. A résztvevők között lesznek államfők, miniszterelnökök, elnökök több tucat miniszter, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
8/26/20240
Episode Artwork

Váratlan fordulat a cseh nemzeti ital fogyasztásában

Változik a sört fogyasztók köre, abban pedig enyhülés látszik, hogy a cseh kocsma kifejezetten férfiak számára fenntartott környezet lenne.
8/25/20240
Episode Artwork

Nem bír magával az infláció Szlovákiában, sokan küzdenek a boldogulásért

A Szlovák Statisztikai Hivatal által augusztus 15-én közzétett jelentése alapján júliusban 2,6 százalékra gyorsult az infláció a júniusban mért 2,1 százalékos adatokhoz képest. Északi szomszédunknál az inflációs ráta négy hónapnyi stagnálását követően az elmúlt hónapban már 0,3 százalékkal emelkedtek az árak.
8/24/20240
Episode Artwork

Robert Fico: nagyon feszült most a helyzet, párbeszédre van szükség

Jelenleg az ország és a társadalom működésével kapcsolatos alapvető kérdésekben is nehéz társadalmi konszenzust elérni – jelentette ki a szlovák kormányfő a társadalmi helyzetet értékelő beszédében. Robert Fico szerint nemcsak a belpolitikában, hanem a külpolitikában is szükség van a vélemények ütköztetésére, és bejelentette, hogy ősszel több távol-keleti országba is ellátogat.
8/23/20240
Episode Artwork

Országos tilalmat tervez a szlovák kormány, ami elhozhatja „a gyerekek forradalmát”

A gyerekek lelki egészsége érdekében a szlovák oktatási minisztérium betiltja a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban. Robert Fico miniszterelnök azt mondta, az intézkedés „a gyerekek forradalmát” fogja előidézni. A kormányfő szerint azonban a diákoknak nincs okuk arra, hogy mobiltelefont használjanak az iskolában.
8/23/20240
Episode Artwork

Ellenőriztetné az ortodox egyházakat a cseh szenátus védelmi bizottsága

A cseh szenátus külügyi, védelmi és biztonsági bizottsága felszólította a Petr Fiala kormányát, hogy bízza meg a titkosszolgálatokat a csehországi ortodox egyházak vizsgálatával. Attól tartanak, hogy azokat orosz befolyásszerző műveletekre használhatják Csehországban, ahol a moszkvai és egész oroszországi patriarchátushoz tartozó orosz ortodox egyház, valamint a cseh és szlovák pravoszláv egyház működik.
8/22/20240
Episode Artwork

Súlyos vád merült fel az Ukrajnának vásárolt lőszerek kapcsán

Lukas Wagenknecht cseh szenátor nagyot "robbantott" azzal, hogy a lőszerek, amelyeket Csehország az Ukrajnának szánt lőszergyűjtési kezdeményezés keretében vásárol, túlárazottak, a nemzetközi projekt pazarló és átláthatatlan.
8/19/20240
Episode Artwork

A kurszki betörés ellenére a többi fronton nem hátrálnak az oroszok

Oroszország több ezer katonát vont ki Ukrajnából, hogy megvédje az ukrán hadsereg által támadott Kurszki körzetet. Az ukrán behatolás nyomán több mint 1000 négyzetkilométer felett vesztették el az ellenőrzést.
8/16/20240
Episode Artwork

Hónapokig minden hétvégén sztrájkolnak a mozdonyvezetők Nagy-Britanniában

Hiába kapnak jelentős fizetésemelést a brit mozdonyvezetők – immár az új, munkáspárti kormánytól –, bejelentették, hogy három hónapon át minden hétvégén sztrájk lesz.
8/16/20240
Episode Artwork

Megkéselték a spanyol futballfenomén apját

Három embert letartóztattak, egyet még keresnek azt követően, hogy megkéselték a labdarúgó-Eb spanyol tinisztárjának édesapját. A férfit a Barcelonához közeli Mataróban, egy parkolóban támadták meg.
8/15/20240
Episode Artwork

Furcsán viselkedett a szemtanúk szerint a londoni késelő

Már a támadás előtt zavarodottnak tűnt az a román férfi, aki a brit főváros központjában megkéselt egy kislányt. Kiderült az is, hogy van egy négyéves gyermeke.
8/14/20240
Episode Artwork

Ezrek tüntettek Pozsonyban a kormány lépései ellen

Kedd este közel 20 ezren tüntettek Pozsonyban a szlovák kormány közelmúltban meghozott döntései ellen. A demonstrálók bírálták a kultúrán belül kialakult helyzetet, a kulturális intézmények személycseréit, illetve a jogállamiság iránti aggodalmuknak adtak hangot. A tüntetést a két legerősebb ellenzéki párt szervezte.
8/14/20240
Episode Artwork

Szárazföldi és légi járművekkel erősödhet a szlovák hadsereg

Szlovákia csatlakozhatna a Leopard 2A8 harckocsik németországi beszerzéséhez – tájékoztatott a szlovák védelmi miniszter a közösségi oldalon közzétett videójában. Robert Kaliňák ezen kívül tizenhat új tarackot is vásárolna a szlovák hadsereg számára. A szárazföldi harceszközökön kívül amerikai Viper helikopterek beszerzését is fontolgatja a szlovák védelmi tárca.
8/14/20240
Episode Artwork

Kritikus orvos- és gondozóhiánnyal küzd Szlovákia

Egyre kevesebb Szlovákiában a szakképzett szociális gondozó, az idősotthonok többségében válságintézkedések bevezetésére kényszerülnek. A helyzet az orvosok számát illetően sem jobb, egyre kevesebb szakképzett orvos praktizál Szlovákiában. Az egészségügyi minisztérium vissza nem térítendő anyagi hozzájárulással akar segíteni a kritikussá vált helyzeten.
8/13/20240
Episode Artwork

Támadásban Ukrajna, már egy második körzetből evakuálnak az oroszok

Első alkalommal ismerte el az ukrán elnök, hogy erői behatoltak Oroszországba, ahol már hatodik napja állnak harcban. Hétfőn már egy második orosz régióban kezdték meg a lakosok evakuálását.
8/12/20240
Episode Artwork

Az autógyártás sem húzza már úgy a szlovák ipart, mint korábban

Júniusban visszaesett a szlovák ipar teljesítménye. 2,4 százalékkal csökkent a termelés az előző évhez képest, amikor a gépek, fémek és közlekedési eszközök gyártásának visszaesését még az energiával kapcsolatos termelés több mint fél éves növekedése sem tudta ellensúlyozni – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.
8/12/20240
Episode Artwork

Német gyökerű, kacsázó fegyverinnovációval állt elő Kína

Komolyan nőhet a kínai hiperszonikus fegyverek ütőereje egy új tudományos fejlesztés nyomán. Kínai kutatók új repülési módszert dolgoztak ki, amely egyharmadával növeli az ilyen fegyverek hatótávját – állítja egy hongkongi lap.
8/11/20240
Episode Artwork

Tilos a Sajóból kifogott halakat elfogyasztani, arzént tartalmaznak

A Sajót 2022 elején festette vörösre egy 2008-ban bezárt alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A folyó szennyezésével kapcsolatos helyzet megoldásának részeként az Ércbányák szlovák állami vállalat nyár eleje óta több műveletet is végrehajtott az alsósajói bányában.
8/10/20240
Episode Artwork

Moszkva: ukrán tábornokokat öltünk – Kijev: egy orosz város a miénk

Miközben folytatódik az ukrán hadsereg váratlan válaszcsapása Oroszország ellen, Moszkvában azt mondták, hogy „likvidáltak három ukrán tábornokot”. Állításuk szerint ők álltak a kurszki régióba történt behatolás mögött.
8/9/20240
Episode Artwork

A recessziós félelmek miatt ismét lejtmenetben a tőzsdék

Úgy tűnik, mégsem vonultak el a felhők a tőzsdék fölül. A hétfői esés utáni kétnapos talpra állást szerdán ismét esés követte. A piacokat aggasztják ama jóslatok, hogy drámai módon megnőtt az amerikai gazdasági recesszió esélye.
8/8/20240
Episode Artwork

Fordulat az angliai utcákon, megjelentek az ellentüntetők

Hiába harangoztak be további, nagy, migránsellenes tüntetéseket Nagy-Britanniában – szerda este ezekből nem lett semmi. Helyette ellentüntetők töltötték meg az utcákat. Előzőleg a hatóságok súlyos ítéleteket hoztak néhány rendbontóval szemben.
8/8/20240
Episode Artwork

Nagy bajban Csehország, a szomszéd viszont örülhet

A Cseh Statisztikai Hivatal augusztus 6-án, kedden közzétett friss adatai szerint 2024 júniusában a cseh ipar és az építőipar termelése egyaránt csökkent, immár a negyedik egymást követő hónapban és nagyobb mértékben, mint májusban. A szlovákiai ipari termelés 2024 májusában az ingadozások ellenére visszatért az előző évi szintre.
8/8/20240
Episode Artwork

Két év után szabadul a nyolc évre elítélt szlovák különleges ügyész

Szlovákiában szabadlábra helyezték a korábban korrupció miatt jogerősen elítélt volt különleges ügyészt. A Legfelsőbb Bíróság 2022-ben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélte Dušan Kováčikot csúszópénz miatt, ám két év után az igazságügyi miniszter döntése értelmében most kiengedték a börtönből. Az ellenzék szerint ez azt bizonyítja, hogy a kormány a bűnözőket és a korrupt embereket segíti.
8/8/20240
Episode Artwork

Hamar elvonult a vihar a tőzsdék fölül

Gyorsan erőre kaptak a technológiai részvények az eheti, hatalmas esés után. Úgy tűnik, a piacok stabilizálódtak, miután a Japán Központi Bank jelezte: nem emel kamatlábat, amíg ingatagok a piacok.
8/8/20240
Episode Artwork

Megint összeült a COBRA, újabb rendbontások várhatók

„Egy héten belül elítélnek” – erre figyelmeztette az angliai rendbontókat a brit kormányfő. Keir Starmer rövid időn belül a második kormányzati válságtanácskozást tartotta. A rendőrség közben 30 különböző tüntetésről kapott információt.
8/7/20240
Episode Artwork

Készül a szuperszonikus Concorde utódja, már 130-at meg is rendeltek belőle

Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de lelkesen egyengetik az új szuperszonikus utasszállító gép útját. A legendás Concorde utódja 2000 km/órával tud majd száguldani.
8/6/20240
Episode Artwork

Elon Musk és Keir Starmer csörtéje: elkerülhetetlen a brit polgárháború?

Válaszolt a brit kormány Elon Musk megjegyzésére, a milliárdos szerint „elkerülhetetlen a polgárháború” a szigetországban. Azokra a bírálatokra vágott vissza, hogy például a tulajdonában lévő X közösségi médiumon szítják a brit földön kirobbant rendbontást.
8/6/20240
Episode Artwork

Új hírek a magyar határ túloldalán épülő kínai gigagyárról

Újabb mérföldkőhöz érkezett a szlovákiai Kassamindszenten épülő kínai kézben levő svéd világmárka, a Volvo-autógyár, mivel augusztus elejére befejeződött az üzemcsarnok építésének első fázisa. Az 1,2 milliárd eurós beruházás Kassa és a magyar határ között található. A gyár 2026-tól elektromos autókat állít majd elő.
8/6/20240
Episode Artwork

Új szabályok léptek érvénybe a szlovák autópályákon

Augusztus 1-jétől már Szlovákiában is megvásárolható az egynapos autópálya-matrica. Megszűnt emellett a naptári évre szóló sztrádamatrica, az egynaposon kívül 10, 30, és 365 napos matricák lesznek forgalomban északi szomszédunknál. A kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt jelezte, nem engedi, hogy megemeljék az árakat.
8/5/20240
Episode Artwork

Pisztolyt fogtak a szlovák belügyminiszterre

Pisztolyt fogott egy 20 éves férfi pénteken a szlovák belügyminiszterre a kelet-szlovákiai Sztropkóban megrendezett szabadtéri vásáron Szerencsére az derült ki, hogy csak játékszerről volt szó. Matúš Šutaj Eštok biztonsági őrei lefegyverezték a fiatal férfit és a kihallgatást követően szabadon engedték. A Robert Fico miniszterelnök ellen májusban elkövetett merénylet után ez volt a második olyan eset, hogy fegyverutánzatot fogtak valamelyik szlovák politikusra.
8/5/20240
Episode Artwork

Óriási kihívással küzd a BBC, az eddigi módszerei hamarosan hasztalanok lesznek

Nagy-Britanniában inog a közszolgálatiság pillére – a BBC előfizetési díja. Több százezren álltak le a díj fizetésével, ami egyébként minden tévétulajdonos számára kötelező. A hír önvizsgálatra kényszeríti a patinás médiumot.
8/3/20240
Episode Artwork

Forró Krisztián a Lukoil-ügy kapcsán: elővette a jogállamisági fegyvert az EB Szlovákia ellen

„Szlovákia és Magyarország hasonlóan ítéli meg az Európai Unióban zajló folyamatokat, és jelenleg szorosan együttműködnek, ami mindkét ország hasznára válik” – nyilatkozta a szlovák állami hírügynökségnek Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke. A felvidéki magyar párt vezetője szerint az Európai Bizottság a jogállamisági kifogásokat próbálja felhasználni Szlovákia ellen.
8/2/20240
Episode Artwork

Nagy változás jön a briteknél az erőszakos rendbontások miatt

A brit hatóságok a szokást megkerülve megnevezték a Southport városában három kislányt megölő tizenéves gyanúsítottat. Közben Keir Starmer miniszterelnök azt mondta: nem fogja hagyni a szélsőjobboldalnak, hogy zavargásokat szervezzen a tragédia miatt.
8/2/20240
Episode Artwork

Leopárdok Csehországban, Viperák Szlovákiában

A cseh hadsereg további 14 Leopard 2A4 harckocsit és egy Büffel 3 típusú műszaki mentő harckocsit kap Németországtól az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás ellentételezéseként – jelenttette be a cseh védelmi minisztérium. Az Egyesült Államok pedig jelentős kedvezménnyel adna el tizenkét Viper harci helikoptert Szlovákiának, amely korábban Ukrajnának adományozta a MiG-29-es vadászgépeit.
8/1/20240
Episode Artwork

Nagyszabású orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben – itt a teljes névsor

Csütörtökön egyre több jel utalt arra, hogy orosz–nyugati fogolycsere van a levegőben. Szerdán eltűnt a börtönből az orosz-brit kettős állampolgárságú ellenzéki aktivista, Vlagyimir Kara-Murza. Fehéroroszországban pedig kegyelmet kapott egy halálra ítélt német férfi.
8/1/20240
Episode Artwork

Lehet, hogy börtön vár a legendás BBC-s műsorvezetőre

Bűnösnek vallotta magát gyermekpornográfia vádpontjaiban a BBC legendás műsorvezetője. Huw Edwards volt az elmúlt húsz év történetének első számú kommentátora a képernyőn. Egy másik, kínos ügy miatt tavaly váltak meg tőle.
8/1/20240
Episode Artwork

Fico-merénylet - A szlovák ellenzék még több felelőst keres

A Szabadság és Szolidaritás bizottság létrehozását sürgeti a kormányfő elleni merénylet ügyében.
7/31/20240
Episode Artwork

Zavargások törtek ki a hétfői késelés helyszínén

Southportban 39 rendőr sérült meg.
7/31/20240
Episode Artwork

Veszélyes jelenségre figyelmeztetnek Szlovákiában

A szlovák munkavállalók alulképzettsége és a szakképzett munkaerő külföldre távozása hosszú távon komolyan veszélyezteti a szlovák gazdaság helyzetét. A kormánynak sürgősen foglalkoznia kellene a hosszú távú munkaerőhiánnyal – figyelmeztetett a Szlovák Munkáltatók Országos Szövetsége.
7/30/20240
Episode Artwork

Válogatás nélkül szurkálta a gyerekeket – nem világos a southporti rém indítéka

Három gyereket megölt és többet megsebesített hétfőn a közép-angliai Southportban egy tizenéves, ruandai bevándorlók gyermekeként Cardiffban született ámokfutó. A gyerekek egy szünidős jógaórán vettek részt, amikor berontott a helyiségbe a maszkos támadó. A rendőrség egyelőre nem kezeli terrorcselekményként a történteket.
7/30/20240
Episode Artwork

Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Ha rövidesen nem indítják újra az orosz kőolaj tranzitját Ukrajnán keresztül, akkor a pozsonyi Slovnaft finomító nem szállít több gázolajat Ukrajnába, ami az ország fogyasztásának tizedét fedezi – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, és megismételte, hogy a kormánya kitart a korábbi lépései és kijelentései mellett.
7/30/20240
Episode Artwork

Eltünedeztek az illegális migránsok Csehországban

A 2024-es év első hat hónapjában több mint 80 százalékkal csökkent a Cseh Köztársaság területét átlépő illegális migránsok száma a tavalyi évhez képest. A cseh rendőrség 139 személyt tartóztatott fel közülük, többségük Németország felé tartott. A legtöbben Szíriából, Etiópiából és Afganisztánból érkeztek.
7/29/20240
Episode Artwork

Egyre kevesebb ukrán menekült akar hazatérni Csehországból

Egyre kevesebben vannak azok a Csehországban élő ukrán menekültek, akik visszatérnének hazájukba, ha azt a körülmények már lehetővé tennék. Míg 2022-ben az ukrán menekültek 75 százaléka szeretett volna hazatérni, 2023-ban már csak az ötven százalékuk.
7/29/20240
Episode Artwork

Így visszhangzik nyugaton Orbán Viktor tusnádi beszéde

A nagyobb nyugati médiumok nem foglalkoztak Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével, bár pár tudósítás feltűnt róla angol nyelvű kiadványokban.
7/29/20240
Episode Artwork

Véget ér a tech-papírok uralma, vagy csak most indul be igazán?

Fennáll a veszélye, hogy még tovább zuhannak a technológiai részvények árfolyamai, attól függően, hogyan teljesít az amerikai gazdaság. Erre figyelmeztetett egy elemző azután, hogy a héten 2022 óta nem látott zuhanást produkáltak a papírok. Mások a fordítottját várják.
7/28/20240
Episode Artwork

Egyesek szerint stratégiai céllal időzítették az olimpiára a lovassport-botrányokat

Miközben példátlan szabotázsakció és feszültség előzte meg a Párizsi Olimpiai Játékok hivatalos megnyitóját, a tovább dagadt a lovaglókat érintő botrány. Immár egy második lovast is állatok elleni kegyetlenkedéssel vádoltak meg – a britek után most a németeknél.
7/26/20240
Episode Artwork

Hajtóvadászat Szlovákiában: ismét emberre támadt egy medve

Újabb medvetámadás történt Szlovákiában. Ezúttal egy kerékpárosra támadt rá a ragadozó szerda este a turócszentmártoni járásbeli Sutó egyik erdei útján. A férfi kórházba került. Az év eleje óta 41 olyan medvét pusztítottak el Szlovákiában, amelyet a hatóságok problémás vadállatnak minősítettek.
7/25/20240
Episode Artwork

Donald Trump: nem kaptam figyelmeztetést

A Donald Trump elleni merényletkísérlet nyomán kirobbant botrány miatt lemondott az amerikai elnöki testőrség, a Secret Service vezetője. Az illetékes kedden egy kongresszusi meghallgatáson elismerte „műveleti kudarc” történt, mert nem fedezték fel a támadót.
7/24/20240
Episode Artwork

Szlovákia megtorló intézkedéseket hozhat Ukrajnával szemben

Peter Pellegrini államfő válaszlépéseket helyezett kilátásba, amiért Ukrajna leállította az országán áthaladó Lukoil-szállítmányokat. A pozsonyi ellenzék szerint egyedül a kormánytagok lepődnek meg azon, hogy Szlovákia nem kap orosz kőolajat.
7/24/20240
Episode Artwork

Rendőröket kellett bevetni, súlyos tiltakozás Benjamin Netanjahu amerikai kongresszusi beszéde előtt

Washingtonban tömeges tiltakozások kezdődtek az izraeli kormányfő tervezett kongresszusi beszéde előtt. Benjamin Netanjahut „háborús bűnösnek” nevezte Bernie Sanders egykori demokrata párti elnökaspiráns. Közben a Kongresszus elől rendőrök vittek el tüntetőket.
7/24/20240
Episode Artwork

Lesz-e bojkott a következő, budapesti EPC-csúcson?

Magyarország rendezi az Európai Politikai Közösség következő csúcstalálkozóját. Az eseményt – úgy tűnik – annak ellenére megtartják, hogy egyes európai vezetők bojkottálni akarják az magyar uniós elnökség néhány rendezvényét.
7/24/20240
Episode Artwork

Barátja ölhette meg a korábban magyar klubokban is játszó szlovákiai kézilabdázót

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség a felvidéki kézilabdázó, Simsik Cyntia barátját, aki ellen halálokozás és hullagyalázás ügyében indítottak eljárást. A korábban magyar klubokban is játszó 31 éves nő eltűnését múlt szerdán jelentették, holttestét egy műanyag zsákba csavarva találták meg.
7/24/20240
Episode Artwork

A brit hadsereg már teszteli a filléres légvédelmi lézert – gyilkos találat egy csésze tea áráért

Futurisztikus fegyver kipróbálásába kezdett a brit hadsereg. Egy olyan lézerfegyver hatékonyságát vizsgálják, amely a modern légvédelmi rakéták árának töredékéből tud megsemmisíteni ellenséges célpontokat.
7/24/20240
Episode Artwork

Így tematizálják Kijevben az Ukrajnán áthalatdó kőolajszállítások korlátozását

Magyarország ultimátumot intézett Ukrajnához – így kommentálta egy ukrán portál azt, hogy az uniós külügyi csúcson Budapest nem engedte a Kijevnek szánt katonai segély folyósítását. Az előzmény: Ukrajna leállította az egyik orosz olajcég Magyarországra tartó tranzitszállításait. Szvetnik Endre összefoglalója.
7/23/20240
Episode Artwork

Megérkezett Szlovákiába az első két F–16-os amerikai vadászgép

A szlovák kormány 2018 végén kötött szerződést tizennégy amerikai F–16-os vadászgép megvásárlásáról, de a leszállítást késleltette a világjárványt. A pozsonyi amerikai nagykövet szerint a vadászbombázók erősebb országgá teszik Szlovákiát.
7/23/20240
Episode Artwork

Még hónapokig védtelen maradhat Szlovákia légtere

Új légvédelmi rendszer érkezik Szlovákiába, ugyanis Spanyolország kisebb méretű mobil eszközöket ígért az országban állomásozó NATO-csapatoknak. A szlovák védelmi minisztérium azonban még nem rendelte meg azokat a berendezéseket, amelyek pótolhatják a korábban Ukrajnába küldött légvédelmi rendszereket, így Szlovákia légtere gyakorlatilag még hónapokig sebezhető maradhat.
7/23/20240
Episode Artwork

Robert Fico az olajszállítások leállításáról: Szlovákia nem akar az ukrán–orosz kapcsolatok túsza lenni

A szlovák kormányfő szombaton telefonon beszélt Denisz Smihal ukrán kormányfővel a kőolaj-ellátásról, miután a legújabb ukrán szankciók miatt az orosz Lukoil Szlovákia felé is leállította a szállításait.
7/22/20240
Episode Artwork

Ezek a momentumok vezettek Joe Biden döntéséhez - Máris Kamala Harris ellen készül Donald Trump

A nyomásnak engedve kiszállt az elnökválasztási versenyből Joe Biden. Az amerikai elnök közölte: kitölti hivatali időszakát és azt akarja, hogy Kamala Harris alelnök mérkőzzön meg Donald Trumppal. Harris igent mondott.Készülhet a Trump-gépezet ellen, amely már "talált ellene valamit".
7/22/20240
Episode Artwork

A pénz és a boldogság: ki lehet számolni, hogy mennyi elég belőle?

A pénz állítólag nem boldogít, mégis van több formula is, amely arra szolgál, hogy kiszámoljuk, mégis mennyi kell a boldogsághoz.
7/21/20240
Episode Artwork

Szlovákia visszaadná fegyveripara "régi fényét"

Robert Kaliňák védelmi miniszter a máriatölgyesi fegyvergyárban átadott egy, a tüzérségi rendszerekhez való csövek fúrására szolgáló új, kétmillió euró értékű gyártósort, amely lehetővé teszi a termelés növelését.
7/20/20240
Episode Artwork

Nagy-Britanniában is eluralkodott a káosz

Egy hibás szoftverfrissítés globális kimaradásokat okozott az informatikai rendszerekben. Az eset nyomán káosz alakult ki a reptereken, akadozott a bankok, a média, a telecom cégek munkája. A briteknek azt mondták: csak vészhelyzetben keressék a háziorvost.
7/19/20240
Episode Artwork

Robert Fico: nem szabad félni a párbeszédtől Kínával és Oroszországgal

A szlovák miniszterelnök ismét kiállt Orbán Viktor mellett, és őrültnek nevezte a Magyarország megbüntetésére irányuló elképzeléséket.
7/19/20240
Episode Artwork

Londoni információ - A vezetők egy része nem akart a nyilvánosság előtt beszélni a magyar kormányfővel

Bár azt mondja, nem fordítja vissza a brexitet, az új brit kormány a Európai Politikai Közösség csúcson is megismételte: újraindítja a kapcsolatokat az EU-val. A britek 45 európai vezetőt, köztük Orbán Viktort és Volodimir Zelenszkijt látták vendégül a rendezvényen.
7/19/20240
Episode Artwork

Brit külügy: ez nem visszatérés a hátsó ajtón az EU-ba

Az új brit munkáspárti kormányt azzal vádolják, hogy fokozatosan „vissza akarja csinálni” a brexitet. A külügyminiszter azonban azt állítja, nagyon távol vannak még a kereskedelmi egyezmény újratárgyalásától is.
7/18/20240
Episode Artwork

Véget ért a Donald Trump elleni merényletkísértet utáni csend

Joe Biden amerikai elnöknél Covid-19-et mutattak ki, de tünetei „enyhék” – állítja a Fehér Ház. Közben a Donald Trump elleni merényletkísérlet utáni csend véget ért: ismét vezető demokraták követelik, hogy álljon félre az elnökválasztási versenyben.
7/18/20240
Episode Artwork

Megijedtek Európában Donald Trump alelnökjelöltjétől

Donald Trump világosan üzent azzal, hogy a bizonyos körökben elszigetelődéspártinak nevezett James David Vance ohiói szenátor lett az alelnökjelöltje. Egyre többen aggódnak Európában amiatt, hogy a második Trump-elnökség gyengítené a biztonsági kapcsolatokat, valamint Ukrajna támogatását is.
7/18/20240
Episode Artwork

Új ciklust kezd a brit parlament - megcsörrent egy mobil

Károly brit uralkodó az új munkáspárti kormány programját felvázoló, hagyományos királyi pompa övezte beszéddel nyitotta meg a parlamentet. Egy kisebb incidens zavarta meg az uralkodót, miközben kint Gáza-párti fiatalokat vettek őrizetbe a rendőrök.
7/17/20240
Episode Artwork

Robert Fico nem nyugodt

„Ukrajna NATO-tagsága a NATO és Oroszország közötti konfrontációhoz vezetne” – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök szinte azzal egy időben, amikor cseh kollégája, Petr Fiala Prágában fogadta az ukrán kormánydelegációt, és Denisz Smihal ukrán miniszterelnöknek azt mondta, Csehország kész segítséget nyújtani Ukrajnának az EU-hoz és a NATO-hoz történő csatlakozás folyamatában.
7/17/20240
Episode Artwork

Csökkent az infláció Csehországban és Szlovákiában is

Szlovákiában 2,1, Csehországban 2 százalékra csökkent júniusban az éves infláció mértéke, közölte a Szlovák, ill. a Cseh Statisztikai Hivatal.
7/16/20240
Episode Artwork

Nem jött be: korai volt az angol drukker Európa-bajnoki tetoválása

Ilyenkor mondják azt, hogy ez már beteges önbizalom. Dan Thomas angol futball szurkoló annyira hitt abban, hogy „58 év fájdalom” után összejön Angliának a bajnoki trófea, hogy magára tetováltatta a Kupát és a hazája nevét.
7/16/20240
Episode Artwork

A várható energiaárak alapján döntene Prága az atomerőmű-bővítésről

A cseh kormány még a nyár folyamán dönt a Dukovany-i atomerőmű bővítéséről. Egyelőre nem világos, hogy a kormány csak ezt az egy atomerőművet akarja-e két blokkal bővíteni, vagy a temelíni atomerőmű további két blokkjának építését is tervezi. Mindkét esetben ez lenne a Cseh Köztársaság eddigi legnagyobb beruházása.
7/15/20240
Episode Artwork

Csehország - Vagy a migráns kevesebb, vagy a rendőrség hatékonysága csökkent

Tavaly 14 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe Csehországban, több mint 52 százalékkal kevesebbet, mint 2022-ben - derült ki a cseh belügyminisztérium által a hétvégén ismertetett adatokból. 2023 végén 4,5 százalékkal kevesebb külföldi élt az országban, mint egy évvel korábban.
7/15/20240
Episode Artwork

„Minden nap szekálták” Trump feltételezett támadóját, akinél robbanószert is találtak

Az amerikai republikánus jelöltállító konvenció helyszínére indult el Donald Trump, aki ellen sikertelen merényletet kísérelt meg egy fiatal fegyveres szombaton. Az FBI szerint magányos támadó volt. Közben komoly bírálatok érték az elnöki testőrséget.
7/15/20240
Episode Artwork

Merénylet Donald Trump ellen - a támadót állítólag lelőtték

Káosz tört ki egy pennsylvaniai kampányrendezvényen, miután rálőttek Donald Trumpra. A volt amerikai elnök és a republikánusok idei de facto elnökjelöltje elleni támadás magyar idő szerint vasárnap korahajnalban történt. Trump túlélte a támadást.
7/14/20240
Episode Artwork

Robert Fico: a Smer nem fogja támogatni Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz

Robert Fico ismét méltatta Orbán Viktort, akit szuverén politikusnak nevezett.
7/12/20240
Episode Artwork

Rendkívüli helyzet Szlovákiában: minden medvét, amely megközelíti az emberek lakóhelyeit, likvidálunk

Északi szomszédunknál az idén már tizenötször támadt medve emberre, májusban 17 nap alatt 16 medvét lőttek ki Szlovákiában.
7/12/20240
Episode Artwork

"Leputyinozta" Zelenszkijt Joe Biden - hatalmas baki az elnöktől

Fel lehet-e ebből állni? – kérdezik az amerikai elnök bírálói az eddig legkínosabb Biden-baki után. Az amerikai elnök a NATO-csúcs végén Putyin elnökként mutatta be Zelenszkij ukrán elnököt. Utána egy hosszú sajtótájékoztatón bizonygatta, hogy képes ellátni a hivatalt.
7/12/20240
Episode Artwork

Peter Pellegrini: hiányozni fognak Európában az Ukrajnának szánt légvédelmi rendszerek

„Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük a NATO tagországai számára” – mondta a washingtoni csúcson tartózkodó Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök. Az államfő szerint Ukrajna NATO csatlakozásának kérdését csak azután lehet megnyitni, amikor már béke lesz az országban.
7/11/20240
Episode Artwork

Összeült az új brit parlament: a protokoll a régi, az arcok újak

Összeült az új brit parlament – benne az olyan új képviselőkkel, mint az egykori brexitvezér, Nigel Farage. Rishi Sunak volt miniszterelnök kinevezte az ellenzéki árnyékkormányt – közben az új kormányfő, Keir Starmer nem ad egyenes választ: mikor tolja fel két és fél százalékra a védelmi kiadásokat.
7/10/20240
Episode Artwork

Franciaországi patthelyzet: utcai összecsapások sora és gazdasági válság fenyeget

Alig győzött a baloldali blokk a francia választásokon, máris megindult az alkudozás egy újabb frakció létrehozásáról, amely esetleg kormányt tud alakítani. Közben kiderült, hogy több városban is erőszak kísérte a választási eredmény kihirdetését.
7/10/20240
Episode Artwork

Kínai katonák jelentek meg a lengyel határ közelében

A lengyel határ közelében folyik az a fehérorosz-kínai hadgyakorlat, amelyet hivatalosan „terrorellenes felkészítésnek” neveznek. A kínaiak érkezése aggodalmakat keltett Varsóban és a NATO-ban egyaránt.
7/10/20240
Episode Artwork

Felmérés: a szlovákok háromnegyede nem fogna fegyvert a hazájáért

Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatja Orbán Viktor békekezdeményezését, amely keretében a múlt héten Kijevbe, Moszkvába, hétfőn pedig Pekingbe is ellátogatott a magyar kormányfő. Egy friss felmérés szerint, ha Szlovákiát katonai támadás érné, a lakosság mindössze negyede lenne hajlandó harcba szállni.
7/9/20240
Episode Artwork

Adóemelést sejtenek a brit pénzügyminiszter első beszéde mögött

A II. világháború óta nem voltak ilyen rossz állapotban Nagy-Britannia pénzügyei – állította első beszédében az új pénzügyminiszter, aki vizsgálatot rendelt el a korábbi, tory kormány gazdálkodása ügyében.
7/9/20240
Episode Artwork

Robert Fico bottal jár: Elnézést, hogy túléltem, de visszatértem - videó

Bicegve, botra támaszkodva, de saját lábán gyalogolt be a keddi kormányülésre Robert Fico szlovák miniszterelnök. Az ülést követő sajtótájékoztatón nem vett részt, ám üzent az ellenzékének és bizonyos médiumoknak.
7/9/20240
Episode Artwork

A piacoknak nem tetszik a francia választási eredmény

Az euro árfolyameséssel fogadta a hírt, hogy a francia Nemzetgyűlésben a „kemény baloldal” szerezte meg a legtöbb mandátumot. Emmanuel Macron elnök és a baloldali szövetség taktikai visszalépései nyomán Marine Le Pen jobboldali pártja csak a harmadik lett a második választási fordulóban.
7/8/20240
Episode Artwork

Az ázsiai tigrisszúnyog elleni tablettát osztanak a szomszédunkban

Sikerült áttelelnie és helyi populációt kialakítania Pozsonyban az ázsiai tigrisszúnyognak, melynek első egyedeit tavaly észlelték – tájékoztatott a Szlovák Tudományos Akadémia. A szlovák fővárosban tablettákat osztanak a lakosoknak a rovar lárváinak irtására.
7/8/20240
Episode Artwork

„Egyszer belehalok” – vallott a milliomos embercsempész

„Felkészültem a halálra” – mondta az Európában tevékenykedő egyik embercsempész, aki tavaly egymillió eurót keresett. A magát csak Taha néven említő férfi a Sky News-nak nyilatkozott a jövedelmező üzletről, amelyben rivális bandák fenyegetik egymást.
7/8/20240
Episode Artwork

Robert Fico szívesen tartott volna Orbán Viktorral

A progresszív és liberális ideológiák ellen szólalt fel Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki az ukrajnai háború lehetséges megoldásáról is beszélt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt méltatta. A kormányfő másodszor szerepelt a nyilvánosság előtt az ellene elkövetett májusi merénylet óta.
7/8/20240
Episode Artwork

Kínai figyelmeztetés: hihetetlen dologra képes az új repülőgép-hordozó

Kína szerint immár az övé a világ legnagyobb, hagyományos meghajtású repülőgép-hordozó hajója. A kínai média újabb adatokat árult el a Fucsian nevű harci eszközön található technológiáról, benne az úgynevezett elektromágneses katapultról.
7/8/20240
Episode Artwork

Atomfegyverek, rezidens macska: így néz ki az új brit kormányfő első 72 órája

Mivel telik Nagy-Britanniában az elsöprő győzelmet aratott, új miniszterelnök első napja? Sir Keir Starmernek levelet kell írni az atomtengerek kapitányaival, meg kell ismerkednie a rezidencia személyzetével... és az állandó lakóval: Larryvel, a macskával.
7/6/20240
Episode Artwork

Kettős nyomás alatt az Egyesült Államokban élő kínaiak

Kína egyre nagyobb hűségnyilvánítást követel meg külföldön élő állampolgáraitól az ország és a párt iránt. Az Egyesült Államokban élő és tanuló fiatal kínaiak ezért néha két tűz között találják magukat.
7/5/20240
Episode Artwork

Csehország nem ismeri el a nem biometrikus orosz útleveleket

Csehország júliustól már nem ismeri el a nem biometrikus orosz útleveleket, birtokosaik illegálisan tartózkodnak Csehországban. A külügyminisztérium pedig közölte, hogy továbbra is dolgozni fog az orosz diplomaták mozgásának korlátozását célzó intézkedéseken. A cseh politikai vezetők között egyetértés van abban, hogy Oroszország agresszív politikája jelenti a legnagyobb veszélyt Csehországra és Európára.
7/5/20240
Episode Artwork

Szlovák főügyész: terrortámadás volt a miniszterelnök elleni merénylet

Megváltozott a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet jogi minősítése. A miniszterelnököt több lövéssel megsebesítő Juraj Cintula ellen ellen már terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt folyik büntetőeljárás.
7/4/20240
Episode Artwork

Sorsfordító választások Nagy-Britanniában – történelmi vereség vár a konzervatívokra

Nagy-Britanniában ma tartják a 2024-es parlamenti választásokat, és közvélemény-kutatások az ellenzéki Munkáspárt elsöprő győzelmét jósolják. A kormányzó toryk vesszőfutását jól illusztrálja, hogy még a volt kormányfő, Boris Johnson apja sem szavaz rájuk.
7/4/20240
Episode Artwork

Nigel Farage érdekes gondolatokat osztott meg Marine Le Penről

Nigel Farage szerint katasztrófához vezetne, ha Franciaországban Marine Le Pen radikális pártja kerülne kormányra. Az egykori brexitvezér, a brit Reform párt első embere szerint a francia választások első fordulójában győztes pártnak nincs kiforrott gazdasági programja.
7/3/20240
Episode Artwork

Szlovák párt még nem csatlakozott a Patriótákhoz

Néhány nappal az új Európai Parlament ülése előtt még nem tudni, melyik frakciót erősítik majd a legerősebb szlovák kormánypárt, a Smer képviselői. Regionális szempontból a napokban bejelentett Patrióták csoportjához csatlakozhatna a Robert Fico vezette párt delegációja, egyelőre azonban úgy tűnik, más képviselőcsoporthoz csatlakoznának a smeres politikusok
7/3/20240
Episode Artwork

A „nehézbomba” Boris Johnsonnal mentik a menthetőt a toryk

Kétségbeesett húzással vádolják a brit Konzervatív Pártot a kampányfinisben. A választások előtt két nappal megjelent a nyilvánosság előtt Boris Johnson volt miniszterelnök, hogy a toryk támogatására buzdítson. Pedig már társai is temetik a pártot.
7/3/20240
Episode Artwork

A brit elemzők szerint a csütörtöki választás előtt a pártok "hallgatnak a fontos témákról"

A csütörtöki brit választásokat úgy tálalják a közvéleménynek, hogy az az értékrendek csatája, amely egy nemzedékre eldöntheti, milyen irányt visz a szigetország. Elemzők viszont azzal vádolják a pártokat, hogy fontos kérdéseket elhallgatnak.
7/2/20240
Episode Artwork

Folytatódik a cseh-szlovák testvércsata: Prága inkább fokozza Ukrajna támogatását

A cseh miniszterelnök szerint a cseh-szlovák kormányközi tárgyalások felújítása továbbra sincs napirenden. A legfelsőbb cseh vezetők a prágai várban vitatták meg az országot érintő legfontosabb külpolitikai kérdéseket, és úgy nyilatkoztak, hogy Csehország folytatja Ukrajna támogatását minden területen, beleértve a fegyverszállításokat is.
7/2/20240
Episode Artwork

Új elmélet a Titán katasztrófájáról – miközben ismét a mélybe merülne egy milliárdos

Egy évvel ezelőtt szenvedett végzetes katasztrófát a Titanic roncsaihoz leereszkedő Titán, de egy milliárdos most új merülést tervez. Az ingatlancézár azt akarja bebizonyítani, hogy biztonságosak a mini-tengeralattjárók.
7/2/20240
Episode Artwork

Így reagáltak a piacok Le Penék elsőfordulós sikerére

Emelkedéssel reagáltak a piacok a francia radikális jobboldal példátlan választási sikerére, miközben taktikai visszalépések kezdődtek a második forduló előtt; a baloldal és Macron elnök pártja így akarja elkerülni Marine Le Pen abszolút többségét.
7/2/20240
Episode Artwork

A demokraták a nyilvánosság előtt egyelőre kitartanak Joe Biden mellett

Nem akarnak másik jelöltet, legalábbis ezt kommunikálják. Az agg elnök katasztrofális tévészereplése nyomán felerősödtek a hangok, hogy le kéne cserélni. Családja azonban kitartásra buzdítja.
7/1/20240
Episode Artwork

A napokban a nyilvánosság elé állhat a maradandó sérüléseket elszenvedett Robert Fico

Robert Kaliňák szlovák miniszterelnök-helyettes szerint Robert Fico kormányfő a napokban a nyilvánosság elé állhat. Kaliňák ugyanakkor azt is közölte, hogy a szlovák miniszterelnöknek maradandó mozgásszervi sérülést okozott az ellene elkövetett merénylet.
7/1/20240
Episode Artwork

Új kínai követelés a Holddal kapcsolatban

Kína külföldi tudósoknak is hozzáférhetővé teszi a Csang'o-6 űrszonda által a Hold „sötét” oldaláról hozott kőzetmintákat. Egyben felszólította az Egyesült Államokat, hogy számolja fel a tudományos együttműködés akadályait.
6/30/20240
Episode Artwork

Nem jó hír érkezett a Tátrából, de aggodalomra semmi ok?

Csökkent a zergék száma a Tátrában, a természetvédők azonban nem aggódnak, az idei zergegidák létszáma ugyanis reménykeltő.
6/28/20240
Episode Artwork

A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata a szlovákiai balesetnek

A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a csütörtöki szlovákiai vonatbalesetnek – közölte Paczolay Máté, a külgazdasági és külügyminisztérium szóvivője. A dél-szlovákiai Érsekújvárhoz közeli vasúti átkelőnél tegnap délután autóbusszal ütközött össze egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben a legfrissebb információk szerint hét ember meghalt, öten pedig megsebesültek – közölte a szlovák mentőszolgálat.
6/28/20240
Episode Artwork

Testvérnép a cseh és a szlovák, a kormányok között még sincs béke

„El kell telnie még egy kis időnek a kormányközi tárgyalások újraindításához” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő, miután Prágában fogadta őt Petr Pavel cseh köztársasági elnök. Egyetértettek abban, hogy az eltérő vélemények egyes konkrét ügyekben nem ronthatják magát a cseh-szlovák viszonyt. Peter Pellegrini megjegyezte, hogy Szlovákia növelte lőszergyártási kapacitásait, és ezzel hozzájárul a lőszerszállítással kapcsolatos cseh kezdeményezés sikeréhez.
6/27/20240
Episode Artwork

Hiába keménykedik Rishi Sunak, már csak a csodába reménykedhet

Páros lábbal szállt bele ellenfelébe Rishi Sunak a brit miniszterelnökjelöltek utolsó választási vitájában. A kormányfő olyan csodában reménykedik, mint amit 1992-ben a vesztésre álló John Major produkált, aki akkor kényelmes többséggel verte meg a Munkáspártot.
6/27/20240
Episode Artwork

Újabb jel mutatja, hogy Szlovákia kigyógyult a Covidból

A szlovák utazási irodák által kínált nyári üdülések már 70-75 százalékban elkeltek. A szlovákok 14 százaléka idén nyáron például egy hazai és egy külföldi utat is megengedhet magának. Északi szomszédunknál a lakosság hét százaléka vesz fel kölcsönt a nyaraláshoz. Ez az arány a tavalyi évhez képest egy százalékkal csökkent.
6/27/20240
Episode Artwork

Trump-terv: Ukrajna csak a béketárgyalások megkezdése esetén kapna újabb fegyvereket

Legfőbb támogatói tervet mutattak be Donald Trumpnak azzal kapcsolatban, hogyan tudna véget vetni az Ukrajnában zajló háborúnak, ha újra őt választanák meg az Egyesült Államok elnökének. A terv része, hogy a kezdeményezők figyelmeztetnék a szomszédját megtámadó Oroszországot, hogy bármely, a tárgyalásokat övező ellenkezés esetén az amerikaiak megnövelnék Ukrajna támogatását.
6/26/20240
Episode Artwork

Vészhelyzetet hirdettek Amerikában a lőfegyverek miatt

A cél az évi több tízezer haláleset csökkentése. Vannak, akik támadják az intézkedést.
6/26/20240
Episode Artwork

Nem ezzel számoltak a gazdasági elemzők

Északi szomszédunknál az állami gazdálkodás hatékonyságát felügyelő Költségvetési Tanács legfrissebb előrejelzése szerint van ok a bizakodásra, mivel az idén és jövőre a vártnál gyorsabb lesz a gazdasági növekedés, emelkednek a reálbérek és alacsony marad az infláció.
6/26/20240
Episode Artwork

A szuperszámítógép szerint kicsi az esély a csehek továbbjutására az Eb-n

A hétfő esti eredmények és Horvátország kudarca miatt megnőttek a csehek reményei is a labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe jutásra. Igaz, így sem túl nagyok.
6/25/20240
Episode Artwork

Újabb gigantikus akkumulátorgyár épül – a magyar határ túloldalán

Szlovákia beruházási szerződést írt alá az InoBat és a kínai Gotion csoport vállalatainak konzorciumával egy elektromos járművek akkumulátorainak gyártására szolgáló üzem építéséről 1,2 milliárd euró értékben.
6/25/20240
Episode Artwork

Váratlanul szabadon engedték Julian Assange-t - videó

Többéves fogság után távozott Nagy-Britanniából Julian Assange. A WikiLeaks alapítója vádalkut kötött a kiadatását követelő amerikai hatóságokkal, amelyben elismerte bűnösségét egyetlen, kisebb vádpontban. Ennek nyomán a brit hatóságok elengedték.
6/25/20240
Episode Artwork

Már az IMF is védekező lépéseket sürget a mesterséges intelligencia miatt

A „generatív mesterséges intelligencia” növelheti a gazdagok és a szegények közötti szakadékot – közölte a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szerint a kormányoknak többet kell tenniük polgáraik, köztük az állásukat elveszítők védelmére.
6/24/20240
Episode Artwork

Templom és zsinagógák elleni halálos támadások Dagesztánban - 25 halottat emlegetnek a hatóságok

Éjszakai adatok szerint legkevesebb 25 halottja lehet azoknak a dagesztáni támadásoknak, amelyek során fegyveresek egy templomot és zsinagógákat támadtak. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) hétfő délelőtt 15 rendőr és négy civil, köztük egy ortodox pap haláláról, valamint öt terrorista likvidálásáról tett bejelentést. Az SZK szerint a támadókat azonosították.
6/24/20240
Episode Artwork

Nem Magyarországra jönnek a szlovákok nyaralni

A szlovákiai lakosság 71 százaléka szeretne elutazni valahová idén nyáron, ami két százalékpontos növekedés a tavalyi évhez képest. A nyaralók fele külföldre készül, a legkedveltebb úti cél pedig változatlanul Horvátország. A megkérdezettek egyharmada viszont belföldön nyaralna. A belföldi turizmust illetően az idei nyári szezonban elérhető akár a járvány előtti szint is.
6/23/20240
Episode Artwork

Faucit szorongatták, hazugnak nevezte a szenátort

Hiba volt egy évre bezárni az iskolákat – ismerte el Dr. Anthony Fauci, az amerikai kormány volt vezető fertőző betegség-szakértője volt. Faucit – aki memoárt adott ki a napokban, amelyben Donald Trump egykori elnökkel fenntartott ellentmondásos viszonyáról is ír - Elon Musk milliárdos szerint bíróság elé kell állítani, mert egy illetékes vallomásának értelmezése szerint mégis folyt Kínában amerikai pénzből „funkciónövelő” víruskutatás.
6/22/20240
Episode Artwork

Ezért aggasztja a várt nagy győzelem a Munkáspárti vezért

Az előrejelzések rendre a brit Munkáspárt elsöprő győzelmét jósolják a július 4-i választásokon. Keir Starmer, a miniszterelnökjelölt azonban aggódik – a tizenéves gyerekei miatt. Felesége pedig távol tartja magát a kampánytól.
6/22/20240
Episode Artwork

Terrorcselekménnyé minősíthetik át a Robert Fico elleni merényletet

A lex merénylet névre keresztelt törvénycsomagról zajlik a vita Szlovákiában, amely a Robert Fico ellen elkövetett merénylet utáni biztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat tartalmaz. A jogszabály rendelkezik fizetésekről, ingatlanokról, demonstrációkról és a gyűlöletbeszédről is.
6/22/20240
Episode Artwork

Netanjahu vádja: Washington visszatartja az Izraelnek szánt fegyvereket

Az Egyesült Államok felülvizsgálja az Izraelnek szánt, nagy pusztítást okozó bombák szállítását. Washington attól tart, hogy ezeket sűrűn lakott területek ellen vethetik be. Előzőleg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta: a szövetséges visszatartja a hadi anyagot.
6/21/20240
Episode Artwork

Egy levágott hüvelykujj még kevés ahhoz, hogy Amerika hadba szálljon Kína ellen

Puszta kézzel szálltak szembe a Fülöp-szigetek haditengerészetének tagjai a bozótvágóval, baltákkal és botokkal érkező kínai parti őrséggel szemben egy vitatott tengeri területen. Elemzők szerint ez azonban még nem elég a Manilával védelmi paktumot kötő Egyesült Államok közbelépéséhez.
6/21/20240
Episode Artwork

A szlovák egészségügyi kormánybiztos szerint nem is volt Covid-járvány

Komoly nemzetközi problémát okozhat Szlovákiának, hogy június elején – a világon egyedüli államként – nem csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályaihoz. A Szlovákiát képviselő Peter Kotlár a pozsonyi parlament egészségügy bizottsági ülésén azt mondta, hogy ő csak az „emberi jogokat és az ország szuverenitását” védte azzal, hogy elutasították a dokumentum alkalmazását. Kotlár azt is megismételte, hogy Szlovákiában egyébként sem volt covid-járvány.
6/21/20240
Episode Artwork

Rishi Sunaktól még a birkák is elfordultak, most a legnagyobb riválisától vár segítséget

Rishi Sunak abban reménykedik, hogy elődje segítségével sikerül növelnie a konzervatív párt választási esélyeit. A volt és a jelenlegi brit kormányfő még mindig nincs beszélőviszonyban, de Boris Johnson besegíthet a hozzá lojális tory képviselőjelöltek kampányába.
6/20/20240
Episode Artwork

További tüntetésekre figyelmeztetnek a V4-es gazdaszervezetek

Az új Európai Bizottság prioritása a gazdasági növekedés helyreállítása kell hogy legyen, és nem csak a mezőgazdaságban. Ha a gazdák nem látnak konkrét lépéseket, nem zárható ki, hogy ősszel az Európai Unió-szerte újabb tiltakozó akciókat szerveznek – jelentették ki a V4-es országok agrár- és élelmiszeripari szervezeteinek képviselői a csehországi Choťovicében tartott kétnapos találkozójukon.
6/20/20240
Episode Artwork

Súlyos vád: "többször félremagyarázták" a Covid-vakcina veszélyes mellékhatásait

A vezető Covid-vakcinát gyártó Pfizer eltitkolta az oltóanyag kockázatait – ezt állítja az amerikai Kansas szövetségi állam kormányzata, amely beperelte a gyártót. Maga a cég tagad, miközben az AstraZeneca nemrég visszavonta a szerét és elismert egy ritka mellékhatást
6/19/20240
Episode Artwork

Három európai országot sújt különösen a kínai „disznóválasz"

Alig vetett ki a súlyos büntetővámot az Európai Unió a kínai elektromos autókra, Pekingből megjött a válasz: Kína vizsgálatot indít az európai sertéshús áruk állítólagos dömpingje miatt. A dolog különösen fáj Spanyolországnak.
6/19/20240
Episode Artwork

Szlovákiának lesz egy nagy kérése Mark Ruttéhoz, ha NATO-főtitkár lesz

A szlovák elnök az Európai Tanács rendkívüli ülése után közölte, hogy országa ezért cserébe segítséget vár Hollandiától a légvédelem megerősítésében.
6/18/20240
Episode Artwork

Reuters: titkos kampányt folytatott a Pentagon a kínai vakcina lejáratására

A hírügynökség oknyomozó anyaga szerint az amerikai védelmi minisztérium célja a kínai oltóanyag befeketítése volt. Egyes megszólalók közölték: a kampány ellencsapás volt azért, amiért egyre jelentősebbé vált Kína befolyása Ázsiában.
6/18/20240
Episode Artwork

A politikai „kihalás” fenyegeti a torykat

„Politikai kihalás” fenyegeti a brit Konzervatív pártot – így jellemezhető egy új közvélemény-kutatás, amely szerint az Egyesült Királyság kormányát adó erő parlamenti képviselete drámai módon visszaesik a július 4-i választások után.
6/17/20240
Episode Artwork

Szlovákia hosszú távú jövőképéről beszélt az új köztársasági elnök

„Szlovákia szilárd része az Európai Uniónak és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, de soha nem fog félni szuverén hangon megszólalni ezekben a szervezetekben” – egyebek mellett erről beszélt beiktatási beszédében Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök. Azt ígérte, egyesíti Szlovákiát.
6/17/20240
Episode Artwork

Most Ukrajnának is jól jönne, ha jönne a gáz az orosz-ukrán vezetéken

Az Ukrajna ellen indított orosz háború nyomán az EU egy sor szankciót hozott Moszkvával szemben, de nem tiltotta meg a földgázexportot, amit néhány ország ki is használ. Az év végén azonban lejár az Ukrajnán keresztül haladó tranzitot szabályozó szerződés, de európai illetékesek arról tárgyalnak, hogyan lehetne fenntartani a szállításokat.
6/15/20240
Episode Artwork

Minden idők legnépszerűtlenebb vezetői találkoznak a G7-es luxusüdülőben - lista

A hétvégi, olaszországi G7-es csúcstalálkozón ritka mód népszerűtlen vezetők gyűltek össze – köztük Rishi Sunak brit kormányfő és Olaf Scholz német kancellár. Cserébe viszont élvezhetik a tárgyalásnak otthont adó álomhotel luxusát.
6/15/20240
Episode Artwork

Íme a szlovákiai államfőváltás forgatókönyve

Zuzana Čaputová szombaton átadja az államfői széket Peter Pellegrininek. Kilép a politikából, hacsak nem kényszerül megszólalni. A tudomány felé kacsintgat. Parlamenti elnöki utódjáról pedig a kormánykoalíciónak még meg kell állapodni.
6/14/20240
Episode Artwork

Antony Blinken: a Hamász miatt folytatódik a háború

„A háború tovább tart, mert a Hamász úgy döntött, hogy nemet mond a béketervre és folytatja a háborút, amit elkezdett”. Ez volt az amerikai külügyminiszter kommentárja arról, hogy a palesztin szervezet újabb feltételeket támaszt a fegyverszünet elfogadására.
6/14/20240
Episode Artwork

Forrong Emmanuel Macron pártja az előre hozott választások miatt

Nagy felzúdulást váltott ki a francia elnök pártján belül az előre hozott választásokról tett váratlan bejelentés. Az államfő az után oszlatta fel a Nemzetgyűlést, hogy pártja nagyarányú vereséget szenvedett a Nemzeti Tömörüléstől az EP-választásokon. Emmanuel Macron terve állítólag már korábban kész volt, és kormányfője sem tudott róla.
6/13/20240
Episode Artwork

Hazaárulással vádolják Szlovákia korábbi védelmi miniszterét

Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter feljelentést tesz az elődje által tavaly tavasszal Ukrajnának ajándékozott szlovák MiG–29-es vadászrepülők ügyében. „Ilyen módon meggyengíteni a fegyveres erőket az alkotmánnyal szemben, ezt a mi politikai szótárunkban csak hazaárulásnak lehet nevezni” – fogalmazott Robert Fico miniszterelnök helyettese. Jaroslav Naď a bírálatra úgy reagált, hogy újra meghozná ezt a döntést.
6/13/20240
Episode Artwork

Rishi Sunakot még a saját hívei is „savazták” az újabb tévévitában

A közönség és a közvélemény szerint ezúttal Rishi Sunak brit miniszterelnök volt a vesztese a kormányfőjelöltek újabb tévés vitájának. Keir Starmer, az ellenzék vezére is kapott olyan kérdést, amitől lefagyott, de most felkészültebbnek tűnt.
6/13/20240
Episode Artwork

Váratlan támogatást, de fizikai támadást is kapott Nigel Farage

A brexit- és Donald Trump-párti politikus elleni akciókat egy meggyilkolt baloldali képviselő nevét viselő alapítvány ítélte el. Farage új pártja közben már csak egy százalékra marad el a történelmi múltú konzervatívoktól.
6/13/20240
Episode Artwork

Újra kampánytéma: lassú víz módszerrel vinnék vissza a briteket az EU-ba

Legalább az európai közös piacba, de hosszabb távon akár az Európai Unióba is visszaléptetnék az Egyesült Királyságot a brit liberális demokraták. A választás váratlan kiírása nyomán a párt most adta ki a programját: a közeledéssel a vásárlók és a fiatalok nyernének.
6/13/20240
Episode Artwork

Rendőri készültség Németországban: szerb huligánok fenik a fogukat az angolokra

A német rendőrség szerint ötszáz szerbiai futballhuligán készül arra, hogy verekedést provokáljon a labdarúgó Európa-bajnokság hét végi meccsén, amelyen a szerbek az angolokkal játszanak.
6/13/20240
Episode Artwork

Lex merénylet: korlátoznák a gyülekezés szabadságát Szlovákiában

Szerdán jóváhagyta a pozsonyi kormány a „lex merénylet” tervezetét, amely a biztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat tartalmazza. A tervezet a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletre reagál. A korlátozások érinthetik például a tüntetések helyszínét, főleg a közjogi méltóságok, de ellenzéki képviselők lakóhelyével kapcsolatban is, hogy – mint ahogy a törvény beterjesztői fogalmaznak – ne történhessen meg, hogy akasztófát vagy koporsót visznek politikusok házához.
6/13/20240
Episode Artwork

Orosz szálat sejtenek a prágai gyújtogatási kísérlet ügyében

Csehországot jelenleg nem fenyegeti terrorveszély. Így reagált Vít Rakušan cseh belügyminiszter egy olyan gyújtogatás meghiúsításáról szóló információk nyilvánosságra hozatalára, amelyet állítólag Oroszország szervezhetett és finanszírozhatott. A rendőrség őrizetbe vett egy dél-amerikai állampolgárt, aki autóbuszokat próbált meg felgyújtani a prágai közlekedési vállalat garázsában. A gyújtogatási kísérlet után a hétvégén Prágában megszigorították a biztonsági intézkedéseket.
6/11/20240
Episode Artwork

Washington gyanakodva figyeli Kína és az Arab Emírségek „románcát”

A mesterséges intelligencia terén való fokozottabb kooperációhoz vezethet az Egyesült Arab Emírségek vezetőjének pekingi látogatása. Erre már az amerikai kormányzat is felfigyelt, mivel stratégiai szektorokban erősödik az együttműködés.
6/10/20240
Episode Artwork

Szergej Lavrov: Oroszország szimmetrikus választ fog adni a nyugati fegyverszállítmányokra

Az orosz külügyminiszter szerint "Nyugaton meghallották" Vlagyimir Putyin figyelmeztetését. Az orosz elnök nemrég azt mondta: az Ukrajnának történő nyugati fegyverszállításokra Moszkva "szimmetrikus választ ad" és a Nyugat ellenségeinek ad el orosz fegyvert.
6/10/20240
Episode Artwork

Nem sikerült képviselőt juttatnia az Európai Parlamentbe a szlovákiai Magyar Szövetségnek

Ami sikerült az RMDSZ-nek Romániában, az nem sikerült a Magyar Szövetségnek Szlovákiában. A Magyar Szövetség 3,9 százalékot szerzett, ami kevés volt ahhoz, hogy képviselőt küldjön Brüsszelbe. A párt kudarcként értékeli az eredményt. Egyetlen szlovákiai magyar lesz így az Európai Parlamentben a következő ötéves ciklusban: az EP-választást megnyert Progresszív Szlovákia listavezetője, Ódor Lajos volt szlovák miniszterelnök.
6/10/20240
Episode Artwork

Így írtak a brit lapok az európai parlamenti választások eredményeiről

Az Európai Parlamenti választások eredménye Nagy-Britanniában is hullámokat vetett. A lapok főként a váratlanul bejelentett francia előrehozott választásokat emelték ki.
6/10/20240
Episode Artwork

Legyőzték Robert Fico pártját a szlovák EP-választáson, nem lesz szlovákiai magyar képviselő

Közvetlenül az EP-választás előtt nyilvánosságra hozott felmérések eredményeivel ellentétben nem Robert Fico szlovák kormányfő pártja, a Smer végzett az első helyen a szlovák európai parlamenti választáson, hanem az ellenzéki erő, a Progresszív Szlovákia. A Magyar Szövetség nem érte el az ötszázalékos küszöböt.
6/10/20240
Episode Artwork

Oppenheimer unokája Japánban: segítsenek csillapítani a nukleáris szembenállást!

Az „atombomba atyjának” unokája, Charles Oppenheimer június elején látogatott el Japánba, és Hirosimában a történelem első atomtámadásának túlélőivel is találkozott.
6/10/20240
Episode Artwork

Olyan ez Londonnak, mintha elvennék a Big Bent

Londonban véget ér egy korszak: hetente már csak egyszer adják majd ki a város pörgő életével összefonódott Evening Standard lapot. A pandémia miatt megcsappant az olvasók száma, miközben az online reklámok elszívták a hirdetőket.
6/9/20240
Episode Artwork

A csehek már a szavazófülkében vannak – eredmény mégsem lesz vasárnapig

Csehországban pénteken 14 órakor nyitottak a szavazóhelyiségek, és elkezdődött a kétnapos EP-választás, ezt megelőzően csütörtök este zajlott le az utolsó választási vitaműsor a televízióban. A kampány során a legnagyobb visszhangot az európai zöld átállás terve és a migráció témája váltotta ki. A kampányt ugyanakkor a személyes csatározások uralták választási programok helyett.
6/7/20240
Episode Artwork

WSJ: újabb aggodalmak Joe Biden "kognitív hanyatlása" miatt

Joe Biden a “kognitív leépülés” jeleit mutatja – ezt állítja az amerikai elnök belső körére hivatkozva több amerikai médium. Mindezek nyomán egyes orvosok azt javasolják, hogy vessék alá újabb teszteknek.
6/6/20240
Episode Artwork

Robbantott Nigel Farage, még nagyobb bajban a brit konzervatívok

“Vlagyimir Putyin megenné reggelire” – ezt az értékelést kapta a brit ellenzék vezére az első tévés választási vita után, amelyben meglepően harcias volt a posztját védő kormányfő. Rishi Sunak azonban jobban teszi, ha másfelé is figyel: két nap alatt két százalékra közelítette meg pártját a hirtelen visszatért brexitvezér, Nigel Farage.
6/6/20240
Episode Artwork

A szlovák ellenzék szerint politikai csalódás Robert Fico merénylet utáni első megszólalása

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán késő délután első alkalommal szólalt meg nyilvánosan azt követően, hogy három héttel korábban merényletet kíséreltek meg ellene. A kormányfő a közösségi médiában az orvosoknak tett köszönetnyilvánítás mellett élesen bírálta a szlovák ellenzéket, a merénylet elkövetőjét is ellenzék aktivistájának nevezte. Az ellenzéki vezetők szerint Fico első megszólalása szöges ellentétben áll a szlovákiai társadalom megnyugtatására vonatkozó felhívással.
6/6/20240
Episode Artwork

Csehországi vonatbaleset: nagy kihívást jelentenek az egymásba ékelődött mozdonyok

Négy ember meghalt és legkevesebb 27-en megsérültek, miután szerdán nem sokkal éjfél előtt frontálisan ütközött egy tehervonat és a RegioJet társaság egy szerelvénye a csehországi Pardubicében. A személyvonatban mintegy 380-an utaztak.
6/6/20240
Episode Artwork

Indiai választások: oda a kétharmad, megkérdőjeleződhet a nagyhatalmi ellensúly szerepe

„Elvesztette a sérthetetlenség nimbuszát a miniszterelnök” – ilyen kommentárok fogadták az indiai választások eredményét. Ugyan Narendra Modi maradhat a kormányfő, de oda az eddig nagy hatalmat biztosító abszolút többség.
6/6/20240
Episode Artwork

Robert Fico: a fájdalom, amit átéltem, valami jót fog szolgálni

A rátámadó és őt több lövéssel életveszélyesen megsebesítő férfit az ellenzék aktivistájának nevezte.
6/6/20240
Episode Artwork

Rendkívüli helyzetet hirdettek Pozsonyban az árvíz miatt

Szerdán délelőtt rendkívüli helyzetet hirdettek Pozsony Dévény városrészében az árvízhelyzet miatt. A rendkívüli helyzet kihirdetésére azért volt szükség, mert fennáll a veszélye, hogy a Duna lakott területeket is elönthet Devénynél.
6/5/20240
Episode Artwork

Nigel Farage a fedélzeten: a brexit "motorja" a brit Konzervatív Párt bekebelezésére készül

Már a Konzervatív Párt elfoglalását emlegeti Nagy-Britanniában Nigel Farage, a brexit egyik atyja, aki hétfőn bombahírrel szolgált: mégis indul a választásokon és átveszi a Reform UK nevű jobboldali párt vezetését. Közben a toryk az elmúlt több mint száz év legnagyobb vereségére készülhetnek.
6/5/20240
Episode Artwork

Orbán Viktor két V4-ország EP-eredményeit is bizakodva várhatja

Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš pártja lehet a befutó a hét végi EP-választás előtti legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. A Median ügynökség felmérése alapján a Magyar Szövetség nem ugraná meg az bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, így ismét brüsszeli képviselet nélkül maradhat a felvidéki magyarság.
6/5/20240
Episode Artwork

A Fico-merénylet miatt kezdődött újabb politikai háború Szlovákiában

Több törvénytervezet előkészítésére készül a szlovák kormánykoalíció a Robert Fico miniszterelnököt ért merénylettel kapcsolatban. Az ellenzék politikai haszonszerzéssel vádolja a kormánypártokat.
6/5/20240
Episode Artwork

„Hunter Biden sem hazudhat egy szövetségi kérdőíven”

Az Egyesült Államokban megkezdődött az elnök fiának, Hunter Bidennek a pere, amit a súlyos politikai megosztottság közepette sokan a Trump-per ellenpólusának látják. Joe Biden fiát azzal vádolják, hogy drogfüggőként, illegálisan vásárolt fegyvert. Az elnök közölte: nagyon szereti a fiát.
6/5/20240
Episode Artwork

"Szeretnék megnyugtatni mindenkit..." - Minden szempár a pozsonyi Duna-parton

Csütörtök este tetőzhet a Duna, kedd hajnalban átlépte a 660 centis vízszintet.
6/4/20240
Episode Artwork

Rangsorolták a világ ezer városát, Budapest ott van az élmezőnyben

Egyetlen magyar város került be az 1000 legjobb világvárosról szóló indexbe, nem meglepő módon Budapest. A listát az Oxford Economics nevű brit vállalkozás állította össze, amely öt kategória alapján vizsgálta az adott város teljesítményét.
6/3/20240
Episode Artwork

„Maga a pokol” – ukrán frontkatonák megrendítő történetei

„Rosszabb, mint a pokol” – meséltek ukrán katonák a Reutersnek arról, amit a fronton átélnek. Bár folytatódik az orosz offenzíva, a harcosok szerint vissza kell szorítani Vlagyimir Putyin erőit. Annak ellenére, hogy a Kreml jelezte, kész lenne befagyasztani a háborút.
6/3/20240
Episode Artwork

"Langyos" volt a szlovákiai EP-kampány

Szlovákiában június 5-én zárul az EP-kampány, két nappal az európai parlamenti választások előtt kampánycsend lép életbe. A szlovákiai magyarok 37 százaléka jelezte, hogy biztosan részt vesz a voksoláson.
6/3/20240
Episode Artwork

Netanjahu-tanácsadó: "elfogadjuk Joe Biden béketervét"

Joe Biden amerikai elnök gázai béketerve „nem jó”, de Izrael elfogadja. Ezt mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyik tanácsadója vasárnap. Előzőleg azonban két miniszter hevesen elutasította azt és burkoltan a kormány összeomlásával fenyegettek.
6/3/20240
Episode Artwork

Mi fizetjük meg az árát: a Google ismét az internet átírására készül

A technológiai óriáscég, úgy tűnik, mindent egy lapra tett fel: a mesterséges intelligenciára. Egy májusi fejlesztői konferencián egy sor új AI-alapú szolgáltatásból adott ízelítőt. Ágazati elemzők szerint az újítások közepette azonban egy dolog nem változik: továbbra is a felhasználók adatai „hajtják” majd Google-t. A tartalomgyártók viszont attól félnek: láthatatlanná válnak.
6/2/20240
Episode Artwork

Gyerekvállalás a fejlett világban: mindenkit sújt a krónikus csecsemőhiány

A világ látszólag ideológiailag szembenálló részein hasonló problémával küzdenek a politikai vezetők: hogyan vegyék rá a gyerekvállalásra a nőket? Az utóbbi időben Franciaország és Kína is hazafias jelszavakkal próbálja motiválni a párokat. Különböző statisztikák azt sugallják, hogy a fiatalabb és alacsonyabb keresetű nők reagálnak a legjobban az ösztönzőkre, de vannak hátulütők is.
6/2/20240
Episode Artwork

Jens Stoltenberg: Kijevnek joga van oroszországi célpontokat támadni

„Azzal, hogy a NATO engedélyezi Ukrajna számára az általuk szállított fegyverek használatát orosz területen, a NATO-tagok nem válnak a konfliktus részévé” – jelentette ki Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO külügyminiszteri tanácsának informális ülésén Prágában.
5/31/20240
Episode Artwork

Nagyobb szigor jön a repülőkön

A gravitációs erő „gyors változásai” miatt repült fel és zuhant le több tucat utas a Singapore Airlines közelmúltban súlyos turbulenciába került gépén - nyilvánosságra hozták a vizsgálat eredményeit. A társaságok máris szigorítják a vonatkozó szabályokat, például az ételek felszolgálását.
5/31/20240
Episode Artwork

Minden pontban bűnösnek mondták ki Donald Trumpot az esküdtek

Bűnösnek mondták ki minden vádpontban Donald Trumpot az úgynevezett hallgatásipénz-perben. A volt amerikai elnök ennek ellenére folytathatja a kampányát – és elnökké is választhatják –, akár a börtönből is.
5/31/20240
Episode Artwork

Megvan, hova viszik Robert Ficót, ha kiengedik a Roosevelt kórházból

Újabb részletek derültek ki a merényletről - egyebek között az, hogy a támadó csak a bekészített golyók egy részét tudta kilőni.
5/30/20240
Episode Artwork

Ezért szervezi Csehország a lőszerküldést Ukrajnába

Napokon belül megérkezik Ukrajnába az első lőszerszállítmány, amely Csehország lőszerbeszerzési kezdeményezésének köszönhetően gyűlt össze – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő. A kezdeményezéshez eddig az Európai Unió és a NATO tagállamai közül 15-en csatlakoztak, és együttesen több mint 1,6 milliárd eurót adtak össze. A szlovák kormány nem kapcsolódott be a lőszerbeszerzésbe.
5/29/20240
Episode Artwork

Rishi Sunak azt üzente: a 18 éves britek álljanak szolgálatba

A brit miniszterelnök szerint az általa javasolt kötelező katonai vagy polgári szolgálat „távol tartja a bajtól” a gyerekeket. A héten indult választási kampányban Rishi Sunak azt is elmondta: ő a sorkatonaságot választotta volna.
5/29/20240
Episode Artwork

Vészjósló jelentés: Irán közeledik a fegyverminőségű uránkészlethez

Irán tovább dúsítja az uránt a nukleáris fegyverekben használhatóhoz közeli szintre. Közben elakadtak az atomprogramja békés keretek között tartásáról folyó nemzetközi tárgyalások. Ez derült ki az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bizalmas jelentéseiből.
5/28/20240
Episode Artwork

Árulkodó nyilatkozat: Izrael is elismeri, súlyosak a rafahi légicsapás következményei

Izrael közvetve elismerte, hogy súlyos polgári áldozatai voltak a dél-gázai Rafah városban végrehajtott légicsapásnak. Az ország katonai főügyésze azt mondta, hogy vizsgálják az esetet. Az izraeliek állítása szerint két Hamász-illetékest akartak megölni, de legkevesebb 35 ember halt meg.
5/27/20240
Episode Artwork

Rekordokat döntött a cseh hokivébé

Nem múlt el a biztonsági erők beavatkozása nélkül a világbajnoki aranyérem megünneplése Csehországban. Az ország jégkorongválogatottja 14 év után hazai környezetben vívta ki az elsőséget, amely után igazi örömünnep volt Prágában és minden cseh nagyvárosban. A rendőrök elsősorban az alkohol hatása alatt elkövetett szabálysértésekkel és a hamis jegyekkel foglalkoztak a döntő alatt.
5/27/20240
Episode Artwork

Turbulencia a repülőn újabb sérültekkel: „Ilyen félelmet még nem éltem át”

Nyolc embert kellett kórházba vinni az után, hogy újabb utasszállító gép került légörvénybe. Ezúttal a katari légitársaság Írországba tartó járatán történt baj. A múlt héten egy ember meghalt és sokan megsérültek a szingapúri légitársaság hasonló incidenst átélt gépén.
5/27/20240
Episode Artwork

Felmentik-e a héten Donald Trumpot?

New Yorkban egy manhattani bíróság esküdtjei a héten döntenek Donald Trump ártatlanságáról vagy bűnösségéről a Stormy Danielsnek juttatott “hallgatási pénz” perben. Kérdés, mennyire befolyásolják az ügyet egy aktivista-újságírónak a bíró összeférhetetlenségéről, illetve családja és a demokrata párt kapcsolatairól múlt héten kiadott információi... amelyek szinte semmilyen visszhangot nem váltottak ki az amerikai mainstream médiában.
5/27/20240
Episode Artwork

Részletek derültek ki - Akár az év végéig is eltarthat, míg felépül Robert Fico

A május 15-én fegyveres merényletben súlyosan megsérült Robert Fico szlovák miniszterelnök felépülése akár az év végéig is eltarthat, nyilatkozta a kormányfő állapotáról a hétvégén egyik párttársa. A szlovák belügyminiszter közben bejelentette, ha beigazolódik, hogy a miniszterelnök testőrei hibáztak, kész vállalni a felelősséget.
5/27/20240
Episode Artwork

Számkivetett lett a Putyin mellett kampányoló orosz sportlegenda, most az adóhatóság is üldözi

Oroszországban rájár a rúd a rúdugrólegenda Jelena Iszinbajevára. Az egykori világsztár sportoló szinte mérhetetlen mennyiségű vb-aranyat gyűjtött két olimpiai elsősége mellé – például a 2004-es budapestit. A múltban Vlagyimir Putyin elnök mellett kampányolt, az ukrajnai háború után viszont külföldre menekült, otthon árulónak tartják. Most az orosz hatóságok találtak nála adótartozást.
5/26/20240
Episode Artwork

Tovább fogunk élni, de ennek meglesz az ára

Komoly társadalmi változásokat kényszerít ki a fejlett országokban az emberek megnövekedett élettartama – állítja egy brit könyv. Tovább kell majd dolgoznunk és fel kell készülnünk a nyugdíjrendszer átalakítására.
5/26/20240
Episode Artwork

Biden egy „mémguru” bevetésével célozná meg a fiatalabb szavazókat

Ahogy forrósodik az amerikai elnökválasztási kampány, Joe Biden is felgyűri az ingujját és olyan módszerekhez folyamodik, amelyeket eddig nem társítottak hozzá. Biden is be akar szállni a mém-háborúba és az ellenfelet (azaz Donald Trumpot) cikiző montázsokkal próbálja maga mellé állítani a fiatalabb nemzedékek eddig apolitikus tagjait.
5/25/20240
Episode Artwork

A merénylet árnyékában: kiderült, ki nyerné most az EP-választást Szlovákiában

Robert Fico szlovák miniszterelnök pártja, a Smer nyerné a Szlovákiában június 8-ára kiírt európai parlamenti választásokat az Ipsos szerint. A felmérés már a miniszterelnök ellen május 15-én elkövetett merénylet után adott válaszokat is tartalmazza. A Magyar Szövetség 4,8 százalékos eredménnyel nem tudna képviselőt juttatni Brüsszelbe.
5/24/20240
Episode Artwork

Letartóztatták a "beszóló" orosz tábornokot és a vezérkari főnök egyik helyettesét

Letartóztatták az 58. orosz hadsereg volt parancsnokát, Ivan Popov tábornokot, amit felháborodva fogadtak az orosz katonai bloggerek. Rajta kívül letartóztatásba helyezték Vagyim Samarin altábornagyot, a fegyveres erők híradástechnikai főcsoportfőnökségének vezetőjét. A két intézkedés már a sokadik a védelmi tárca érdekszférájában indult tisztogatásnak.
5/23/20240
Episode Artwork

Részletesen beszámolt Robert Fico merénylője szándékairól és tette előkészületeiről

A sajtó birtokába jutott a szlovák kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozat, amely beszámol arról, hogy hogyan készült a tettes a május 15-i nyitrabányai támadásra.
5/23/20240
Episode Artwork

Egy magyar is ott volt Donald Trump tárgyalásán

Csendben ért véget Donald Trump „hallgatási pénz” perének tanúvallomási szakasza. A volt elnök meggondolta magát és mégsem volt hajlandó vallomást tenni. Ezek után a jövő szerdán ülhetnek össze az esküdtek a végső vitára.
5/23/20240
Episode Artwork

Egyre többet tudunk - Robert Fico merénylője megértéssel írt tömeggyilkosokról

A Robert Fico szlovák miniszterelnökre egy héttel ezelőtt öt lövést leadó Juraj Cintula amatőr íróként volt ismert. A 71 éves nyugdíjas férfi eddigi irodalmi munkásságáért egyre többen érdeklődnek, hogy megértsék tette elkövetésének indítékát. Mint kiderült, több könyvében is megértéssel írt tömeggyilkosokról.
5/22/20240
Episode Artwork

Határozatot terjeszt elő a szlovák kormány a Robert Fico elleni merénylet elítéléséről

A parlament kedden felszólította a pártokat, a médiát és a civil szervezeteket, hogy fogadják el a parlamenti választás eredményét és ne szítsanak gyűlölködést. A koalíció egyúttal kinyilvánította, hogy egységes.
5/21/20240
Episode Artwork

A koronatanú bevallotta, hogy lopott Donald Trumptól

Donald Trump ügyvédei a védencük elleni per beszüntetését kérték, miután szerintük nem szavahihető a koronatanú – aki nem más, mint Trump volt ügyvédje. Michel Cohent egyszer már elítélték, és most bevallotta: pénzt lopott volt főnökétől.
5/21/20240
Episode Artwork

Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség

Stabil és javul Robert Fico állapota, de az ellentétes oldalon álló politikusok még mindig nem hajlandók a békülésre. A parlamenti pártok elnökeinek eredetileg keddre tervezett, a társadalom megnyugtatását szorgalmazó találkozója elmarad.
5/21/20240
Episode Artwork

Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most

Hétfő délelőtt erősítette meg hivatalosan az iráni vezetés, hogy valóban életét vesztette egy helikopter-katasztrófában az ország elnöke és külügyminisztere. Bár azonnal találgatások indultak meg az idegenkezűségről, Irán legfőbb vallási vezetője „szerencsétlen balesetnek” nevezte a történteket.
5/20/20240
Episode Artwork

Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs

Megszaporodtak a magyar rendszámú autók a szlovák–magyar határhoz közel fekvő szlovákiai üzletközpontok parkolóiban. A Magyarországról érkező vásárlók megnövekedett számához az is hozzájárul, hogy három éve nem látott mélypontra esett vissza a drágulás üteme Szlovákiában.
5/19/20240
Episode Artwork

Csillapítás – „Száz napos békére” tesz kísérletet Szlovákia

Több új hír, információ és találgatás jelent meg a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet óta. Robert Fico mindenesetre kommunikál, a Legfőbb Ügyészség tájékoztatási zárlatot rendelt el, hétfőn viszont bejelentést tesznek a hogyan továbbról Szlovákiában. A védelmi miniszter a korlátozások helyett most „a társadalom megnyugtatására összpontosít”.
5/17/20240
Episode Artwork

Egyre több nagy nyugati egyetemen van Gáza-tábor, a Harvardon viszont felszedték a sátrakat a tüntetők

Világszerte folytatódtak az Izrael gázai offenzívája elleni diákmegmozdulások. Míg a Harvard Egyetem vezetői tárgyalásokat kezdeményeztek a tüntetőkkel, addig Londonban tiltakozók foglalták el az egyik közgazdasági egyetemet. Az Amszterdami Egyetemet két napra bezárták az intézményben okozott komoly károk miatt.
5/15/20240
Episode Artwork

Ádáz hajsza kezdődött Franciaország legveszélyesebb bűnözője után

Franciaországban jelentős erőforrásokat mozgósítva keresik az „első számú közellenséggé” vált Mohamed Amrát, akit társai egy halálos rajtaütésben szabadítottak ki egy börtönfurgonból. A belügyminiszter közölte: 450 rendőrt és csendőrt vetettek be a szökevények felkutatása érdekében. Közben a börtönőrök tiltakozásba kezdtek társaik halála, illetve megsebesítése miatt.
5/15/20240
Episode Artwork

London leállítja a woke-megnyilvánulásokat a közalkalmazottak körében

Elege lett a brit kormánynak az úgynevezett woke-ideológiából, amelyet most határozottabb lépésekkel akar kordában tartani. Ezt jelentette be Rishi Sunak kormányfő „józan ész államtitkára”.
5/15/20240
Episode Artwork

Az atomenergiában bízik Robert Fico – új erőművet építene

Egy új, száz százalékban állami tulajdonban lévő atomerőmű építését tervezi a szlovák kormány. Robert Fico miniszterelnök szerint Szlovákia nem halogathatja sokáig egy új erőmű építését, arra számít ugyanis, hogy az elkövetkező húsz évben nagyjából 80 százalékkal nőhet az ország villamosenergia-fogyasztása.
5/15/20240
Episode Artwork

Bajban a Gazprom: Kína mégsem Európa

Több mint húsz éve először jelentett veszteséget az orosz energetikai óriáscég, a Gazprom. Elemzők szerint a több milliárd dolláros mínusz annak a jele, hogy hatnak a nyugati szankciók és hogy a Kína felé fordulás nem kompenzálja az elvesztett európai bevételeket.
5/14/20240
Episode Artwork

Szlovákiában a tömeges bombafenyegetések miatt összehívhatják az ország biztonsági tanácsát

A május 7-i, több mint 1500 szlovákiai iskolát érintő bombafenyegetés után hétfő reggel a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen jelentettek újabb bombariadót. A rendőrség terroristatámadás különösen súlyos bűntette ügyében nyomoz. Kormánypárti és ellenzéki politikusok is elképzelhetőnek tartják, hogy a bombafenyegetésekkel az állam képességeit tesztelték.
5/14/20240
Episode Artwork

Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök

Saját pártot akar alapítani Dominic Cummings. A volt brexit-ideológus és Boris Johnson exminiszterelnök egykori tanácsadója a konzervatívok várható összeomlásából akar tőkét kovácsolni. Emellett nagyon unortodox véleménye van Ukrajna támogatásáról. Ám nem ő az egyetlen „brexitatya”, aki visszatérne a választásokon.
5/13/20240
Episode Artwork

EP-választás: a szlovákiaiak jobban félnek az amerikai befolyástól, mint az orosztól

Az európai parlamenti választások közeledtével a szlovákok jobban tartanak az Egyesült Államok, mint Oroszország befolyása miatt – derült ki az Ipsos ügynökségnek a Európai Digitális Média Megfigyelőközpont számára készített felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint még ennél is többen aggódnak amiatt, hogy maga az Európai Unió lesz ráhatással az uniós voksolásra.
5/13/20240
Episode Artwork

Szlovákiában újabb medvét kellett kilőni

Az állat gyakran lakott területre tévedt és veszélyeztette az embereket a Zólyomi járásban található Nagyócsa mellett.
5/13/20240
Episode Artwork

Tornyosulnak a megfejtések a putyini kormányátalakítás körül

Oroszországnak olyan védelmi minisztere lesz, aki nem szolgált a hadseregben. Többek között ezzel jár majd a hirtelen bejelentett átalakítás a hatalmi struktúrában. Azt, hogy az ukrajnai háború közepette egy közgazdász áll a minisztérium élére, azzal is magyarázzák, hogy költségvetési gondok lehetnek.
5/13/20240
Episode Artwork

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.
5/11/20240
Episode Artwork

Traktortúltengés: lecsengett a mezőgazdasági boom Amerikában, elértéktelenednek a gépek

Sajátos helyzetet idézett elő az Egyesült Államokban a terményárak zuhanása: olcsóbbak lettek a traktorok és kombájnok, mert máskülönben a gépek a dílerek nyakán maradnának. Van, ahol aukcióra is bocsátják a vadonatúj eszközöket.
5/11/20240
Episode Artwork

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
5/11/20240
Episode Artwork

Baj van a határnál: megint narancssárgára színeződött a Sajó vize

„Az elmúlt időszakban megint narancssárgára színeződött a Sajó folyó vize” – tájékoztatott Jerga Tibor, a szlovákiai Alsósajó község polgármestere. A szlovák környezetvédelmi minisztérium közölte, tárgyal a két éve természeti katasztrófát megélt folyóval kapcsolatos szükséges intézkedések finanszírozásáról.
5/10/20240
Episode Artwork

Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében

Gáza-párti diákok elbarikádozták magukat az Amszterdami Egyetemen. Közben az angliai Oxfordban a tiltakozni vágyó diákoknak alá kell írniuk egy kiáltványt, amely gyakorlatilag Izrael felszámolását követeli.
5/8/20240
Episode Artwork

Sorban kapja a "pofonokat" a hazalátogató Harry

Hiába látogatott haza Harry herceg, apja, III. Károly brit uralkodó nem találkozik vele. Ha ez nem lett volna elég, volt katonai egysége is kellemetlen meglepetéssel várta. Szvetnik Endre londoni tudósítása.
5/8/20240
Episode Artwork

Ijesztő rekord: bombafenyegetés érte szinte egész Szlovákiát

Több mint 1100 bombariadó történt kedd délután egy óráig a szlovák iskolákban, bankokban és egyéb üzletekben. Az extrém bejelentéssorozat után teljes erőbedobással dolgozik a rendőrség. A bombafenyegetést tartalmazó névtelen e-mail üzenetben az iszlám vallást és Allahot említik az ismeretlen fenyegetők.
5/7/20240
Episode Artwork

Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után

Végre valamilyen eredeti vízióval kellene előállnia – erre sürgetik a Konzervatív Párt egyes politikusai a brit kormányfőt a toryk sokkoló önkormányzati választási veresége után. Egyes hírek szerint Rishi Sunak már nem szeretne nyáron parlamenti választást, hanem a gazdaság felpörgetésével akar plusz szavazatokat szerezni.
5/6/20240
Episode Artwork

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
5/6/20240
Episode Artwork

Több, mint furcsa: orosz és amerikai katonák ugyanazon a támaszponton

A dolog annyira bizarr, hogy Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter magyarázkodásra kényszerült.
5/5/20240
Episode Artwork

Moszkva kiállításon mutogatja Ukrajnában zsákmányolt nyugati trófeáit

A nyugati haditechnika darabjaiból nyílt kiállítás egy moszkvai emlékparkban. A hatóságok valószínűleg így akarják növelni a hazafias érzelmeket a közelgő Győzelem napi ünnepségek előtt.
5/4/20240
Episode Artwork

"Karl Marx" is mandátumot szerzett a brit önkormányzati választásokon

Történelminek mondják a brit konzervatívok önkormányzati választási szereplését. London sorsa csak vasárnap derülhet ki – aminek függvényében felerősödhetnek a Sunak miniszterelnök távozását követelő hangok
5/4/20240
Episode Artwork

Biztosra veszik: orosz ügynökök robbantottak Csehországban

A cseh Szervezett Bűnözés Elleni Központ vizsgálata megerősítette, hogy a vrběticei lőszerraktárak elleni, közel tíz évvel ezelőtti robbantás mögött az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU állt. A külföldi kémek célja a fegyverek és lőszerek eljuttatásának megakadályozása volt olyan területekre, ahol az orosz hadsereg katonái tevékenykednek.
5/3/20240
Episode Artwork

Erőszakba torkollottak a diáktüntetések Amerika-szerte

Az Egyesült Államokban zajló, Gáza-párti diáktüntetések közepette több száz embert letartóztatott a rendőrség. New Yorkban rohamrendőrök hatoltak be egy egyetemi campus egyik épületébe, Los Angelesben két ellentábor csapott össze a rendőrök felvonulása előtt.
5/2/20240
Episode Artwork

Nagyot megy a „Lőszer Ukrajnának” lakossági gyűjtés Szlovákiában

Szlovákia speciális aknakereső drónokat és tíz speciális autót szállított Ukrajnának. A kormány továbbra is a humanitárius, nem katonai segítségnyújtást hangsúlyozza. Mindeközben a lakosság már négymillió eurót gyűjtött össze a „Lőszer Ukrajnának” elnevezésű civil kezdeményezés keretében.
5/2/20240
Episode Artwork

Berényi József: Brüsszel kritizálása nem jelenti az unióból való távozás szorgalmazását

„Az európai uniós tagság főleg stabilitást hozott Szlovákiának az elmúlt 20 évben” – szögezte le Berényi József, a Magyar Szövetség európai parlamenti listavezetője. A szlovákiai magyar politikus Szlovákia uniós csatlakozásának 20. évfordulója kapcsán ugyanakkor hozzátette: az Európai Unió egyes döntései – például az illegális migrációval vagy a kulturális-etikai kérdésekkel kapcsolatban – instabilitást váltottak ki.
5/2/20240
Episode Artwork

Csütörtökön eldőlhet Rishi Sunak sorsa – saját párttársai puccsolnák meg a brit kormányfőt

Újabb palotaforradalmat szerveznek a brit kormánypártban a miniszterelnök leváltására – ha a toryk súlyos vereséget szenvednek a heti önkormányzati választásokon. Rishi Sunaknak nagy pofon volt, hogy a hétvégén a rivális Munkáspárt soraiba ült át egyik képviselője.
5/2/20240
Episode Artwork

Nehézségekbe ütközik a deportálás az Egyesült Királyságban

Nem találják a Ruandába való deportálásra kijelölt illegális migránsok felét a brit hatóságok – ezt állította egy lap. Amire a kormány azt válaszolta, hogy felkutatják őket.
5/1/20240
Episode Artwork

Újabb részletek a londoni kardos támadásról – egy 13 éves fiú meghalt

Egy 13 éves fiú meghalt a keddi, karddal elkövetett londoni támadásban. Az első jelentések még csak sebesültekről szóltak. Közben megszólalt a rendőrség, és közölte, hogy az incidenst nem tekintik terrortámadásnak és hogy nem áll fenn további fenyegetés.
4/30/20240
Episode Artwork

Heteken belül indulhatnak a brit „kitoloncolójáratok”

Heteken belül megindulhat a brit földre illegálisan érkezett migránsok és menedékkérők átszállítása Ruandába. Az afrikai ország cserébe a beígért pénzen kívül viszont öt olyan személy kiadatását kéri, aki a mostani kormány szerint részt vett az 1994-es népírtásban.
4/30/20240
Episode Artwork

Kényszersorozás - Gyorsan rákaptak az ukrán-szlovák zöldhatárra

Szlovákiában az év eleje óta 82 százalékkal nőtt az Ukrajnából érkező illegális migránsok száma – tájékoztatott Tibor Gašpar, a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke a V4-es országok biztonsági és védelmi parlamenti bizottságainak hétfői prágai ülésén. A politikus szerint mindez a Kijev által nemrég elfogadott mozgósítási törvényre való reakció azoknak az ukránoknak a részéről, akik nem akarnak harcolni a fronton.
4/29/20240
Episode Artwork

Robert Fico Kína felé fordul, mert az EU számára kimerült

A szlovák kormány szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatait Kínával. Marek Eštok szlovák külügyi államtitkár a múlt héten tért vissza néhány napos kínai látogatásáról, hamarosan pedig Robert Fico miniszterelnök is a kelet-ázsiai országba utazik.
4/29/20240
Episode Artwork

Amerikai fegyversegély: kis része azonnal, a többi csak évek múlva kerül Kijevhez

Nyugati, de ukrán kommentátorok szerint is óvatos optimizmussal szabad csak kezelni azt a tényt, hogy az amerikai Kongresszus döntése nyomán 60 milliárd dollárnyi, régóta várt katonai támogatáshoz jut az orosz invázió ellen harcoló ország.
4/29/20240
Episode Artwork

Meglepő és drámai döntések Spanyolországban a turistaáradat csökkentésére

Katalónia fővárosát a helyiek szerint annyira elárasztották a turisták, hogy az önkormányzat radikális lépéshez folyamodott. Ez is egy – bár mégoly meglepő – jele a túl sok turista miatt kialakult feszült helyzetnek, ami egyes spanyol üdülőközpontokban tüntetésig és éhségsztrájkig is fajult.
4/28/20240
Episode Artwork

Ő volt az egyik leggazdagabb orosz egyenruhás. Most rács mögé kerül

Ő volt az egyik leggazdagabb orosz katona. Most rács mögé kerül. Oroszországban őrizetben várja az ellene induló korrupciós nyomozást Tyimur Ivanov védelmi államtitkár, akit az egyik leggazdagabb egyenruhásként írtak le. Igatlanportfólió, autókollekció, svájci síelések és a celebekkel való bulizás – a hivatalnok playboyhoz méltó életet élt.
4/28/20240
Episode Artwork

Meglepően sok gyógyszerfüggő van Csehországban, rengeteg a depressziós gyerek is

Meghaladja az egymilliót a gyógyszerfüggők száma Csehországban. Legtöbbször egyszerűen beszerezhető, legális gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, altatók, szorongásra és depresszióra alkalmazott tabletták okoznak függőséget. Az állam tud a problémáról, mégsem tesz ellene – állítja a Kábítószer-fogyasztást és Függőségeket Vizsgáló Nemzeti Központ.
4/27/20240
Episode Artwork

Eldurvult a Gáza-párti tiltakozás az amerikai egyetemeken, már rendőröket kellett bevetni – videók

Az amerikai egyetemi campusokon valóságos táborokat hoztak létre a gázai palesztinokért tüntető diákok. A kivezényelt rendőrök már több száz embert letartóztattak (köztük egy professzort is). Hogyan fajult idáig a helyzet?
4/27/20240
Episode Artwork

Nyílik az élelmiszerolló: csak az olcsó és a prémium a kelendő

Növekszik az élelmiszerek terén a szakadék – mondják a gyártók. A vevők vagy a nagyon olcsó, vagy a prémiumkategóriás termékeket keresik, ami középen van, azt nehezebb eladni.
4/26/20240
Episode Artwork

Száz éve nem látott pusztítást végzett a fagy a cseh gyümölcsösökben

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta. A cseh agrárminisztérium pénzügyi támogatást ígér a gyümölcstermesztőknek. Néhányan elvesztették a teljes termésüket. A gyümölcstermesztők szövetsége szerint a kár már meghaladja a 40 millió eurót.
4/26/20240
Episode Artwork

Egy mandátumot szerezhet az EP-választáson a Magyar Szövetség

Ha áprilisban tartották volna az európai parlamenti választást Szlovákiában, akkor azt az ellenzéki Progresszív Szlovákia nyerte volna a szavazatok 27 százalékával. A hármas kormánykoalíció két pártja, a Smer és a Hlas 15, ill. 14 százalékot ért volna el – derült ki a legfrissebb közvéleménykutatás eredményeiből. A felmérés szerint a Magyar Szövetségnek is sikerülne egy képviselőt kijuttatnia Brüsszelbe.
4/25/20240
Episode Artwork

Videó a Hamász túszairól: valóság vagy propaganda?

A Hamász által elrabolt izraeliek körülbelül fele már meghalt Gázában. Ezt állította egy izraeli-amerikai túsz, akinek videóját szerdán tette közzé a Hamász. A felvételt propagandának minősítették – mivel azt Izraelnek a Rafah gázai város ellen készülő támadása előtt adták ki.
4/25/20240
Episode Artwork

Szlovákia: a szamárköhögés nyugatot, a sárgaság keletet "választotta"

Évtizedekkel előtt leszámoltak velük, most mégis szinte elfelejtett diagnózisokkal kell szembenézniük a betegeknek Szlovákiában. Az ország keleti régióiban a sárgaság, a nyugati felében pedig a szamárköhögés okoz egyre nagyobb gondokat.
4/25/20240
Episode Artwork

Már több mint 3,5 millió euró adomány gyűlt össze az Ukrajnának szánt lőszerekre

A lőszert Ukrajnának kezdeményezés szervezői által indított lakossági gyűjtéshez nyolc nap alatt több mint 54 ezer adományozó csatlakozott. A szlovák kormány hivatalosan nem kommentálta a kezdeményezést.
4/24/20240
Episode Artwork

Váratlan fordulat a virágzó kínai–orosz kereskedelemben

Márciusban drámaian visszaesett a Kínából Oroszországba irányuló gép-, berendezés-, valamint alkatrészexport.
4/24/20240
Episode Artwork

Hogyan látják Ruandában a britekkel kötött menedékkérő-befogadási egyezményt?

A brit parlament elfogadta azt a sokat támadott törvényt, amely szerint Runadába lehet deportálni az illegális bevándorlókat. A jogszabály heves viták tárgya: egyesek szerint emberi jogi egyezményeket sért, mások szerint túl puha. De hogyan látják magában az afrikai országban, ahová továbbküldik majd a migránsokat?
4/24/20240
Episode Artwork

Kevesebb pénzt kap Szlovákia az Ukrajnának nyújtott korábbi katonai segítségért

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter az Európai Unió Külügyi Tanácsának hétfői luxembourgi ülése után közölte, hogy Szlovákia 2022-től kevesebb pénzt kap az EU-tól a korábbi kormányok által Ukrajnának nyújtott katonai támogatásért.
4/23/20240
Episode Artwork

Bolsonaro utcai politizálásba kezdett - Elon Muskot is védi

Elon Musk védelmében az utcára vitte több ezer hívét a volt brazil elnök. Jair Bolsonaro azután lépett, hogy egy brazil bíró a Twitteren posztoló, és Bolsonaro választási vereségét kétségbe vonó fiókok letiltására kötelezte az - korábban Twitter - gazdáját.
4/23/20240
Episode Artwork

Mostantól rendkívüli helyzetet hirdethetnek a felvidéki medvetámadások miatt

Jóváhagyta a szlovák kormány a problematikus medvék likvidálásáról szóló törvényjavaslatot, de ez nem tartóztatja fel a ragadozókat. Tavaly összesen 14, idén az eddigi négy hónap alatt már több mint tíz alkalommal támadt emberre a barnamedve északi szomszédunknál. Az elmúlt napokban két újabb medvetámadást regisztráltak Szlovákiában. Legutóbb vasárnap, amikor egy önkéntes tűzoltót harapott lábon a vadállat.
4/22/20240
Episode Artwork

Rosszul segíteni bűn – mondja a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi vezetője

Az orosz–ukrán háború két éve alatt több mint 1700 tonna adomány jutott Ukrajnába a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. A külföldi adományok és az önkéntesek száma némiképp csökken, a rászorulók viszont nem fogynak el.
4/22/20240
Episode Artwork

Egyre inkább Donald Trump a menő az amerikai fiataloknál, de lehet, hogy hiába

A legutóbbi amerikai elnökválasztások óta kis mértékben nőtt Donald Trump fiatal támogatóinak tábora. Egy részük egyszerűen hithű konzervatív. Mások azonban Joe Biden demokrata elnök életkora és külpolitikája miatt választanák inkább Trumpot.
4/22/20240
Episode Artwork

Érdekes dolgok derültek ki a szlovákiaiak EP-választási preferenciáiról

Az Eurobarométer szerint Szlovákia aligha lesz sereghajtó az európai parlamenti választás részvételi adatai terén.
4/21/20240
Episode Artwork

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
4/19/20240
Episode Artwork

Andrej Babis: az illegális migráció rákbetegség, az uniós paktum nem gyógyítja

Az Európai Unió migrációs paktuma váltott ki éles vitát a cseh kormánykoalíció és az ellenzék között. Vít Rakusan szerint senki nem állítja, hogy ezzel megállítják a menekülteket, de ettől még jó eszköz. Andrej Babis szerint annyira nem jó, hogy még rejtett kvótákat is tartalmaz.
4/19/20240
Episode Artwork

Robert Fico Ukrajnáról: a NATO-ba ne, az EU-ba igen!

Szlovákia lakosságának 70 százaléka támogatja, hogy a szlovák kormány rendezze a kapcsolatokat Csehországgal; a lakosság 17 százaléka van ezzel ellentétes véleményen. Csehország március elején elhalasztotta a cseh-szlovák kormányközi konzultációkat, válaszul a Fico-kormány ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjára.
4/17/20240
Episode Artwork

Fogynak a kibúvók a mozgósítás alól Ukrajnában

Szigorítják az ukrajnai mozgósítási törvényt, Volodimir Zelenszkij elnök kedden aláírta az erre vonatkozó jogszabályt, így hamarosan aki megtagadja a katonai szolgálatot, pénzbírságra, jogosítványa bevonására vagy akár börtönbüntetésre is számíthat.
4/17/20240
Episode Artwork

Ijesztő méreteket ölt a szamárköhögéses esetek száma Csehországban

Több mint 60 éve nem volt ennyi szamárköhögéses eset Csehországban, mint idén tavasszal. Az éve eleje óta még mindig terjedőben lévő betegség felkeltette az érdeklődést a védőoltás iránt, a cseh egészségügyi rendszer azonban nincs felkészülve ekkora keresletre. Az egészségügyi minisztérium azt ígéri, hogy a héten 100 ezer vakcinát szerez be külföldről, hogy megállítsa a betegség továbbterjedését.
4/17/20240
Episode Artwork

Már a szlovák parlamentbe is bejutottak a medvék

Alkotmánytörvény helyett a természetvédelmi és a polgári védelmi törvény módosításával oldanák meg a túlszaporodott medvék jelentette problémát a szlovák politikusok. Veszélyeztetés esetén kilőhetnék a medvéket Szlovákiában, a parlament rövidített eljárásban dönthet a törvényjavaslatról.
4/17/20240
Episode Artwork

Folytatódott a Donald Trump elleni büntetőper, de még az esküdtek kiválasztása is hetekig eltart

A menetrend szerint kedden folytatódott Donald Trump úgynevezett „hallgatási pénz” pere. A volt amerikai elnök korábban ártatlannak vallotta magát és élesen kritizálta a bíróságot, majd elaludt.
4/16/20240
Episode Artwork

Kína közbenjárását kérte a német kancellár

„Az EU-val való feszültség ellenére való feszültség ellenére sincs veszélyben a kínai-német együttműködés” – mondta kínai elnök Pekingben az oda látogató német kancellárnak. Olaf Scholz előzőleg jobb piaci hozzáférést és fair playt kért a német cégeknek.
4/16/20240
Episode Artwork

Bajban az európai napelemgyártók, van, amelyik már Amerikába települ át

Az európai uniós országok több támogatást adnak majd napelemgyártóiknak, de nem lépnek fel keményebben az olcsóbb kínai importtal szemben – ez derült ki egy hétfői döntésből. Egyes gyártóknak a segítség túl későn jön, ők már Amerikába települnek.
4/16/20240
Episode Artwork

Skót „feljelentős” törvény: nem marad kapacitás az erőszakos bűncselekmények kivizsgálására

A skóciai rendőrség nem tudja feldolgozni a sok feljelentést, ami az új gyűlöletbeszéd-törvény miatt érkezik be. Ezért a lopásokra vagy a szexuális támadásokra sem tudnak rendesen odafigyelni – mondták el rendőrök az új „feljelentős” törvény kapcsán.
4/16/20240
Episode Artwork

Mit keresett egy „vasorrú bába” ukrán drón egy moszkvai irodában?

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat állítása szerint egy „Baba Jaga" néven ismert, ukrán gyártmányú drónt találtak egy moszkvai irodában egy házkutatás során. Egyelőre nem világos, hogyan került az ukrán hadsereg által használt eszköz az orosz fővárosba. Szvetnik Endre összefoglalója.
4/15/20240
Episode Artwork

Csattanós válasz Robert Ficónak: uniós eurómilliárdoktól eshet el Szlovákia

Az Európai Bizottság figyelmeztette a szlovák kormányt, hogy a különleges ügyészség felszámolása veszélybe sodorhatja az európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzését, és Pozsony ezzel a lépéssel szembemegy a korábbi kötelezettségvállalásával. A helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes visszautasítja a vádakat.
4/15/20240
Episode Artwork

Fura módon gyengül Szlovákia az ukrajnai háború miatt

A Szlovák Jégkorongszövetség Végrehajtó Bizottsága arról döntött, hogy az orosz jégkorong-bajnokságban, a KHL-ben szereplő szlovák játékosok nem lesznek ott a válogatottban a hamarosan kezdődő csehországi A-csoportos jégkorong-világbajnokságon.
4/15/20240
Episode Artwork

Izrael várhatóan válaszolni fog Irán támadására, de még nem tudni, mikor

Az izraeli háborús kabinet szerint választ kell adni az Izrael elleni hétvégi iráni légicsapásokra, de megosztott abban, hogy ez hogyan történjen. Közben közel-keleti források szerint Teherán napokkal előre szólt a támadásról, és ezzel elkerülték az áldozatokat.
4/15/20240
Episode Artwork

Kelj fel, Lancelot! – miért vesz elő az amerikai légierő egy 40 éves bombázót?

Hatalmas pénzeket költ az amerikai légierő egyetlen hidegháborús szuperszonikus bombázógépe felújítására. Az ismét hadrendbe állítandó géppel csak csekély mértékben nő az aktív repülők száma, ám ez a modell különösen fontos egy lehetséges konfliktus miatt.
4/15/20240
Episode Artwork

Fekete nap: kiderült, miért életveszélyes hétfőn a baleseti osztályra kerülni

Brit adatelemzők megfejtették a rejtélyt, hogy miért hal meg rendre több beteg a szigetország kórházaiban a hétfői napokon. A magyarázatot az intézmények leterheltségében és a betegek hazaengedését szabályozó protokollban találták meg.
4/14/20240
Episode Artwork

Precedens értékű ítélet: Svájcban életveszélybe sodorják az idős nőket

Példa nélküli ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR), amikor helyt adott 2500, 70 évnél idősebb svájci nő keresetének. A keresetük szerint kormányuk nem tett eleget a klímaváltozás elhárításáért és „gyenge fellépése alapvető emberi jogokat sért”. A döntés megnyitja az utat hasonló perek előtt más európai országokban is.
4/14/20240
Episode Artwork

Nem adják fel: ismét kutatás indul a Loch Ness-i szörny után

Csillagászati erőfeszítés indul a mitikus Loch Ness-i szörny felkutatására. Szó szerint, mivel az amerikai űrkutatási ügynökséget, a NASA-t kérték fel, hogy segítsen.
4/14/20240
Episode Artwork

A kínai államot vádolják a britek egy meglepő botrány miatt

Nagy-Britanniában egyenesen a kínai állam szabotázsakciójának nevezték a Kínában gyártott hamis brit postai bélyegek beáramlását. Ha az embernek ilyen bélyeggel küldött levele jön, akkor neki kell állnia az 5 fontos büntetést. A brit vád diplomáciai pengeváltáshoz vezetett.
4/14/20240
Episode Artwork

A NATO-tagság ígérete helyett mást kínál Ukrajnának Csehország

„Csehország kétoldalú biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával, amelyet májusban vagy júniusban köthetnek meg” – jelentette be Petr Pavel cseh köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón. Az ezzel egyidőben tartott közös szlovák–ukrán kormányülésen pedig a szlovák külügyminiszter megerősítette, hogy Robert Fico kormánya támogatja az Ukrajna által kezdeményezett júniusi békekonferenciát.
4/12/20240
Episode Artwork

Robert Fico: Szlovákia támogatja Ukrajna mielőbbi EU-csatlakozását

A szlovák kormányfő közölte, hogy az uniós tagságot Ukrajna további békés fejlődése garanciájának tekinti.
4/12/20240
Episode Artwork

Tech-no: Csecsenföld lecsap a lassú és gyors zenére

A túlzott nyugati befolyás elleni fellépés jegyében az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld betiltotta az olyan zenét, amelyben nem megfelelő a BPM, azaz a tempó. A magyarázat az, hogy a zenének „meg kell felelnie a csecsen mentalitásnak”.
4/12/20240
Episode Artwork

Csehországban két fontos téma áll az EP-kampány középpontjában

Ha most tartanák az EP-választásokat, akkor az ellenzéki ANO mozgalom lenne a győztes a szavazatok 27,5 százalékával. A június második hétvégéjén esedékes voksoláson a választópolgárok 41 százaléka járulna az urnákhoz – derült ki a Stem/Mark ügynökség felméréséből.
4/12/20240
Episode Artwork

Hivatalba lépett Írország TikTok-miniszterelnöke – autista öccse miatt lépett politikusi pályára

Leo Varadkar korábbi kormányfő sokkoló lemondása után hivatalba lépett az Ír Köztársaság új miniszterelnöke. Simon Harris nagyon fiatal és arról is híres, hogy a közösségi média nagy híve.
4/11/20240
Episode Artwork

Az oroszok újabb csapást mértek az ukrán energiaellátásra

A támadásban teljesen megsemmisített egy Kijev környéki nagy hőerőmű. Azt ukrán energetikai hatóság is elismerte.
4/11/20240
Episode Artwork

Teljesen eltérően vélekedik a cseh és a szlovák kormány a migrációs paktumról

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia egyértelműen elutasítja az Európai Unió új menekültügyi politikáját, és nem ért egyet az illegális bevándorlók kötelező újraelosztásával. Vít Rakušan cseh belügyminiszter ezzel ellentétben azt mondta, bár nem annyira ambiciózus, mint ahogy azt Csehország szerette volna, mégis jó hír mindazok számára, akik elégedetlenek a jelenlegi helyzettel.
4/11/20240
Episode Artwork

Cameron Kijevért kilincselt Trumpnál és a republikánusoknál

A Republikánus pártot, majd személyesen Donald Trumpot is győzködte Ukrajna támogatásáról Lord Cameron. A brit külügyminiszter Washingtonban azt hangoztatta: „a határok számítanak”, amikor a Kijevnek szánt segély feloldását kérte képviselőktől.
4/11/20240
Episode Artwork

Légvédelem nélkül marad Szlovákia, de Pozsony szerint nincs baj

Az olasz kormány által ideiglenesen Szlovákiának átadott SAMP/T légvédelmi rendszert pár nap múlva elviszik Szlovákiából. Robert Fico miniszterelnök egy hónappal ezelőtt figyelmeztetett, hogy az olasz rakétavédelmi eszközök eltávolítása után a kritikus infrastruktúra megfelelő védelem nélkül marad. A szlovák védelmi minisztérium viszont még mindig nem találta meg az olasz rendszer pótlására szóló eszközöket.
4/10/20240
Episode Artwork

Napfogyatkozás-elméletek: a világvégére "már megint" várni kell

Világvégét is jósoltak a hétfői, észak-amerikai napfogyatkozás idejére. A jelenséget egy sor összeesküvés-elmélettel várták az ilyen gondolatokra hajlamos emberek.
4/9/20240
Episode Artwork

Nelson Mandelához hasonlította magát Donald Trump

Donald Trump számára "nagy megtiszteltetés" lenne börtönbe vonulni a bíróság által elrendelt hallgatási tilalom megszegéséért - mondta legutóbb a volt elnök. A közelgő Stormy Daniels-per lehet a négy közül az egyetlen ügye, amelyik már az elnökválasztás előtt bíróság elé kerül.
4/9/20240
Episode Artwork

Fico: Megbüntetheti a Nyugat Szlovákiát az államfőválasztás miatt

Megbüntetheti a Nyugat Szlovákiát azért, mert nem Ivan Korčok lett az államfő, véli Robert Fico miniszterelnök, aki szerint az uniós alapok lehívása is veszélybe kerülhet az elnökválasztás eredménye miatt. Peter Pellegrini házelnök, a Hlas kormánypárt elnöke meggyőző fölénnyel nyerte meg a voksolást. Megválasztása változásokat hoz majd a kormánykoalícióban, új házelnökre lesz szükség.
4/8/20240
Episode Artwork

Totális mobiltiltás jön a szomszédunkban az iskolákban

A korlátozással a tárca azokra a riasztó adatokra reagál, melyek szerint a mobiltelefonok negatív hatással vannak a tanulók eredményeire és lelki egészségére. Néhányan mentesülhetnek csak a tiltás alól.
4/8/20240
Episode Artwork

Elemzők: új taktikára válthat át a kivonulással Izrael

Izrael hirtelen szinte összes katonáját visszavonta a Gázai Övezet déli részéről. A kormány szerint azonban ez nem jelenti a háború végét. Közben magában Izraelben több tízezren tüntettek a túszok szabadságához vezető alkut és a kabinet távozását követelve.
4/8/20240
Episode Artwork

Így lett magyar segítséggel államfő Peter Pellegrini

A győztes köszönte a magyaroknak, Forró Krisztián szerint jól döntöttek, a vesztes jelölt szerint a félelem volt az eredmény kulcsa; csalódott, de nem megtört.
4/8/20240
Episode Artwork

Erre nem koccintanak Skóciában: övön aluli ütés az angoloktól

A külső személő számára az Egyesült Királyság egységes ország – pedig az unió ellenére a felszín alatt ott forrong az évszázados angol-skót ellentét. A déliek most a skótok egyik érzékeny pontjára mértek csapást azzal, hogy „elhódították” egyik nemzeti terméküket.
4/7/20240
Episode Artwork

Hihetetlenül bonyolult módszerrel tüntethették el az EU pandémiapénzeit

Európai rendőri erők összehangolt akciójában Olaszországban és másutt 22 személyt tartóztattak le, illetve 600 millió euró értékű vagyont foglaltak le az uniós pandémiaalappal kapcsolatos sikkasztási ügyekben.
4/5/20240
Episode Artwork

Úgy tűnik, hatnak Joe Biden kemény szavai Izraelre

Izrael megnyitja az északi, gázai határátkelőt a humanitárius segélynek. Mindez az intenzív nemzetközi nyomásgyakorlás hatására történik. Még Joe Biden amerikai elnök is megfenyegette az országot, hogy „megváltozik a politikája”, ha Izrael nem tesz többet a gázai civilek megkímélése érdekében.
4/5/20240
Episode Artwork

Még Washington sem rajong Jens Stoltenberg Ukrajna-segítő ötletéért

Elkenték a döntést arról a NATO ünnepi találkozóján, hogy „Trump-biztos” alapot hozzanak létre Ukrajna támogatására. Az ötlet lényege: akkor is legyen pénz Kijevnek, ha a kevésbé lelkes Donald Trump visszatérne a Fehér Házba.
4/4/20240
Episode Artwork

"Magyarok, Pellegrinire!"

A Magyar Szövetség elnökségének tagjai közös állásfoglalásukban azt javasolták a választóiknak, szavazzanak Peter Pellegrinire a két nap múlva sorra kerülő szlovákiai elnökválasztáson.
4/4/20240
Episode Artwork

Már nem vadászgépek kellenek az ukránoknak, hanem légvédelmi rendszer

Ukrajna számára immár „nem releváns” az F-16-os harci gépek leszállítása - mondta egy magas rangú ukrán tiszt. Az orosz inváziós erők ellen harcoló ukránok fő baja most a lőszerhiány és az, hogy az oroszok áttörhetik védvonalaikat.
4/4/20240
Episode Artwork

Rossz hír a Teslának, míg az új kínai rivális szenzációsan debütált

2020 óta először estek a Tesla elektromos autók eladásai és a hír azonnal megbosszulta magát a piacon: Elon Musk cégének részvényei 5%-ot veszítettek az értékükből. Közben a világ másik végén egy új játékos jelent meg az EV-placcon, a mobiltelefonjairól és okos kijelzőiről ismert Xiaomi.
4/4/20240
Episode Artwork

Olyan szorosak az adatok, hogy szinte célfotó dönthet arról, ki lesz Szlovákia új államfője

Szinte lehetetlen megjósolni, ki lesz Szlovákia új köztársasági elnöke. Három nappal az államfőválasztás második fordulója előtt mindössze 2-3 százalék a két jelölt közti különbség. Peter Pellegrini és Ivan Korčok kedden este kamerák előtt is egymásnak feszült. A tévévitában a Magyarországhoz fűződő viszonyukról is kérdezték az elnökjelölteket.
4/3/20240
Episode Artwork

Húsvétkor sem pihentek a szlovák medvék

Már szinte hetente érkezik bejelentés medvetámadásról Szlovákiában, és a húsvéti hosszú hétvége sem telt el anélkül, hogy ne támadt volna ismét emberre a medve. Vasárnap délután a liptószentmiklósi járásban egy kutyát sétáltató házaspárnak kellett elmenekülnie a vadállat elől. Egy nappal korábban egy erdőben gombát kereső férfira támadt rá, aki fegyverével megsebesítette a medvét, melyet azóta sem találnak.
4/3/20240
Episode Artwork

Padlón a brit infláció - ha nem nézzük az apróbetűt...

Egy jó és egy rossz hírt is kaptak április kezdetére a britek: 2 százalék alá esett az üzletekben az infláció. Viszont eljött a „Nemzeti Áremelés Nap” néven emlegetett korrekció időpontja. Hogy ez mivel jár, annak járt utána az InfoRádió.
4/3/20240
Episode Artwork

Három embert vettek őrizetbe az isztambuli tűzvész miatt

Többtucat ember halt meg egy isztambuli éjszakai klubban fellángolt tűzben – közölte a török metropolisz kormányzósága. A tűz oka egyelőre ismeretlen, de a tragédia néhány nappal követi a választási győzelmét ünneplő egyik ellenzéki vezető halálos balesetét.
4/3/20240
Episode Artwork

Naponta kétszáz ember jár pórul az útlevelével a brexit óta érvényes EU-s szabály miatt

Több ezer brit húsvéti vakációját máris megkeseríthette a brexit által okozott helyzet, ami nyárra még rosszabb is lehet.
4/3/20240
Episode Artwork

Így segíthet Károly király a lábadozó Katalinnak

„Mindent tőlem telhetőt megteszek” – ezt mondta Károly király, amikor húsvétvasárnap megjelent a nyilvánosság előtt. Az angol uralkodó ezzel akarta jelezni, hogy nem kell aggódni a monarchia miatt, miközben lépésével kisegítette rákkal kezelt menyét, Katalin hercegnőt.
4/2/20240
Episode Artwork

Vége egy korszaknak Szlovákiában

Közel hatvan évnyi működés után március végén véget ért a kelet-szlovákiai vajáni hőerőműben az elektromos áram előállítása, melyhez elsősorban szenet használtak. A szlovákiai erőművekben hamarosan végleg befejeződik a széntüzeléssel történő villamosenergia-termelés.
4/2/20240
Episode Artwork

„Karóba húzott mobilok” védik Ukrajnát az orosz drónoktól

Az ukrán fegyveres erők eredeti módszert találtak az országuk ellen indított orosz drónrajok felfedezésére. A hatékony megoldásban szerepet kapnak a barkácsmódszerek, de modern csúcstechnológia is.
4/2/20240
Episode Artwork

Amikor a mesterséges intelligencia „felfalhat” 8 millió állást

Egy jelentés szerint akár nyolcmillió munkahely tűnhet le – és ez különösen az alacsony képzettségűeket sújthatja – a mesterséges intelligencia térnyerése nyomán Nagy-Britanniában. A brit Társadalompolitikai Kutatóintézet szerint meg kell teremteni annak a törvényi kereteit, hogy a dolgozók ne szenvedjenek kárt a MI hódítása miatt.
4/1/20240
Episode Artwork

Négy mondás, ami segít megérteni, miért Finnország a legboldogabb ország

Finnország szabályos csodát hajtott végre. Korábban vezető öngyilkossági arányáról volt ismert, az utóbbi években viszont rendre gyűjti be a világ legboldogabb országa címet. Frank Martela finn filozófus és pszichológiakutató négy finn mondáson keresztül próbálja elmagyarázni, mi a titok.
3/31/20240
Episode Artwork

PAPPA a ludas az öregedésben – derítették ki a tudósok

Kínai tudósok megerősítették azt a korábbi feltételezést, hogy egy érdekes fantázianevű fehérje vezető szerepet játszik az öregedésben. Tanulmányukból azonban is kiderül, hogy nem az egyedüli „felelős”. Japán tudósok pedig találtak egy másik fehérjét, amely kulcsszerepet játszik az öregedés fékezésében.
3/31/20240
Episode Artwork

Egy lépés a veleszületett betegségek kezelése felé – már a születés előtt

Kutatók „miniszerveket” növesztettek a terhesség kései szakaszában kinyert őssejtekből. Hogy mire jó mindez? Ezentúl jobban tudják nyomon követni a magzat fejlődését és új terápiákat fejleszthetnek ki a veleszületett rendellenességek születés előtti megfigyelésére és kezelésére.
3/30/20240
Episode Artwork

Izraeli források: Amerika kihátrált, így már nem biztos, hogy meg lehet semmisíteni a Hamászt

Miután Washington leállt Izrael teljes körű támogatásával, Izraelben elismerték: lehet, hogy nem tudják megsemmisíteni a Hamász terrorszervezetet. Közben Izraelt háborús bűnökkel vádolják a gázai háborúban.
3/29/20240
Episode Artwork

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
3/29/20240
Episode Artwork

A magyar vidéken tartott ülése miatt bírálja a kormányt az ellenzék

A szlovák ellenzéki pártok felhívást címeztek a szlovákiai magyar kisebbséghez, hogy ne hagyja magát megvásárolni a kormány intézkedéseivel.
3/28/20240
Episode Artwork

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.
3/28/20240
Episode Artwork

Szlovákiai államfőválasztás - Peter Pellegrini mellé áll a felvidéki magyar erő

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az első kör győztesével, Ivan Korčok egykori külügyminiszterrel már nem is ül tárgyalóasztalhoz. Döntése néhány párttársát is meglepte.
3/28/20240
Episode Artwork

Parlamenti jelentés: a brit hadsereg csak pár hónapig bírná Oroszországgal szemben

A brit hadsereg jelenlegi kapacitásait egy éven át mérte fel a parlament védelmi bizottság, és a jelentés lesújtó megállapításokat tartalmaz.
3/27/20240
Episode Artwork

Életmentő hősök a baltimore-i hídon – a szennyezett üzemanyagot vizsgálják

Hősként emlegetik a baltimore-i hídkatasztrófát okozó konténerhajó legénységét. A személyzet vészjelzést adott le, hogy irányíthatatlanná vált a hajó, aminek nyomán másfél perc alatt lezárták a hidat. Emiatt valószínűleg kevesebb az áldozat.
3/27/20240
Episode Artwork

Kilőtték az emberekre támadó tátrai medvét

Közel tíz nap után kilőtték a vadászok azt a medvét, amely öt embert megsebesített március közepén a szlovákiai Liptószentmiklós utcáin. Az elmúlt hetekben elszaporodó medvetámadások nyomán 19 járásban, köztük a magyarlakta Rimaszombati járásban is rendkívüli helyzetet hirdettek.
3/27/20240
Episode Artwork

Emelik a terrorfenyegetettség miatti készültségi szintet a szomszédunkban

Fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be Szlovákiában a nagyobb húsvéti rendezvények idején. A vallási szertartásokat és a bevásárlóközpontokat is figyelni fogják – jelentette be a szlovák belügyminiszter.
3/26/20240
Episode Artwork

Már Nagy-Britanniában is az Iszlám Állam terrorjától rettegnek

Nagy-Britanniának „abszolút módon” aggódnia kell az Iszlám Állam fenyegetése miatt. Ezt mondta a hétvégi, moszkvai vérengzés után a brit kormány második embere. Közben Washingtonban Biden elnök egy olyan találkozót tervezett, amelyen leépítették volna a dzsihadisták elleni iraki koalíciót.
3/26/20240
Episode Artwork

London: Katalin bejelentése után rákapcsoltak a trollok

Még jobban rákapcsoltak a trollok azután, hogy Katalin, walesi hercegné nyilvánosságra hozta, kemoterápián esik át – állítja egy brit szakértő. Közben brit kormánykörökben Moszkvát és Pekinget vádolták meg azzal, dezinformációt terjesztenek, hogy zavart keltsenek a szigetországban.
3/25/20240
Episode Artwork

„Jó embernek tartottam a palesztinokat, de már nem” – kiábrándult sok békepárti izraeli

A Hamász október 7-i vérengzésének egyik következménye a több tízezer halálos áldozatot követelő, valamint százezreket sújtó éhezéshez vezető izraeli hadművelet Gázában. A másik: a határ közelében élő, békepárti izraeliek is feladták idealizmusukat, amikor látták a terroristák nyomában érkező, fosztogató civileket.
3/25/20240
Episode Artwork

Három százalék alatt maradt a magyar elnökjelölt

Nem várt fölénnyel nyerte meg a szlovákiai elnökválasztás szombati első fordulóját Ivan Korčok korábbi külügyminiszter, rá szavazott a választópolgárok 42,5 százaléka. Peter Pellegrini a szavazatok 37 százalékával jutott be az elnökválasztás második fordulójába. Kettejük közül az lesz Szlovákia köztárasági elnöke, aki az április 6-i második körben több szavazatot szerez. Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke 2,9 százalékkal a negyedik helyen végzett az első fordulóban.
3/25/20240
Episode Artwork

Miért óvná Washington az orosz finomítókat az ukránoktól?

Az Egyesült Államok többször is felszólította Ukrajnát, hogy állítsa le az orosz energia-infrastrúktúra elleni támadásokat. Az Ukrajnában masszív áramszünetet okozó múltheti orosz rakéta- és dróntűz után azonban Kijev nem hallgatott szövetségesére.
3/24/20240
Episode Artwork

Törökország sokkolta a pénzvilágot és lakosait: már 50 százalék a kamatláb

A török központi bank egy drámai lépéssel 50 százalékra emelte a kamatlábakat. A váratlan intézkedést azzal indokolta, hogy romlanak az inflációs kilátások. Azt is sejtetni engedte, hogy további szigor jöhet, ha nem sikerül tartósan visszaszorítani a drágulást.
3/24/20240
Episode Artwork

„Ma épp ennyibe kerül” – egyre több termékre jöhet a „dinamikus árazás”

Készülhetünk: lesz olyan időszak az évben, de akár egy napszakban is, amikor a mobilappos taxihoz vagy a repülőjegyehez hasonlóan többet kell majd fizetnünk még akár az élelmiszerekért is. Erre utal egy amerikai hamburgerlánc kísérlete.
3/24/20240
Episode Artwork

Macron után a katonái is megismételték: Franciaország nem csak fegyverrel kész segíteni Ukrajnát

Moszkva vegye figyelembe: a Nyugat nem csak fegyverszállításra korlátozhatja Ukrajna támogatását – közölte a francia vezérkari főnök. Moszkvában azt mondták: háborúvá szélesedett a „különleges katonai művelet”.
3/23/20240
Episode Artwork

Csak erős idegzetűeknek! Videón a moszkvai terror

Péntek este már 50 felett járt a moszkvai Crocus koncertteremben történt fegyveres támadás halottainak a száma. Esti hírek szerint az orosz TEK, a Szpecnaz megostromolta az épületet. A járókelők videókat vettek fel a lövöldözőkről, a teremből menekülőkről és a halottakról is.
3/23/20240
Episode Artwork

Szombaton elnököt választanak a szomszédban

Szlovákia holnap új államfőt választ. A tizenegy jelölt közül végül kilenc induló maradt, ketten visszaléptek. A júniusban leköszönő Zuzana Čaputová államfő arra buzdította az embereket, hogy járuljanak az urnákhoz. Azt szeretné, ha Szlovákiának öt év múlva is elismert helye lenne a világban, jó viszonyt ápolna a szomszédos országokkal. A szombati szavazást 48 órás kampánycsend előzi meg.
3/22/20240
Episode Artwork

Leo Varadkar váratlan távozása kihathat a brit miniszterelnök helyzetére is

A miniszterelnök szerdai lemondása után azonnali választásokat követel a fő ellenzéki erő Írországban. Leo Varadkar kormányfő váratlanul és meggyőző magyarázat nélkül jelentette be: távozik.
3/22/20240
Episode Artwork

Belülről buktatnák meg Rishi Sunakot

Megbuktassák-e Rishi Sunakot? Az utóbbi hetekben a brit konzervatívoknál többször felmerült: le kéne cserélni a túl puhának tartott kormányfőt. A toryk számára nagy veszély, hogy a választási évben egy új radikális jobboldali párt vehet el voksokat tőlük. Sunaknak viszont van válasza.
3/22/20240
Episode Artwork

Új szlovák atomerőmű építésének tervét is elvitte Brüsszelbe Robert Fico

A kormányfő a csütörtökön kezdődő találkozó előtt megismételte, hogy ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását, és ragaszkodik az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokhoz, és vázolta az általa felvetni kívánt legfontosabb kérdéseket.
3/21/20240
Episode Artwork

Nemzetközi vitát robbantott ki a Hongkongban elfogadott nemzetbiztonsági törvény

Eltűnőben a régi Hongkong, újabb lépés a Kínai Népköztársaság felé – így értékelik a városállam törvényhozása által megszavazott új nemzetbiztonsági törvényt. A jogszabály súlyos büntetést helyez kilátásba államtitok megsértése, kémkedés és hazaárulás esetén.
3/20/20240
Episode Artwork

Szlovákiában véget ér a kampány – jöhet az elnökválasztás

Ma van a szlovák elnökválasztási kampány utolsó napja, éjféltől 48 órás kampánycsend lép életbe. Az utolsó közvélemény-kutatási eredmények szerint rendkívül szoros küzdelem várható a két legerősebbnek tartott jelölt, Peter Pellegrini és Ivan Korčok között.
3/20/20240
Episode Artwork

Kórházi kutakodás és amatőr photoshopolás – folytatódik a Kate-gate

A walesi hercegnő közügyektől való távolmaradása mellett különböző fényképszerkesztési ügyek és még Károly király hamis halálhíre is címlapon tartja a királyi családot.
3/20/20240
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin: nem szabad elfelejteni, kik ezek az árulók

Az orosz védelmi minisztérium szerint erői újabb ukrajnai falut foglaltak el. Közben Putyin orosz elnök korábban arra utalt, hogy ki kell végezni a belgorodi körzetre támadó, ukránpárti orosz támadókat.
3/20/20240
Episode Artwork

Szlovák elnökválasztás: egy valamit elképzelhetetlennek tart a magyar jelölt

A hétvégén elnököt választ Szlovákia. Forró Krisztián, a szlovákiai magyar párt elnöke – aki hétfőn Orbán Viktorhoz is ellátogatott – az államfőjelöltséggel a magyar közösség politikai képviseletének fontosságára és a régiók problémáira kívánja felhívni a figyelmet.
3/20/20240
Episode Artwork

Szörnyű vádak érték Izraelt

Egy, az ENSZ által támogatott nemzetközi szervezet jelentése szerint már most „katasztrofális éhezés” fenyegeti a gázai lakosság felét. Ezek után az EU külügyi főnöke azzal vádolta meg a területet ostromló Izraelt, hogy „háborús fegyverként” használja az éhezést
3/19/20240
Episode Artwork

Újabb medvetámadások Szlovákiában: már a városlakók sincsenek biztonságban – videó

A múlt pénteki halálos medvetámadás után ismét medve támadt emberekre Szlovákiában, ám ezúttal nem az erdőszélen vagy a turistaösvények valamelyikén, hanem a 30 ezer lakosú Liptószentmiklós belvárosában. Vasárnap rendkívüli helyzetet hirdettek a felvidéki városban.
3/18/20240
Episode Artwork

Halálos áldozatot követelt a szlovákiai medvetámadás

Életét vesztette egy 31 éves fehérorosz nő Szlovákiában, amikor a segélyhívón történt bejelentés szerint egy medve támadt meg két személyt. Az előzetes orvosi szakvélemény szerint a nő halálát zuhanás okozhatta. A szlovák környezetvédelmi miniszter viszont állítja, videófelvételek igazolják a medvetámadás tényét.
3/18/20240
Episode Artwork

A tigrisszúnyogok miatt lett ijedelem Szlovákiában

Nincs ok a pánikra: valószínűleg nem terjesztik a Szlovákiában felbukkant tigrisszúnyogok a dengue- vagy a zika-vírust.
3/15/20240
Episode Artwork

Robert Fico: Még a pápát sem kímélik, amiért békére szólít fel Ukrajnában

Robert Fico szerint a Nyugat képes lenne egy kanál vízben megfojtani Ferenc pápát amiatt, mert az ukrajnai háború kapcsán szájára vette a béke szót. A szlovák miniszterelnök szerdán este adott interjút a TA3 televíziónak, melyben azt is bejelentette, hogy az EU levette az Oroszország elleni szankciós listáról az egyetlen korábban arra felvett szlovák állampolgárt.
3/14/20240
Episode Artwork

Elárasztják vízzel a Duna ágrendszerét

Március elején megkezdődött a Duna szlovákiai szakaszán található ágrendszer tavaszi mesterséges elárasztása, amely 25 napig tart. A doborgazi áteresztő kapun 120 köbméter vizet engednek át másodpercenként. A legmagasabb vízhozamú árasztás 15 napig tart, ezt követően fokozatosan csökkentik a víz mennyiségét. Ez az elárasztás olyan mértékű, amilyet már régóta kérnek a természetvédők.
3/13/20240
Episode Artwork

Két százalékon a cseh infláció, sokan mégis úgy érzik, elszegényednek

Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal, amely azt is hozzátette, hogy a csehek egyötöde még egy egyhetes nyaralást sem engedhet meg magának és körülbelül ugyanennyien nem képesek kifizetni egy váratlan, egyszeri kiadást.
3/12/20240
Episode Artwork

Fico: A Szlovákia és Csehország közötti kapcsolatok értékesek

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a szlovák államfőválasztásba történő beavatkozásnak tekinti azt, hogy a cseh kabinet elhalasztja a Szlovákiával folytatott kormányközi konzultációkat. A Fico-kormány másik minisztere, a beruházási és régiófejlesztési tárcát igazgató Richard Raši pedig kijelentette, hogy a szlovák fél részéről semmi sem változik, és folytatni kívánják a csehekkel az együttműködést
3/11/20240
Episode Artwork

Fortnite-incidens: az Apple tovább töri a borsot az EU orra alá

Épphogy megkapta első büntetését az Európai Uniótól az Apple, máris újabb húzással mutatta meg, hogy ki az úr a háznál, ha az alkalmazásai áruháza, az App Store a téma. A cég most megszüntette a roppant népszerű Fortnite játékot jegyző svéd vállalat fejlesztői hozzáférését.
3/9/20240
Episode Artwork

Londonban utcazenélt a mexikói kartellfőnök unokája

Nagyapja az egyik legnagyobb mexikói drogcsempész-hálózat bebörtönzött feje, „El Chapo”, azaz Joaquín Guzmán. Őt pedig Frida Guzmánnak hívják, és elhatározta, hogy más módon lesz híres – bár a vezetéknevét nem tagadta meg.
3/9/20240
Episode Artwork

A brexit utóhatásai: csak szerény növekedéssel számol az Egyesült Királyság

A brexit lehúzza a brit gazdaságot és a károk az új kereskedelmi akadályok miatt tovább súlyosbodnak – figyelmeztet a brit kormány költségvetés felügyelősége. A hivatal a most bejelentett éves költségvetéshez – a brit politikai naptár egyik fő eseményéhez – időzítette elemzését.
3/8/20240
Episode Artwork

Lengyel szakértő: nem jön be a kijevi médiataktika a lengyel gazdák ellen

Volodimir Zelenszkij elnök megjegyzései miatt romlott Ukrajna megítélése Lengyelországban és a két szomszéd versenytárs. Ezt mondta többek között a gazdatiltakozásokról az RBK ukrán oldalnak egy külpolitikai elemző.
3/8/20240
Episode Artwork

A Lavrov-találkozó bekavart két ország kapcsolatába

Fagyossá válik a cseh és a szlovák kormány közti viszony, miután Prága lemondta az április végére tervezett közös cseh-szlovák kormányülést. Robert Fico szlovák kormányfő közleményben úgy reagált: a szlovák kormány soha nem fogja veszélynek kitenni a mély szlovák-cseh kapcsolatokat. "Tudomásul vesszük, hogy a cseh kormánygarnitúra a veszélybe sodrásukról döntött, és csak azért, mert érdeke az Ukrajnában zajló háború támogatása, míg a szlovák kormány nyíltan a békéről beszél” – jegyezte meg Robert Fico.
3/7/20240
Episode Artwork

Nemcsak az EU, a Huawei miatt is fájhat az Apple feje

Az Apple megérezte az Európai Unió által kivetett bírságot. Csak hétfőn 78 milliárd dollárral értek kevesebbet a papírjai, kedden pedig tovább esett az értékük. Erre kihatott az is, hogy Kínában jelentősen visszaestek az eladásai a Huawei talpra állása nyomán.
3/7/20240
Episode Artwork

A külügyminiszterként V4-blokkoló szlovák globalista elnökjelölt most a regionális együttműködésért aggódik

A visegrádi együttműködés is a szlovákiai elnökválasztási kampány témája lett.
3/7/20240
Episode Artwork

A szlovákiai magyar elnökjelölt sem küldene katonákat Ukrajnába

Március 23-án köztársasági elnökválasztás lesz Szlovákiában, az első fordulóban pedig Forró Krisztián személyében magyar jelölt is indul. Az állami hírügynökségnek kedden adott interjújában a Magyar Szövetség elnöke egyebek mellett azt mondta, Szlovákia államfőjének erősebb jogkörei is lehetnének. Az ukrán helyzettel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy teljes mértékben támogatja a humanitárius segítségnyújtást, de fegyverek és katonák küldését nem.
3/6/20240
Episode Artwork

Visszavonul Ukrajna egyik legnagyobb washingtoni barátja

Távozik az amerikai külpolitika nem épp „szürke eminenciása”, Victoria Nuland államtitkár. Nuland Ukrajna nyugati integrációjának lelkes, sőt harcos támogatójaként volt ismert. Ő volt Moszkva egyik nemezise, aki egyszer emlékezetes módon melegebb égtájra küldte az Európai Uniót is.
3/6/20240
Episode Artwork

Brit vélemény: Olaf Scholz Oroszország "hasznos idiótája"

Két tűz között találta magát a német kancellár, miután az orosz médiában feltűnt a német légierő vezetőinek bizalmas beszélgetése az Ukrajnának szánt Taurus rakétákról. Oroszország azzal vádolta meg, hogy be akar lépni a konfliktusba, a britek, hogy kiadták: katonáik jelen vannak az országban.
3/6/20240
Episode Artwork

JK Rowling nem adja fel a transzaktivisták elleni harcot

Újabb éles bírálatot fogalmazott meg JK Rowling, a Harry Potter-univerzum alkotója, amikor férfinak nevezett egy magát transznőként meghatározó gyilkost. A női és transzjogok ellentéte és a gendersemleges nyelv az angloszféra kultúrháborújának nem szűnő témája.
3/6/20240
Episode Artwork

Babis szerint a cseh kakasok sem kérnek az ukrán gabonából

Andrej Babis, a cseh ellenzéki ANO mozgalom elnöke egy kakassal készített videóban utasította vissza, hogy Ukrajnából származó gabonát szállítsanak Csehországba. A volt cseh miniszterelnök azzal vádolja a jelenlegi cseh kormányt, hogy az támogatja a multinacionális vállalatokat és az ukrán oligarchákat, akik az ukrajnai földterület 28 százalékát birtokolják. Babis elmondta, reméli, hogy Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja.
3/5/20240
Episode Artwork

Szlovákia kapott két F–16-ost, de elvesztett egy légvédelmi rendszert

Olaszország visszaveszi a tavaly Szlovákiába telepített légvédelmi rendszerét, de hamarosan érkeznek az új F-16-osok.
3/5/20240
Episode Artwork

Az izmosodó középosztály a kínai kommunista vezetés reménye

A kínai középosztály létszáma immár meghaladja a félmilliárd – ez derült ki egy állami lap vasárnapi cikkéből. Mindez jó hír a pekingi vezetésnek, amely immár a belső fogyasztás felpörgetésével akarja újraindítani a gazdaság motorját.
3/5/20240
Episode Artwork

Újabb rengés Almatiban: van, aki menekült, más „lambadázott”

Hat héten belül újabb földrengés rázta meg Kazahsztán volt fővárosát, Almatit. Az erős rengés nyomán az emberek ismét az utcákra tódultak. Az első jelentésekben nem említettek áldozatokat.
3/4/20240
Episode Artwork

Így esett újra kútba a gázai tűzszünet esélye

Ugyan több forrás is arra utalt a hétvégén, hogy küszöbön állt a gázai tűzszüneti megállapodás, Izrael bojkottálta a tárgyalásokat. Az ok: a Hamász nem volt hajlandó megnevezni még életben lévő túszait. Közben az amerikai alelnök éles hangnemben követelt emberiességi lépéseket Izraeltől.
3/4/20240
Episode Artwork

Így szerezhetnek biztosítást az ukránok a háború közepette

A háború-sújtotta Ukrajnában felpörgött a biztosítási szolgáltatási piac – mindez kissé szembemegy a logikával. Míg náluk elméletben azért is fizetnek, ha az ember házába becsapódik egy Sahed öngyilkos drón, más országokban – például Nagy-Britanniában – van, amikor szinte lehetetlen biztosítást kötni az áradások fenyegette ingatlanokra vagy az előszeretettel lopott Land Roverekre.
3/3/20240
Episode Artwork

Roma munkavállalókat szeretne foglalkoztatni épülő szlovákiai gyárában a Volvo

A Kassa mellett épülő Volvo autógyár komolyan érdeklődik a romák foglalkoztatása iránt. Robert Fico miniszterelnök a kassai kihelyezett kormányülésen közölte, a kabinet elsőrendű érdeke, hogy együttműködjön az autógyárakkal, hogy Szlovákia továbbra is vonzó maradjon az iparágnak. Ennek ellenére továbbra is látszik, hogy már most is akut hiány van a szakképzett munkaerőből.
3/3/20240
Episode Artwork

Kalinyingrád – a veszélyes ütközési pont Moszkva és a NATO között

Nyugaton egyesek fenyegető lépésként fogadták, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hónapja ellátogatott Oroszország balti-tengeri exklávéjába, Kalinyingrádba. Litvánia pedig nemrég kilátásba helyezte: „semlegesíti” a területet, ha Moszkva konfliktust provokál a NATO-val, amire megjött az orosz válasz is.
3/3/20240
Episode Artwork

Kínában bemutatták az első, mesterséges intelligenciával gyártott rajzfilmsorozatot

Ezt már nem ember rajzolta: a kínai tévében debütált egy 26 részes animációs sorozat, a Csiencsiu Siszong, amely a leghíresebb klasszikus kínai versekből meríti a cselekményét, és az AI alkalmazásával hozták létre.
3/2/20240
Episode Artwork

Tarol a tőzsdén az AI-támogatta felkapott nyelvoktató app

Az égbe szöktek a Duolingo részvényei arra a hírre, hogy mesterséges intelligencia támogatja meg a nyelvtanító alkalmazást.
3/1/20240
Episode Artwork

Feljelentéssel élesedik az elnökválasztási kampány Szlovákiában

Feljelenti Peter Pellegrini szlovák házelnököt az államfői székért folytatott csatában a legfőbb riválisának számító Ivan Korčok.
3/1/20240
Episode Artwork

Zengett az utca a temetésen: "Navalnij! Putyin gyilkos!"

Pénteken egy moszkvai temetőben örök nyugalomra helyezték Alekszej Navalnij ellenzéki aktivistát, akit hívei szerint megöltek egy büntetőtelepen, az orosz vezetés és az ukrán szolgálatok szerint azonban természetes halált halt. Hozzátartozói azt mondták: a temetkezési vállalkozók rendre nemet mondtak nekik.
3/1/20240
Episode Artwork

Érdekes helyzetben az új ukrán főparancsnok: a fia az oroszoknak drukkol, a szülei Oroszországban élnek

Gazembernek tartja nevelőapját az ukrán fegyveres erők orosz származású, új parancsnokának nevelt fia. Az Ausztráliában élő Ivan Szirszkij azt mondta, hogy „Oroszország győzelméért imádkozik” az ukrajnai háborúban. Nemrég egy videóban is megjelent, ahol Z-betűs pólóban és egy kozák sapkában pózolt.
3/1/20240
Episode Artwork

„Megalapozatlan a republikánusok vádeljárási kísérlete” - mondta meghallgatásán Joe Biden elnök fia

„Maguk vadásznak rám” – ezt mondta a republikánus többségű képviselőház bizottsága előtti zárt meghallgatásán Joe Biden amerikai elnök fia. Hunter Biden szerdán megalapozatlannak nevezte az apjával szemben tervezett vádeljárást. Szvetnik Endre összefoglalója.
2/29/20240
Episode Artwork

Éhínség fenyegeti már a gázai lakosság egynegyedét

Gázában éhen halt egy két hónapos csecsemő, és egy ENSZ illetékes szerint a lakosság negyedét fenyegeti éhínség. Kedden több ország repülőiről dobtak le élelmiszersegélyt az izraeli hadműveleti zónává változott palesztin területen.
2/29/20240
Episode Artwork

The New York Times: a CIA 12 titkos kémbázist épített ki Ukrajnában

Titkos kémbázisokat hoztak létre Ukrajnában az orosz határ közelében az amerikai CIA segítségével – ez derült ki egy amerikai lapban megjelent tényfeltáró projektből. Az anyag szerint ezeket a létesítményeket jóval a háború kezdete előtt kezdték el építeni.
2/28/20240
Episode Artwork

Befejezi Szlovákiában a gyártást a Bosch, és Miskolcra viszi

A német Bosch vállalat megszünteti a kerékpárok elektromos motorjainak gyártását Szlovákiában. A döntés következtében márciustól több száz alkalmazott marad állás nélkül.
2/28/20240
Episode Artwork

Az oroszok már az olaszok spájzában vannak?

Erős pozíciókat szerzett az olaszországi radikális jobboldal körében Moszkva. Ezt állítja egy brit lap, megismételve más kiadványok néhány évvel ezelőtti állításait. Közben Giorgia Meloni kormánya Ukrajna mellett állt ki.
2/28/20240
Episode Artwork

Berényi József: ne tekintsünk az Európai Unióra úgy, mint annak idején a Szovjetunióra!

Berényi József vezeti a Magyar Szövetség listáját a június 8-i szlovákiai európai parlamenti választásokon. A párt célja a felvidéki magyar közösség európai képviseletének visszaszerzése. A korábbi külügyi államtitkár szerint Szlovákiának továbbra is az Európai Unióban a helye, de ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megfogalmazni kritikákat bizonyos brüsszeli intézkedésekkel szemben.
2/27/20240
Episode Artwork

A Navalnij-fogolycsere terve régóta megvolt, de a nyugatiak húzták az időt?

Több nyugati lap azt állítja, hogy egy német börtönben ülő orosz bérgyilkosra cserélték volna ki Alekszej Navalnijt és néhány más foglyot. Az aktivista hívei szerint azért ölték meg, hogy ne jöhessen létre a fogolycsere.
2/27/20240
Episode Artwork

Robert Fico: Sajnálom, hogy Párizsban nem esett szó a békéről

Robert Fico szlovák miniszterelnök az európai vezetők francia fővárosban tartott megbeszélésén megismételte a szlovák kormány álláspontját, hogy sosem fog katonákat küldeni Ukrajnába. „Teljesen harcias, háborút támogató légkör volt Párizsban. A békéről szó sem esett” – fogalmazott a kormányfő, aki haditanácsnak nevezte a francia fővárosban tartott hétfői megbeszélést. A szlovák ellenzék szerint nem létezik semmilyen európai terv katonák harcokban való bevetésére.
2/27/20240
Episode Artwork

Túl van a nehezén az ingatlanpiac az OECD-országokban

Kezd magára találni az ingatlanpiac, legalábbis a fejlett, iparosodott országokban. Az ezeket az államokat tömörítő OECD anyaga szerint 37 országban, átlagban, több, mint 2 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a tavalyi év utolsó negyedévében.
2/26/20240
Episode Artwork

Hosszú szünet után két új kormányfővel ül össze a V4-es csúcs

„Nem értünk egyet mindenben, de szükség van a párbeszédre” – mondta a cseh kormányfő a V4-es csúcs előtt
2/26/20240
Episode Artwork

Trump a „felszabadulás-” és az „ítélet napját” ígéri győzelme esetére

Közben pártbeli ellenfele, Nikki Haley nagyot veszített vele szemben Dél-Karolina államban.
2/26/20240
Episode Artwork

Giorgia Meloni keményen üzent a Stellantis autógigásznak

Az olasz miniszterelnöknek nem tetszik az ikonikus FIAT mögött álló Agnelli-család üzleti politikája és ezért verbálisan nekiment a világ negyedik legnagyobb autógyártójának.
2/25/20240
Episode Artwork

Vannak európai cégek, amelyek nyernek az ukrajnai háborúval

Két éve indította meg Oroszország az ukrajnai inváziót. Közben Izrael is megkezdte a Gázai övezetben a Hamász ellen meghirdetett háborúját. Az eredmény: pörög az európai védelmi ipar.
2/24/20240
Episode Artwork

Érdekes adatokat közölt Prága a Csehországba érkezett ukrán menekültekről

A Csehországban élő ukrán menekültek mintegy 61 százaléka képesítésén aluli munkát végez. Január végén több mint 383 ezer ukrán menekült élt hivatalos engedéllyel Csehországban. A kormány közben úgy határozott, hogy a továbbiakban sem ad ki vízumot és tartózkodási engedélyt orosz és fehérorosz állampolgároknak Oroszország folyamatos ukrajnai agressziója miatt.
2/24/20240
Episode Artwork

Kárpátaljai magyar történész: Az ukrajnai háborúnak nem lesz vége

Két éve tart az orosz–ukrán háború. Kárpátalja ez idő alatt a viszonylagos nyugalom szigete volt, és ma is az ország legbiztonságosabb megyéje. Az emberek ugyanakkor itt is stresszben élnek, a férfiak feje fölött Damoklész kardjaként lebeg a katonai behívó, az emberek egyre jobban meghúzzák a nadrágszíjat az emelkedő élelmiszerárak miatt. Miben reménykednek a kárpátaljaiak, látják-e a háború végét? Mihók Richárdot, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar intézetének történelem oktatóját kérdeztük.
2/24/20240
Episode Artwork

Újabb területet szerezhet meg a jövő héten Vlagyimir Putyin

Ukrajnában aggódnak a Moszkva-barát moldovai szakadárok miatt. Kijev attól tart, hogy a hivatalosan Moldovához tartozó, úgynevezett Dnyeszteren túli terület lehet az újabb darab, amit Oroszország megszerez.
2/23/20240
Episode Artwork

Japánban ez megy csúcstechnológia nélkül is, a briteknél nem

Nagy-Britanniában temérdek magán vasúti cég versenyez az utasokért – úgy, hogy vonatjaik gyakran ugyanazokon a síneken gurulnak. Emiatt gyakoriak a késések vagy akár a vonat-törlések is. A közlekedési minisztérium ezt megelégelte... segítségül hívta a kvantumtechnológiát.
2/23/20240
Episode Artwork

Kelet-Európában feltűnt egy új jelölt a NATO-főtitkári posztra

Ki lesz az új NATO-főtitkár? Megnőttek Mark Rutte holland miniszterelnök esélyei, miután az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mellett Franciaország és Németország is nyíltan őt támogatja. Időközben viszont felmerült egy alternatív jelölt neve.
2/23/20240
Episode Artwork

Német felajánlásnak örülnek most Prágában

Németország felajánlotta, hogy további 15 Leopard 2A4 harckocsit adományoz Csehországnak az Ukrajnának nyújtott segítségért cserébe. Ha Prága elfogadja az újabb felajánlást, a cseh hadsereg harckocsiarzenálja ugrásszerűen megerősödne a védelmi minisztérium szerint. A cseh vezérkari főnök hangsúlyozta: meg kell erősíteni a cseh hadsereg harcképességét, mert a NATO-tagság nem menti fel az egyes országokat azon feladat alól, hogy erős nemzeti hadsereget építsenek ki.
2/22/20240
Episode Artwork

Betilthatják a mobiltelefonokat az angliai iskolákban

Egyes tanárok szerint pótcselekvésről van szó, mások szerint még nagyobb szigorra van szükség, különösen az olyan bűncselekmények miatt, amelyeknek a közösségi média használathoz van közük. Egy közelmúltbeli tragédia árnyékában zajlik a vita.
2/22/20240
Episode Artwork

Assange felesége: az én férjemet még meg lehet menteni

„Navalnijt már nem lehet megmenteni, de az én férjemet még igen” – ezt mondta Julian Assange felesége. A WikiLeaks alapítója szerdán tett egy utolsó kísérletet, hogy megakadályozza kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol 175 év börtönt is kaphat.
2/22/20240
Episode Artwork

Négy százalék alá esett az infláció Szlovákiában

A drágulás éves üteme északi szomszédunknál már csaknem egy éve csökken, és a statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint idén januárban már 3,9 százalékra esett vissza az egy évvel korábbi 15,2 százalékról. Ha a szlovák háztartásoknak spórolniuk kellene, 66 százalék a ruhavásárlást fogná vissza.
2/20/20240
Episode Artwork

Julija Navalnaja: tudom, hogy konkrétan miért ölte meg a férjemet Putyin

Alekszej Navalnij holttestét még 14 napon át tartják vissza egy állítólagos „vegyi vizsgálat” miatt – közölte az orosz nyomozóhatóság. A zord, északi fegyenctelepen meghalt orosz ellenzéki vezér felesége jelezte: ő áll a helyére.
2/20/20240
Episode Artwork

Új védvonalak mögé kényszerültek az ukrán csapatok

Avgyiivka feladása után az ukrán hadsereg „beássa magát”, hogy megakadályozza a további orosz előrenyomulást – közölte a hadvezetés. A Donbászban fekvő város védelmét korábban forszírozó Zelenszkij elnök is ellátogatott a frontvonalra.
2/20/20240
Episode Artwork

Katonai felmentés „ukrán módra” – pénzért

További félmillió embert akarnak mozgósítani Ukrajnában, de ezzel azt is kockáztatják, hogy összeomlik az ország gazdasága. Ennek elkerülése és egyben a hadsereg finanszírozása érdekében be akarják vezetni az úgynevezett gazdasági felmentés lehetőségét, vagyis azt, hogy a férfiak pénzért vásárolhassanak védettséget. Az ukrán hadsereg létszámának növelése érdekében azt is fontolóra vették, hogy az elítélteket is a harctérre küldjék.
2/20/20240
Episode Artwork

Traktorok lepték el a cseh fővárost, tüntetnek Horvátországban is

Prágában az elégedetlen gazdák egy része reggel óta tiltakozik a cseh agrárágazat rossz helyzete ellen. Traktoraikkal és mezőgazdasági gépeikkel az agrártárca épülete elé vonultak, és részben elzárták a zsúfolt prágai autópályát is. A rendőrség szerint mintegy 500 traktor érkezett a fővárosba, de további tüntetők érkezésével ez a szám még növekedhet.
2/19/20240
Episode Artwork

Olaf Scholz zúzhatta szét Ursula von der Leyen NATO-álmát

Újabb értesülések szivárogtak ki arról, ki lehet a NATO következő főtitkára – és ki nem.
2/19/20240
Episode Artwork

Hatalmas fogadási pénzt kaszálhat, ha magyar elnöke lesz Szlovákiának

Elképzelhető, hogy mégis tizenegyen indulnak a szlovák elnökválasztáson. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis helyt adott Róbert Švec indítványának, akinek elnökjelöltségét a házelnök korábban visszautasította. Öt héttel a választás előtt a fogadóirodák is „beárazták” már a jelölteket.
2/18/20240
Episode Artwork

Nem várt helyről is érkeznek az USA-ba migránsok, méghozzá már tömegesen

Az Egyesült Államokban a választási évben forró téma a mexikói határon át folyó migráció – illetve, hogy sok amerikai város utcáin tűntek fel hajléktalan migránsok. Őket ugyanis kiengedték, amíg a hivatal dönt az ügyükben.
2/18/20240
Episode Artwork

Húsz halálos beteg arról, hogyan fedezte fel magának az életet

Csinálni, amiről álmodtak, ápolni a kapcsolatokat, nem aggódni a kis dolgok miatt. Pipálni a bakancslistát. Nem pipálni. Szabadon kimondani. Másoknak segíteni. Kilépni az utcára. A The Guardian című lap újságírójának, Philippa Kellynek harminc gyógyíthatatlan beteg vallott arról, hogyan élvezi az életet. Ezekből a vallomásokból választottunk ki húszat.
2/17/20240
Episode Artwork

Megmérték, kik a legesélyesebb szlovák államfőjelöltek

Öt hét múlva az urnákhoz járulnak a szlovák választópolgárok, hogy megválasszák Zuzana Čaputová köztársasági elnök utódját. A csütörtökön este napvilágot látott legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei szerint Peter Pellegrini házelnök győzedelmeskedne az első fordulóban, tőle két százalékkal lemaradva pedig Ivan Korčok volt külügyminiszter jutna az államfőválasztás második fordulójába. Forró Krisztián 2,4 százalékon áll.
2/17/20240
Episode Artwork

Ellenzék: "Navalnijt megölték" - Peszkov: "derítsék ki az orvosok"

Meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus. A hírt az Orosz Föderáció Büntetésvégrehajtási Szolgálata közölte. A 47 éves Navalnij a Putyin-rendszer legnagyobb hazai bírálója volt – legutóbb 19 év büntetőtáborra ítélték az ellene felhozott „szélsőségesség” vádpontjai alapján.
2/16/20240
Episode Artwork

Gyerekek lőttek gyerekekre - egyre több szörnyű részlet lát napvilágot a kansasi horrorról

Két gyereket is letartóztattak Kansas Cityben a város amerikaifutball-bajnok csapata ünneplése során történt lövöldözés nyomán. Jelentések szerint az incidens sebesültjeinek fele 16 év alatti, miközben egy ember meghalt. A helyi média szerint több néző veszekedéséből lett tragédia.
2/16/20240
Episode Artwork

Szlovák külügyminiszter: aktívabb együttműködésre van szükség a V4-ek között

A Visegrádi Négyeket nem csak a politikai párbeszéd köti össze – jelentette ki Juraj Blanár szlovák külügyminiszter Pozsonyban a V4-ek megalakulásának 33. évfordulója alkalmából.
2/16/20240
Episode Artwork

A republikánusok fékezik az ukrán segélyt – egyik képviselőjük a hátsóját ajánlotta David Cameronnak

Az ukrán hadsereg egyre nehezebb helyzetben van a fronton, de úgy tűnik nem oldódik fel egyhamar az a patthelyzet, ami jelenleg fékezi az újabb amerikai segélyszállítmány Ukrajnába szállítását. Az amerikai képviselőház republikánus elnöke jelezte, nem hoznak elhamarkodott döntést a kérdésben.
2/16/20240
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin csalódott Tucker Carlson kérdései miatt

Az amerikai konzervatív média korábbi sztárműsorvezetője, Tucker Carlson úgy állította be, megfogta az Isten lábát, amikor sikerült rávennie Putyin orosz elnököt, hogy adjon neki interjút. A Kreml – és most személyesen Putyin – azonban másként nyilatkozott.
2/15/20240
Episode Artwork

Fokozódik a gazdák elégedetlensége: traktorok lepik el a cseh határátkelőket is

A gazdák szerint rontja az európai piacot az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek vámmentes behozatala. A cseh termelők ezért már hétfőre is tüntetést terveznek Prágába, amelyet közel ezer traktorral szeretnének blokád alá vonni.
2/14/20240
Episode Artwork

Kampánytéma lett Szlovákiában az orosz ligában játszó hokisok ügye

A szlovák házelnök felszólította a Szlovák Jégkorongszövetséget, engedje meg az orosz ligában szereplő szlovák játékosoknak, hogy részt vegyenek a jégkorong-világbajnokságon.
2/14/20240
Episode Artwork

Feltűnt egy önjelölt Joe Biden-utód, kézenfekvő, hogy ki

Joe Biden szövetségesei masszív védelmi manővert indítottak az amerikai elnök mentális képességeit kétségbevonó jelentés nyomán. Közben a republikánusok napirenden akarják tartani a témát. Kamala Harris alelnök pedig helyezkedik, és jelezte: kész Biden helyére lépni.
2/14/20240
Episode Artwork

„A magyarlakta régiók az ország elfeledett részei” – asztalra csapott az államfőjelölt

A szlovák köztársasági elnöki tisztségre eredetileg tizenegyen jelentkeztek, de egy jelölt nem teljesítette az indulás feltételeit. Zuzana Čaputová leköszönő államfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy csak férfiak mérettetik meg magukat a március végi választáson. A magyar jelölt, Forró Krisztián főként arra akarja felhívni a figyelmet kampányában, hogy a magyarlakta régiók jóval elmaradottabbak az északi országrészhez képest.
2/13/20240
Episode Artwork

Függőséget okozó anyag miatt tettek drasztikus lépést Csehországban

Kivonják a piacról a hexahidrokannabinol kivonatot tartalmazó termékeket Csehországban. A pszichoaktív anyag ideiglenesen felkerül a függőséget okozó anyagok listájára, miután eddig már mintegy száz gyermeket és fiatalt kellett kórházba szállítani a HHC-t tartalmazó termékek fogyasztása miatt.
2/13/20240
Episode Artwork

"NATO-inkompatibilis" kijelentést tett Donald Trump - válaszolt is rá a főtitkár

Sokkolta a NATO vezetését Donald Trump, aki elnökként „bátorítaná Oroszországot, hogy támadja meg a védelemre keveset költő NATO-tagokat”. A NATO-főnök szerint a potenciális amerikai elnökjelölt európai és amerikai katonákból csinált célpontot.
2/12/20240
Episode Artwork

Hogyan romlott meg Zelenszkij és Zaluzsnij viszonya?

A héten menesztett ukrán hadvezetőt korábban maga Zelenszkij szemelte ki a feladatra. Azért is, mert már nem a szovjet rendszerből jött, Ukrajnában tanult és olyan mókamester volt, mint ő. De most a nézeteltérések miatt menesztette a népszerű tábornokot.
2/10/20240
Episode Artwork

Törvénymódosítás: enyhülnek a büntetési tételek Szlovákiában

Több napon át tartó heves vitát követően jóváhagyta a pozsonyi parlament a szlovák büntető törvénykönyv módosítását, melynek értelmében csökkennek a büntetési tételek, változnak a vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó kárküszöbértékek és az elévülési idők.A Btk. módosításának folyamatát kormányellenes tüntetések sora kísérte számos városban.
2/9/20240
Episode Artwork

Botrány Washingtonban: kit harap meg a Veszett Kutya?

Titokban az Egyesült Arab Emírségeknek dolgozott katonai tanácsadóként Donald Trump egykor védelmi minisztere, Jim Mattis nyugalmazott tábornok.
2/9/20240
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin a háború befejezéséről és Kárpátaljáról is beszélt Tucker Carlsonnak - videó

Az ukrajnai háború leállításának kulcsa az Egyesült Államok kezében van és a Moszkvával folytatott alku vethet véget neki – erre utalt Putyin orosz elnök két órás interjújában. Tucker Carlson amerikai tévéssel folytatott beszélgetésében arra is kitért: vissza kéne-e adni Magyarországnak Kárpátalját.
2/9/20240
Episode Artwork

Az Alkotmánybíróság elutasította Babis ügynökaktákkal kapcsolatos panaszát

Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök a panaszát a szlovák Alkotmánybíróságához nyújtott be a kommunista Állambiztonsági Hivatal aktáinak nyilvántartása ügyében. Babiš ügynökként szerepelt az aktákban Bureš fedőnéven, de tagadja, hogy együttműködött volna az hivatallal.
2/8/20240
Episode Artwork

Ismét több ezres tömeg tüntetett Pozsonyban

Szerda este ismét több ezres tömeg tüntetett Pozsonyban a Büntető törvénykönyv módosítása ellen. A módosítással csökkennek egyes büntetési tételek és lerövidül az elévülési idő. Emellett megszűnik a Különleges Ügyészség. A koalíció kitart a változtatások mellett. Az ellenzék elutasítja a módosítást, és több tucat módosító javaslatot terjesztett elő.
2/8/20240
Episode Artwork

Ötmilliárd dollárért adják el, és teljesen hazai kézbe kerül az „orosz Google”

A keresőtől a térképen át a taxirendelésig gyakorlatilag ugyanazt nyújtja a Yandex, amit legnagyobb vetélytársa, a Google a világ más részein. A vállalat Izraelben élő, háborúellenes társalapítója és a nyugati részvényesek nemrég elfogadták azt az ajánlatot, melynek értemében ötmilliárd dollár ellenében megválnak a cég orosz eszközeitől.
2/7/20240
Episode Artwork

Mégis bíróságra mehet "hazaárulás" miatt a volt ukrán elnök

Hazaárulás és terrorszervezet segítése miatt bíróság elé állítják Petro Porosenko volt ukrán elnököt. A nyomozati szakasz a napokban zárult le, és az ukrán nyomozóhatóság úgy döntött, hamarosan megküldi a bíróságnak a vádiratot.
2/7/20240
Episode Artwork

A cseh kormány unión kívüli országokból vásárolna lőszert Ukrajnának

A cseh külügyminiszter azért vetette fel a kérdést, mert aggódik amiatt, hogy lesz-e elegendő muníciója Ukrajnának az oroszok elleni háborúban.
2/7/20240
Episode Artwork

Vágatlanul leadják csütörtökön Tucker Carlson Putyin-interjúját

Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség szerint csütörtökön kerül a nyilvánosság elé a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készített interjúja. A konzervatív újságíró azt ígérte, hogy az anyag vágatlan lesz. "Azért csinálom, mert az amerikaiaknak tudniuk kell, milyen háború részese az ország" – mondta.
2/7/20240
Episode Artwork

Több mint egymillió eurós adósságot halmoztak fel a Szlovákiában állomásozó amerikai katonák

Gondot jelent a fizetési kötelezettségek betartása a Szlovákiában szolgálatot tevő NATO-szövetségeseknek, a külföldi katonák ugyanis nem egyenlítik ki időben a szlovák fegyveres erők által kiállított számlákat.
2/7/20240
Episode Artwork

Változtatások készülnek, mert félmillió embert akarnak mozgósítani Ukrajnában

Ukrajna az idén még legalább félmillió embert szeretne küldeni a lassan két éve tartó háborúba. Ennek eléréséhez szigorítanának a katonai szolgálatról és mozgósításról szóló törvényen, amely a mozgósítás alá esők alsó életkorát a jelenlegi 27-ről 25 évre csökkentené, a fogyatékkal élők rokkantsági jogosultságát felülvizsgálná, illetve előirányozná, hogy a hadkötelesek immár elektronikusan is megkaphatják a katonai behívójukat. De még a külföldön élő vagy a háború miatt oda menekült férfiak sem lehetnek nyugodtak.
2/6/20240
Episode Artwork

Nagy jelentőségű fordulat Észak-Írországban

“Mindenki miniszterelnöke leszek!” – ez a történelmi bejelentés hangzott el a helyreállított északír autonóm kormányzat első, egyesítéspárti vezetőjének beszédében. Michelle O’Neill helyettese ugyanakkor a brit fennhatóságot támogató, koronahű politikus.
2/6/20240
Episode Artwork

Károly király maga döntött a rákdiagnózisa nyilvánossá tételéről

Meg akarta előzni a spekulációkat, ezért osztotta meg a nyilvánossággal rákdiagnózisát III. Károly angol király. Az uralkodó konkrét betegségét ugyanakkor nem nevezték meg. Annyit viszont tudni, hogy hónapokig nem lehet majd látni
2/6/20240
Episode Artwork

Tucker Carlson moszkvai látogatása lázban tartja a Nyugatot - videók

Hétfő délután megerősítették, hogy tényleg az orosz fővárosba utazott. Azt még nem tudni, hogy Putyin elnökkel készít-e interjút.
2/5/20240
Episode Artwork

Felpörgött a használt repülőgépek iránti kereslet - megvan rá a nyomós ok

A pandémia és a Boeing egyes modelljei körüli bajok miatt virágzik a világon a használt repülőgépek piaca. A 737 Max modell problémái miatt pedig úgy tűnik, tovább nő a kereslet a régebbi gépekre.
2/5/20240
Episode Artwork

Így néz ki az igazi angol „no-go zóna”, ahonnan mindenki menekülne

Bedeszkázott ablakok, bezárt boltok és kifosztott tűzoltóállomás. Kelet-Anglia egyik kisvárosa annyira a reménytelenség jelképévé vált, hogy a helyiek szerint „le kéne bontani és újjáépíteni”.
2/5/20240
Episode Artwork

Így élj túl egy randit a medvével - szlovák kisokos készül

Az egyes szlovákiai falvak és városok környékén megnövekedett medvetámadások miatt válságkezelési kézikönyvet készít a szlovák kormány. A február végére elkészülő útmutató a jelenlegi ismeretek alapján javasol majd veszélyhelyzetekre vonatkozó eljárásokat. A tervek szerint a közeljövőben nem csupán a beavatkozó csapat tagjai, hanem a rendőrök is likvidálhatják a veszélyes vadállatokat.
2/4/20240
Episode Artwork

Elvonulnak a francia gazdák, de alakul a hangulat a holland–belga határon

Leállította Párizs blokádját a vezető francia gazda-szakszervezet. Mindez azután történt, hogy a kormány engedményeket tett és más európai gazdák is tüntettek Brüsszelben az EU-csúcs idején. Viszont a belga–holland határt eltorlaszolták az ottani gazdák.
2/2/20240
Episode Artwork

Elon Musk: ha nem tetszik a fizetésem, akkor elköltöztetem a vállalatomat!

Nem volt elég, hogy a Tesla részvény zuhanása miatt milliárdokat vesztett, Elon Musk számára újabb csapás volt egy bírósági döntés. A végzés nem engedélyezte számára az 56 milliárd dolláros éves fizetési csomagot. A tech-milliárdos válasza: elköltözteti a céget.
2/2/20240
Episode Artwork

Itt a Holdújév: Kínában több utazásra számítanak, mint ahány ember él a Földön

Kínában az év legnagyobb családi ünnepe a Holdújév, és előrejelzések szerint az idén az emberek 9 milliárd hazai utazást bonyolítanak le. Ez majdnem kétszer annyi, mit tavaly. Kérdés, mekkora lökést ad ez a gazdaságnak, amely számos gonddal küszködik, és beválhatnak-e a kínai remények a legszerencsésebbnek tartott horoszkópjeggyel, a sárkánnyal kapcsolatban.
2/1/20240
Episode Artwork

Megszűnik az ellenőrzés a cseh-szlovák határon

Február 2-ától megszűnik az ellenőrzés jelenlegi formája a cseh-szlovák határon, ezentúl csak véletlenszerű ellenőrzés lesz. A kormány döntését a belügyminiszter indokolta.
2/1/20240
Episode Artwork

Egy futballcsapatnyi jelölt kíván elnök lenni Szlovákiában - Igor Matovic meglepetést okozott

Lezárult a márciusi szlovákiai elnökválasztás jelöltállítási folyamata, a megszabott határidőig tizenegyen adták le az induláshoz szükséges támogató aláírásokat. A jelöltek mindegyike férfi, és vannak köztük pártelnökök, volt miniszterek és egykori kormányfők is.
2/1/20240
Episode Artwork

Hatalmas akcióra készülnek a szlovákiai gazdák

A szlovák gazdák közösen a V4 országainak mezőgazdasági termelőivel készek csatlakozni az európai tüntetésekhez, hogy az Európai Unió jelenlegi közös agrárpolitikájának hiányosságai ellen tiltakozzanak – jelentették ki a pozsonyi parlament előtti csütörtökön a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara képviselői.
2/1/20240
Episode Artwork

Ostrom alá vették Párizst a francia gazdák

A növekvő bürokrácia és egyéb terhek miatt tiltakoznak a francia mezőgazdasági termelők. Máshol, két német szupermarket hálózat lett a célpontjuk a szerintük „igazságtalanul alacsony árak miatt”.
1/31/20240
Episode Artwork

Jött Pável a lámpával: A cseh elnök szerint Európának fel kell készülnie Donald Trump esetleges győzelmére

A közrádiónak adott interjújában azt mondta, „Donald Trump győzelme Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való megegyezést jelenthet”. A cseh elnök szerint az ukrán–orosz konfliktusban eljött a tárgyalások ideje.
1/31/20240
Episode Artwork

Dúl a harc az amerikai republikánusoknál, hogy ki legyen Donald Trump alelnökjelöltje

Az Egyesült Államokban Donald Trump megállíthatatlannak tűnik a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyben, de ki lesz az alelnök-jelöltje? Trump első elnöksége alapján a poszt hálátlan feladat, de nagy lehetőség is lehet.
1/30/20240
Episode Artwork

Különleges módon segít Csehország Ukrajnának

Ősz óta végzik repülési gyakorlatukat Csehországban a kijevi Nemzeti Repülési Egyetem leendő pilótái. A 20 tagú csoport tavaly ősszel kezdte meg a kiképzést, hogy a civil légi közlekedés ne váljon a háború újabb áldozatává. Petr Pavel cseh államfő szerint Ukrajna belátható időn belül nem tudja kiűzni az orosz erőket saját területéről.
1/29/20240
Episode Artwork

Miért buknak a rosszfiú rabokra a brit börtönőrnők?

Ijesztően sok fiatal brit női börtönőr kezdett viszonyt elítélt bűnözőkkel, van, akinek még gyereke is született. Több, mint egy tucatnyit már elbocsájtottak és elitéltek. Egy volt börtönparancsnok tudni vélik az okokat.
1/29/20240
Episode Artwork

Gellert kaphatott az orosz–kínai gázvezeték megépítése

Várhatóan késni fog a nyugat-oroszországi gázmezőket Kínával összekötő hatalmas projekt. Erre a mongol miniszterelnök figyelmeztetett, akinek országán áthaladna a Szibéria Ereje 2. Mindez csapás a Kreml ama tervére, hogy az európai partnerek elfordulása után kelet felé forduljon.
1/29/20240
Episode Artwork

Egyre több repülőt térítenek el hamis GPS-jelekkel, sürgős lépéseket követel a légiágazat

Sürgős lépéseket vár a légi közlekedési ágazat a szabályozó hatóságoktól a GPS megzavarása elleni küzdelemben, az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok miatt ugyanis egyre több az ilyen eset. A zavarás eltérítheti a polgári repülőgépeket a tervezett útvonaluktól.
1/29/20240
Episode Artwork

A „helyes" húszi celeb beszólt követőinek: ne velem foglalkozzatok!

A közösségi média egy hollywoodi sztárhoz hasonlítja a húszik körében feltűnt jemeni közösségimédia-influencert, aki azonban rájuk pirított: „a szabad Palesztina” fontosabb, mint az ő sármja.
1/28/20240
Episode Artwork

Egyre gyorsabban fogynak a Föld felszín alatti vizei, és ebből nagy baj lehet

Világszerte jelentős módon felgyorsult a felszín alatti vízkészletek csökkenése az elmúlt 40 évben – áll egy friss tanulmányban. A kutatók szerint mindez a nem fenntartható módon folytatott öntözésnek és az éghajlatváltozásnak tudható be.
1/28/20240
Episode Artwork

Újabb sarcokat kapnak a brit autósok – sajátos klímacélok érdekében

Több mint 150 brit önkormányzat túl akar tenni a kormány emissziós céljain és ehhez olyan eszközökhöz folyamodnak, mint az „idegen” autók kitiltása egyes utcákról, a fizetési behajtási zónák és a parkolás megnehezítése.
1/28/20240
Episode Artwork

A Magyar Szövetség vezetője is indul a szlovák államfőválasztáson

Forró Krisztián, a parlamenten kívüli szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke pénteken leadta az elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat a pozsonyi parlamentben. Csaknem harmincezer aláírást gyűjtött össze a polgároktól, ami elegendő arra, hogy elinduljon a március végén esedékes szlovákiai elnökválasztáson.
1/26/20240
Episode Artwork

IL-76: vádak, ellenvádak provokáció vagy "borzasztó hiba"

Ki a felelős az ukrán határnál lezuhant szállítógép miatt? Hibát követhetett-e el Ukrajna, ha lelőtte a gépet és úgy, hogy azon saját, hadifogoly katonái voltak? A felek különböző közvetett „bizonyítékokkal” akarják a másikat okolni a történteként.
1/25/20240
Episode Artwork

Elutasította a cseh szenátus az isztambuli egyezményt

A kétkamarás cseh parlament felsőháza nem hagyta jóvá az Európa Tanács isztambuli egyezményét, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és visszaszorításáról szól.
1/25/20240
Episode Artwork

Több dologban is megállapodott a szlovák és az ukrán kormányfő

„A nézetkülönbségek ellenére az ukrán és a szlovák kormány a mindkét állam számára előnyös új pragmatizmus politikáját kívánja folytatni a kapcsolatok alakításában” – hangzott el a két kormányfő megbeszélésén. Téma volt a szlovák cégek fegyverszállítása és az 50 milliárd eurós uniós támogatás is.
1/25/20240
Episode Artwork

A hagyományos értékek és a modern valóság ütközése érdekes feljelentéseket szül Oroszországban

Oroszországban az úgynevezett „LMBT-propaganda” törvény szigorítása nyomán tavaly rekordszámú eljárást indítottak. Ennél is több volt a panasz és a feljelentés, kezdve attól, hogy mit láttak iskolai ünnepélyeken, addig, hogy miért lehet szivárványszínű gyerekjátékokat kapni.
1/24/20240
Episode Artwork

Ellentmondó állítások az IL-76-ról – a BBC-szakértői szerint lelőhették

Lelőtték, vagy nem? Voltak rajta ukrán hadifoglyok vagy sem? Erről folyt a spekuláció orosz és ukrán illetékesek körében és a médiában a Belgorodnál lezuhant IL-76-os gép kapcsán. Összeszedtük, mit lehet tudni eddig a rejtélyes esetről.
1/24/20240
Episode Artwork

Szakértő: a török támogatásért amerikai vadászgép a jutalom

Ankara hamarosan hozzájuthat a régen áhított F-16-os vadászgépeihez. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint részben ennek köszönhetik a svédek, hogy a török parlament támogatta a NATO-tagságukat.
1/24/20240
Episode Artwork

Ketten már biztos megmérkőznek az államfői posztért Szlovákiában – még egy hét maradt a jelölésre

A jelenlegi köztársasági elnök, Zuzana Čaputová mandátuma július 15-én jár le, az államfői tisztségért Ivan Korčok és Peter Pellegrini már biztosan indul.
1/24/20240
Episode Artwork

Megkongatták a vészharangot a briteknél: kérdéses a "vezető katonai hatalom" besorolás

Rekord alacsonyra zuhant a brit fegyveres erők létszáma, és a haditengerészet is emberhiánnyal küzd. A brit védelmi miniszter szerint azonban nincs baj, a hadsereg „nem csak a számokról szól”.
1/23/20240
Episode Artwork

Földrengés: menekülni próbálnak a lakosok Almatiból

Helyi idő szerint nem sokkal éjfél után a Richter-skálán mért 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Kazahsztán volt fővárosát, Almatit. A városból kivezető utakat ellepték az autók, a videók tanúsága szerint az emberek az utcákra menekültek. Az egyik felvételen azt látni, hogy egy többemeletes ház lépcsőházában hogyan szaladnak lefelé az emberek.
1/22/20240
Episode Artwork

Robert Fico szerint Ukrajna az Egyesült Államok teljes befolyása alatt áll

Robert Fico napokkal az ungvári hivatalos látogatása előtt megüzente Kijevnek, hogy megvétózza Ukrajna NATO-csatlakozását. A szlovák miniszterelnök egy humanitárius csomaggal érkezik, de fegyvereket nem akar adni a szlovák hadsereg raktáraiból.
1/22/20240
Episode Artwork

Durvul a hangnem Pozsonyban

Robert Fico szlovák miniszterelnök amerikai szolgának nevezte az államfőválasztáson induló Ivan Korčokot, az elnökválasztáson való indulását a múlt pénteken hivatalosan is bejelentő Peter Pellegrini mögé viszont pártjával, a Smerrel együtt támogatja.
1/22/20240
Episode Artwork

Csak kontrollmániások lehetnek tech-cézárok?

Steve Jobsról járta az, hogy mindent a kezében akart tartani. A legendás Apple-alapító talán ezért érte el, hogy a saját cégétől való eltávolítás után egy „puccsal” visszatérhessen. De nem volt egyedül, mert még a jótékonykodó Bill Gates is megfigyelte munkatársait.
1/21/20240
Episode Artwork

A repülés új és nagy kérdése: legyen-e a gépen gyerekmentes zóna?

Az őszi bevezetés előtt az utazókat élesen megosztotta egy török légitársaság ötlete: egy kis felárért az ember „gyerekmentes zónában” utazva – vélhetően nagyobb nyugalomban – érheti el úti célját. A cég azóta sem mondott le róla, de az ötlet sokaknak nem tetszik.
1/20/20240
Episode Artwork

Négynapos munkahét bevezetésén gondolkodnak a szomszédban

Szlovákia hamarosan bevezetheti a négynapos munkahetet – jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico. A kormányfő hozzátette: először csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás. A szakszervezetek üdvözlik az elképzelést, a szlovák munkaadók viszont felháborodtak.
1/19/20240
Episode Artwork

Alec Baldwint emberöléssel vádolják – már megint

Újra megvádolták Alec Baldwint gondatlanságból elkövetett emberöléssel. Ezt most egy új-mexikói vádesküdtszék tette meg, hónapokkal azután, hogy ejtették az ellene indított eredeti eljárást. Emlékezetes, a hollywoodi sztárt azért fogták perbe, mert a Rust (Rozsda) című film forgatásakor, kelléknek tűnő, de élesre töltött fegyverrel lelőtte a stáb egyik tagját.
1/19/20240
Episode Artwork

A brit fogászatnál még ez is jobb: hazamennek az ukrán gyerekek

A hírhedten rossz brit állami fogászati ellátás miatt sokkoló dologra kényszerülnek egyes ukrán menekült gyerekek szülei: hazaküldik őket a háború sújtotta országba, mert ott legalább kezelik őket.
1/19/20240
Episode Artwork

NATO-parancsnok: készüljön mindenki, háborúzni fogunk Moszkvával

Nem sokkal a svéd illetékesek vészjósló figyelmeztetése után egy vezető NATO-tiszt is azt mondta nemrég, hogy a tagországoknak és a lakosoknak „életüket megváltoztató konfliktusra” kell felkészülniük, aminek katonai mozgósítás is a része lehet.
1/19/20240
Episode Artwork

Magyarázni kényszerült a svéd miniszterelnök, miután beindult a háborús pánikvásárlás

A svédek pánikvásárlásba kezdtek, miután a múlt hét végén, Carl-Oskar Bohlin, polgári védelmi miniszter kijelentette: „Háború lehet Svédországban.”
1/19/20240
Episode Artwork

Most jönne jól a „tartalék” Harry a királyi családnak

Néhány hétre eltűnnek a közvélemény szeme elől az angol királyi család vezető tagjai. Ez, egyes kommentárok szerint, alááshatja a stabilitást. És vajon ki képviseli ilyenkor a monarchiát?
1/19/20240
Episode Artwork

Egy mézesmadzag Izraelnek, egy főnyeremény Szaúd-Arábiának

Szaúd-Arábia külügyminisztere kedden kijelentette, hogy a királyság elismerheti Izraelt, ha olyan átfogó megállapodás születik, amely magában foglalja a palesztinok államiságát is. A Netanjahu-kormány korábban elutasította a lehetőséget.
1/18/20240
Episode Artwork

Egyre csak bonyolódik az orosz–kínai–amerikai "szerelmi háromszög"

Az amerikai szankcióktól tartó kínai bankok nagyobb szigorral válogatják meg ezentúl orosz ügyfeleiket. Egy jelentés szerint az elmúlt két hétben legalább két bank rendelt el felülvizsgálatot. A Kreml közben nem hajlandó kommentálni a hírt.
1/18/20240
Episode Artwork

Jens Stoltenberg határozottan válaszolt Donald Trump NATO-kilépési fenyegetésére

Amerika szövetségesei megnövelték a védelmi kiadásaikat - de akkor miért téma még mindig, hogy Trumpnak nem tetszik hazája NATO-tagsága?
1/17/20240
Episode Artwork

Szlovák malőr az amerikai F-16-osokkal

Az F-16-os vadászrepülőgépek amerikai gyártója bejelentette, hogy legyártotta az első két vadászgépet Szlovákia számára. A szliácsi katonai repülőtér, amely fogadná azokat, azonban még nem áll készen a gépek érkezésére. A reptér korszerűsítése tolódik, egyelőre kérdéses a befejezés időpontja. Az F-16-osok megérkezéséig továbbra is a szomszédos országok – köztük Magyarország – védik Szlovákia légterét.
1/17/20240
Episode Artwork

"Angol hadifoglyoktól tanulnak majd" a fehérorosz iskolások - vagy nem egészen

Kissé megtévesztő címmel írt egy orosz oldal arról, hogy a jövőben a fehérorosz iskolások "angol anyanyelvű" hadifoglyoktól tanulhatnak majd. Ami biztosnak tűnik: a tananyagban lesz olyan rész, amely a hadifoglyokkal foglalkozik majd.
1/16/20240
Episode Artwork

Óriási hidegbetöréstől retteg Nagy-Britannia, vészhelyzetre figyelmeztetnek

Nagy-Britanniában az extrém hideg miatt közlekedési nehézségekre hívták fel a figyelmet. Ilyenkor életbe lép az a szociális juttatás is, amit a rászorulók kérhetnek, miközben nagyobb terhelés éri az elektromos hálózatot is.
1/16/20240
Episode Artwork

15 órával az okozott baleset után fújt szondát a szlovák szélsőjobbos pártelnök

Kidöntött egy jelzőlámpát, majd elhajtott a helyszínről Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a pozsonyi parlament alelnöke. A közlekedési balesetet követően csak 15 órával később vett részt alkoholszondás ellenőrzésen. Az eredmény már negatív volt, és a kihallgatására is csak ekkor került sor. Az ellenzék a politikus távozását követeli, pártja elnöksége viszont felszólította, hogy induljon a márciusi államfőválasztáson.
1/16/20240
Episode Artwork

Az angolok a gyors légicsapásokban bíznak

Nagy-Britannia kész további katonai akciókat folytatni a teherhajózást veszélyeztető húszik ellen. Erről beszélt a brit parlamentben Rishi Sunak miniszterelnök, miközben a jemeni lázadók újabb konténerhajót támadtak a Vörös-tengeren.
1/16/20240
Episode Artwork

Három év, és Bajorországban lőttek a benzines BMW-nek

Az ikonikus német autógyártó megkezdte müncheni fő üzeme átalakítását. A 650 millió eurós befektetés nyomán 2027-től már csak elektromos kocsikat állít elő a gyár.
1/16/20240
Episode Artwork

Kedden jön budapestre Robert Fico, a V4-ek jövője is téma lesz

Kedden Budapestre látogat Robert Fico szlovák kormányfő, hogy találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel. Miben értenek egyet és miben vannak eltérő állásponton azok közül a témák közül, amelyekről most tárgyalni fognak?
1/16/20240
Episode Artwork

Ki szavaz mínusz 30-ban Donald Trumpra?

Donald Trump masszív előnnyel indult neki a választási év első nagy kihívásának, az iowai előválasztásnak. A behavazott állam lakóinak a republikánus elnökjelöltségre pályázó volt amerikai elnök azt üzente „megéri” rá szavazni
1/15/20240
Episode Artwork

Különleges biztonsági intézkedések az egyetemeken a prágai lövöldözés után

Csehországban és Szlovákiában is intézkedéseket foganatosítanak az iskolákban a decemberi tragikus prágai lövöldözés miatt. Biztonsági képzést kapnak a csehországi egyetemek alkalmazottai és hallgatói, Szlovákiában pedig felmérik az oktatási intézmények felkészültségét.
1/15/20240
Episode Artwork

Drónok harca: így butítják le az oroszok a nyugati fegyvereket Ukrajnában

Az Ukrajnába behatolt orosz erők kezdenek rájönni arra, hogyan gyengítsék le az ukránoknak adott nyugati csúcstechnológiát és a drónokat. Megtanulták zavarni a célravezető eszközöket.
1/15/20240
Episode Artwork

Kína eme lépése után Párizsban a pohár fenekére nézhetnek

Peking sajátos választ adott arra, hogy Ursula van der Leyen EU-főnök elrendelte a piacvezető kínai elektromosautó-gyártó cégek elleni vizsgálatot: dömpinggel és a kínai piac elárasztásával vádolta meg az európai konyakok és brandyk gyártóit... és üzent Franciaországnak is.
1/12/20240
Episode Artwork

Támadás - Úgy tűnik, rövidre zárja a Nyugat a húszi lázadók önkényét

A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
1/12/20240
Episode Artwork

21 éves börtönbüntetésre ítéltek egy kelet-ukrajnai szakadárokat segítő cseh férfit

Súlyos börtönbüntetést kapott az a cseh állampolgár, aki 2016 és 2020 között a Moszkva-párti szakadár fegyvereseket segítette Kelet-Ukrajnában. A prágai városi bíróság korábbi döntését a fellebbviteli testület megerősítette.
1/11/20240
Episode Artwork

Aggasztóan sokakat inspirálhatott a prágai lövöldöző tömeggyilkos

A mai napig is felbukkannak olyan emberek, akik nem ítélik el a borzalmas ámokfutást, sőt azt állítják, hogy a lövöldöző őket is inspirálja. Eddig 165 ilyen esetet vizsgáltak meg és beszámoltak a tapasztalataikról.
1/11/20240
Episode Artwork

Svédország készül a háborúra - nagyobb ellenállóképességet kell mutatni a vezérkari főnök szerint

Svédország hamarosan „háborús helyzetbe kerülhet” és nagyobb ellenállóképességet kell mutatni – ez a megdöbbentő figyelmeztetés hangzott el a svéd vezérkari főnök és a polgári védelmi miniszter szájából is. Stockholm az ukrajnai háború hatására döntött úgy, hogy semlegességét feladva belép a NATO-ba.
1/10/20240
Episode Artwork

Donald Trump "zűrzavarra" figyelmeztet arra az esetre, ha bíróság elé állítják

Donald Trump volt elnök közölte: őt is megilleti az immunitás joga. Trump jelenleg az éllovas a republikánus oldalon, és Joe Biden demokrata elnök kihívója lehet az idei elnökválasztáson.
1/10/20240
Episode Artwork

Huszonöt évre rács mögé kerülhet a szlovák hasfelmetsző

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés híre borzongatja az év elején a szlovákokat. A bestiális cselekményt múlt csütörtökön követték el Pozsonyban. A szlovák főváros egyik társasházában olyan történt, amit még a sokat látott rendőrök sem tapasztaltak. A férfit másnap elfogták, akár 25 évre is rács mögé kerülhet.
1/10/20240
Episode Artwork

Ismert a szlovák elnökválasztás időpontja

Húsvét előtt, és minden bizonnyal húsvét után is az urnákhoz járulnak idén a szlovákok. Peter Pellegrini házelnök ugyanis bejelentette, hogy március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját. Sem a hármas kormánykoalíció, sem az ellenzék nem mondta ki egyértelműen, kit látna szívesen a leköszönő Zuzana Čaputová székében, de a két oldal közti üzengetések már beindultak.
1/9/20240
Episode Artwork

Bírósági anyagok szerint Epsteinnek szexvideói voltak Clintonról, Bransonról és András hercegről

Hétfőn valóságos cunamit okozott a korábban hullámokat vető Epstein-ügy. Az elítélt pedofil – a legújabb bírósági anyagok szerint – videókat vett fel az ingatlanjában fiatal lányokkal közösülő volt amerikai elnökről, Bill Clintonról, András yorki hercegről, valamint Richard Branson brit felfedezőről és vállalkozóról. Állítások szerint Donald Trumpról is volt „kompromat” a birtokában.
1/9/20240
Episode Artwork

Áll a bál Pozsonyban a gázhelyzet miatt, már az oroszokat is emlegetik

Hamarosan megépülhet az első LNG-terminál Szlovákiban. A cseppfolyósított földgáz tárolására alkalmas komplexum a pozsonyi teherkikötőben, a városközpont közelében kaphat helyet. A környezetvédelmi miniszter megadta az engedélyt, környezetvédők azonban tiltakoznak a beruházás ellen, mivel úgy vélik, az építkezés veszélybe sodorhatja a Párizsi Megállapodásban vállalt klímacélok teljesítését.
1/8/20240
Episode Artwork

Neki köszönhető, hogy 33 éve nem látott csúcson a bakelitlemez

Észvesztő módon veszik az emberek világszerte a bakelitlemezeket. A 2023-as év eladásai elérték az 1,8 milliárd dollárt, és egy ágazati csoport 2032-re már 3,4 milliárd dolláros forgalommal számol. Mindez főként egyetlen előadó érdeme.
1/7/20240
Episode Artwork

Brit orvossztrájk: kevés az alkalmazott és az ágy, hazaküldenék a kórházakból a betegeket

„Vigyétek haza a rokonaitokat a kórházból!” – ezt üzente a brit egészségügyi szolgálat a hozzátartozóknak az orvossztrájk közepette. A személyzet hiánya miatt ugyanis egyre nagyobb terhelés alá kerülnek a baleseti osztályok.
1/6/20240
Episode Artwork

Pánikgomb is jöhet a prágai lövöldözés után

A prágai Károly Egyetemen karácsony előtt történt tömeggyilkosság a biztonsági intézkedések szigorítására ösztönzi a cseh egyetemeket és főiskolákat. A hallgatók és alkalmazottak biztonsági képzésen vesznek részt a jövőben, és azt is tervezik, hogy fémdetektorokkal szerelik fel a felsőoktatási intézményeket.
1/6/20240
Episode Artwork

Jeffrey Epstein kínos elitkapcsolatai

A fiatal lányokat futtató és nemzetközi elittel barátságban lévő néhai Jeffrey Epstein egyszer azzal dicsekedett, hogy ki tudja siklatni Donald Trump és Hillary Clinton elnökségi kampányát. Egy amerikai bíró által szerdán kiadott anyagok szerint András hercegtől kezdve Bill Clintonig kompromitáló információi voltak.
1/5/20240
Episode Artwork

Itt az áttörés: megvan a szuperbaktériumok ellenszere

Az új antibiotikum olyan baktériumokat is elpusztít, amelyek a leginkább veszélyeztetik az emberi életet. Hatását azzal éri el, hogy kiiktatja a kórokozó „membrán-védelmét”.
1/5/20240
Episode Artwork

Évekig kommunista kémként dolgozott egy szlovák nő a BBC-nél

Egy szlovák nő leleplezett története sokkolta a brit médiaközönséget. A Daily Mail című napilap arról számolt be, hogy az 1969-től Angliában élő Terézia Javorská – aki hosszú éveken át a BBC-nél dolgozott – a csehszlovák kommunista rezsim ügynökeként is tevékenykedett. A lap a prágai levéltárakban fellelhető dokumentumok alapján írt erről.
1/4/20240
Episode Artwork

Kiderült: vissza fog térni a határellenőrzés a szlovák-magyar határon

„Szlovákia nem hosszabbítja meg a szomszédos országokkal közös határon végzett ellenőrzéseket, mivel csökkent az illegális migráció, és jelenleg nyugodt a helyzet” – jelentette ki a szlovák belügyminiszter. A cseh kormány ezzel ellentétben úgy döntött, hogy Csehország február 2-ig meghosszabbította a szlovák határ szúrópróbaszerű ellenőrzését.
1/4/20240
Episode Artwork

Példátlan orvossztrájk Nagy-Britanniában

Szerdán megkezdődött a brit egészségügy történelmének leghosszabb munkabeszüntetése. A pályakezdő, úgynevezett junior orvosok (kilenc évnél kevesebbet töltöttek a pályán) hat napon át sztrájkolnak Angliában, 35 százalékos béremelést követelve.
1/4/20240
Episode Artwork

Újabb természeti csapások fenyegetik a japán földrengés túlélőit

A Japánban történt földrengések túlélőit most a jéghideg esők és a földcsuszamlások fenyegetik, miközben a mentőcsapatok tudatában vannak, hogy sietniük kell, hogy elkerüljék a további tragédiákat.
1/3/20240
Episode Artwork

A dán királynő a fia playboy múltja miatt léphetett

Dániában az év meglepetése volt II. Margit királynő váratlan, szilveszteri lemondása. Egyesek szerint mindez azért történt, hogy megmentse fia, a trónörökös házasságát.
1/3/20240
Episode Artwork

Börtönbe küldhetik James Bondot, mert tiltott területre lépett

Ezúttal még James Bond sem úszhatja meg, hogy illetéktelenek számára tilos helyre merészkedett. A sármos kémre – pontosabban megformálójára – a szigorú természetvédelmi szabályok megsértése miatt sújthat le a törvény.
1/3/20240
Episode Artwork

2024 a rekordszámú választások éve lesz – teret nyerhetnek a szélsőségek

Rengeteg különböző szavazást tartanak az idei évben, amiken a bolygó lakosságának több mint fele, 4,2 milliárd ember jogosult részt venni. Reflektorfénybe hozza a demokrácia állapotát, egyesek szerint mindez azonban nem jelenti a demokrácia térnyerését.
1/2/20240
Episode Artwork

A cseh elnök szeretne mihamarabb euróval fizetni

Petr Pavel cseh államfő újévi beszédében arra kérte a cseh társadalmat, hogy szabaduljon meg a prágai Károly Egyetem Bölcsészkarán történt lövöldözés utáni félelemtől. Arra is felszólította a lakosságot, hogy támogassa az euró bevezetését. A cseh elnök úgy véli, a közös uniós valuta bevezetése jelenti a jövőt egy nyitott és exportorientált gazdaságú közép-európai országnak.
1/2/20240
Episode Artwork

Csúcsra pörgött a hadiipar: vannak, akik sokat profitálnak a háborúkból

A rekordszint közelében vannak a világ legnagyobb védelmi vállalatainak megrendelései a növekvő geopolitikai feszültségek, köztük az ukrajnai konfliktus miatt. A kormányok folyamatosan költenek fegyverekre, ezért a helyzet felkeltette a befektetők érdeklődését.
1/2/20240
Episode Artwork

Dél-Amerikai utazó banda rabolhatta ki meccs közben Grealish házát

Szakértők szerint egy, a gazdagokra vadászó és szó szerint utazó bűnözői csapat állhat a Manchester City sztárja, Jack Grealish házának kirablása mögött. A banditák akkor csaptak le és kergették rettegésbe a családot, amikor Grealish csapata épp az Everton ellen játszott a héten. Közben Pep Guardiola, a City menedzsere arra intette a játékosait, hogy tartózkodjanak a közösségi médiától.
12/31/20230
Episode Artwork

Saul dala: Gázában lelte halálát Izrael eurovíziós reménysége

A gázai harcokban, katonaként esett el az az izraeli fiatal, akit az ország 2024-ben az Eurovízió gálájára küldhetett volna. Közben Nagy-Britanniában botrány robbant ki a helyi eurovíziós-előadó körül, aki „népirtó, apartheid” országnak nevezte a zsidó államot.
12/30/20230
Episode Artwork

Harcos új évet! – itt a háborút idealizáló, 2024-es, medvés-putyinos Z-naptár

Nem a boldogság, hanem az erő és furamód néha a gyengédség süt az orosz FSZB-veteránok 2024-es naptárából, amely idealizált színben tünteti fel az Ukrajnában harcoló, esetenként a nők és macskák védelmezőjeként ábrázolt katonákat. Oroszországban már az eredeti ár négyszereséért is árulják a vurstlik naív illusztrációt idéző képekkel tarkított terméket.
12/30/20230
Episode Artwork

Oscar-díjas film sztárjának halála miatt bírálják a rendőröket

Li Szun-kjunt legutóbbi, több mint félnapos kihallgatása után találták holtan egy autóban, miután felmerült vele szemben a tiltott drogfogyasztás gyanúja.
12/29/20230
Episode Artwork

Robert Fico erősítené a V4-ek politikai súlyát

„A visegrádi négyek most és a jövőben is egy nagyon fontos formáció, ennek ereje azonban nagyban függ az elnöklő ország hozzáállásától” – figyelmeztetett Robert Fico az állami hírügynökségnek adott év végi interjújában. A szlovák miniszterelnök megerősítette: kormányzása idején Szlovákia szándéka lesz, hogy a V4-ek erejét és cselekvőképességét felerősítse.
12/29/20230
Episode Artwork

Hitelekből finanszíroznák Ukrajnát a Budapestet megkerülő EU-tagállamok

Az EU megkezdte az Ukrajnának szánt alternatív segélyterv előkészítését. Ez 20 milliárd eurót juttatna Kijevnek. Kommentátorok szerint a „hitel alapú csomag megkerülné Magyarországot” és lehetővé tenné a pénz gyors folyósítását.
12/29/20230
Episode Artwork

Új, nagy jelentőségű célpontja van az orosz hadvezetésnek

Tulipánokkal és Szmelcsakokkal értek el sikereket az oroszok, és máris nagy célt tűztek ki maguk elé.
12/28/20230
Episode Artwork

Ilyennek látta a lőtanára a prágai ámokfutót egy hónappal a lövöldözés előtt

Megszólalt a szakértő, aki lőni tanította a tömeggyilkost.
12/28/20230
Episode Artwork

Már előre megmondja ez az MI-rendszer, ki hajlamos bliccelni

A bliccelés egyre gyakoribb, így a londoni tömegközlekedési cég új fegyvert vet be: a mesterséges intelligenciát: a digitális Nagy Testvér üldözi majd a "csaló hajlamúakat".
12/28/20230
Episode Artwork

Frászt kaptak a britek – jöhet a britcoin

Rishi Sunak kormánya saját kriptovaluta bevezetését tervezi. Az ezt megelőző nemzeti konzultáció során azonban masszív közfelháborodással szembesült a privát adatok gyenge védelmének kapcsán. Emiatt további intézkedésekre kényszerül.
12/27/20230
Episode Artwork

Robert Fico megszüntetné a kisebbségeket támogató intézményt - petíció indul

Nem telik tétlenül a karácsonyi időszak a magyar közösség számára Szlovákiában, az ünneplés mellett a kisebbségeket támogató intézmény megmentése foglalkoztatja a magyar politikusokat, közéleti személyiségeket és művészeket. Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a Fico-kormány tervezett lépése ellen, amely megszüntetné a Kisebbségi Kulturális Alapot.
12/27/20230
Episode Artwork

Rengeteg előzménye volt a prágai egyetemi lövöldözésnek

A prágai Károly Egyetem Bölcsészkarának épületében múlt csütörtökön történt lövöldözést követően a cseh rendőrség több mint 50 olyan ügyben nyomoz, amelyek összefüggésben vannak a 15 halálos áldozatot követelő ámokfutással. A kórházban kezelt sérültek közül kedden egyet hazaengedtek az orvosok. Petr Fiala éves visszatekintőjében is kitért a szörnyű eseményre, és 2024-re már a remény éveként tekint.
12/27/20230
Episode Artwork

Pozsony ismét drasztikus döntést hozott, nem akar "égbe lőni több tízezer eurót"

Idén elmarad az újévi tűzijáték és a fényfestés Prágában. A cseh főváros önkormányzata ehelyett úgy döntött, hogy újévi ajándékként a prágai lakosok kedvezményes áron tekinthetnek meg néhány nevezetességet. A szlovák főváros, Pozsony úgyszintén csatlakozik azokhoz a városokhoz, amelyekben ökológiai és gazdasági okokra hivatkozva nem rendeznek újévi tűzijátékot.
12/27/20230
Episode Artwork

Musk új robotja okos, elegáns, táncol, főtt tojást készít... és nincs egyedül - robotkörkép

A Tesla bemutatta az új humanoid robotját, amely guggolni és táncolni képes, valamint a tojást is megfőzi. Az új szerkezetet szerényen Optimus 2 névre keresztelték.
12/26/20230
Episode Artwork

Így lehet elkerülni az internet lelassulását az ünnepek idején, a foci a ludas

Nagy-Britanniában az ünnepi időszakban rekordszámba menő internetes forgalomra számítottak a Premier League-mérkőzések online nézői és a videojátékok letöltői miatt. Ezek a problémák nem országfüggők. Mit lehet tenni otthon, hogy a lehető leggyorsabb maradjon a szolgáltatás?
12/25/20230
Episode Artwork

A „majdnem meztelen” celeb parti kiakasztotta orosz propagandistákat

Vlagyimir Putyin keresztlánya – igaz, immár az elnök nagy bírálója – is jelen volt azon a moszkvai celebpartin, ahol a testüket épp hogy elfedő ruhadarabokban buliztak hírességek. Mindez felháborította a Kreml propagandistáit, akik szerint az ukrajnai fronton harcolók felé való tiszteletlenség jele volt a mulatság.
12/24/20230
Episode Artwork

Washington EU-vezető szerepben akarja látni Varsót

Az Egyesült Államok szorosabb együttműködésre törekszik Lengyelországgal, valamint azt várja, hogy a közép-európai állam vezető szerepet játszik majd a jövőben az Európai Unióban – erről beszélt egy interjúban James O'Brien amerikai külügyi államtitkár.
12/24/20230
Episode Artwork

„Egész évben karácsony” – brit és kínai gyárak ontják az ünnepi díszeket

Wales egyik déli zugában van egy olyan gyár, amely egész évben termeli a karácsonyi díszeket. A Cwmbran városában található bemutatótermekbe ellátogatók valóságos túladagolást kaphatnak tőlük. Az igazi nagyüzem azonban a Kínában található Jivuban folyik, ahol 600 gyár ontja minden évben az ünnep kellékeit.
12/23/20230
Episode Artwork

Miért „maradt Európában” a szankcionált orosz futball?

Az Orosz Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága a napokban behúzta a kéziféket és nem hagyta jóvá, az ország labdarúgó válogatottja az Ázsiai szervezetben versenyezzen. A döntés értelmében a Moszkva ukrajnai inváziója miatt büntetett oroszok maradnak az UEFÁ-ban. Miért történt mindez?
12/23/20230
Episode Artwork

Itt a 9 legjobb „passzív-agresszív” karácsonyi ajándék listája

Van, aki szeretetből ajándékoz és annak örül, ha szerette örül. És van, aki üzenni akar, mert nem mer panaszával a párja vagy családtagja elé állni. Melyek a „legideálisabb passzív-agresszív” ajándékok? Erről készített humorosnak is szánt listát egy londoni lap.
12/23/20230
Episode Artwork

A munkácsi magyarság összetartóbb lett a háború óta

A második háborús karácsonyra készülnek Ukrajnában, azon belül Kárpátalján is. Az emberek a viszontagságos körülmények ellenére sem veszítették el a hitüket, a szebb jövőben reménykednek.
12/22/20230
Episode Artwork

Szinte megtelt a Magas-Tátra az ünnepekre

Már most teltházas szilveszterről számolnak be a Magas-Tátrában található szállodák tulajdonosai, a karácsonyi ünnepekre pedig meghaladja a 70 százalékot az egyes szálláshelyek kihasználtsága.
12/22/20230
Episode Artwork

Géppisztolyos rendőrök lepték el Prágát

A rendőrség máris talált olyanokat, akiket inspirált a csütörtöki lövöldözés.
12/22/20230
Episode Artwork

Nagy-Britanniának megártott (a) Pia - hatalmas a közlekedési káosz

Nagy-Britanniában káoszt okozott a közlekedésben a szigetországra lesújtó vihar. A Pia névre elkeresztelt időjárási jelenség épp a nagy karácsonyi hazautazások előtt csapott le. Vonatokat és légijáratokat töröltek és egy sztrájk miatt lezárták a Csalagutat.
12/22/20230
Episode Artwork

Jobb nem tudni, hogy milyen alkudozás folyik a gázai túszok érdekében - tűzszünetről tárgyalnak a Közel-Keleten

Izrael fokozta a harci cselekményeket Gázában, miközben az Egyesült Államok csütörtök délután azt mondta: “nagyon komoly tárgyalások folynak” egy új izraeli-Hamász tűzszünetről. A palesztin szervezet azonban egyelőre totális izraeli kivonulást követel Gázából.
12/22/20230
Episode Artwork

Külföldi példák alapján gyilkolt a cseh férfi - gyásznapot hirdettek Prágában

14 halálos áldozat, 25 sérült, gyász, könnyek és döbbenet – ezt éli át most a cseh főváros, miután tegnap egy 24 éves ámokfutó vérfürdőt rendezett a prágai Károly Egyetem Bölcsészkarán, majd magával is végzett. A cseh belügyminiszter szerint a lövöldözésnek nincs köze a nemzetközi terrorizmushoz.
12/22/20230
Episode Artwork

Lecsapott Donald Tusk, leállt a lengyel köztévé hírcsatornája

Lengyelországban leállították az egyik állami TV-csatorna, a TVP Info sugárzását, miután Donald Tusk miniszterelnök új kormánya lépéseket tett a közmédia depolitizálására. Tusk elbocsájtotta a médiahatóság vezetőit és azzal vádolta meg őket, hogy a jobboldal szócsövei voltak.
12/21/20230
Episode Artwork

Kijevi elemző: Ukrajnában zűrzavar van, és ezt a katonai vezetés is felismerte

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem akar eleget tenni a hadsereg kérésének, és félmillió embert mozgósítani a háborúra. Ez derült ki az általa tartott keddi évértékelőn, ahol ellenségéhez, Putyin orosz elnökhöz hasonlóan a beérkezett kérdésekre válaszolt.
12/20/20230
Episode Artwork

Terrorelhárítók kapcsolták le a közlekedési kamerát felrobbantókat

A londoni rendőrség őrizetbe vett két férfit, akiket egy behajtási zónát figyelő térfigyelő kamera felrobbantásával gyanúsítanak. Az idén bevezetett alacsony emissziós zóna Londonban felborzolta a kedélyeket és sorozatos rongálásokhoz vezetett.
12/20/20230
Episode Artwork

Több ezren tüntettek a Fico-kormány ellen

Több ezren tüntettek kedd este Pozsonyban és Szlovákia nagyvárosaiban a kormány közelmúltban hozott intézkedései ellen. A tüntetést azért hívták össze, mert Robert Fico kabinetje előzetes egyeztetés nélkül akarja felszámolni a különleges ügyészséget, ami a legsúlyosabb bűncselekmények vizsgálatával foglalkozik; lényegében szétverné a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséget, és a korrupcióért járó büntetéseket is csökkentené.
12/20/20230
Episode Artwork

Nem adták le a nyelvvizsgát – Lettország kitoloncol kétezer oroszt

Lettországban nemsokára több mint kétezer, ott élő orosz állampolgárt utasíthatnak ki. Az indoklás az, hogy nem mentek át a nyelvvizsgán vagy nem adták be a tartózkodási engedélyt kérelmező papírokat. Ugyanakkor az is világos, hogy a háttérben a Moszkva befolyása elleni fellépés áll.
12/20/20230
Episode Artwork

Le Pen saját győzelmének tekinti Macron szigorított bevándorlási törvényét

Marine Le Pen francia radikális pártvezér szerint neki köszönhető, hogy a francia Nemzetgyűlés elfogadta Emmanuel Macron elnök kormányának szigorított bevándorlási törvényét. Macron pártjának néhány képviselője fellázadt a javaslat miatt, de az átment az alsóházon.
12/20/20230
Episode Artwork

Egyetemi antiszemitizmus Amerikában: egy dékán távozott, egyet megerősítettek

Az amerikai Republikánus pártban a Harvard Egyetem anyagi támogatásának leállítását követelték. Ez azután történt, hogy a patinás intézmény dékánja egy kongresszusi meghallgatáson nem ítélte el egyértelműen a Gáza-párti tiltakozók zsidók elleni népírtásra felszólító megjegyzését.
12/20/20230
Episode Artwork

Kemény ítéletet mondtak a csehek

Korábban soha nem látott szintre, mindössze 17 százalékra süllyedt a kormány iránti bizalom Csehországban – derült ki a CVVM akadémiai közvélemény-kutató intézet országos felméréséből. A külföldi politikusok közül Zuzana Čaputová szlovák államfő a legszimpatikusabb a cseheknek, megelőzve a francia és az ukrán elnököt.
12/19/20230
Episode Artwork

Ilyen még nem volt: bíborost ítéltek el sikkasztás miatt

Az „évszázad perének” is nevezték azt eljárást, aminek a végén 5 és fél év börtönre ítéltek egy vatikáni bíborost. Amiben bűnösnek találták: hűtlenül kezelte a Szentszék ingatlanportófióját.
12/18/20230
Episode Artwork

Robert Ficót zavarja az Ukrajnával kapcsolatos uniós "megszállottság"

A szlovák lakosság 60 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió finanszírozzon és katonai felszerelést szállítson Ukrajnának. Robert Fico szlovák kormányfő pedig úgy véli, Ukrajna megérdemli az európai perspektívát, de az Európai Tanácsnak az Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának megkezdéséről múlt csütörtökön hozott döntése csak egy politikai gesztus, amelyet ráadásul túlértékelnek.
12/18/20230
Episode Artwork

Akkora alagutat találtak Gáza alatt, amiben egy jármű is elfér

Az izraeli hadsereg akkora gázai alagutat talált, amelybe autók is befértek, miközben otthon vita folyik arról: milyen körülmények közt öltek meg három, kiszabadításra váró túszt. Mindkét fél jelezte: „nyitott egy újabb tűzszünetre”.
12/18/20230
Episode Artwork

A walesi, aki a 20-as tábla miatt épp hogy fel tud hajtani a dombra

20 mérföld, azaz körülbelül 30 kilométer óránként – ez az új sebességhatár Wales legtöbb útján. A brit országrész autonóm kormányzatának döntése nem csak haragot szült. Sok autós és sofőr szerint ilyen döcögő tempóban az autók és a teherkocsik épphogy felszenvedik magukat a dombokra.
12/17/20230
Episode Artwork

A Magyar Szövetség vezetése sem örülne Ukrajnának az EU-ban

Az európai uniós csúcstalálkozóra időzítette Ukrajna uniós csatlakozásáról alkotott véleményének ismertetését Szlovákiában a Magyar Szövetség pártelnöke és alelnöke. Forró Krisztián és az alelnöki posztot alig egy hete betöltő Gyimesi György nem támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését, még az ukrajnai magyarok kérése ellenére sem. A pártelnök arról beszélt, Ukrajnának ugyanúgy teljesítenie kell a csatlakozási feltételeket, mint az unióba korábban belépő országoknak.
12/15/20230
Episode Artwork

Az új argentin elnök üzembe helyezte a „láncfűrészt”

Ötvennégy százalék – ennyivel értékeli le a nemzeti valutát Argentína. Javier Milei új elnök betartja első, kellemetlen ígéretét, amely szerint sokkterápiával fog véget vetni a hazáját időről időre sújtó pénzügyi válságoknak.
12/15/20230
Episode Artwork

Terrortámadásokat terveztek, több európai országban voltak letartóztatások

Európa-szerte hét embert tartóztattak le, amikor a hatóságok megakadályozták a Hamász zsidó célpontok ellen tervezett támadásait. Az egyik akció során a terroristáknak berlini célpontokat kellett volna megtámadniuk.
12/15/20230
Episode Artwork

Ennyi kocsit még soha nem hívott vissza a Tesla

Szinte az összes, az Egyesült Államok útjain futó autóját visszahívja a Tesla a szövetségi biztonsági felügyelet vizsgálata nyomán. A két éven át tartó nyomozás az autók úgynevezett robotpilóta üzemmódját ellenőrizte.
12/14/20230
Episode Artwork

Eldőlt: Csehország nem küld több hadászati eszközt Ukrajnába

A leállásnak nagyon egyszerű oka van. A nem katonai jellegű támogatás azonban folytatódik Prága részéről.
12/14/20230
Episode Artwork

Robert Fico: Orbán Viktor nem blöfföl

Mindannyian tudjuk, hogy ez egy politikai döntés, aminek semmi köze a realitásokhoz, mert Ukrajna jelenleg nincs felkészülve a tárgyalásokra – jelentette ki a szlovák kormányfő.
12/13/20230
Episode Artwork

Joe Biden kezdi nyíltan bírálni Benjamin Netanjahut

Az utóbbi idők legélesebb bírálatát hallhatta Benjamin Netanjahu Washingtonból. Joe Biden amerikai elnök szerint az izraeli miniszterelnöknek le kell cserélnie jobboldali kormányát, hogy hosszú távú megoldást találjon az izraeli-palesztin konfliktusra.
12/13/20230
Episode Artwork

A korkedvezményes nyugdíj miatt az összeomlás szélén Szlovákia

Annyian választották a kedvezményes nyugdíjat az idén, hogy Szlovákiában nem jut mindenkinek kenyér a karácsonyi asztalra. A munkaerőhiány miatt a kormány beavatkozását kéri Szlovákiai Munkáltatók Szövetsége.
12/13/20230
Episode Artwork

A szlovák fuvarozók szerint veszélyben a közúti áruszállítás, nem engedik át a határon az ukrán kamionokat

A Szlovákiai Fuvarozók Uniója hétfő délután lezárta a Felsőnémeti–Ungvár határátkelőt, és jelenleg blokkolja az ukrán kamionok belépését Szlovákiába. A meghatározatlan idejű korlátozással a lengyel és a magyar fuvarozókhoz csatlakoztak, akik szintén amiatt tiltakoznak, hogy az Európai Unió megkönnyítette az ukrajnai kamionok bejutását az EU-tagállamokba.
12/12/20230
Episode Artwork

Igazi kapitalista fegyvert húzott elő a brit kormány a bevándorlókkal szemben

A bevándorlás ellen fellépő brit kormány drámai mértékben megemeli azt a minimálisan szükséges fizetést, aminek megléte nélkül nagy-britanniai munkavállalók – és állampolgárok – nem tudnak vízumot szerezni házastársuknak. Mindez családokat szakíthat szét.
12/11/20230
Episode Artwork

Argentína "sokkolására" készül az ország új elnöke

Argentína számára kikerülhetetlen a gazdasági sokkterápia – erre figyelmeztetett Javier Milei. Az új elnök vasárnap lépett hivatalba és jelezte, hogy a közel 200%-os infláció felé tartó ország gazdaságát csak egy fájdalmas pénzügyi sokkal lehet talpra állítani.
12/11/20230
Episode Artwork

Az átalakult Magyar Szövetség a felvidékieken kívül a magyaroknak is segítene az EP-ben

Nevet módosított és elnököt választott szombaton a szlovákiai magyar párt, a Szövetség. A párt tisztújító kongresszusán megerősítették Forró Krisztiánt az elnöki székben, a Szövetség pedig ezt követően a Magyar Szövetség nevet viseli majd.
12/11/20230
Episode Artwork

Liz Cheney a republikánusokat megosztó elnökjelölt kíván lenni

Az egykori alelnök lánya, volt kongresszusi képviselő Donald Trump egyik legnagyobb bírálója. Van, aki szerint viszont éppenséggel őt segítené.
12/10/20230
Episode Artwork

Így születnek ma a milliárdosok – egészen másképp, mint korábban

Hogyan lesz az emberből milliárdos? Úgy tűnik, erősödik egy új trend, ami nem az eredeti ötletek megvalósítására és a kemény munkára épül. Mindez egy svájci bank tanulmányából derült ki.
12/9/20230
Episode Artwork

Sokk vagy kínos baki: tényleg több száz milliót kerestek a „Hamászhoz köthető alkuszok?”

A napokban röppent fel a hír, hogy az október 7-i, Izrael elleni brutális terrortámadások előtt „furcsa” aktivitás folyt a Tel Aviv-i tőzsdén. Két amerikai jogászprofesszor tanulmányában arra jutott, hogy bennfentes traderek előre tudhattak a támadásról és ennek alapján kötöttek nyerő fogadásokat. Mások szerint viszont a kutatók felsültek.
12/9/20230
Episode Artwork

Mélyen egymás szemébe nézett a kínai elnök és Európa két vezetője

Az Európai Unió és a Tanács több bírálatot is megfogalmazott Kína felé a pekingi EU-Kínai csúcson, ahol szemtől-szembe ült egymással Ursula von der Leyen és Hszi Csinping. Kína elutasította a kereskedelmi egyensúlyhiány miatti aggodalmakat, viszont emlékeztették: része van a Moszkva elleni szankciók kijátszásában.
12/8/20230
Episode Artwork

Egy felmérés szerint a csehek többsége nem lenne elragadtatva muszlim szomszédoktól

A külföldiek közül a szlovákokat kedvelik a legjobban a csehek, több mint 90 százalékuk örülne, ha szlovákok költöznének a szomszédságukba – derült ki a STEM ügynökség által készített felmérésből. A romák és a muszlim vallásúak viszont a lista legalján szerepelnek. A csehek hozzáállása az oroszokhoz és az ukránokhoz is változott. Petr Pavel cseh államfő a héten bejelentette, Csehország részéről mindenképpen folytatódni fog Ukrajna támogatása.
12/8/20230
Episode Artwork

Nem tetszik az uniónak a politikailag kényes ügyek kezelésével kapcsolatos pozsonyi döntés

Az Európai Bizottság felszólította a szlovák kormányt, hogy ne folytassa a Btk. tervezett módosítását, és ne szüntesse meg a Különleges Ügyészi Hivatalt. A Fico-kabinet szerdán hagyta jóvá azt a javaslatot, amely szerint január 15-től megszűnik a politikailag kényes ügyek nagy részével foglalkozó különleges ügyészség. Az ellenzék szerint a megszüntetéssel a kormánynak az az egyértelmű célja, hogy egyeseknek büntetlenséget biztosítson.
12/8/20230
Episode Artwork

Nacionalistából lett Putyin-hívő a megölt ukrán politikus

Az ukrán biztonsági szolgálat magára vállalta egy Oroszországba menekült, Moszkva-párti volt ukrán képviselő meggyilkolását. A köpönyegforgató és bizarr politikai karriert befutott Ilja Kivát egy Moszkva-környéki faluban találták holtan, néhány órával azután, hogy felszólította Zelenszkij elnököt: kövessen el öngyilkosságot.
12/7/20230
Episode Artwork

Olaszország döntött: nem kér a kínai infrastruktúra-fejlesztésből

Kína nemtetszéssel fogadta, hogy Olaszország kilép az Egy Övezet Egy Út projektből. A pekingi kommentár óvott a program "aláásásától". Olaszország volt az egyetlen G7-es ország, amely eddig tagja volt globális infrastrukturális kezdeményezésének.
12/7/20230
Episode Artwork

Ígéretesebb a síszezonkezdet Szlovákiában, mint az elmúlt években

A kiadós havazásnak köszönhetően Szlovákiában fokozatosan megnyitnak a sípályák, a hétvégén a Jasnán, Donovalyn és a Chopok lejtőin is megkezdődött a síszezon. Emelkedtek az árak tavalyhoz képest, de nem egységesen.
12/7/20230
Episode Artwork

Vészjósló figyelmeztetéssel lobbizik Zelenszkij „bíborosa” Amerikában

Komoly a veszély, hogy Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus késlelteti a létfontosságú segélyt. Erről beszélt kedden Volodimir Zelenszkij elnök befolyásos kabinetfőnöke.
12/6/20230
Episode Artwork

Robert Fico közölte Denisz Smihallal: Szlovákia nem hisz az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában

Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfői telefonbeszélgetésük során megerősítette Denisz Smihal ukrán kormányfőnek, hogy Szlovákia humanitárius és civil segítséget nyújtana Ukrajnának. Egyúttal bejelentette, hogy 2024 elején a szlovák-ukrán határon találkozik vele.
12/5/20230
Episode Artwork

Már Európát is elérte a gyermek-tüdőgyulladás, néhány helyen átlépve a járványszintet

Közben Kínában jelentős számban kerülnek kórházba a betegek. A WHO szerint nem tűnt fel új kórokozó.
12/5/20230
Episode Artwork

Áldatlan állapotok a szlovák-ukrán határon

A személyautók számára, ha lassú is, de folyamatos a közlekedés a Felsőnémeti és Ungvár közti szlovák-ukrán határátkelőn, a teherforgalom számára viszont a múlt pénteken meghirdetett blokád miatt az átlépés még mindig több napos várakozással jár. A szlovák fuvarozók szervezete a blokáddal azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság azonnali hatállyal állítsa vissza az ukrán járművekre vonatkozó szállítmányozási engedélykötelességet.
12/4/20230
Episode Artwork

Ha Venezuela támad: "képtelenek vagyunk katonailag megvédeni magunkat"

A venezuelai népszavazás résztvevőinek 95 százaléka támogatta, hogy annektálják a szomszédos Guyana területének Magyarországnál is nagyobb részét. Maduro elnök szerint az egykori brit gyarmat – a bírósági döntések ellenére – jogtalanul jutott hozzá ehhez a földhöz. Szvetnik Endre kérdezte Orin Gordon guyanai újságírót, hogyan fogadják azt, ha a szomszéd megtámadja őket.
12/4/20230
Episode Artwork

A tudósok végre rájöttek, hogy mitől viszketünk

Mire jó a viszketés? Mert persze akkor indul be, ha épp csípős paprikát vettünk a kezünkbe vagy felhúztunk egy bukósisakot, netán épp festékes a kezünk. A tudósok régóta vakarják a fejüket a kérdés miatt, és most közelebb jutottak annak a megértéséhez, hogy mi váltja ki az érzést.
12/3/20230
Episode Artwork

Megolvasztotta a jeget: a legendás Premier League-kapus a hokipályán is nyerő

Korán jött a karácsony egy északír jégkorongcsapatnak. Alig csatlakozott hozzá – ideiglenesen – Petr Cech volt futball-legenda, máris nagyot nyert.
12/3/20230
Episode Artwork

Az intelligens kitűző, amely kiszabadíthat a mobil-rabságból

A mesterséges intelligenciát olyan vizionáriusok is fenyegetőnek nevezik, mint Elon Musk. Viszont egy konkrét alkalmazása talán segíthet nekünk abban, hogy megszabaduljunk egyik káros szenvedélyünktől, az okostelefon képernyőjének folyamatos bámulásából.
12/3/20230
Episode Artwork

Most újra fájdalmas a maszkviselési vita a briteknél

Újabb részletek derültek ki arról, hogy Covid-pandémia milyen zavart okozott a brit döntéshozók – és a szakértők körében is. A járvány idején az angol helyettes tisztifőorvos és helyettes kormánytanácsadó posztját betöltő illetékes „bizonytalannak” nevezte az arcmaszkok által nyújtott védelmet.
12/3/20230
Episode Artwork

A nagy, elalvás előtti banán-dilemma: segít vagy árt?

Nem tud gyorsan elaludni? Szakértők szerint bizonyos gyümölcsök esti fogyasztása segíthet felturbózni a szervezetünkben az „alváshormont”, a melatonint. Bár, egyesek óvatosságra intenek: a túl sok melatonin, akár rémálmokhoz is vezethet.
12/3/20230
Episode Artwork

A vártnál nagyobbat esett az eurózóna inflációja

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 2,4 százalékra esett az euróövezetben az infláció – ami megkönnyebbüléssel töltheti el a fogyasztókat és remények szerint rövidesen a kamatlábak mérsékléséhez vezethet.
12/1/20230
Episode Artwork

Terror Jeruzsálemben - Alvó ügynökök lehettek a támadók a polgármester-helyettes szerint

A jeruzsálemi polgármester-helyettes szerint a Hamász „alvó ügynökei” rendezték azt a lövöldözést Jeruzsálemben, amelynek 3 halottja és 13 sebesültje van. A két támadót eltávozáson lévő katonák lőtték le.
12/1/20230
Episode Artwork

Migráció a brexit után: csak lecserélték másokra az európaiakat

A brexit utáni Nagy-Britanniában egy év alatt meredek esett az uniós állampolgárok bevándorlása, miközben közel négyszeresére ugrott az unión kívüli, legális migránsok aránya – derül ki a Brit Statisztikai Hivatal új adataiból.
11/30/20230
Episode Artwork

A magyaroknak is kedvezően módosítanák a kisebbségi törvényeket Ukrajnában az EU-csatlakozás érdekében

Az Európa Tanács javaslatai alapján Ukrajna módosíthatja a nemzeti kisebbségeket érintő, jogszűkítő törvényeit. Ez az jelenti, hogy a 2017-es oktatási, a 2019-es nyelvtörvény, és a 2022-ben megszavazott nemzeti közösségek jogait szabályozó rendelet is átíródna, és pozitív változásokat tartalmazna a magyarok számára is. A törvénymódosítás egyben lehetővé teszi azt is, hogy az EU megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
11/29/20230
Episode Artwork

Klímavédők: a szaúdiak még inkább rászoktatnák a fosszilis anyagokra a fejlődő világot

Szaúd-Arábia „olajfüggővé akarja tenni a szegény országokat” – állítják klímavédelmi aktivisták, szerintük egy szaúdi program többek között fosszilis üzemanyaggal hajtott autók, hajók és repülők nagyobb használatára ösztönzi a fejlődő világot.
11/29/20230
Episode Artwork

Itt a "rasszista brit királyi családtag" neve - egy "hibás fordítás" jóvoltából

Sokkoló állításokat tartalmaz az angol királyi családról megjelent újabb „botránykönyv”. Omid Scobie könyve azért is nagy visszhangot váltott ki, mert holland kiadásban – állítások szerint fordítási hiba miatt – megnevez két, rasszistának titulált családtagot.
11/29/20230
Episode Artwork

Szlovákiában is mélyebbre kell nyúlni a pénztárcába az idei karácsony előtt

Boldog, békés, ugyanakkor drágább is lesz az idei karácsony a szlovákok számára a tavalyinál, és nemcsak az ajándékokért, hanem az ünnepi asztalra kerülő finomságokért is többet kell fizetniük a háztartásoknak. Északi szomszédunknál idén 8-10 százalékkal emelkedhetnek a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatos kiadások.
11/28/20230
Episode Artwork

Durva bánásmódra panaszkodnak az izraeli fogságból szabaduló palesztin foglyok

Az izraeli-palesztin fogolycsere kapcsán sokat hallani az izraeli túszok történeteiről, de kevesebbet arról, hogy kik azok a palesztinok, akik visszanyerték a szabadságukat. Köztük vannak kiskorúk, akik Izrael szerint terroristák, de más országok szerint csak a közrendet zavarták meg.
11/28/20230
Episode Artwork

Az elmúlt harminc év legnagyobb oktatási sztrájkja zajlik Csehországban

Hatalmas sztrájkot tartottak hétfőn a cseh szakszervezetek. A munkabeszüntetésben több ezer szakszervezeti tag, mintegy egymillió alkalmazott vett részt. Az iskolák több mint 70 százaléka sztrájkolt, amire az elmúlt 30 évben nem volt példa. Petr Fiala kormányfő szerint a szakszervezeteknek nincs okuk sztrájkolni, és politikai indíttatásúnak tartja az akciót.
11/28/20230
Episode Artwork

Újabb izraeli hajó volt célpont, megrakétázták az amerikai hadihajót is

Azt követően, hogy az Iránhoz kötődő jemeni húszi lázadók a múlt héten elraboltak egy izraeli tulajdonú teherhajót, fegyveresek újabb vízi járművet próbáltak megszerezni. Az amerikai haditengerészet azonban meghiúsította az akciót, bár később ballisztikus rakétákkal próbálták megtámadni az Ádeni-öbölben.
11/27/20230
Episode Artwork

Minden további nap tűzszünetért 10 túszt kér Izrael

A Hamász és Izrael fogolycseréje és a konfliktusra adott reakciók a hétvégén is a hírcsatornák vezető témái voltak. Az Egyesült Államokban meglőttek három palesztin diákot, Londonban ezúttal az antiszemitizmus ellen tüntettek.
11/27/20230
Episode Artwork

Kiderült, miért nem küldik csatába az Abrams tankokat Ukrajnában

Ukrajna a mai napig nem vetette be a nyugati fegyversegély felmagasztalt darabját, a több tucat Abrams tankot. A csúcstechnológiás amerikai harci eszközök fontos szerepet játszhattak volna a nyáron indult ellentámadásban. Miért nem gördültek ki a harcmezőre?
11/27/20230
Episode Artwork

Bulizás, divatbemutató, Tony Blair: londoni kalandra indult a volt finn miniszterelnök

Sanna Marin a világ egyik legfiatalabb miniszterelnöke volt, amikor 34 éves korában, 2019-ben átvette Finnország vezetését. Nemcsak ezzel lett híres, hanem néhány botrányos parti miatt is. Tavalyi leköszönése után új vizekre és országba evezett – Nagy-Britanniába.
11/26/20230
Episode Artwork

Óriási kínai akkumulátorgyár épül Szlovákiában

A kínai beruházó szerint a jövőben Szlovákia nemcsak az egy főre jutó legyártott autó, hanem az egy főre jutó legyártott akkumulátor tekintetében is világelső lesz.
11/25/20230
Episode Artwork

Egy forradalmi kütyüvel tudnak messze gyalogolni a Parkinson-páciensek

Az elmúlt hét nagy orvosi-tudományos híre volt, hogy kilométereket tudott sétálni egy implantátum jóvoltából egy Parkinson-kóros férfi, ami egy forradalmi kutatás eredménye.
11/25/20230
Episode Artwork

Meredeken nő a brit migráció a brexit óta, lépéseket várnak a miniszterelnöktől

Nagy-Britanniában rekordot döntött a nettó migráció. Tavaly december óta 745 ezer emberrel növekedett a szigetország lakossága, ami a brexit előtti időszak átlagának háromszorosa. Mindez nagy nyomás alá helyezi Rishi Sunak miniszterelnököt.
11/24/20230
Episode Artwork

Dublin lángokban: lakhatási válság, migránsok által elkövetett gyilkosságok szították az indulatokat

Újabb kori történelme talán legsúlyosabb zavargását élte át csütörtökön Írország, amikor egy tömeges késelés nyomán migránsellenes jelszavakat skandáló tömeg kezdett rendbontásba Dublinban. Az eredeti támadás elszenvedői még kórházban vannak.
11/24/20230
Episode Artwork

Vajon a háború leállításával próbálkozik-e Vlagyimir Putyin?

Az orosz elnök G20-as beszéde Nyugaton meghökkenést és bírálatokat váltott ki. Arról beszélt, hogy le kell állítani „a háború tragédiáját” – aminek kirobbantásával azonban éppen őt okolják.
11/23/20230
Episode Artwork

Titkos kínai rakéta csapódhatott a Holdba

Amerikai kutatók szerint két „szokatlan” krátert hagyott maga után az a kínai rakéta, amely évekkel ezelőtt „titkos rakományával” csapódott be a Holdba.
11/23/20230
Episode Artwork

Döntöttek a kormányok: Csehország és Lengyelország is meghosszabbítja a határellenőrzéseket

Csehország január 3-ig meghosszabbítja az ellenőrzést Szlovákiával közös határain, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek. Hasonló döntést hozott Varsó is: a lengyel belügyminisztérium rendelete értelmében Lengyelország további 11 nappal, december 3-ig meghosszabbítja az ellenőrzést Szlovákiával közös határain.
11/23/20230
Episode Artwork

A szmogtornyok és „csodafőzetek” nem elegendők, drasztikus beavatkozás jöhet Újdelhiben

India fővárosa, Újdelhi új eszközt próbál bevetni mindent belengő szmog ellen, miután kudarcot vallottak a drága szmogszűrők, a közlekedési és építkezési korlátozások.
11/23/20230
Episode Artwork

„Gyötrelmes és gyomorforgató” – ilyen módon szabadulhatnak a túszok

A címben szereplő jelzőkkel jellemezték Washingtonban azokat a tárgyalásokat, amelyek – katari közvetítéssel – elvezettek Izrael és a Hamász túszalkujához. Az elnökválasztásokra készülő Biden sokat kockáztat.
11/23/20230
Episode Artwork

„Korunk Oppenheimerének” érkezése az újabb fordulat a ChatGPT-sagában

A csevegőrobot gazdája a drámai hétvégi események után visszavette a Microsofttól a kirúgott vezérigazgatót. Egyes elemzők szerint mindez inkább erősíti, hogy független és felelős kezekben maradjon a mesterséges intelligencia fejlesztése.
11/23/20230
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin ellenében indulna a rács mögé dugott cárista "hazafi"

A börtönből akar a Kremlbe kerülni az Ukrajna elleni burkolt majd nyílt háború egyik kulcsfigurája. Igor Girkin – fedőnevén Sztrelkov – volt az önjelölt Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztere” és hevesen bírálta a Kremlt az invázió hibái miatt, amiért rács mögé került.
11/21/20230
Episode Artwork

Dráma a mesterséges intelligencia világában

Erős volt az elmúlt három nap a sokat emlegetett ChatGPT-t fejlesztő cégnél, amelynek igazgatótanácsa kirúgta a társalapítót. Próbálták visszacsábítani, de hétfőre kiderült, hogy a Microsoftnál folytatja.
11/20/20230
Episode Artwork

Elektromos rollerek, mobil-zombik, avagy egy tipikus brit felmérés tanulságai

A londoni tömegközlekedésben egyre gyakrabban okoznak gondot az amúgy nem legális elektromos rollerek. Például azzal is, hogy a piros emeletes buszok vezetői néha satufékezni kényszerülnek miattuk – ami sérüléseket okoz az utazók körében.
11/19/20230
Episode Artwork

Úgy tűnik, Kína szava immár számít Washingtonban

Vajon a világrend átalakulását jelenti-e Hszi Csin-ping kínai és Joe Biden amerikai elnök hirtelen lebonyolított, San Francisco-i találkozója? És mit nyert a Washington által bírált és részben szankcionált Peking? Ezek a kérdések mertültek fel a csúcstalálkozó után.
11/18/20230
Episode Artwork

David Cameront Ukrajnában melegen fogadták, de otthon kap hideget is

Két nappal meglepetésszerű kinevezése után már Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt David Cameron. Az egykori brit kormányfő – most külügyminiszter – ellátogatott Odessza városába.
11/17/20230
Episode Artwork

Teljes a káosz a brit politikában a palesztinok miatt

A lehetséges jövőbeli brit kormány 10 tagja mondott le posztjáról a gázai tűzszünet miatti vitában. A brit parlamentben szerdán volt szavazás arról, hogy tűzszünetet követeljenek-e Izraeltől.
11/17/20230
Episode Artwork

Alku vagy nem alku – ez itt a kérdés túszügyben

Miközben folytatódik Izrael sok helyen bírált gázai hadművelete, jelentések szerint küszöbön állhat egy alku, amelyben a Hamász elrabolt nőket és gyerekeket enged el. Mindezért cserébe néhány nap tűzszünetet kell vállalnia Izraelnek.
11/17/20230
Episode Artwork

Szokatlanul brutális bírálattal állt elő a volt brit belügyminiszter, ambíciói vannak

Kimondatlanul ugyan, de gyengének, megbízhatatlannak és hazugnak is nevezte Rishi Sunak kormányfőt. Ő viszont egy jó hírrel vigasztalódhat: ígérete szerint a felére csökkentette az inflációt.
11/16/20230
Episode Artwork

Mike Johnson kongresszusi házelnök "besöpörte" első győzelmét

Újra megkegyelmeztek az amerikai költségvetésnek – és az állami dolgozóknak is. Az amerikai Kongresszus elfogadta azt az áthidaló törvényjavaslatot, aminek nyomán fenntartják a szövetségi állam finanszírozását. Pedig a republikánus keménymag már megint szembe akart menni új házelnökével.
11/16/20230
Episode Artwork

Erre még a brit toryk sem számítottak: visszatért Cameron, a brexitellenes exkormányfő

David Cameron volt miniszterelnök visszatérése igencsak felkavarta a brit közéletet. Cameronra egyaránt emlékeznek súlyos költségvetési megszorításai miatt, azért is, amiért kikövezte a brexit útját a népszavazással, de azért is, mert ellenezte az EU-ból való kilépést.
11/15/20230
Episode Artwork

Izrael behatolt a fő gázai kórházba – megindult a nagy nyilatkozatháború

Az izraeli hadsereg behatolt a gázai al-Sifa kórházba és ott – a Hamász terroristái után kutatva – kihallgatja a betegeket és dolgozókat. Előzőleg az Egyesült Államok is megerősítette azt az izraeli állítást, hogy a kórház alatt találhatók a Hamász alagútjai és bunkerjei – amit palesztin oldalról elutasítanak.
11/15/20230
Episode Artwork

A gázai háború Nagy-Britanniában is egyre erősebb hullámokat vet

Több százezer meneteltek a Gáza elleni izraeli támadások leállítását – vagy jóval radikálisabb dolgokat követelve – a hétvégén Londonban. A rendőrség szélsőjobbos tiltakozókat vett őrizetbe, miközben dzsihádista harcosnak öltözött felvonulókat is keres.
11/13/20230
Episode Artwork

"Elképesztő" a 2023-as új szépségtrend

Úgy tűnik az unatkozó celebek már nem tudnak mit kitalálni a kattintásokért folyó harcban. Így hát egy régi módszerhez nyúltak, de új megközelítéssel: az „arclopáshoz”... amit aztán fanatikus követőik próbálnak másolni.
11/13/20230
Episode Artwork

A brit belügyminiszter fejébe került a gázai háború

Izrael gázai háborúja példátlan politikai földrengést váltott ki a brit politikában. Sunak miniszterelnök menesztette sokat bírált belügyminiszterét, átalakította kormányát és szenzációs módon egy volt miniszterelnököt nevezett ki külügyminiszternek.
11/13/20230
Episode Artwork

40 ezer katona fenyegeti Avgyijivkát

Ukrán illetékesek szerint 40 ezer katonát vontak össze az oroszok a Donbászban található Avgyijivka ostromára és az egyik név nélküli nyilatkozó hivatalnok szerint „mindenképpen előretörnek”, amikor számukra kedvezővé válik az időjárás. Ez a régóta támadott város kulcsfontosságú ahhoz, hogy az oroszok teljesen elfoglalják Donyeck város környékét.
11/11/20230
Episode Artwork

A Hezbollah "hajógyilkos" rakétákkal várhatja az amerikai flottát

Az Izraelt északról fenyegető libanoni Hezbollah pusztító erejű, orosz „hajógyilkos” rakétákat szerzett be, amelyek komoly fenyegetést jelenthetnek a térségbe küldött amerikai hadihajóknak és rossz esetben szerepet játszhatnak egy regionális háború kirobbantásában.
11/10/20230
Episode Artwork

Szlovák belügyminiszter: az ország nem lehet ementáli sajt

180 fokos fordulatot vett Szlovákia illegális migrációhoz való viszonyulása – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter a cseh fővárosban, miután megbeszélést folytatott cseh kollégájával, Vít Rakušannal. Megállapodtak abban, hogy Prága kibővített V4-es belügyi találkozót szervez november végén Ausztria és Németország bevonásával.
11/10/20230
Episode Artwork

Joe Biden életkora már teher pártjának is, de egyes politikái nyerők

Joe Biden politikája népszerű, de az amerikai elnök életkora már teherként nehezedik pártjára. Minderre példa, hogy kedden több helyi választási győzelmet is arattak a demokraták, akik a terhességmegszakításhoz való jog védelmére alapozták kampányukat.
11/10/20230
Episode Artwork

Tovább dagad a portugál korrupciós botrány, veszélyben a gazdaság

Veszélybe került Portugália gazdasági programja a korrupciós ügyek miatt lemondani kényszerült kormányfő távozása után. António Costa egyik miniszterét hivatalosan is vádlottként nevezték meg, a kabinetfőnökét pedig őrizetbe vették.
11/10/20230
Episode Artwork

Már Afrikában is terjeszkednek az oroszok

Miközben egyszerre figyel az ukrajnai háborúra, a Hamász és Izrael harcára és Kína Tajvan körüli kardcsörtetésére, további gonddal szembesül az Egyesült Államok és a NATO. Oroszország ugyanis arra készül, hogy állandó katonai bázisokat hozzon létre Líbiában.
11/9/20230
Episode Artwork

Forrnak az indulatok a katalán függetlenséget követelő vezetők ügye miatt

A héten kétszer is tömegek támadtak rá a Spanyol Szocialista Párt székházára. Az ok: a katalán szeparatista vezetők tervezett amnesztiája. Pedro Sanchez újraválasztott miniszterelnök ugyanis a katalán pártok támogatásával szeretne új koalíciós kormányt felállítani.
11/9/20230
Episode Artwork

4 év után állnak bíróság elé a Churchill-palota 18-karátos WC-jének tolvajai

Egy angliai bíróság vádat emelt a Sir Winston Churchill szülőhelye, a Blenheim-palota aranytoalettjének ellopása miatt. A „művészi installációnak” nevezett illemhelyet még 2019-ben vitték el, amikor egy szeptemberi éjszaka betörtek a történelmi emlékhelyre.
11/9/20230
Episode Artwork

Szlovákia nagy ötlete a "szülői nyugdíj", de most ostrom alá került

A negyedik Fico-kormány egyik első intézkedésének értelmében jövő évtől jelenlegi formájában megszűnik a szülői nyugdíjbónusz Szlovákiában. Az intézkedés érzékenyen érint számos civil szervezetet.
11/8/20230
Episode Artwork

Donald Trump keményen nekiment a bírónak

A mostani perben egy kedvezőtlen ítélet megfoszthatja az ingatlancézár volt elnököt néhány legismertebb ingatlana feletti ellenőrzésétől. A bíró már döntött a csalás tényéről, most annak következményei jelentik a tárgyalás tétjét.
11/7/20230
Episode Artwork

Fegyverszállítások Ukrajnának - Robert Fico a tettek mezejére lépett

A védelmi minisztériumba látogatott és tisztázta kormánya álláspontjának következményeit. Kapnának ugyan lehetőséget a szlovákiai fegyvergyárak, de a fegyverszállításoknak vége lehet. Más ukrajnai feladatokba azonban beszállnának.
11/7/20230
Episode Artwork

Gyászol Kárpátalja: a munkácsi alakulat 19 katonája halt meg, nincs köztük magyar

Egy orosz rakétacsapás következtében 19 katona vesztette életét Ukrajnában. Az áldozatok a békeidőben Munkácson állomásozó 128-as hegyi rohamdandár kötelékébe tartoztak. Az alakulatban több magyar nemzetiségű katona is szolgál, ám úgy tudni, a mostani tragédiában egyetlen magyar sem hunyt el.
11/6/20230
Episode Artwork

Elon Musk bemutatta "csípős" mesterséges intelligenciáját

"Galaxis útikalauz stopposoknak" - legalábbis ehhez hasonlítja az xAI a Grokot, amely választ ad mindenre (is).
11/6/20230
Episode Artwork

Szenvedést jósolnak gazdagnak és szegénynek egyaránt

Az IMF a vészharangot kongatja az országok adósságszintje miatt. A Nemzetközi Pénzügyi Intézet szerint pedig a világ országai "adósságfüggővé" váltak, és nem is biztos, hogy ki tudnak jönni ebből az állapotból.
11/6/20230
Episode Artwork

Arabok az izraeli hadsereg soraiban és a Hamász beduin áldozatai

A gázai háború kapcsán Izrael és a palesztinok harcát gyakran zsidó–arab ellentéteként állítják be. Ugyanakkor arabok és más kisebbségek is csatlakoztak már az elmúlt években is az izraeli hadsereghez.
11/6/20230
Episode Artwork

Az oroszoknál nőtt a béketárgyalások híveinek aránya

Egy friss felmérés értelmezése szerint az orosz lakosság többsége még mindig nem hajlik az ukrajnai háború leállítására, ha ennek feltétele az elfoglalt területek visszaadása lenne. A kérdést azonban némileg trükkösen tették fel.
11/5/20230
Episode Artwork

Figyelmeztetés: durva dugókat hoznak az elektromos autók

Még több közlekedési dugó – a brit kormány tanulmánya szerint ez várható majd, ha gyorsan elterjednek az elektromos autók.
11/5/20230
Episode Artwork

Ez a „szörny” keresett extra egymilliárd dollárt az Amazonnak

A nyugati világ egyik legnagyobb csomagküldő és médiasugárzó birodalma, az Amazon egymilliárd dollárt keresett egy olyan titkos szoftverrel, ami itt-ott igazgatta a termékek árait.
11/4/20230
Episode Artwork

Kína letarolja a globális búzapiacot, és már azt is tudni, hogy miért

Kínai gabonafelvásárlók az utóbbi időben a világpiacokat pásztázzák a hazai készletek feltöltésére. Példa nélküli módon jelentős mennyiségben vásároltak az Egyesült Államokból és Ausztráliából is.
11/4/20230
Episode Artwork

Három évet kapott egy nemi erőszakért elítélt korábbi cseh képviselő

A cseh bíróság bűnösnek találta Dominik Feri volt cseh parlamenti képviselőt kétrendbeli nemi erőszak és egy nemi erőszak kísérletének vádjában. A politikus ellen három év letöltendő szabadságvesztést szabtak ki.
11/4/20230
Episode Artwork

A világ készüljön fel a legrosszabbra! - üzente Elon Musk

Ezt a vészjósló figyelmeztetést küldte a héten zajlott mesterséges intelligencia-szabályozási csúcsról a Tesla, az X és a Space-X feje. Rishi Sunak brit kormányfő rendezvényén megjelent az amerikai alelnök is, akit "el kellett dugni" a palesztinpárti tüntetők elől.
11/3/20230
Episode Artwork

Brit Covid-vizsgálat: Boris Johnson hajszárítóval akarta megölni a vírust

Egyre másra érkeznek a sokkoló és zaftos belső információk arról, hogy mi volt a hozzállása Boris Johnson volt brit kormányfőnek a pandémia kezelésről.
11/3/20230
Episode Artwork

Ukrajna: már elmúlt az F-16-osok ideje

Az ukrán elnök körüli borúlátásról szóló Time-magazin cikk után az ország vezető katonája is pesszimistán nyilatkozott. Valerij Zaluzsnij tábornok azt mondta: az ukránok és az oroszok is patthelyzetbe kerültek a 18 hónapja tartó háborúban.
11/3/20230
Episode Artwork

Sorra hosszabbítják a határellenőrzéseket a régiónkban

November 23-ig meghosszabbítják a Magyarországgal közös határátkelők ellenőrzését a szlovákok. Eredetileg november 3-áig vezették be az intézkedést.
11/2/20230
Episode Artwork

Fehéroroszország „kikövezéssel” fenyegette meg Litvániát

Akár az erő alkalmazását sem tartja kizártnak a NATO-tag szomszéddal szemben egy magas rangú fehérorosz illetékes. Az ok: Litvánia blokkolja az eddig a területén áthaladó kereskedelmi forgalmat az orosz Kalinyingrádi exklávéval. Az illetékes válasza: akkor „kikövezzük” az oda vezető folyosót.
11/2/20230
Episode Artwork

Robert Fico Kína felé is kacsingat

A hivatalába múlt héten beiktatott szlovák miniszterelnök, Robert Fico első hivatalos külföldi útja a hagyományoknak megfelelően Csehországba vezet, de utána Budapestre és az új lengyel kormány megalakulása után Varsóba is készül. A kormányfő elmondta, az ország külpolitikai irányultsága nem változik, ugyanakkor szívesen ellátogatna Kínába vagy Vietnámba a szlovák gazdaság támogatása céljából.
11/2/20230
Episode Artwork

Nincs elég bíró, megmenekülhetnek a legnagyobb bűnözők is

Nagy-Britanniában hónapokat, sőt, akár éveket csúsznak a szexuális és más erőszakot elkövető bűnözők perei, mert nincs elég bíró, aki levezethetné a tárgyalásukat. Mindez súlyosan megviseli a bűncselekmények áldozatait.
11/1/20230
Episode Artwork

Macskaszállító boxba dugták az ukránok az orosz főideológus lányának szánt bombát

Az ukrán kémszolgálat szervezte meg tavaly a Putyin orosz elnök „főideológusa” elleni merényletet, amelyben a lánya halt meg. A Washington Post szerint egy macskahordozóba rejtették a becsempészett pokolgép részeit.
10/31/20230
Episode Artwork

Nagy erőkkel akcióztak éjszaka a szlovák erők a magyar határon

Robert Fico szlovák miniszterelnök a Dunacsún–Rajka határátkelőnél hétfőn este kijelentette, hogy komoly erőket vezényelnek a szlovák-magyar zöldhatárra az illegális migráció megállítása érdekében. Az egyszeri akció az éjszaka már le is zajlott. A rendőrökön és katonákon kívül a zöldhatárt drónok, kutyák és lovas rendőrök is védték.
10/31/20230
Episode Artwork

Átlépte a négy és félezret a szlovák állampolgárságukat elvesztettek száma

Messze nem a magyar állampolgárság miatt jártak így a legtöbben.
10/31/20230
Episode Artwork

Milliókat ér a Johnson márkanév - új területre merészkedik a volt miniszterelnök

Boris Johnson az egyik konzervatív brit lap véleménycikk írójaként kereste a kenyerét az utóbbi időben, emellett előadóként is dollármilliókat zsebelt be. Most pedig tévés műsorvezetőként tér vissza, de nem akármilyen csatornánál.
10/30/20230
Episode Artwork

Csodafegyverrel ugrott Kína Amerika elé a hiperszonikus versenyben

Kínai tudósok bejelentették, hogy sikeresen tesztelték a hiperszonikus járművek borítására kifejlesztett hőálló anyagot, amelyről korábban azt hitték, hogy lehetetlen létrehozni.
10/30/20230
Episode Artwork

Mitől élt ilyen sokáig a világ legöregebb kutyája?

A közelmúltban szenderült jobblétre a világ legidősebb kutyája. Bobi Portugáliában élte le kalandos életét, és családja megosztotta kutyaévekben rendkívül hosszú élete titkát. Viszont nem mindenki hisz a szép történetben.
10/30/20230
Episode Artwork

Cseh védelmi miniszter: szégyellem magam az ENSZ miatt, lépjünk ki!

Jana Černochová cseh védelmi miniszter Csehország ENSZ-ből való kilépését szorgalmazza. A tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének határozatára reagált, ami azonnali humanitárius tűzszünetet követel a Gázai övezetben.
10/30/20230
Episode Artwork

Itt az ízelítő a Beatles utolsó dalából, amire a MI varázsolta oda Lennon énekét

Új – és az ígéret szerint – utolsó dalát adja ki jövő héten a Beatles. A négy gombafejű közül ketten már nincsenek velünk, de a mesterséges intelligencia jóvoltából mind a négy tag hallható lesz majd a számban.
10/28/20230
Episode Artwork

"Komoly kifogások" miatt leváltották a magyar nemzetiségű rendőrfőkapitányt Szlovákiában

A szerdán kinevezett új belügyminiszter első intézkedései egyikeként leváltotta Szlovákia országos rendőrfőkapitányát, még mielőtt az jövő héten önként távozott volna.
10/27/20230
Episode Artwork

Hazatér a külföldre költözött oroszok egy része

Az ukrajnai orosz invázió kezdete után több százezer orosz állampolgár választotta az önkéntes emigrációt. Volt, aki meggyőződésből, volt, aki a bőrét féltette a mozgósítás miatt. Most azonban már vannak, akik visszatértek. Miért?
10/27/20230
Episode Artwork

Éles fordulat várható Szlovákiában: Ukrajna egyre kevesebbre számíthat

Gyökeres fordulat várható Szlovákia álláspontjában az Ukrajnának nyújtott segítségben és az orosz-ukrán háborúhoz való viszonyban. A legnagyobb változás, hogy Ukrajna a továbbiakban nem számíthat katonai segítségre Szlovákiától, csak humanitáriusra.
10/27/20230
Episode Artwork

Joe Biden kemény szavakat intézett a legfőbb iráni vezetőhöz

Miközben Benjamin Netanjahu elnök lebegteti, hogy mikor is indul meg a földi hadművelet, arra is utalt, hogy „több invázió” lehet. Izrael szövetségesei próbálják visszatartani, mert regionális konfliktustól tartanak.
10/27/20230
Episode Artwork

Több tucat amerikai állam perli a Metát

Az Egyesült Államok 41 szövetségi állama beperelte a Metát, azt állítva, hogy a hozzá tartozó Instagram és Facebook árt a gyerekek mentális egészségének. Ez az eddigi legnagyobb szabású fellépés egy közösségi média cég ellen.
10/26/20230
Episode Artwork

Menesztésekkel indított első ülésén a negyedik Fico-kormány

Az újonnan kinevezett szlovák kormány miniszterei szerda délután átvették hivatalukat. A minisztériumokból egyenesen a kormányhivatalba, a Fico-kabinet első ülésére mentek. A miniszterek perszonális kérdésekről, az államtitkárok és az irodavezetők leváltásáról egyeztettek. Zuzana Čaputová államfő szerint a kormánynak az ország minden polgárát képviselnie kell.
10/26/20230
Episode Artwork

Német Sáskák védik a szlovák légteret

A két légvédelmi rendszer ára 225 millió euró, de Szlovákiának nem kellett ezt kifizetnie.
10/26/20230
Episode Artwork

Izrael nem engedi be az ENSZ képviselőit a főtitkár szavai miatt

Izrael nem ad vízumokat ENSZ-illetékeseknek, miután Antonio Guterres egy megjegyzését úgy értelmezték, hogy megérti az 1400 izraelit lemészárló Hamász indítékait. Közben az arab világban egyre nagyobb a harag Izrael európai és amerikai szövetségeseivel szemben.
10/25/20230
Episode Artwork

Eljött Pozsony nagy napja - új kormány lép színre, élén negyedszer Robert Ficóval

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök szerdán 14 órakor kinevezi Robert Fico új kormányát. Az államfő kedden megkapta a miniszterjelöltek teljes névsorát, és a pozsonyi elnöki palotában fogadta Ódor Lajost, a távozó szakértői kormány miniszterelnökét is. Az új kormányfő Robert Fico lesz, emellett pártja, a Smer hat minisztériumot irányíthat. A koalíciós partnerek közül a Hlasnak hét minisztere lesz, a Szlovák Nemzeti Pártnak pedig három.
10/25/20230
Episode Artwork

Eltűnhetne egy igazán különleges kincs Londonból

Visszatérhetnek Görögországba a British Múzeumban kiállított, legendás Elgin-márványok – de van néhány feltétel azért, hogy az intézmény „ne járjon rosszul”.
10/24/20230
Episode Artwork

Fordulat Szlovákiában a zöldminiszter kinevezése és a kormányalakítás kapcsán

A kinevezésre váró szlovák kormány környezetvédelmi miniszterjelöltje megosztja a szlovák közvéleményt. Rudolf Huliak kinevezése mellett hétfő este Pozsonyban az elnöki palota előtt demonstráltak. Az ellene szólók pedig már 50 ezer aláírást összegyűjtöttek. A petíciót 170 tudós is ellátta kézjegyével.
10/24/20230
Episode Artwork

Ezzel a módszerrel rájöhet, milyen kockázatot hordoz a depresszió az alvásideje alapján

A gének csőre töltik a pisztolyt, de a környezet húzza meg a ravaszt - az alvást és a depressziót vizsgálták egy hosszú éveket felölelő kutatásban, és fontos dologra jöttek rá.
10/23/20230
Episode Artwork

A briteknek kezd elegük lenni a "kedves fickóból"

Közeledik Nagy-Britanniában a 13 éves konzervatív uralom vége? Erre a lehetőségre figyelmeztetnek kommentátorok, miután Rishi Sunak kormánypártja kínos időközi választási vereségeket szenvedett el.
10/22/20230
Episode Artwork

Dagad a botrány Szlovákiában: "klímatagadó nem lehet környezetvédelmi miniszter"

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök az új kormányról folyó egyeztetések során tájékoztatta Robert Ficót, hogy nem nevezi ki a legkisebb koalíciós partner, a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjét környezetvédelmi miniszternek. Az államfő szerint a tárcát nem vezetheti egy olyan személy, aki azt állítja, hogy a valóságban nincs is klímaválság.
10/20/20230
Episode Artwork

Lehet, hogy több ukrán gyerek mehet haza a diplomáciai bravúr után

Katar közvetítésével térhetett haza négy, Oroszországba vitt ukrán gyerek, ami felveti a lehetőséget, hogy akár több százan is visszatérhetnek. A gyerekek elszállítása miatt fogalmaztak meg háborús bűnvádat és adtak ki körözést Vlagyimir Putyin orosz elnök és az elnök gyermekjóléti biztosa ellen.
10/20/20230
Episode Artwork

Videóra vették: vérszomjas bohóc terrorizál egy skót falut

Közeleg a Halloween és ilyenkor az angolszász világban, de már máshol is megjelennek a boltokban az ijesztgetős ünnep horrorkellékei. Stephen King és az Az című könyvéből készült filmek a széles körben elismert bohócfóbiát lovagolták meg. És most csatlakozott a trendhez egy álmos skót falu rejtélyes lakosa is, aki a hírek szerint egy rémisztő jelmezbe öltözve tartja rettegésben a többieket.
10/20/20230
Episode Artwork

Veszélybe került Rishi Sunak nagy célja, pedig a britek nagyon drukkolnak

Máshol irigylésre méltó lehetne maga az adat, de Nagy-Britanniában csalódás fogadta, hogy szeptemberben nem lassult az infláció üteme. Bár a kiskereskedelmi árak mérséklődtek, a benzin és a dízel drágulása ezt ellensúlyozta.
10/19/20230
Episode Artwork

Kiderült, honnan van a Hamásznak pénze a háborúra

Gázát, ahol több, mint kétmillió palesztin él egy szűk földsávon, a Hamász 2007-ben kormányzó erővé való választását követő izraeli és egyiptomi blokád óta „a világ legnagyobb szabadtéri börtönének” is nevezik. De honnan jut akkor be a pénz, amiből a Hamász finanszírozni tudja fegyveres harcát?
10/19/20230
Episode Artwork

Féktelen dühvel pusztított Babet a briteknél... és még nincs vége

Egy nap alatt egy hónapnyi eső. Már lecsapott Írország és Nagy-Britannia egy részére és még további nehézségeket okoz a Babet névre keresztelt vihar, ami miatt néhány helyen a hadsereget is ki kellett vezényelni.
10/19/20230
Episode Artwork

Gázai alagutak: ezért készül a föld alatti harcra a világ minden komoly hadserege

A Gáza elleni küszöbönálló izraeli szárazföldi offenzíva és az alagútrendszereiben meghúzódó Hamászról szóló hírek ráirányították a figyelmet a föld alatti hadviselésre. Ez lesz ugyanis a jövő harcmezője, és emiatt több hadsereg már készül rá.
10/19/20230
Episode Artwork

Andrej Babis: betelt a pohár, a Fiala-kormánynak mennie kell

A cseh ellenzék vezetője, Andrej Babis bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Fiala-kormány ellen, mert Petr Fiala miniszterelnök nem hajlandó eltávolítani a kabinetből Vít Rakusan belügyminisztert, aki az ellenzék szerint részese pártja korrupciós botrányainak. Az ANO vezetője Andrej Babis arrogánsnak és tehetségtelennek minősítette a kormányt, és azt mondta, hogy sem az inflációt, sem a migráció problémáját nem tudják kezelni.
10/18/20230
Episode Artwork

Zárlat a rafahi határátkelőn: betonfal, útakadály és nagypolitikai kötélhúzás

„Ha Európa annyira törődik az emberi jogokkal, akkor fogadjon be egymillió Gázából menekülő embert” – mondta hírek szerint egy egyiptomi illetékes Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, aki a Gázát sújtó humanitárius katasztrófa kapcsán szólalt meg. Egyiptom betonfalat és útakadályokat épít a határon.
10/18/20230
Episode Artwork

Izraeli kémfőnök: miénk a felelősség, amiért nem láttuk előre a támadásokat

Izraeli lapok beszámoltak arról, miről tanácskoztak a biztonsági vezetők a támadás előtti éjjel és hogyan döntöttek.
10/18/20230
Episode Artwork

A szlovák kormány kinevezésénél komoly döccenők lehetnek

A koalíciós szerződés aláírásával teljesült annak a feltétele, hogy Robert Fico megszerezze a szlovák parlament többségi támogatását a kormányának.
10/17/20230
Episode Artwork

A gázai offenzíva miatt egyre feszültebb a hangulat Európa több nagyvárosában

Európa-szerte az antiszemita incidensek megugrásához vezetett a Hamász vérfürdője. Sokan amiatt nem hajlandók együttérezni a zsidó áldozatokkal, ahogy Izrael állam kezeli a palesztinokat.
10/16/20230
Episode Artwork

Aláírták a koalíciós szerződést Pozsonyban

Hétfő délután aláírták a koalíciós szerződést a három új szlovák kormánypárt – a Smer, a Hlas és a Szlovák Nemzeti Párt – elnökei Pozsonyban. Robert Fico jövendőbeli miniszterelnök a lakosság életszínvonalának emelését jelölte meg a kormány egyik fő prioritásként, valamint azt, hogy az ország külpolitikájának fókuszába a nemzeti érdekek képviseletének kell kerülnie.
10/16/20230
Episode Artwork

Gáza "az utolsó órákban" lehet

Miközben Izrael fokozta a lélektani nyomást a Gázai övezet beígért inváziójának késleltetésével, az amerikai elnök szerint „nagy hiba” lenne, ha elfoglalná a területet. A gázai kórházak azt mondták: 24 órán belül kifogy az üzemanyaguk. Izrael viszont a földsáv déli részén visszakapcsolta a vizet.
10/16/20230
Episode Artwork

A hatlábú ellenség, amitől Párizs és London is retteg

Nagy-Britanniában egyre nagyobb méreteket ölt a Franciaországból kiindult ágyipoloska-hisztéria. A brit sajtó pár hete kezdett el cikkezni a párizsi poloska-krízisről, majd jöttek a kommentárok, hogy rövid időn belül megjelentek a poloskák Londonban is. Mostanra tele az internet drámai sztorikkal és persze humoros fotókkal is. Légitársaságoktól közlekedési vállalatokon át mozikig sok mindenkit elért a "poloskabaj".
10/15/20230
Episode Artwork

Konténerlakások az autóparkolóban – súlyos csődben az angol önkormányzatok

Angliában Birmingham város önkormányzatának csődje után több más helyi hatóság is a tönk szélére került. Egy londoni önkormányzatnál már azt fontolgatják, hogy az autóparkolókban építenek ideiglenes tanácsi otthonokat, úgynevezett „moduláris” házakból.
10/15/20230
Episode Artwork

A britek kiutasíthatják a Hamászt dicsőítő külföldieket

Nagy-Britannia kitoloncolhatja a külföldi dolgozókat és diákokat, ha a Hamászt dicsőítik. A szigetországban több diákszövetség is óriási felháborodást váltott ki azzal, hogy bizonyos fórumokon arra utalt: jogos volt az Izraelben elkövetett múlt hét végi terror.
10/15/20230
Episode Artwork

Rászóltak a brit egyetemekre: fékezzék meg a Hamász-támogatókat!

A brit oktatási miniszter levelet írt az egyetemek vezetőinek, hogy "gyorsan és határozottan" hárítsák el a zsidó származású diákokat és tanárokat érő fenyegetéseket a Hamász múlt heti vérfürdői után. Sok, baloldali beállítottságú brit diákszervezet Izrael okolja a terrorért. Közben a kormány kitoloncolhatja a Hamászt dicsőítő külföldi diákokat és munkavállalókat.
10/14/20230
Episode Artwork

Az Európai Szocialisták felfüggesztették az új szlovák kormánykoalíció két pártjának tagságát

Az indokolás szerint Robert Fico egyértelműen eltávolodott az európai szocialisták értékeitől. Az európai pártcsaládot aggasztja, hogy a Smer és a Hlas kormánykoalíciót alakít a Szlovák Nemzeti Párttal, amely szerintük egy radikális jobboldali tömörülés.
10/13/20230
Episode Artwork

Az angol futballt is megmérgezte a közel-keleti vita

Miközben heves vita bontakozott ki arról, a terrortámadások nyomán az izraeli zászló kék-fehér színeivel világítsák-e ki a londoni Wembley stadiont, a sportolókat is megosztja a közel-keleti kérdés – pontosabban az, hogy ki felé és hogyan fejezzék ki szolidaritásukat. Egy a palesztinok és egy az izraeliek pártján posztoló Arsenal-sztárt is heves bírálatok értek.
10/13/20230
Episode Artwork

Egy szlovákiai döntés következményei: Észak felé már nem engedhet tovább annyi migránst Magyarország

A szlovák belügyminisztérium szerint a szlovákiai határ ellenőrzéseknek és a szomszédos országokban bevezetett hasonló intézkedéseknek van megelőző hatása, csökkent a Magyarországról érkező migránsok száma. Csehország és Lengyelország is meghozta a "megfelelő intézkedéseket".
10/12/20230
Episode Artwork

Sorozatsztár a fronton: az „izraeli James Bond” is beállt a hadseregbe

Az Izrael elleni példátlan Hamász-támadás nyomán a frontvonalra indult egy népszerű izraeli akciósorozat, a Fauda egyik sztárja. Lior Raz egy megkeseredett kommandóst játszott a képernyőn.
10/12/20230
Episode Artwork

A Munkáspárt a válás után randira hívná az Európai Uniót

“Ha hatalomra kerülünk, elkezdünk randizni az EU-val” – ezt kijelentést tette a kormányesélyes brit Munkáspárt árnyék-külügyminisztere. Ezzel mintegy megerősítette azokat a tory vádakat, hogy a brexit ellenére fokozatosan közelebb vinnék a szigetországot az EU-hoz.
10/12/20230
Episode Artwork

Szólt a hírszerzés: a gázaiak valószínűleg "valami szokatlan, szörnyű műveletre" készülnek

Egyiptomban azt állítják, hogy három nappal a Gázából indult vérengzés előtt figyelmeztették Izraelt, hogy „valami nagy dolog készül”, de figyelmen kívül hagyták az információt.
10/12/20230
Episode Artwork

Ki Mohamed Deif, az izraeli vérengzést megtervező Hamász-főnök?

Izrael számára Mohamed Deif, a Hamász katonai szárnyának vezetője az egyik fő célpont a mostani offenzívában. Deifet tartják a múlt hétvégi vérengzések értelmi szerzőjének és ő az, akit az izraeliek már többször likvidálni akartak, de nem sikerült nekik. Jelentések szerint több rokonát megölték egy szerdai bombázásban.
10/12/20230
Episode Artwork

Megszületett a megállapodás Szlovákiában, megegyeztek a pártok

Hárompárti kormánykoalíció alakul Szlovákiában, Robert Fico lesz a miniszterelnök.
10/11/20230
Episode Artwork

Bajban a friss NATO-tag Finnország, újabb tengeralatti gázvezetéket rongálhattak meg

Finnország szerint “külső behatás” rongálta meg Észtországból induló gázvezetékét, aminek nyomán Nagy-Britanniában megugrottak a földgázárak. Helsinki vizsgálatot indított, és szándékosságra gyanakszik. Nagy-Britannia azonnal felajánlotta a segítségét.
10/11/20230
Episode Artwork

Izraeli rémség - Már Kínát kérleli az Egyesült Államok delegációja

Kínába látogató amerikai szenátorok Peking segítségét kérték, hogy hasson rá Iránra, hogy Teherán zabolázza meg a példátlanul brutális hétvégi terrorakciót elkövető palesztin Hamászt. Kommentátorok szerint azonban – ambíciói ellenére – Kína képességei korlátoltak.
10/10/20230
Episode Artwork

Rosszabb helyzetben van a szlovák gazdaság, mint várták

A háztartások többsége mára felélte a tartalékait.
10/10/20230
Episode Artwork

Robert Fico csak akkor nem lesz kormányfő, ha Peter Pellegrini jobb ajánlatot kap

Robert Ficónak, a szlovákiai parlamenti választásokon győztes Smer elnökének már csak egy hete van arra, hogy partnereket találjon a kormányalakításhoz. Richard Sulílk, a liberálisok vezetője abban bízik, hogy végül nem Fico lesz a kormányfő.
10/10/20230
Episode Artwork

Hogy nem látta ezt Izrael? - Különös helyen gyakoroltak a Hamasz terroristái a támadás előtt

Hogyan vezette félre a Hamász Izraelt és hajtott végre többszáz izraeli halottat követő terrortámadást – amire a válasz többszáz palesztin halálát okozó izraeli bombázás volt? Egy palesztin forrás szerint a zsidó állam láthatta volna a jeleket.
10/10/20230
Episode Artwork

Rendkívüli állapotot hirdettek Pozsonyban a migránshelyzet miatt

A szlovák főváros vezetése a hétvégén életbe lépett rendelkezéssel reagál a határellenőrzések bevezetésére.
10/9/20230
Episode Artwork

Tízezrek tüntettek a katalán függetlenség ellen

Barcelonában több tízezer ember vonult fel, hogy tiltakozzon a katalán szeparatista vezetőknek adott amnesztia ötlete ellen. A tömegdemonstráció a függetlenségpártiak szeptember eleji monstre felvonulását követi.
10/9/20230
Episode Artwork

Tart még a kormányalakítási keringő Szlovákiában

Egy héttel a Szlovákiban lezajlott parlamenti választások után még javában tart a kormányalakítási keringő a parlamentbe jutott pártok között. Bár múlt hétfőn Robert Fico a választásokon győztes Smer elnöke kapott kormányalakítási megbízást, egyelőre nem tudni komolyabb előrelépésről az ügyben. A legesélyesebb, hogy a Smer-Hlas-SNS pártok alakítanak koalíciót, de úgy fest, a döntés Peter Pellegrini, a Hlas elnökének a kezében van.
10/9/20230
Episode Artwork

A bíróság hat szava, ami alapján pénzt szedne a Meta

“Európai vagy? Fizess a jogodért” – körülbelül így lehet összefoglalni azt az üzleti modellt, amely alapján a Facebook és az Instagram gazdája pénzt akar beszedni EU-s felhasználóitól. Az ötlet lényege, hogy azért kell majd fizetni, hogy az ember megőrizhesse a privát adatokhoz való jogát.
10/7/20230
Episode Artwork

Otthon azért ne: a mexikói kartellvezérek betiltották a brutális drogot

Lelkiismeret? Hazafias felbuzdulás? A mexikói Sinaloában, a hírhedt Chapo drogbáró fiai megtiltották az egyre gyakrabban emlegetett és pusztító fentanil gyártását és árusítását. Mindezt úgy, hogy az idén az amerikai hatóságok vádat emeltek olcsó fentanil becsempészése miatt.
10/6/20230
Episode Artwork

A szlovák választásoknak nem örülhet Ukrajna, nincs több fegyver Pozsonytól

Zuzana Čaputová államfő az Ukrajnának nyújtandó további katonai segítség kérdésével kapcsolatban kijelentette, tiszteletben kell tartani a parlamenti választások eredményét, és meg kell várni a kormányalakítási tárgyalásokat. Az állampolgárok közel fele úgy gondolja, Szlovákia túl sok segítséget nyújt az ukránoknak.
10/6/20230
Episode Artwork

Újabb katonákkal erősít Oroszország - itt a döntés

Szergej Sojgu korábban már megígérte Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy "tartalék hadsereget" hoz létre. A védelmi miniszter azt is bejelentette, hogy az október 1-jén megkezdődött őszi sorozáson 130 ezer embert fognak behívni.
10/6/20230
Episode Artwork

A brexitet magasztalva védekezik a brit miniszterelnök

Rishi Sunak lett a brexit legújabb fáklyavivője. A brit kormányfő – nagyszabású kongresszusi beszédében – azt állította, hogy országa EU-s kilépése óta gyorsabban növekszik a gazdasága, mint Franciaországé és Németországé. Úgy tűnik azonban, hogy ez inkább kampányszlogen volt.
10/5/20230
Episode Artwork

Sturm War Z: Ukrajnában visszaköszön Sztálin rettegett háborús módszere

Az Ukrajnában harcoló orosz katonákat a II. világháborút idéző büntetőszázadok egészítik ki – állítják jogvédők. Az aktivisták szerint ezeknek a századoknak az állományát „élő húsként” kezelik.
10/5/20230
Episode Artwork

Peter Pellegrini: nem leszek senki fegyverhordozója

Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Szlovákiában. A kereszténydemokraták elnöke közölte, hogy nem fognak együtt kormányozni a választások győztesével, a Smerrel. A Progresszív Szlovákiával való együttműködést sem tartják reálisnak, ezért ellenzékbe vonulnak. A Peter Pellegrini vezette Hlas viszont kész a Smerrel és annak politikai ellenpólusával, a progresszívekkel is kormányozni. Robert Fico pártjával már meg is kezdődtek a koalíciós tárgyalások.
10/4/20230
Episode Artwork

Egy társuk neve miatt tömegesen tehetik le a fegyvert a brit elitrendőrök

Több ezer brit fegyveres rendőr készült szerdán arra, hogy leteszi a pisztolyt és gépkarabélyt, veszélybe sodorva ezzel a terrorkészültséget. Az ok: egyik társuk ellen – aki egy üldözés után lelőtt egy autóst – gyilkosság miatt emeltek vádat és csütörtökön meg is akarják nevezni.
10/4/20230
Episode Artwork

Szlovákia szinte mindegyik határát ellenőrzik már

Előbb a lengyelek, majd a csehek, végül pedig az osztrákok is bejelentették, hogy ideiglenes ellenőrzést vezetnek be a Szlovákiával közös határaikon a növekvő migrációs nyomás miatt. Ódor Lajos szlovák kormányfő jelezte, szerdán meghozza a szükséges intézkedéseket, és hozzátette, az illegális migrációra közös európai megoldásra van szükség a külső határokon.
10/4/20230
Episode Artwork

Egy 25 éves fiatalember ülhet Jevgenyij Prigozsin székébe

Miközben arról érkeznek hírek, hogy ismét bevetik Ukrajnában a Wagner-zsoldoscsoport embereit, bizarr híresztelések láttak napvilágot arról: ki örökölheti meg Jevgenyij Prigozsin cégét.
10/3/20230
Episode Artwork

Masszív fennakadásokat okoz a brit orvossztrájk

Csütörtökig nem végeznek úgynevezett programozott császármetszést a brit állami kórházakban a pályakezdő és főorvosok együttes sztrájkja miatt. A brit történelem első ilyen munkabeszüntetése közel 130 ezer időpont-módosításához vezetett.
10/3/20230
Episode Artwork

Máris kizárással fenyegetik Robert Ficót

A szlovákiai parlamenti választások győztese csalódott, amiért az Európai Szocialisták Pártja nem gratulált a választási győzelméhez. A párt vezetője, Stefan Löfven ehelyett azt üzente a Smer elnökének, hogy ha nem változtat az Ukrajnával kapcsolatos hozzáállásán, akkor személyesen gondoskodik arról, hogy kiszorítsák.
10/3/20230
Episode Artwork

Joe Biden: az USA kitart Ukrajna mellett, de a költségvetésből kimaradt a segélyezési tétel

Az amerikai elnök azt követően beszélt erről, hogy a kongresszus jócskán meghosszabbította a kormányzat finanszírozását és így most nem álltak le állami szolgáltatások. Ám a megegyezés miatt vádemelésig fajuló belviszály keletkezett a republikánusoknál.
10/3/20230
Episode Artwork

A törökök keményen visszacsaptak a kurdoknak

Gyors légicsapásokkal válaszolt Törökország az úgynevezett Kurd Munkáspárt észak-iraki bázisai ellen az ankarai öngyilkos merényleteket követően
10/2/20230
Episode Artwork

Musk Twitterháborúja a migránsmentők és a „kunyizó” Zelenszkij ellen

A SpaceX és az X gazdája ezúttal Németországnak szólt be, amiért finanszírozza a migránsokat az olasz partokra „csalogató” német mentőhajókat és kapott tőle régi „barátja”, Zelenkszij elnök is, amiért segélyekért kilincsel Nyugaton.
10/2/20230
Episode Artwork

Időt kért Robert Fico a kormányalakításra

Rendben zajlott a szombati parlamenti választás Szlovákiában, nem történt választási csalás, és az eredmény is érvényes. A szavazatok 23 százalékát begyűjtő Smer végzett az élen. Zuzana Čaputová köztársasági elnök a párt elnökét, Robert Ficót bízza meg kormányalakítással.
10/2/20230
Episode Artwork

Rendőrség, különleges ügyészség - Személycserékkel kezdhet Robert Fico

Talán már látni a jövőt: stabil kormányzásra készül Robert Fico háromszoros exkormányfő. A hétvégi volt az ország történetének kilencedik parlamenti választása és a negyedik előre hozott voksolás.
10/2/20230
Episode Artwork

Váratlan helyről kapott gazdasági "könyököst" Oroszország, nem késett a válasz

Váratlan bejelentést tett a kazah elnök: országa nem segít Moszkvának kijátszani a nyugati szankciókat. Tokajev elnök erről berlini látogatásán beszélt, ahol azt mondta Scholz kancellárnak, hogy Kazahsztán kész növelni az olajszállítást Németországba.
10/1/20230
Episode Artwork

Különleges képesítésű rendőrök vizsgálják át a választási helyiségeket Szlovákiában

Parlamenti választásokat tartanak holnap Szlovákiában, melyre a rendőrség is kiemelten készül. Hamran István országos rendőrfőkapitány elmondta, a rendőrség több, választási csalással kapcsolatos ügyet vizsgál, és arra is figyelmeztetett, hogy egyesek visszaélhetnek a mesterséges intelligenciával.
9/30/20230
Episode Artwork

"Menjenek le a pincébe vagy fedezékbe" - így zajlik egy diverzáns ukrán támadás Oroszország ellen

Az eheti behatolási kísérlet után több, Ukrajnával határos orosz települést is tűzérségi támadás ért – mondta a Belgorodi körzet kormányzója. Emiatt két faluban áram nélkül maradtak az emberek. A helyi hatóságok az ukrán hadsereget vádolják az akciókkal.
9/29/20230
Episode Artwork

Így választanak a hétvégén Szlovákiában

Északi szomszédunknál szombaton előre hozott parlamenti választásokat tartanak. Az ottani rendszer más, mint a magyar.
9/29/20230
Episode Artwork

Mindennek vége, lassan kiürül Hegyi-Karabah

Péntek reggelig több mint 84 ezer belső menekült költözött át Hegyi-Karabahból Örményországba – közölte az örmény kormány sajtószolgálata azt követően, hogy Azerbajdzsán egy villámhadművelettel elfoglalta az évtizedeken át szakadár vidéket. A karabahi önjelölt köztársaság vezetői azt is közölték, hogy az államalakulat „megszűnik létezni, mert felszámolja önmagát”.
9/29/20230
Episode Artwork

Varsó és Moszkva is kérheti a kanadai-ukrán "hős" kiadatását

Oroszország és Lengyelország is kérheti annak az ukrán náci veteránnak a kiadatását Kanadától, akit az ország parlamentjének elnöke dicsőített. Anthony Rota parlamenti elnök időközben bocsánatot kért és lemondott, de az eset kínos helyzetbe hozta Ottawát.
9/29/20230
Episode Artwork

Hazaküldték az Észak-Koreába szökött amerikai katonát

Visszatért az Egyesült Államokba az az amerikai katona, aki két hónapja dezertált... Észak-Koreába. Meglepetésre a Phenjan kiutasította és az amerikaiak azóta haza is szállították. Otthon felelősségre vonás várja, bár a híradások inkább a hazatérése feletti örömről szóltak.
9/28/20230
Episode Artwork

Verekedő szlovákok, bizakodó magyarok - kampányzáró a Szövetségnél

Szerda éjféltől 48 órás kampánycsend lépett életbe Szlovákiában a szombati parlamenti választás előtt. A kampányzárót minden párt – köztük a magyar Szövetség is – szerda estére időzítette. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar párt parlamentbe kerülése nemcsak a felvidéki magyarságnak, hanem az ország más nemzetiségeinek is fontos.
9/28/20230
Episode Artwork

Elektromos autós rivalizálás: Kína válaszul rátaposott a gázra

Kína keményen versenyez azért, hogy megtartsa dominanciáját az elektromos autós ágazatban. Pekingben ugyanis elrendelték, hogy az idén 14 százalékkal kell növelni a gyártáshoz szükséges ritkaföldfémek kitermelését.
9/28/20230
Episode Artwork

Fej fej mellett Robert Fico és a progresszívek a szombati választás előtt

A szlovákiai parlamenti választások előtti utolsó héten sorra hozzák nyilvánosságra a legfrissebb felmérési adataikat a közvélemény-kutató ügynökségek.
9/27/20230
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin meglepő parancsot adhatott az orosz védelmi miniszternek

Katonai elemzők szerint megvan a magyarázat arra, miért vállalnak az oroszok nagy áldozatokkal járó támadásokat Ukrajnában: egy bennfentes szerint Putyin elnök parancsot adott arra, hogy egy hónapon belül állítsák le az ukrán ellentámadást.
9/27/20230
Episode Artwork

Emmanuel Macron bevédte a gázkazánokat: a zöld átállás legyen fájdalommentes!

A francia elnök kizárja a gázkazánok betiltását és támadja az éghajlati pánikkeltést.
9/27/20230
Episode Artwork

Még több rendőrt vezényeltek a szlovák–lengyel és a cseh–német határra

Lengyelország bevezeti a járművek ellenőrzését a Szlovákiával közös határátkelőhelyeken – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Vít Rakušan cseh belügyminiszter pedig arról tájékoztatott, hogy német rendőrök cseh kollégáikkal együtt már a cseh-német határ cseh oldalán közösen fogják figyelni a migránshelyzet alakulását.
9/26/20230
Episode Artwork

Moszkva napok óta nem reagál a flottaparancsnok állítólagos halálhírére

Kedd reggel Oroszország továbbra is hallgatott és nem reagált azokra az ukrán állításokra, hogy egy rakétatámadásban megölték a fekete-tengeri orosz flotta főparancsnokát. Viktor Szokolov tengernagy halála azt jelentené, hogy már 16 magasrangú orosz tiszt halt meg az ukrajnai háború során.
9/26/20230
Episode Artwork

Szlovákiában a volt kormányfő feljelentette a volt belügyminisztert

A szlovák politikai elemzők is egyetértenek abban, hogy olyan dühödt kampány folyik jelenleg az országban, amilyenre még nem volt példa.
9/26/20230
Episode Artwork

Trump lehetősége? Nyugalomba vonul a befolyásos és nőfaló médiacézár

Egy korszak ér véget a média világában a világ egyik legbefolyásosabb médiacézárja, Rupert Murdoch távozásával, ami új ajtót nyithat meg Donald Trump előtt. A jobboldali beállítottságú, ausztrál származású Murdochot a baloldalon sokan mefisztói figurának tartották. A Fox News és a News Corporation tulajdonosaként ugyanis példátlan befolyása volt a fontosabb angol nyelvű országok politikájára.
9/25/20230
Episode Artwork

Nem lépnek vissza az 5 százalék alatti pártok a hétvégi választás előtt

A Szabadság és Szolidaritás nevű liberális szlovák párt felszólította a választási küszöb alatt mért pártokat, hogy vonuljanak ki a választási küzdelemből. Richard Sulík pártelnök arra figyelmeztetett, hogy sok demokratikus szavazat elveszhet, pedig ezek döntőek lehetnek a kormányalakítás során. Az alacsonyabb támogatottságú pártok vezetői, köztük a Szövetség és a Magyar Fórum elnöke, illetve a Kékekkel együtt induló Híd vezetője is kijelentette, nem lépnek a szombati voksolás előtt.
9/25/20230
Episode Artwork

Dávid és Góliát: kínai fegyveres hajók kontra filippínó halászok – videó

Fülsüketítő hangkürttel, vízágyúkkal és úszó bójasorokkal próbálja távol tartani Kína a filippínó halászokat egy olyan tengerszakasztól, ami majdnem négyszer közelebb van az ő szárazföldjükhöz, mint Kínához. Nemcsak a Fülöp-szigetek, de Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan viszonya is feszültté vált a pekingi erőfitogtatás miatt.
9/25/20230
Episode Artwork

Felmérés: az európaiak egyharmada radikális pártra szavazna

Egy tavalyi adatokat feldolgozó felmérés szerint az európai szavazók 32 százalék-a szélsőjobbosnak, szélsőbalosnak vagy populistának mondott pártokra adná a voksát.
9/25/20230
Episode Artwork

Bajtársias virtus - Letette a fegyvert több száz londoni rendőr

Katonákat állítanak Londonban a tiltakozó rendőrök helyére, a rendőrség fegyveres egységének több száz tagja ugyanis visszaadta fegyverhasználati engedélyét azért, mert egyik kollégájuk ellen gyilkosság miatt emeltek vádat, miután intézkedés során lelőtt egy megállított férfit.
9/25/20230
Episode Artwork

Megnézték, tényleg piactorzítók-e Európában a kínai elektromos autók

Az Európai Unió nemrég vizsgálatot jelentett be a kínai elektromos autók „piactorzító” hatása miatt. De vajon mekkora dotációt kap a kínai ágazat, ami Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök szerint így mesterségesen lenyomja árait? Ennek járt utána a Nikkei Asia portál.
9/24/20230
Episode Artwork

Teljes a nagyvárosi őrület: Londonban rókát simogatnak, Washingtonban őzre vadásznak

A világ más részein ez meglepőnek tűnhet, de Londonban és Washingtonban nem: vadállatok kószálnak az utcákon... bár, már van, amikor fogytán a türelem.
9/23/20230
Episode Artwork

Donald Trump "maga döntött arról", hogy nekimegy a 2020-as választási eredményeknek

Donald Trump volt amerikai elnök elismerte: annak idején több helyről figyelmeztették, hogy nem helytállók azok az állítások, amelyek szerint elcsalták a 2020-as amerikai elnökválasztást.
9/22/20230
Episode Artwork

Gabonaügy - "Megkegyelmez" Szlovákiának Ukrajna

Ukrajna leállítja a gabonakivitele korlátozása miatt Szlovákiával szemben tett lépéseket.
9/22/20230
Episode Artwork

Ha hinni lehet a felméréseknek, nem lesz egyszerű a kormányalakítás Szlovákiában

Kilenc nappal a szlovákiai parlamenti választások előtt még mindig Robert Fico pártja, a Smer áll az élen a Progresszív Szlovákia pedig a második az utolsó felmérési adatok szerint, ám egyik párt számára sem menne könnyen a kormányalakítás. Az Ipsos felmérése szerint erősödik a Szövetség, ami mindössze egy százalékra van attól, hogy bejusson a pozsonyi parlamentbe.
9/22/20230
Episode Artwork

Eltévedt ukrán rakéta okozhatott tragédiát egy város piacán

Úgy tűnik, hogy egy meghibásodott ukrán rakéta okozta több, mint egy tucat ember halálát néhány hete egy ukrán városban, amikor a robbanófej egy piactérbe csapódott. Zelenszkij elnök először „az orosz terroristák” számlájára írta az esetet.
9/20/20230
Episode Artwork

Leleplezés a szlovák kampányhajrában - Robert Fico tart a rendőrségtől

A választási kampányba akar beszállni és az ellenzéknek ártani a Speciális Ügyészség és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség – reagált a szlovákiai parlamenti választások megnyerésére esélyes Robert Fico, a Smer elnöke arra, hogy büntetőeljárás indult a katonai hírszerzés két korábbi igazgatója ellen.
9/20/20230
Episode Artwork

Csak lépésben haladhatnak ezentúl az autósok – őrjöngenek a közlekedők

Nagy-Britannia nyugati csücskében, Walesben pattanásig feszítette a húrt a regionális önkormányzat újabb húzása: ahol csak lehet, 20 mérföld, azaz körülbelül 30 km/órás sebességkorlátozást vezetett be.
9/20/20230
Episode Artwork

Még "csak" etnikai tisztogatás vagy már háború zajlik Hegyi-Karabahban?

Örményország, több nyugati állam és az Európai Unió is elítélte az örmények lakta Hegyi-Karabah elleni azeri támadást. A Törökország által támogatott Azerbajdzsán „terrorellenes műveletnek” nevezi az akciót, amelyben szerda hajnalig már közel 30 ember meghalt.
9/20/20230
Episode Artwork

Elon Musk már megint „ukrajnázott”

A milliárdosnak – aki műholdas internet-szolgáltatásával látszólag segítette Ukrajna önvédelmi harcát –, már több pengeváltása volt ukrán diplomákkal és politikusokkal.
9/19/20230
Episode Artwork

Durvul a kampány Szlovákiában, tojást vágtak az egyik jelölt fejéhez – videó

Igor Matovič volt szlovák miniszterelnök és Robert Kaliňák egykori belügyminiszter múlt heti pofozkodását követően újabb fizikai inzultus történt a választási kampány során Szlovákiában. Ezúttal az OĽaNO egyik jelöltjének fejéhez vágtak tojást. A Szlovák Püspöki Konferencia közben felszólította a híveket, hogy a közelgő parlamenti választáson ne voksoljanak azokra a pártokra és mozgalmakra, amik elfogadják az abortuszt és a bejegyzett élettársi kapcsolatokat.
9/19/20230
Episode Artwork

Az oroszok után a kínaiak fenyegetik Európa gazdaságát

Az Európai Unió 2030-ra ugyanolyan függőségbe kerülhet Kínától a lítiumion-akkumulátorok és üzemanyagcellák révén, mint amennyire függővé vált az orosz energiahordozóktól az ukrajnai háború előtt - hacsak nem hoz szigorú intézkedéseket - áll egy, az uniós vezetők számára készített dokumentumban.
9/18/20230
Episode Artwork

Uniós ok miatt neheztelnek a szerbek Ukrajnára

Egyre jobban idegesíti az Unióba igyekvő balkáni országokat, hogy Ukrajna eléjük ugorva válhat a klub tagjává – erről ír, részben budapesti keltezésű cikkében a brit Financial Times című lap.
9/18/20230
Episode Artwork

Orbán Viktor politikáját követnék Prágában

Több ezren tüntettek a hétvégén a prágai Vencel téren Petr Fiala kormánya ellen. A tömegtüntetést a Jog, Tisztelet, Szakmaiság nevű parlamenten kívüli párt rendezte. Jindřich Rajchl pártelnök Orbán Viktor politikáját követné a kormányzásban. Azt hangoztatta, Csehországnak a magyar utat kellene járnia.
9/18/20230
Episode Artwork

Szlovák kritika: sikertelen a migráció elleni harc az EU határainál

A hétvégén a szlovák–magyar határra látogatott a szlovák miniszterelnök, hogy saját szemével ellenőrizze az északi szomszédunkat is érintő migránshelyzetet. Ódor Lajos a határ menti Helembán kijelentette, hogy nem tapasztaltak az illegális bevándorlással kapcsolatos súlyos incidenseket, a rendőrség és a katonaság együttműködése pedig hatékony a szlovák–magyar határon.
9/18/20230
Episode Artwork

Orosz futballedző a játékosoknak: aki tudja, hagyja el Oroszországot!

Meglepő nyíltságot tanúsított az orosz labdarúgó válogatott vezető edzője: „aki tud, menjen el, Európába” – mondta. Amiért kapott egy kis "hazaárulós" kritikát.
9/17/20230
Episode Artwork

Ilyen Oroszország új “kozmodromja”, amely a Putyin-Kim találkozó helyszíne lett

A hét elején meglepetésre nem a közelebbi Vlagyivosztokba, hanem a távolabbi orosz űrtelepre, a távolkeleti Amúr Körzetben – Európából nézve a semmi közepén – található Vosztocsnij űrtelepre vonatozott el az Oroszországba látogató Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Mi a telep jelentősége és miért épült meg, hiszen az oroszok a kazahsztáni Bajkonurt is használják?
9/17/20230
Episode Artwork

Az oroszok modern rakétarendszereire vadászhatnak az ukránok

Úgy tűnik, Ukrajna szisztematikusan vadászik az orosz védelmi rakétarendszerekre és ebben nagy sikert ért el csütörtökön. Neptun cirkálórakétákkal és drónokkal sikerült megsemmisíteni egy fejlett S-400-as rendszert – állította egy ukrán védelmi forrás. Egyes elemzők szerint így szinte védtelen a fekete-tengeri orosz flotta.
9/16/20230
Episode Artwork

A magyar kormány segítségét kérik szlovákiai magyar civilek

A pozsonyi parlament jövő héten tárgyal a szlovák–magyar határ védelméről, miközben a Szlovák Nemzeti Párt vezetője szerint a migránsok növekvő számával kapcsolatos problémákat Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egyeztetve kell megoldani. Most civilek léptek.
9/15/20230
Episode Artwork

Ölre mentek a szlovák politikusok a választási kampány hajrájában - videó

Szintet lépett az eddig csak verbális indulatokkal tarkított szlovák választási kampány, miután Igor Matovic korábbi miniszterelnök és Robert Kalinák egykori belügyminiszter fizikailag is egymásnak esett az ellenzéki Smer szabadtéri sajtótájékoztatóján. Az ügyben nem érintett politikusok elítélik az összetűzést.
9/14/20230
Episode Artwork

A magyar határ lezárására szólította fel a szlovák kormányt Robert Fico

A Magyarországgal közös határ lezárására és a határellenőrzés visszaállítására szólította fel Ódor Lajos kormányát a szlovák ellenzék legerősebb pártja, a Smer az illegális migráció miatt. Robert Fico pártelnök kijelentette: ha a kormány nem tesz eleget a felszólításnak, rendkívüli parlamenti ülés összehívását fogják kezdeményezni. Szlovákia rendőrfőnöke szerint a szlovák-magyar határ lezárása képtelenség, nincs elég ember hozzá.
9/14/20230
Episode Artwork

Akár észak-koreai űrhajóst is vihetne Oroszország az űrbe

Oroszország kész segíteni az észak-koreai műholdas technológia fejlesztését – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a két, a Nyugattól elszigetelt ország lehetséges „fegyverzeti együttműködéséről” is beszélt. Putyin vendége, Kim Dzsong Un pedig azt mondta: kiáll Moszkva mellett a Nyugat elleni harcban.
9/14/20230
Episode Artwork

Joe Biden amerikai elnökre is az "impeachment" veszélye leselkedik

A washingtoni Kongresszus republikánus elnöke egy potenciális vádeljárást megelőző nyomozást indított, ami főleg Biden fia, Hunter üzleti tevékenységére összpontosít. Egyes elemzők szerint azonban visszájára sülhet el a lépés.
9/14/20230
Episode Artwork

Visszatért a csehek és a szlovákok utazási kedve

A Csehországi Utazási Irodák Szövetsége szerint a cseh turisták már nagyobb számban utaznak külföldre, mint a 2020-ban kitört Covid-járvány előtt
9/13/20230
Episode Artwork

A kínaiak nem örülhetnek az új iPhone 15-nek

Nem lesz nagy baja az Apple-nek abból, hogy a kínai kormány akadályokat próbál gördíteni eléje.
9/13/20230
Episode Artwork

Megint egy külföldi nagyváros vetett véget a közösségi rollerezésnek

Párizs mintáján felbuzdulva lépett a második legnagyobb francia város. Londonban viszont nem tudják megfékezni a elektromos rollerrel közlekedőket.
9/13/20230
Episode Artwork

Robert Fico: az EU- és NATO-tagság Szlovákia lételeme, de…

A szlovák ellenzék legerősebb pártja, a Smer fontosnak tartja az európai uniós tagságot, de fenntartja magának a jogot, hogy eltérő nézeteket és bírálatokat is megfogalmazzon az Európai Unió működésével és az intézményeivel kapcsolatban. Mindezt Robert Fico pártelnök jelentette ki, pártja külpolitikai prioritásait ismertetve. Hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani, hogy minden ország a maga útját járhatja és kezelheti a belügyeit.
9/13/20230
Episode Artwork

Története legnagyobb hadgyakorlatával üzen Moszkvának a NATO

A 300 ezer fővel zajló gyakorlatot egy új kiképzési stratégia részének is tekintik.
9/12/20230
Episode Artwork

Elemzők szerint beszédes, hogy katonai illetékesek is Oroszországba utaztak Kim Dzsong Unnal

Megérkezett Oroszországba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető páncélvonata. A sztálinista módon irányított ország első embere Putyin orosz elnökkel tárgyal Vlagyivosztokban, több kommentátor szerint is arról, hogyan tudná fegyverekkel segíteni Moszkva ukrajnai invázióját.
9/12/20230
Episode Artwork

Az EU még nem térítette meg az Ukrajnába küldött szlovák MiG-ek árát

Az Európai Unió még mindig nem fizette ki Szlovákiának a MiG-29-es vadászgépei átadásáért járó összeget. A védelmi minisztérium összegzése szerint Szlovákia közel 700 millió eurós katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. Németországból közben újabb két Leopard harckocsi érkezett északi szomszédunkhoz. Ezekkel együtt már hat Leopardja van a szlovák hadseregnek.
9/12/20230
Episode Artwork

Klímatudós: csak az „ijesztgetős” tanulmányokat lehet publikálni

Egy vezető klímatudós bevallotta: eltorzította kutatási eredményeit, hogy publikálni tudja munkáját egy tekintélyes szaklapban. A kutató szerint több tényező okozza az erdőtüzeket, de most már „elvárt” dolog, hogy kizárólag az éghajlatváltozást kell okként megjelölni.
9/12/20230
Episode Artwork

"Teljesen ártatlan vagyok" – kínai kémekre vadásznak Nagy-Britanniában

Teljesen ártatlannak vallotta magát a Kínának való kémkedéssel vádolt brit parlamenti kutató. Közben a brit titkosszolgálatok azt mondják: hamarosan több kínai kémet is lelepleznek.
9/11/20230
Episode Artwork

Kizuhant lakása ablakából a szlovák maffiagyilkosság koronatanúja - itt a története

Miroslav Sýkora egykori szlovák maffiavezér meggyilkolásának koronatanúja múlt hét pénteken kizuhant negyedik emeleti párkányi lakásának ablakából. Tóth Róbert maradandó sérüléseket szenvedett a zuhanás során.
9/11/20230
Episode Artwork

Felvonultak a szlovák katonák a magyar határ közelébe

A hétvégétől mintegy 350 hivatásos katona segít a szlovák rendőröknek a határon a migránshelyzet kezelésében. Az áthaladó migráció kezelését a szlovák rendőrség szerint elősegítené, ha nem kellene a törvényből eredően kötelezően itt-tartózkodási igazolást kiállítani azoknak a migránsoknak, akiket nem lehet kiutasítani.
9/11/20230
Episode Artwork

A Szövetség visszaléptetné a másik két magyar pártot

„A magyar pártok mindig stabilizáló szerepet töltöttek be a szlovák kormányokban, a Szövetség ezt a szerepet szeretné folytatni” – jelentették ki a párt képviselői kassai sajtótájékoztatójukon.
9/10/20230
Episode Artwork

Pofon Moszkvának: az örmények az amerikaiakkal tartanak közös hadgyakorlatot

Szakítás Oroszországgal? A korábban Moszkvához hű Örményország a jövő héten közös hadgyakorlatot tart az Egyesült Államokkal. A háttérben a karabahi helyzet miatti frusztráció húzódik meg.
9/9/20230
Episode Artwork

Masszív hajsza egy terrorgyanús szökött rab után - nagyon kínos a brit kormánynak

Egy teherautó aljába kapaszkodva szökött meg egy terrorizmussal gyanúsított rab Nagy-Britanniában, ami kínos órákat okoz a kormánynak. Pénteken már harmadik napja folyt a hajtóvadászat a volt katona kézre kerítésére London és egy autópálya körzetében. Az éjszaka egy London határában fekvő nagy parkot is átfésültek, de egyelőre nincs hír arról, hogy látták volna az egykori katonát.
9/8/20230
Episode Artwork

Több mint tíz százalékkal emelik az állami alkalmazottak bérét Szlovákiában

A munkáltatók nagy része megemelte az alkalmazottak fizetését, a statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint azonban az infláció miatt ezt a többségük még mindig nem érezte meg. Az állami alkalmazottak bére szeptembertől 10-12 százalékkal emelkedik.
9/7/20230
Episode Artwork

Készenlétbe helyezték a szlovák katonaságot az illegális migráció miatt

Szlovákiában az év végéig mintegy 500 hivatásos katonát helyeznek készenlétbe, hogy szükség esetén vegyes járőrökben segítsék a rendőröket az illegális migrációval összefüggésben megnőtt feladataik ellátásában, döntött a pozsonyi kormány. A belügyminisztérium az illegális migráció folyamatos növekedésével indokolja az intézkedések szükségességét.
9/7/20230
Episode Artwork

Nagy-Britannia terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner zsoldoscéget

Ha elfogadják az erről szóló javaslatot, akkor illegális cselekmény lesz a csoport támogatása.
9/7/20230
Episode Artwork

Dühösek a bolti lopások miatt a brit kereskedők - a rendőrökre

Egyre több a csalódott és változást követelő hang a brit élelmiszerláncok köréből. Az infláció és a megélhetési válság miatt megugrott a bolti lopások száma, de a visszaeső – és néha erőszakos – tolvajok jól tudják: szinte semmilyen elrettentő fellépéstől nem kell tartaniuk.
9/6/20230
Episode Artwork

Kuba Oroszország mellett, de azért "van egy határ"

Az ukrajnai háborúba zsoldosokat toborzó embercsempész bandát lepleztek le Kubában. Ezt a kubai külügyminisztérium közölte, megerősítve, hogy a zsoldosok Oroszország oldalán harcoltak volna.
9/6/20230
Episode Artwork

Fenyegető autópiac - Százalékosítható Kína európai étvágya

Az európai autógyártóknak még inkább le kell nyomniuk az elektromos autók előállítási költségeit, hogy versenyben maradjanak a jóval olcsóbban termelő kínai gyárakkal – ez derült ki az idei Müncheni autószalonon.
9/5/20230
Episode Artwork

Két terroristát is kiszűrt a szlovák rendőrség a migránsok ellenőrzése során

Két terroristát is kiszűrt a szlovák rendőrség az illegális migránsok ellenőrzése során, tájékoztatott Hamran István, Szlovákia országos rendőrfőkapitánya, hozzátéve, hogy a rendkívüli helyzet miatt nem lehet őket kiutasítani az országból. Zuzana Čaputová szlovák államfő közölte, hogy beszélni fog Novák Katalinnal a migráció ügyében.
9/5/20230
Episode Artwork

Kína a dollár elleni fellépés jegyében is masszívan hitelez Moszkvának

Ugyan az ukrajnai invázió miatt Oroszországot jelentős mértékben kizárták a nyugati pénzügyi rendszerből, kínai bankok több milliárd dolláros hitelekkel segítik ki orosz társaikat. Mindezzel Pekingnek az is a célja, hogy saját valutáját népszerűsítse a dollárral szemben.
9/5/20230
Episode Artwork

Putyin, Erdogan két jóbarát, de nincs új alku

A török elnök szerint „rövid időn belül felújítható a Fekete-tengeri gabonaszállítási alku”. Tény viszont, hogy a remények ellenére nem volt áttörés a kérdésben Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan tárgyalásain,
9/5/20230
Episode Artwork

A rendőrség az összeomlás szélén, rendkívüli helyzet az egyik Magyarországgal szomszédos szlovák járásban

Cselekvésre szólították fel a kormányt. A volt kormányfő a hadsereget is a határra küldené.
9/5/20230
Episode Artwork

Elemzők: Zelenszkij beáldozhatta lojális miniszterét

„Lemondatta” védelmi miniszterét az ukrán elnök. Olekszij Reznyikov hétfőn nyújtotta be lemondását a parlamentnek, miután Volodimir Zelenszkij jelezte, hogy megválik tőle. Most az Állami Számvevőszék feje veszi át a védelmi tárcát, hogy felszámolja a hadseregen belüli korrupciót.
9/4/20230
Episode Artwork

NATO-gépek Szlovákia felett

Szlovákia az orosz-ukrán háború kitörése óta leépítette saját légvédelmét.
9/4/20230
Episode Artwork

"Begolyózott tudósok" – idegen bolygóról érkezett anyagot találhattak az óceán mélyén

Potenciálisan idegen bolygóról származó tárgyakat találtak a Csendes-óceán mélyén – állítja egy harvardi csillagász, de a kétkedők szerint ezt bizonyítani is kéne.
9/3/20230
Episode Artwork

Új légkört teremtenek a szlovák iskolákban

Szlovákiában a 2023/24-es tanév elején, hétfőn több mint 720 ezer tanuló tér vissza az iskolába. A Rákóczi Szövetség idén is több programmal, például ingyenes iskolatáskával, illetve az elsősöknek kiosztott egyszeri ösztöndíjjal igyekezett ösztönözni a magyar iskolaválasztásra.
9/3/20230
Episode Artwork

Új módszerrel gyógyítják a rákot – csak hét perc a kezelés

A világon elsőként a brit betegek kapnak úgynevezett hétperces rákkezelést.
9/3/20230
Episode Artwork

Áll a bál Szlovákiában: ki kellene nyitni a határokat

A szlovákiai alkalmazottak érdekeit védő szakszervezetek szerint több olyan ágazat is van az országban, amely vendégmunkások alkalmazása nélkül nagy bajban lenne. Elengedhetetlennek tartják azonban a munkaerő-migráció szabályozását, ami szerintük a társadalmi feszültségek elkerüléséhez vezetne.
9/2/20230
Episode Artwork

Lázadás Dzsingisz Kán ellen: a londoniak harmada a kamerarongálók pártján áll

A londoni lakosok harmada támogatja az új, alacsony emissziós behajtási zónát felügyelő kamerák megrongálását – derült ki egy brit felmérésből. Az úttörő módon egy fővárost első ízben lefedő zóna hatalmas indulatokat szított, és a főpolgármestert a tudományos kutatások félremagyarázásával is vádolják.
9/1/20230
Episode Artwork

Kétkedő hangok a nyugati sajtóban az ukrán offenzíváról

Fogyóban van-e az Egyesült Államok Ukrajna iránti lelkesedése? Egyes amerikai médiumok szerint a nagy politikai pártok nem akarják, hogy Ukrajna elnökválasztási téma legyen. Közben arról is szólnak hírek, hogy rossz Joe Biden és Volodimir Zelenszkij elnökök viszonya.
9/1/20230
Episode Artwork

Iskolakezdés háború idején, rendkívüli intézkedésekkel Kárpátalján is

Kárpátalján mintegy 167 ezer diák kezdi meg az idei tanévet, közülük 15 ezer magyar tannyelvű iskolába jár. Tavaly 1090 magyar elsős volt, az idén azonban már csak alig 900.
8/31/20230
Episode Artwork

Gyimesi György: a szlovákiai magyarok nem kérnek Ivan Korčokból

A volt külügyminiszter bejelentette, hogy polgári jelöltként indul a jövő évi szlovákiai elnökválasztáson.
8/31/20230
Episode Artwork

Légikáosz: miért zárják órákra a veszteglő gépbe az utasokat?

Miért nem engedik ki a gépből az utasokat, ha az órákig vesztegel a betonon? Ez a nagy kérdés most a brutális brit légiirányítási hiba után, aminek nyomán utasok tömegei élték át a kellemetlen helyzetet és három nappal az üzemzavar kezdete után is arra várnak, hogy hazaszállítsák őket.
8/30/20230
Episode Artwork

Egy hibás repülési terv miatt bénult meg a brit légiközlekedés

Egy rosszul bevitt repülési útvonal okozta azt a káoszt, amelynek nyomán hétfőn gyakorlatilag lebénult a brit légtér. A többszáz ezer külföldön ragadt britet most éjszakai járatokkal próbálják hazahozni. Szvetnik Endre összefoglalója.
8/30/20230
Episode Artwork

Csúcsfegyvert vet be a kínai haditengerészet – bemutatjuk a félelmetes fregattot

Kína új, elektromos és lopakodó technológiával ellátott hadihajót állít hadrendbe – legalábbis erre utalnak bizonyos fényképek.
8/30/20230
Episode Artwork

Petr Fiala: meg kell állítani az oroszok kísérleteit!

A cseh kormányfő szerint a köztársaságot veszélyeztető első számú biztonsági fenyegetés továbbra is Oroszország birodalmi politikája. Petr Fiala a nagykövetek éves tanácskozásán közölte: meg kell állítani a folyamatot, hogy újabb területeket vonjanak orosz befolyás alá, különben más agresszorok is felbátorodhatnak.
8/29/20230
Episode Artwork

Formálódik Fehéroroszország nyugati határainak teljes lezárása

Lengyelország és a balti államok kilátásba helyezték, hogy lezárják a szomszédos Fehéroroszországgal közös határukat. Az ok: tartanak az ott tartózkodó Wagner-zsoldosokról, akik szerintük „komoly nemzetbiztonsági fenyegetést” jelenthetnek.
8/29/20230
Episode Artwork

"Eladnák a nagyanyjukat" - avagy miért akar hirtelen sok ország a BRICS tagja lenni?

A csoport múlt heti csúcstalálkozóján hat új államnak ajánlották fel a tagságot. Nyugati kommentátorok felemlegetik: a blokk tagjai nem épp mintademokráciák. Szerintük viszont a dollár dominanciája ösztönzi közös fellépésre őket.
8/29/20230
Episode Artwork

Máris több, mint hétmillió dollárt kaszált Donald Trump a börtönfotójával

Az egykori amerikai elnök kampánystábja szerint 7,1 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze azóta, hogy történelmi börtönfotó készült róla. A stáb gyorsan áruba bocsájtotta a képet és úgy tűnik, jól tippeltek.
8/29/20230
Episode Artwork

Nem repülnek a járatok Nagy-Britanniában a légiirányító rendszer hibája miatt

Ismeretlen hiba bénította meg hétfőn délután a brit légiirányítási rendszert, ami miatt a földön tartják a szigetországból induló és oda tartó szinte összes járatot és néhányat már töröltek is.
8/28/20230
Episode Artwork

Új csapásmérő drónt mutatott be Irán, Izrael is célpont lehet

Irán bemutatta az amerikai Reaperre nagyon hasonlító új harci drónját, amely állítása szerint 24 órán át tud a levegőben maradni és amivel Izraelt is tudja fenyegetni. Mint egy mérnöki szakportál megjegyezte: a hír alapján úgy tűnik, már két ország is képes volt lemásolni az amerikai eszközt.
8/28/20230
Episode Artwork

Ez történik az emberrel, amikor megpróbálja „megölelni” a világ egyik legnagyobb szökőkútját

Sajátos kaszkadőr-mutatványt... vagy talán egyszerűen csak buta húzást mutatott be egy turista, aki a világ egyik legnagyobb szökőkútjánál, a genfi Jet d’Eau-nál kísérletezett a fizika törvényeivel.
8/26/20230
Episode Artwork

Donald Trump távollétében új sztár született

Miközben az amerikai közvélemény Donald Trump és társai formális letartóztatásával volt elfoglalva, Republikánus Pártja próbál az elnökválasztásokra készülni. A szerdai, jelöltállítást megelőző egyik tévévitán feltűnt egy potenciális új csillag, egy 38 éves vállalkozó.
8/25/20230
Episode Artwork

Így említette meg Vlagyimir Putyin a Wagner-vezért

Putyin részvétét fejezte ki és „tehetséges” embernek nevezte Prigozsint, aki „elkövetett néhány súlyos hibát az életben”.
8/25/20230
Episode Artwork

Ki volt a fotogén stewardess Prigozsin gépén, aki jelezhette a bajt?

Nem részletezett javítás miatt csúszik az indulás és várni kell – erről posztolt Jevgenyij Prigozsin magángépének utaskísérője, aki az egyetlen nő volt a fedélzeten. Egyes médiumok szerint a javítást idején csempészhettek bombát a később szerencsétlenül járt repülőre.
8/25/20230
Episode Artwork

Prigozsin és a hasonmásai - lehet hogy nem is ő zuhant le a géppel

Jevgenyij Prigozsin furcsa és felemás módon megerősített halálhírét ugyanolyan találgatások övezik mint az általa alapított Wagner-csoport júniusi fegyveres lázadása utáni ténykedését, melynek során látszólag büntetlenül mozoghatott Oroszországban. Az elméletek egyike az, hogy hasonmásokat alkalmazhatott.
8/24/20230
Episode Artwork

Londoni főpolgármester: a fehér család képe nem fejezi ki a fővárost

A közlekedési politikája miatti bírálatok mellett most már a „fordított rasszizmus” nyomán is záporoznak a kritikák London első emberére. Sadiq Khan főpolgármester médiacsapata ugyanis most egy olyan megjegyzést fűzött egy fehér család fotójához, hogy „ők nem képviselik az igazi londoniakat”.
8/24/20230
Episode Artwork

Prigozsin semmit sem tanult és még mindig üzletelt Oroszországban

Az orosz légügyi hatóság szerint a szerdán este lezuhant magángép fedélzetén tartózkodott Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscég alapítója. A spekulációk azonban folytatódtak, hogy a gépet légvédelmi rakétával lőtték-e le, vagy szabotázs okozta-e a pusztulását.
8/24/20230
Episode Artwork

"Menet közben" lett néhány Jevgenyij Prigozsin - is

Jevgenyij Prigozsin furcsa és felemás módon megerősített halálhírét ugyanolyan találgatások övezik mint az általa alapított Wagner-csoport júniusi fegyveres lázadása utáni ténykedését, melynek során látszólag büntetlenül mozoghatott Oroszországban. Az elméletek egyike az, hogy hasonmásokat alkalmazhatott.
8/24/20230
Episode Artwork

Donald Trump ante portas - ügyvédje megjelent egy georgiai börtönben

A volt amerikai elnök már napokkal ezelőtt jelezte: megadja magát a georgiai hatóságoknak, akik szerint „zsarolással” próbálta kierőszakolni a választási eredmények módosítását. Közeli tanácsadója, Rudy Giuliani már meg is jelent egy georgiai börtönben.
8/24/20230
Episode Artwork

NATO-népszavazást lengetett be egy ellenzéki párt a szlovák kampányhajrában, a kormány védekezik

Robert Fico szerint "meg kell őrizni Szlovákia külpolitikai irányultságát".
8/23/20230
Episode Artwork

Volodimir Zelenszkij felé tart Novák Katalin

A háború sújtotta Ukrajnában tesz látogatást a magyar köztársasági elnök. Novák Katalin kedden ökumenikus istentiszteleten vett részt Beregszászon, majd kárpátaljai magyar politikusokkal, egyházi és oktatási vezetőkkel találkozott. A magyar államfő Kijevben várhatóan tárgyal Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal.
8/23/20230
Episode Artwork

Nem Magyarországon a legnehezebb lakáshoz jutni az Európai Unióban, hanem a szomszédban

Egy szlovák állampolgár 14 évnyi átlagfizetéséből tud új lakást vásárolni. A Deloitte könyvvizsgáló cég lakáspiaci felmérése szerint ez a legmagasabb adat az Európai Unióban. Az európai fővárosok közül Pozsonyban kerülnek a legtöbbe a lakások Amszterdam után.
8/23/20230
Episode Artwork

84 éve nem látott ennyi vizet Kalifornia – videók

Áradásokat, egyévnyi esőt és iskolabezárásokat okozott Kaliforniában a Hilary trópusi vihar, amely azóta – igaz erejét vesztve – a szomszédos Nevada államra sújtott le.
8/22/20230
Episode Artwork

Dugódíjbotrány Londonban: a tanknak nem kell fizetnie

Az utóbbi időben éles bírálatok érik London főpolgármesterét az úgynevezett alacsony emissziós zóna kiterjesztéséért. Az úgynevezett ULEZ elleni akciók szintet léptek, amikor a hétvégén egy tank hajtott át a londoni utcákon – amelynek viszont nem kell behajtási díjat fizetnie.
8/22/20230
Episode Artwork

Korrupciós botránya miatt menesztik a szlovák titkosszolgálat vezetőjét

Korrupciós ügybe keveredett, ezért leváltja posztjáról a Szlovák Információs Szolgálat igazgatóját Ódor Lajos szlovák miniszterelnök. A titkosszolgálat vezetője ellen a múlt héten indítottak eljárást bűnözői csoport létrehozása, támogatása és működtetése, továbbá hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
8/22/20230
Episode Artwork

67 ezer vendég hiányzott az újabb történelmi rekordhoz

A pandémia okozta mélyrepülését követően lassan a szlovákiai turizmus is kezd visszatérni a Covid-járvány előtti kerékvágásba. A szlovákiai szálláshelyek látogatóinak a száma júniusban elérte az 543 ezret, ami 11 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
8/21/20230
Episode Artwork

Ismét tiltólistára került néhány orosz állampolgár

Három új névvel bővült a cseh nemzeti szankciós lista. A cseh kormány Borisz Obnoszov orosz üzletembert és két rokonát bünteti a lépéssel. A tiltólistára került személyek fegyvereket gyártanak az orosz hadseregnek. Prágában pedig lefújták Anna Netrebko világhírű orosz operaénekesnő októberre tervezett prágai fellépését.
8/21/20230
Episode Artwork

Minél szigorúbb a mozgósítás, annál többen próbálják kijátszani Ukrajnában

Ukrajnában másfél éve tart a háború, s immár nyolcadik alkalommal hosszabbították meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást. A hadköteles férfiak sorozása az első naptól tart, ám sokan igyekeznek kibúvót keresni a hadseregben való szolgálat alól. Őket egyes esetekben maguk a toborzótisztek, illetve katonaorvosok is segítik, amiből országos botrány kerekedett.
8/21/20230
Episode Artwork

Miért nem tesz Kína lépéseket a gazdasága megmentésére?

A kínai gazdaság gyengélkedése újabb jeleként amerikai csődvédelmet kért az az ingatlancég, amely a kínai lakáseladások 40 százalékáért felelős. Nyugati elemzők közben azt firtatják: a pekingi vezetés miért nem tesz többet a gazdaság megvédésre?
8/21/20230
Episode Artwork

Nagyot esett a brit infláció, de akkor miért nem örülnek neki?

Nagyot zuhant a brit infláció és hosszú idő óta a bérek gyorsabban nőnek, mint az árak. Mindez még jó hírnek tűnt szerdán Rishi Sunak miniszterelnök számára. A londoni tőzsdét azonban nem hatotta meg a hír, mert még nagyobb csökkenésre számított, és ezért esett is az index.
8/20/20230
Episode Artwork

Megnevezték Nagy-Britannia "alkoholfővárosát"

Habár Nagy-Britanniát valahogy az idén elkerülte a nyári kánikula, a lakosokat ez nem zavarja abban, hogy néhány pint sörrel ünnepeljék a napot. Viszont kiderült, hogy van, ahol több mint kétharmadával többet isznak, mint más helyeken. A top 15 koccintós város listáját egy alacsony kalóriás ital gyártója állította össze.
8/20/20230
Episode Artwork

Robert Fico szerint rendőrpuccs zajlik Szlovákiában

Egy héttel ezelőtt a volt rendőrfőkapitány, most a szlovák titkosszolgálat jelenlegi és volt vezetője és további személyek ellen indított eljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség. A gyanúsítottak feltehetően akadályozták a korrupciós ügyek felgöngyölítését. Robert Fico, az ellenzék vezetője rendőrpuccsot emleget, Ódor Lajos miniszterelnök pedig összehívta a biztonsági tanácsot.
8/18/20230
Episode Artwork

A hét sztorija - Évekig nem vették észre, hogy tolvaj dolgozik a British Museumban

A londoni intézmény raktárából háromezer értékes tárgy tűnt el. Egy antikvitás-szakértő már három éve figyelmeztette az intézményt, hogy a múzeum egyik dolgozója ókori tárgyakat árul az interneten, de nem hallgattak rá.
8/18/20230
Episode Artwork

Felmérés: a brit cégek 61 százaléka szerint a brexit baj

A brexitet követő, más államokkal kötött brit szabadkereskedelmi szerződések nem sok jót hoznak a brit exportcégeknek – erre a megállapításra jutott az amúgy brexitpártiakból álló brit kormány saját felmérése.
8/18/20230
Episode Artwork

Durvul a háború Ukrajnában, már a svédek is érintettek

Orosz légicsapások hullámai sújtottak le nyugatukrajnai célpontokra. Míg az ukrán és a nyugati média a polgári áldozatok számát emelte ki, addig az oroszok azt állították, hogy „masszív csapást mértek az ukrán hadiipari komplexumra”.
8/16/20230
Episode Artwork

A szlovákiai családok jelentős része már felélte megtakarításait

Az árak gyors növekedése miatt a háztartások többsége egyre kevesebb pénzt tud félretenni, egy váratlan jövedelemkiesés esetén így minden ötödik családnak egy hónapra elegendő tartaléka sincs.
8/15/20230
Episode Artwork

Őrizetbe vették Szlovákia volt rendőrfőkapitányát

Őrizetbe vette a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség Szlovákia volt országos rendőrfőkapitányt. Az elit rendőrök pénteken, a kora reggeli órákban tartóztatták le Tibor Gašpart, aki Robert Fico pártjának, a Smernek a listáján indul a szeptemberi előre hozott parlamenti választáson. Fico ezért azzal vádolta meg Zuzana Čaputová államfőt, hogy részt vett az ellenzék likvidálásában való törekvésben.
8/11/20230
Episode Artwork

Felmérés: megállíthatatlannak tűnik Robert Fico

Az augusztusban végzett első felmérés eredménye alapján Robert Fico pártja, a Smer tovább erősödik a szeptember 30-i szlovákiai előrehozott parlamenti választás előtt. Hatalmas a külföldön élők érdeklődése a választás iránt.
8/11/20230
Episode Artwork

Folyamatosan növekszik a Csehországban maradni kívánó ukrán menekültek száma

A PAQ Research kutatócsoport friss felmérése szerint az orosz invázió kezdete után Csehországba érkezett ukránok 52 százaléka azt tervezi, hogy az országban marad. Azok a menekültek, akik megtanulták a nyelvet és megfelelő munkát találtak, szeretnének letelepedni új hazájukban. Az ilyen emberek száma pedig egyre nő.
8/10/20230
Episode Artwork

Törvénysértés menthette meg a volt szlovák belügyminisztert a börtöntől

Szlovákiában a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség februárban indított eljárást Robert Fico volt belügyminiszter ellen az adóhatóság volt vezető alkalmazottja megvesztegetésének gyanúja miatt.
8/9/20230
Episode Artwork

Brit aggodalom: Kína kémkedésre használhatja fel az elektromos autóit

A brit kormány egyes tagjai elismerik: az importkocsik segítenek elérni a nettó zéró emissziós célt, de biztonsági kockázatot is hordoznak.
8/8/20230
Episode Artwork

Több magyarlakta településen is rendkívüli az árvízhelyzet Szlovákiában

Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas-Tátrában pedig a turistáknak is vigyázniuk kell. Gömörben a legrosszabb a helyzet.
8/7/20230
Episode Artwork

Három párt helye látszik biztosnak a szlovák parlamentben, a magyarok bajban vannak

Három és fél év után a Robert Fico vezette ellenzéki Smer párt támogatottsága újra átlépte a 20 százalékos szintet.
8/7/20230
Episode Artwork

Miért álltak be a hírhedt gurkák a Wagner soraiba?

Váratlan helyről tűntek fel önkéntesek – avagy zsoldosok – az Ukrajnában harcoló orosz erők kötelékében: a brit és az indiai hadseregből ismert nepáli gurkák szerződtek le a Wagner csoporttal.
8/7/20230
Episode Artwork

Önnek is lehet otthon a töltőn "elektromos bombája"

Horrortörtéteket mesélnek a nem megfelelően töltött és lángra lobbanó elektromos kerékpárokról és rollerekről a brit sajtóban. Volt, akinek kiégett a lakása, volt, aki meghalt a berobbanó akkumulátor miatt.
8/5/20230
Episode Artwork

Képekkel: szintet lépett az orosz-amerikai rivalizálás, Joe Biden is félmeztelenre vetkőzött

Ing nélkül, egy szál bermudanadrágban pózolt Joe Biden amerikai elnök egy tengerparti pihenőn és a járókelők szabadon fotózhatták.
8/4/20230
Episode Artwork

A szlovákok többsége leállítaná Ukrajna segítését

Egy friss felmérés szerint a szlovák lakosság több mint fele szerint a következő kabinetnek nem szabadna tovább segítenie Ukrajnát.
8/4/20230
Episode Artwork

Hajmeresztő módszerek állhatnak az orosz toborzóirodák tömeges felgyújtása mögött - videó

Egyre több orosz katonai toborzóirodát gyújtanak fel – orosz állampolgárok. Az elmúlt héten legalább 28 ilyen esetről számoltak be. Egyes orosz médiumok szerint „külföldi csalók” zsarolják az elkövetőket tetteikre.
8/4/20230
Episode Artwork

Válasz a Nyugatnak? Kína önként korlátozza katonai célra is bevethető drónjai exportját

Kína a jövő hónaptól korlátozni fogja a katonai célra is felhasználható drónok exportját. Elemzők szerint az ágazatának csapást jelentő lépéssel Pekingnek az lehet a célja, hogy megmutassa a Nyugatnak, hogy nem járul hozzá a háborúhoz és nem támogatja fegyverekkel Moszkvát, miközben saját piacát is védi.
8/3/20230
Episode Artwork

Átvette az ukrán nagykövet az első két Zuzana 2 önjáró löveget

Közben megérkezett északi szomszédunkhoz Németországból a Mantis légvédelmi rendszer egyik része.
8/2/20230
Episode Artwork

Bejelentették "a rák gyilkosát" - 20 év munkája van benne, 10 évre vagyunk tőle

A rákgyógyszerek Szent Grálja - így emlegetik a gyógyszert, amely a tömör, úgynevezett szolid tumorok széles skáláját tudja megsemmisíteni. Az új szer semlegesíteni tudja a rák ama képességét, hogy mutálódás útján hatástalanítsa a gyógymódot. Ugyanakkor még korai, klinikai kísérletekkel nem igazolt kutatásról van szó.
8/2/20230
Episode Artwork

Miért nem énekli a himnuszt az amerikai női válogatott a foci-vb-n?

A bukmékerek szerint a címvédő amerikai válogatott a fő esélyes a női futballvilágbajnoki címre, de valamiért a csapat nem az önfeledt játék miatt kerül be a hírekbe. A játékosok többsége immár harmadszor nem volt hajlandó elénekelni a nemzeti himnuszt egy meccs előtt.
8/2/20230
Episode Artwork

Eltűnt tábornokok: a kínai hadsereg legnagyobb tisztogatása zajlik

Úgy tűnik, Kínában Hszi Csin-ping elnök ismét kimutatta a foga fehérjét. Először a kínai külügyminiszter tűnt el látszólag, majd bocsájtották el, most pedig a hadsereg nukleáris rakétaerőinek két, hónapok óta nem látott tábornokát mozdították el.
8/2/20230
Episode Artwork

Belehúzott az európai uniós pénzek lehívásába Szlovákia

Júniusban közel négyszer annyi támogatást hívtak le az alapokból, mint áprilisban vagy májusban. Az év végéig még 3,7 milliárd euró áll rendelkezésre a régi uniós alapokból. Ebből az összegből 2,4 milliárd eurót kell Szlovákiának lehívnia klasszikus projektek révén.
8/1/20230
Episode Artwork

Nigerben Putyin-jelszavakat skandáltak, lángolt a francia nagykövetség

Több ezer, puccsot támogató ember vonult fel Niger fővárosában. Az emberek orosz zászlókat lengettek, megtámadták a francia nagykövetséget, de Moszkva is elítélte a hatalomátvételt.
8/1/20230
Episode Artwork

Zelenszkij: a háború most már Oroszországot is eléri, és ez így igazságos

Oroszországra is átterjed a háború – erre figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután feltételezett ukrán drónok csapódtak egy gazdag moszkvai negyed felhőkarcolóiba, ahol kormányhivatalok találhatók.
8/1/20230
Episode Artwork

Olyan kevés a rendőr, hogy civilek végezhetnének rendőri munkát Szlovákiában

A szakértők szerint mivel északi szomszédunknál kevesebb a rendőr, mint korábban, ezért át kell szervezni a rendőri struktúrákat.
7/31/20230
Episode Artwork

Tetézi a bajt a Netflix, a Disney és a többi nagy filmes cég

Heves bírálatokra számíthat a Netflix, mert a hollywoodi színészsztrájk közepette mintha szándékosan, még egyszer rálépne a mesterséges intelligenciától tartó színészek tyúkszemére: csillagászati fizetést ígérő, MI-állást hirdetett meg – és koránt sincs ezzel egyedül.
7/30/20230
Episode Artwork

Ivóvíz vagy étel? Rejtélyes bénulások kiváltó okára vadásznak Peruban

Rejtélyes bénulás - Peruban azért hirdettek egészségügyi vészhelyzetet, mert több mint kétszáz embert sújtott egy ritka szindróma, ami különösen az elmúlt hetekben csapott le gyakran.
7/30/20230
Episode Artwork

"Eltitkolják az UFO-technológiát" - informátor a Kongresszus előtt

Az Egyesült Államok földönkívüli „biológiai maradványokat” talált olyan helyszíneken, ahol UFO-k csapódtak be. Ezt nem valamely délelőtti tévéműsor, hanem amerikai veteránok állították az első, ilyen jellegű kongresszusi meghallgatáson.
7/30/20230
Episode Artwork

Súlyos fordulatot hoz a világban az ukrán gabonaalku felmondása

Az orosz elnöknek az afrikai vezetőkkel folytatott csúcstalálkozóján furcsa dolog történt: megjelent Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscég alapítója.
7/29/20230
Episode Artwork

Kollektív jogokat szeretnének a szlovákiai magyarok, sőt, alkotmányt is módosítanának

Szlovákiában a Szövetség párt szeretné elfogadtatni a kisebbségi törvényt, hogy az egyéni jogok mellett kollektív jogok is megillessék a kisebbségeket – hangzott el a magyar párt programbemutatóján. A párt nem szorgalmaz regionális autonómiát, programja a családokra, a szociális kérdésekre, az egészségügyre, a közösségekre, a kultúrára és az oktatásra összpontosít.
7/28/20230
Episode Artwork

Ezért volt Elton John és férje vallomása kulcsfontosságú Kevin Spacey felmentésében

A kétszeres Oscar-díjas színész a könnyeivel küszködve fogadta szerdán egy londoni bíróságon a győzelmet – felmentették a szexuális bűncselekményekről szóló összes vádpontban. Mint kiderült, ebben fontos szerepet játszott Sir Elton John popsztár. Spacey számára a nagy kérdés most az: fel tudja-e támasztani karrierjét?
7/27/20230
Episode Artwork

Ódor Lajos elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor Szlovákiával kapcsolatos kijelentéseit

A Szövetség pártból kiváló, és a Híd pártot újjáalakító magyar politikusok szerint Orbán Viktor szavai jól jöhetnek egyes pártoknak a kampány során.
7/27/20230
Episode Artwork

Főhet Elon Musk feje: több száz cégnek van saját védjegye a Twitter új nevére

Védjegyjogászok szerint perekre számíthat Elon Musk a Twitter nevének megváltoztatásával. Az új nevet, az X-betűt ugyanis sok cég levédte.
7/27/20230
Episode Artwork

Most már tényleg nem lehet barátinak nevezni a cseh-orosz diplomáciai viszonyt

Tovább mélyül az orosz-cseh diplomáciai ellentét. Moszkvai jelentés szerint a csehek destruktív politikai akciókat hajtanak végre. Prága nem hagyta szó nélkül a leírtakat.
7/26/20230
Episode Artwork

Botrány Londonban: volt pénze Nigel Farage-nak, mégis lezárta a bank a számláját

Meglett az eredménye, hogy a brit pénzügyminisztérium rászólt a bankokra, amiért politikai okokból zárják le egyes közéleti személyiségek számláit. Kedden egy bankcsoport főnöke, előtte a BBC is bocsánatot kért Nigel Farage volt brexitvezértől egy riport miatt, amit a banktól kapott hamis információ alapján írtak meg.
7/26/20230
Episode Artwork

5 ok, amiért „Barbenheimer” a hétvégén letartolta a mozikat

Váratlan rekordot hozott a hétvége a mozi világában: két új film masszív bevételi rekordot hozott és nevük összekapcsolásával már a „Barbenheimer”-jelenségről beszélnek. De mi is juttatta a csúcsra az internetes sugárzás korában az atomtudós és a játékbaba történetét?
7/25/20230
Episode Artwork

Bizarr szexbotrányok a brit televíziózásban

Egymást érik a szexbotrányok a vezető brit tévés műsorvezetők körében. Az idén a BBC és fő kereskedelmi riválisa egy-egy ikonikus műsorvezetője a figyelem középpontjába került. Egy beszélgetős tévécsatorna sztárja pedig a vád szerint hamis profilok útján próbált ismerkedni.
7/25/20230
Episode Artwork

Össztűz alá került Orbán Viktor Szlovákiát érintő kijelentése

A szlovák külügyminiszter hétfőn behívatta Magyarország pozsonyi nagykövetét, ezt követően azonban a szlovák pártok is bírálták, hogy a magyar miniszterelnök elszakított országrészként tekint Szlovákiára. Andrej Danko a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt mondta, a Magyarországon végrehajtott reformok követendő példa, de a határok sérthetetlenek. Petr Fiala cseh kormányfő is nehezményezte Orbán Viktor Csehországról mondott szavait.
7/25/20230
Episode Artwork

Az izraeli tartalékosok inkább nem harcolnak, fura okuk van rá

Tömegtüntetések rázták meg Izraelt, miután a parlament elfogadta a hatalmas felháborodást kiváltó bírósági reformot. Az utcai megmozdulások során közel húsz embert tartóztattak le, orvosok hirdettek sztrájkot és a hadseregre is átterjedt az elégedetlenség
7/25/20230
Episode Artwork

"Magyarországtól semmi nem lett elszakítva" - a szlovákok is tiltakoznak Orbán Viktor kijelentései miatt

A miniszterelnök Szlovákiával kapcsolatos kijelentése miatt Bukarest után Pozsonyban is bekérették a magyar nagykövetet.
7/25/20230
Episode Artwork

"A pokolban éreztük magunkat" - mondják a Görögországból hazatért szlovák turisták

Vasárnap este landolt a pozsonyi repülőtéren egy Rodoszról érkező repülőgép, amely a hatalmas erdőtüzek miatt evakuált nyaralókat szállított haza. Egy másik szükségjárat az éjszaka folyamán Brünnben szállt le, ahonnan az utasokat busszal szállították a szlovák fővárosba. Több turista is azt mondta, úgy érzik, a pokolból menekültek meg. Görögországban jelenleg 28 szlovák tűzoltó vesz részt a tűzoltásban.
7/24/20230
Episode Artwork

Svéd és LMBTQ-zászlókat is égettek Bagdadban a Korán-égetésre válaszul

A muszlimok körében ismét haragot váltott ki az újabb skandináviai koránégetés. Bagdadban tömegek próbálták megrohamozni a nagykövetségi negyedet, ahol a dán nagykövetség is található. Mindez azután történt, hogy egy radikális csoport a koppenhágai iraki követség előtt gyújtotta fel az iszlám szent könyvét.
7/24/20230
Episode Artwork

A britek újra európai dolgozókat várnak – de jól le is húznák őket

A brexit által is generált munkaerőhiány közepette a brit kormány vízumkönnyítéseket vezetett be a külföldi építőipari és halászati dolgozók esetében. A jelentkezőknek azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, és kevesebbet kereshetnek, mint a brit dolgozók.
7/23/20230
Episode Artwork

Egyre több a bolti tolvaj a briteknél a megélhetési válság miatt

Amikor a becsületesség kérdése merül fel, a briteknek – a londoni zsebtolvajok ellenére – hagyományosan jó a híre. De minden változik. Megjelentek a csecsemőgyógyszereket lopók és a bevásárlólistás bandák is.
7/23/20230
Episode Artwork

Dőlnek az amerikai harci járművek Szlovákiába

A szlovák védelmi minisztérium elfogadta az Egyesült Államok ajánlatát, s a megállapodás értelmében közel 200 millió dollárért vásárol amerikai harci járműveket. A szlovák fegyveres erők így 160 darab katonai járművel bővül, melyeket 2025 folyamán szállítanak le Szlovákiának. A védelmi minisztérium Viper harci helikopterekre is ajánlatot kért Washingtontól.
7/21/20230
Episode Artwork

Az "autóslázadás" mentette meg Rishi Sunakot a politikai katasztrófától

Viharfelhők a brit Konzetvatív Párt felett? A három időközi választásra került mandátumból kettőt elvesztettek a toryk, de egyet megtartottak a londoni főpolgármester autóellenes politikája miatt kirobbant ellenállásban. Mit vetít ez előre a parlamenti választásokra?
7/21/20230
Episode Artwork

Mecset a londoni Piccadillyn

Egykor játékterem-barlang és mozi volt, a földszint tele van a túlárazott turista-szuvenírokat árusító boltokkal, mellette pedig ott a reklámokkal borított, világszerte ismert ház. "Isten hozta" a londoni Piccadilly Circuson található Trocaderóban, lehet, hogy pár év múlva már szó szerint is. Egy dúsgazdag ingatlanfejlesztő ugyanis engedélyt kapott, hogy mecsetet építsen az ikonikus épületben.
7/20/20230
Episode Artwork

A cseh képviselőház rábólintott az USA-val kötendő védelmi együttműködésre

A dokumentum érvénybe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik.
7/20/20230
Episode Artwork

Elképesztő akkumulátoros gigaberuházás kapott zöld utat Nagy-Britanniában

Brit politikusok büszkén jelentették be, hogy több milliárd fontos beruházásban, „giga” akkumulátorgyár épül. A helyi pártok meglehetős nagy egységben vannak a beruházással kapcsolatban. Már az is körvonalazódik, mit adott a kormány cserébe.
7/20/20230
Episode Artwork

A szlovák belügyminiszter összecsapott a rendőrséggel, és veszített

Ivan Šimko szlovák belügyminiszter távozik a posztjáról – jelentett be szerdán délelőtt Ódor Lajos szlovák kormányfő. Az ok, hogy megrendült a bizalom a belügyminiszter és a rendőrség vezetése között.
7/19/20230
Episode Artwork

Odesszán álltak bosszút a Krími hídért az oroszok

Azt követően, hogy hétfőn felmondta a fekete-tengeri gabonaszállítási alkut, Oroszország óva intett a szállításoktól, mert azok szerinte kockázatosak lehetnek „az általa adott biztonsági garanciák nélkül”. Orosz rakéták közben megrongálták az odesszai kikötőt.
7/19/20230
Episode Artwork

Vészhelyzet! A japánoknak elegük lett a rizsből

Hiába a hagyománytisztelet, fontosabb a kényelem. Úgyhogy gyorsabban és olcsóbban elkészíthető ételek felé kacsingatnak.
7/18/20230
Episode Artwork

Buszbaleset: három gyerek van intenzíven, még egy sérültet se tudtak kihallgatni

Huszonöt nemzet állampolgárai sérültek meg a cseh buszbalesetben, amelynek lehetséges okairól, valamint a sérültek állapotáról sajtótájékoztatót tartottak.
7/18/20230
Episode Artwork

Vezérváltás a Wagnernél: bemutatjuk Vlagyimir Putyin új kiszemeltjét

Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb meglepetéssel szolgált az abszurd fordulatokat vett Wagner-minipuccs után. Először azt ismerte el, hogy találkozott a lázadó zsoldosvezérrel, Jevgenyij Prigozsinnal... aki szabadon elmehetett. Utána azt mondta, hogy a Wagner az orosz jog szerint nem létezik. Majd „kinevezte” új parancsnokát, egy volt afganisztáni és más háborúkat megjárt veteránt, Andrej Trosevet. De ki is az „Őszhajú” hívójelre hallgató parancsnok?
7/18/20230
Episode Artwork

Tömeges éhezést rónak fel Oroszországnak, és ennek köze van a kercsi hídhoz is

Több millió éhező ember fogja "megfizetni az árát" annak, hogy Oroszország kilépett az ukrajnai gabonamegállapodásból – így kommentálta az ENSZ főtitkára Moszkva hétfői döntését. Oroszország viszont azt állította, hogy visszatérhet a megállapodáshoz – ha teljesülnek bizonyos feltételek.
7/18/20230
Episode Artwork

Egy még inkább Moszkva- és Peking-ellenes brit védelmi miniszter jöhet

Ben Wallace eddigi tárcavezető, aki korábban jó esélyes volt a NATO-főtitkári posztra is, vasárnap erősítette meg, hogy távozik. A hírek szerint Joe Biden amerikai elnök torpedózta meg jelöltségét, de a brit belpolitika is közrejátszhat lelépésében.
7/17/20230
Episode Artwork

Helyzet van, megerősítették a szlovák–magyar határ ellenőrzését

Az év elejétől 10 902 illegális migráns lépett Szlovákia területére, harminccal több, mint tavaly egész évben. A rendőrség több intézkedést is bevezetett, és fokozta az ellenőrzéseket.
7/17/20230
Episode Artwork

Új sikk a londoni társasági életben: alkohol nélkül bulizni

Nehéz elképzelni a londoni éjszakát (sőt a délutánt is) kocsmák és bárok nélkül. A divathullámokra érzékeny brit fővárosi elit most mégis valami újat próbál meghonosítani: úgy partizni, hogy közben hátat fordít az alkoholnak. És úgy tűnik, nem csak a celebek körében terjed a trend.
7/17/20230
Episode Artwork

A börtönőrök miatt vannak bajban Szlovákiában

Emberhiánnyal küzd Szlovákiában a Büntetés-végrehajtási Alkalmazottak Testülete. A problémák enyhítésére számos intézkedést bevezettek.
7/17/20230
Episode Artwork

Romák járőröznek Szlovákiában – ötvenmillió euróért

Ötvenmillió eurós uniós támogatást kapnak a roma járőrszolgálatok Szlovákiában.
7/16/20230
Episode Artwork

Boris Johnson is kipróbálta a „csodaszert”, amit most egy drámai mellékhatás ügyében vizsgálnak

Hiába az elhízást akár „megfelező” fogyasztó tabletták, úgy tűnik, hogy a páciensek többsége egy éven belül abbahagyja a szedésüket – ami sokba kerülhet az egészségügyi szolgálatoknak. A napokban emellett vizsgálat indult több ilyen készítmény kapcsán is.
7/16/20230
Episode Artwork

Repülőjegy-vásárlási mítoszok és a valóság

Ahogy az északi féltekén felpörög a nyaralási szezon, előtérbe kerülnek a mítoszok – vagy akár összeesküvés-elméletek – arról, hogy az utazási cégek hogyan vágják át a szabadságukra pénzt összekuporgató családokat.
7/16/20230
Episode Artwork

Nehéz döntésre kényszerül minden harmadik szlovák állampolgár

A szlovákiai lakosság több mint 30 százaléka nem megy nyaralni idén. A szlovákiai utazási irodák tavaly ugyan megháromszorozták az ügyfélszámukat és a bevételeiket az előző évhez képest, a világjárvány előtti szintet azonban még nem érték el.
7/15/20230
Episode Artwork

Kiderült, hol esznek a legtöbbet az emberek – itt az országok rangsora

Brit (igen, oxfordi) tudósok beazonosították a világ ama országát, ahol a legtöbbet esznek az emberek. Meglepetésre nem az elhízásról is híres Egyesült Államok mászhatott fel a dobogó legmagasabb fokára – bár nem lehet büszke magára. Náluk is, Bahreinben is a nők ajánlott kalóriabevitelének dupláját falják be a lakosok.
7/15/20230
Episode Artwork

Kevin Spacey: felrobbant a világom

Az Oscar-díjas színész pere pénteken folytatódott egy londoni bíróságon, azzal vádolják, hogy több férfival erőszakoskodott. A színésznek évek óta nincs munkája, és egyik filmjét egy másik színésszel vették újra.
7/14/20230
Episode Artwork

Robert Fico nem ért egyet az új NATO-vállalásokkal

Robert Fico, a szeptemberi szlovákiai választások után ismét kormányzásra készülő ellenzéki Smer párt elnöke szerint Ukrajna NATO-csatlakozása fokozná a nemzetközi feszültséget, és bírálta a védelmi kiadások tervezett növelését. Ezzel ellentétben a Szlovákiát irányító szakértői kormány védelmi minisztere azt mondja, hogy nemzeti érdek a védelmi kiadásokra fordítani a GDP legalább 2 százalékát.
7/14/20230
Episode Artwork

Külföldi fenyegetés: „beépültek a brit gazdaság összes ágazatába”

Brit parlamenti képviselők megrovásban részesítették a kormányt: hagyta, hogy Kína a brit gazdaság összes szektorába beépüljön, ami komoly kockázatot jelent a szigetországnak.
7/14/20230
Episode Artwork

Szlovákia aláírta a kazettás bombák betiltásáról szóló egyezményt

„Szlovákia csatlakozott a kazettás bombák betiltásáról szóló egyezményhez, az ország álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben” – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök a vilniusi NATO-csúcs után. Az államfő szerint a katonai szövetség keleti szárnyának megerősítése olyan fokú védelmet eredményez Szlovákia számára, amilyet még sosem tudott nyújtani az állampolgárainak.
7/13/20230
Episode Artwork

Mihajlo Podoljak keményen helyre tette az elhárítás főnökét és az orosz elitet

Az orosz külső elhárítás főnöke telefonon konzultált a CIA igazgatójával a kérészéletű Prigozsin-puccsról - és arról, hogy "mi legyen Ukrajnával". Miután ezt elismerte Szergej Nariskin, az SZVR néven ismert ügynökség befolyásos vezetője, dőltek a nyilatkozatok, igaz, nem mindenkitől.
7/13/20230
Episode Artwork

Akár Meryl Streep és Jennifer Lawrence is sztrájkba kezdhet

A hollywoodi forgatókönyvírók munkabeszüntetése után most jöhetnek a színészek. Magyar idő szerint reggel nyolckor járt le a színészszakszervezet ultimátuma. A helyzet odáig fajulhat, hogy egyes sorozatokat már nem újítanának meg.
7/13/20230
Episode Artwork

Kína új repülőgép-hordozójával kezdi beérni az amerikai technikai képességeket

Úgy tűnik, gyorsan közeledik a harmadik kínai repülőgép-hordozó hadrendbe állítása. A Fucsien hivatalosan tavaly készült el, és a korábbi kisebb két ilyen hajó után ez már megközelíti az amerikai anyahajók képességeit.
7/13/20230
Episode Artwork

Megint baj van Elon Muskkal: sugároznak a műholdjai, de nem úgy…

Panaszkodnak a csillagászok: Elon Musk űrből küldött internetszolgáltatása sugárzást generál. Szerencsére nem olyat, amely az emberi egészséget fenyegetné, de a kutatók szerint akadályozza a világűr megfigyelését.
7/12/20230
Episode Artwork

Robert Fico: a szlovák államfő kellő felhatalmazás nélkül vesz részt a NATO-csúcstalálkozón

A Smer elnöke azt állítja, Zuzana Čaputová senkivel sem egyeztetett a csúcstalálkozó előtt, megkerülte a pártokat és intézményeket. Vilniusban közben elhangzott, hogy Csehország és Spanyolország is katonákat küld Szlovákiába.
7/12/20230
Episode Artwork

Sorra utasítják el a brexitideológus Nigel Farage-t a bankok – ez áll a háttérben

A brit bankok egyre-másra tagadják meg a számlanyitást vagy zárják le híres ügyfelek, főként politikusok számláit. Az egyik legnagyobb port felvert eset a brexitvezér Nigel Farage vesszőfutása – az ellentábor nagy örömére. Úgy tűnik azonban, hogy nem a politikai nézetek, hanem a szabályok doktríner alkalmazása okoz kellemetlenséget a brit elit egyes tagjainak.
7/12/20230
Episode Artwork

Támadt egy kis gond a krasznahorkai vár felújítása körül

Terv szerint halad a több mint 11 éve leégett felvidéki vár felújítása, a gömöri régió ékességének a meghatározott határidőre el kellene készülnie. A projekt azonban néhány millió euróval többe kerülhet az építőiparban kialakult áremelkedés miatt.
7/12/20230
Episode Artwork

Fehér cápák már a brit partok közelében is?

Tengeri szakértők szerint a közeljövőben már a brit vizeken is feltűnhetnek a rettegett és gyilkos nagy fehér cápák. A vészharangot az Ocesearch nevű szervezet kongtatta meg, amely nyomon követi a víziragadozók mozgását... és valaki a héten egy bugyuta viccel keltett is egy kisebbfajta riadalmat.
7/10/20230
Episode Artwork

Robert Fico: Ukrajna NATO-tagsága ellentétes a szlovák nemzeti érdekekkel

Három téma lesz kulcsfontosságú Szlovákiának a július 11-12-én esedékes vilniusi NATO-csúcstalálkozón: a NATO reagálóképességének megerősítése valamelyik tagország fegyveres megtámadása esetén; annak meghatározása, hogy a GDP minimum két százalékát a védelemre kell fordítani; illetve Ukrajna és a NATO viszonya.
7/10/20230
Episode Artwork

Úgy tűnik, csalódás lesz a héten induló NATO-csúcs Ukrajnának

Miközben Kijev lelkes szomszédai – a baltiak és Lengyelország – mielőbb a szövetségben akarják látni az országot, egyik legnagyobb szövetségese késlelteti a felvételét. Zelenszkij elnök azt mondta: reméli, hogy konkrét menetrendet kap.
7/10/20230
Episode Artwork

Zuckerberg virtuális pofonja Musknak

A Meta szerint 30 millióan csatlakoztak a Twittert imitáló új szolgáltatásához – ami azonban nem lesz elérhető az Európai Unióban. Elon Musk cége közben szellemi tulajdona ellopásával vádolja versenytársát és perrel fenyegetőzik.
7/8/20230
Episode Artwork

Az orosz állam "átveheti" a Wagnert Afrikában

Afrikában továbbra is vevők az orosz Wagner magánkatonai cég szolgáltatásaira - igaz, az orosz állam „kisajátíthatja” és megváltoztathatja a márkanevet. Az űrt kitöltendő pedig már megjelentek a kínai és török konkurensek is.
7/8/20230
Episode Artwork

Történelmi csúcson a kenyér ára Szlovákiában

Bár a pékségek költségei folyamatosan csökkennek, a vásárlók a következő hónapokban mégsem számíthatnak áresésre.
7/7/20230
Episode Artwork

Beke Károly: a forint magával ránthatja a jegybanki kamatlazítást

A Portfolio elemzője, Beke Károly szerint ha tartósan gyenge lesz a forint, akkor az a jegybank által kitűzött óvatos lazító politikára is hatással lehet. Jelenleg közel 390 forintot kell fizetni egy euróért, miután néhány nap alatt 4 százalékkal leértékelődött a magyar deviza.
7/7/20230
Episode Artwork

Cseh elnök: Ukrajna támogatásának van értelme

„Ha Oroszország diadalmaskodna, az jelentősen megrendítené a nyugati társadalmat” – figyelmeztetett Petr Pavel, miután csütörtök este tárgyalt a váratlanul Prágába látogató Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
7/7/20230
Episode Artwork

Moszkvát nem foglalkoztatja Prigozsin holléte?

Jevgenyij Prigozsin nincs fehérorosz területen. Továbbá: Minszk nem akar senkit megtámadni, de ha őt éri támadás, akkor akár taktikai atomfegyvert is bevethet. Ez derült ki Lukasenka fehérorosz elnök sajtótájékoztatóján, ahová a távolból is meginvitált újságírókat.
7/7/20230
Episode Artwork

Posztján marad az élettársát felpofozó szlovák házelnök

Nagy politikai és társadalmi felháborodást váltott ki Szlovákiában a pozsonyi parlament elnökének 12 évvel ezelőtti tette. Boris Kollár házelnök ugyanis beismerte, hogy a múltban fizikailag bántalmazta, megpofozta egykori élettársát, amiért a nő veszélyeztette közös gyermekük életét.
7/6/20230
Episode Artwork

Cseh kormányfő: senki sem akarja likvidálni a V4-et

Petr Fiala Prágában fogadta Ódor Lajos szlovák kormányfőt, aki szerint számos kérdésben jobb a cseh-szlovák együttműködés, mint a V4-es. Az utóbbi most kisebb fontossággal bír, de természetesen nem elhanyagolható.
7/6/20230
Episode Artwork

Csehországban alapjaiban írják át a KRESZ-t

A cseh autópályák egyes szakaszain a maximális sebességhatár a jelenlegi 130-ról 150 km/órára emelkedik. A közúti törvény módosítása – melyet a képviselők a napokban jóváhagytak – bevezeti azt a lehetőséget is, hogy 17 éves kortól felnőtt kísérő felügyelete mellett lehessen autót vezetni.
7/3/20230
Episode Artwork

Nagy a gond, összeült Szlovákiában a biztonsági tanács

Ódor Lajos miniszterelnök közölte, hogy a szlovák rendőrségnek már több iskolai incidenst kellett megakadályoznia.
6/30/20230
Episode Artwork

Margaret Thatcher gutaütést kapna: államosításra készül a tory kormány

Csillagászati adóssága miatt újraállamosítás fenyegeti az egyik legnagyobb brit vízszolgáltatót. Az ágazatot a tavalyi aszály és locsolási tilalmak idején azzal vádolták, hogy „profitéhes”, miközben lyukas csöveken folyik el a víz. Most szakadhat el a cérna.
6/30/20230
Episode Artwork

A csecsen elnök „TikTok harcosai” léphetnek a wagneresek helyére

Jevgenyij Prigozsin zendülő Wagner-főnökkel azt közölték, hogy zsoldosai nem harcolhatnak tovább az ukrajnai háborúban, miután elutasította, hogy emberei az orosz védelmi minisztériummal kössenek szerződést – közölte egy magas rangú moszkvai politikus.
6/30/20230
Episode Artwork

A brit mobilcégeket is inflációs nyerészkedéssel vádolják

Nagy-Britanniában most a mobil- és internetszolgáltatókat vádolják az infláció miatti nyerészkedéssel. A szigetországban a kétéves szerződések a gyakoriak és sok szolgáltató ezek közepén 17 százalékkal emelte a tarifákat és a díjakat.
6/29/20230
Episode Artwork

Andrej Babis: a cseh kormány ne támogassa az EU új migrációs csomagját

Újra a cseh parlament alsóháza elé vitte az uniós migrációs rendszer reformjának kérdését az ellenzéki ANO mozgalom. Andrej Babiš volt kormányfő, az ANO elnöke pedig hivatalosan felszólítja Petr Fiala miniszterelnököt, hogy az Európai Tanács következő ülésén változtassa meg Csehország álláspontját a kérdésben.
6/28/20230
Episode Artwork

Ha Lukasenkán múlik, lesz dolga a Wagnernek Fehéroroszországban

Fehéroroszországban van a hétvégi orosz zendülés vezetője. Jevgenyij Prigozsin érkezését Lukasenka fehérorosz elnök erősítette meg, aki szombaton közvetített a Kreml és a Wagner zsoldoscsoport között. Az is kiderült, hogy a Wagner leadja nehézfegyvereit, de igénybe vehet elhagyott fehérorosz bázisokat.
6/28/20230
Episode Artwork

Eltűnhetnek a hírek a Facebookról egy parlamenti döntés nyomán

Beszüntetheti a hírek posztolását és megosztását a Facebook és az Instagram gazdája – Kanadában. Mindez arra a törvényre válasz, amely meg akarja fékezni, hogy a tech cégek hirdetői pénzt szívjanak el a hírmédiától. Szvetnik Endre összefoglalója.
6/26/20230
Episode Artwork

Vlagyimir Putyin a hazaárulókkal szemben nem ismer bocsánatot

Vlagyimir Putyin nem bocsátja meg Jevgenyij Prigozsinnak a zendülést – mert a történteket árulásnak tartja. Az orosz elnök korábbi megnyilvánulásai az „árulók sorsáról” szintén arra utalnak, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.
6/26/20230
Episode Artwork

Orbán Viktor: nem változtatunk az eddigi irányon

A pozsonyi V4-csúcson szóba került a kormányzat egy LNG-ügyi érdeklődése, az ukrán gabonával kapcsolatos hozzáállása és a magyar kormány menekültügyi álláspontja is.
6/26/20230
Episode Artwork

Kína zöld utat adott egy „20 ezer évre” elegendő energiaforrásnak

Kína jóváhagyta első, tóriummal működő nukleáris reaktora működési engedélyét. Ezt a fűtőanyagot úgy állítják be, mint ami képes „20 ezer évig energiával ellátni az országot”. Kína gazdag tóriumkészletek birtokosa és a technológia energiahatalommá tehetné.
6/26/20230
Episode Artwork

Milliók fájdalma: már megint kamatot emelt a Bank of England, és nincs még vége

A brit adósok millióinak csapást jelent, hogy a makacs inflációs adatok miatt a Bank of England hozzányúlt a bunkósbothoz, és jelentős kamatlábemelést hajtott végre. A lakáshitelesek ebben a helyzetben kétségbeesett lépésekre kényszerülnek, például évtizedekre elnyújtják a hitelt.
6/25/20230
Episode Artwork

Még Prigozsin megölése is terítéken lehetett, aztán jött Lukasenka - videók, képek

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Wagner zsoldoscég fegyveres felkelésének megállítását a cégalapító, Jevgenyij Prigozsin a "célzott likvidálásával" állítaná meg - írta egy orosz médium, de közben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök "szétválasztotta a feleket".
6/24/20230
Episode Artwork

Miért annyira fontos Rosztov a Wagner-lázadás és az ukrajnai háború során?

A Don menti Rosztov fontos kikötőváros és így szerepe van a gabonaszállításokban, de Prigozsinék nem ezért vonultak be oda ezzel a példátlan lépéssel. Sokkal inkább stratégiai jelentősége van a helyszínnek.
6/24/20230
Episode Artwork

Teljes szöveg: mit mondott Prigozsin a védelmi miniszter helyettesének? - videó

Terjed az interneten egy felvétel, amely, úgy tűnik, azt örökíti meg, amint Jevgenyij Prigozsin találkozott az orosz védelmi miniszter helyettesével és a vezérkari főnök helyettesével is, és követeléseket fogalmazott meg. Az egyeztetés a Wagner által elfoglalt Rosztovban történt, ahol a Déli Katonai Körzet parancsnoksága is található – innen irányítják az ukrajnai hadműveletet.
6/24/20230
Episode Artwork

Jevgenyij Prigozsin – tini utcai rablóból Kreml-alvállalkozó, majd zsoldosvezér és puccsista

Jevgenyij Prigozsin az utóbbi hónapokban a börtönökből is toborzott kétes hírű Wagner zsoldosseregével és az orosz hadvezetés elleni, trágárságoktól hemzsegő videói miatt világhírű lett. Annyit a híreket figyelő közvélemény már korábban is tudott róla, hogy őt hívták „Putyin szakácsának” – de hogyan jutott ilyen magasra?
6/24/20230
Episode Artwork

Drágult az élet: a briteknél ma már nem lenne meg a többség a brexithez

Három és fél évvel a brexit megvalósulása után a kilépésre voksoló briteknek több mint egyötöde már nem szavazna az unióból való kilépésre – ezt sugallja egy friss felmérés. Az utóbbi hónapokban tovább nőtt az elégedetlenek tábora.
6/24/20230
Episode Artwork

Jevgenyij Prigozsin fegyveresekkel Moszkva felé indult, életbe lépett az „erőd” állapot a fővárosban is

Szombat hajnalra behatoltak a déli Rosztovba és elfoglalták az erőszakszervezetek székházait a Wagner-zsoldoscég katonái. Ezt állították orosz ellenzéki források és Telegram-csatornák azt követően, hogy az este Jevgenyij Prigozsin, a szervezet főnöke állítólagos puccsot indított.
6/24/20230
Episode Artwork

Szlovák rendőrkapitány: meg kell erősíteni az EU külső határainak védelmét

Hamran István cáfolta azokat az információkat, hogy minden menekült szíriainak vallja magát, így egyiküket sem tudják kitoloncolni. Megjegyezte: a szlovák rendőrség nem tudja lezárni a 655 kilométeres szlovák-magyar határt, és nem is lenne értelme.
6/23/20230
Episode Artwork

Vádeljárás alá vonnák Joe Biden elnököt

Esküje megszegése miatt vonná vádeljárás alá két republikánus képviselő az Amerikai Egyesült Államok elnökét, de pártjuk vezetése fékezné az ügyet.
6/23/20230
Episode Artwork

A robbanás volt a "kopogás" - A pillanat törtrésze alatt következett be a Titan katasztrófája

Halottnak nyilvánították a Titanic roncsainak megtekintésére alámerült Titán batiszkáf utasait. Mindez azután történt csütörtökön este, hogy az amerikai haditengerészet „törmelékmezőt” fedezett fel az elsüllyedt gőzös maradványai körül – ami megerősítette, hogy a mélytengeri jármű felrobbant.
6/23/20230
Episode Artwork

Igencsak megoszlanak a vélemények Zuzana Čaputová döntéséről

Zuzana Čaputová szlovák államfő nem indul a jövő évi közvetlen köztársaságelnök-választáson. Azt mondta, nem érez magában annyi erőt, hogy még 6 évig államfő legyen. Čaputová szerint a hivatalban eltöltött eddigi négy éve a legnehezebb volt egész életében. A politikai pártok különféleképp reagáltak a bejelentésre.
6/22/20230
Episode Artwork

Joe Biden fia beismerte és vádalkut kötött

Vádalkut kötött Joe Biden elnök fia a szövetségi hatóságokkal, amelyben bűnösnek vallja magát két adóügyben. Egy másik, fegyverrel kapcsolatos vádat valószínűleg ejtenek ellene. Mindez azt jelenti, hogy a demokrata-republikánus csatározásban érintett Hunter Biden csak felfüggesztett büntetést kaphat.
6/22/20230
Episode Artwork

A történelem legnagyobb repülőgép-megrendelése - Le Bourget légiszalon

Az IndiGo nevű indiai diszkont-légitársaság ötszáz gépet rendelt az Airbustól.
6/21/20230
Episode Artwork

Egy nap oxigén maradt - Lehettek intő jelek a Titanic-roncsnál rekedt tengeralattjáró útja előtt

Ez az utolsó, halvány remény? Kopogást és dörömbölést detektáltak a Titanic roncsa térségében eltűnt turista-tengeralattjáró után kutatók. A keresést ennek nyomán egy másik területre összpontosítják, miközben szerdán délután már csak egy napra való oxigén maradt az öt utasnak.
6/21/20230
Episode Artwork

Önkénteseket vár Alekszej Navalnij, de elismeri, veszélyes lehet

Akár további harminc évig börtönben maradhat Alekszej Navalnij. Közben azt mondja, hogy hosszú háborúellenes kampányba kezd a börtönből.
6/20/20230
Episode Artwork

Ukrán nővérek menthetik meg a szlovák egészségügyet

Az ukrajnai háború 16. hónapjában Szlovákiában egyszerűsödik a külföldön szerzett egészségügyi szakképesítés elismerése, ezáltal pedig könnyebbé válik az ukrán nővérek alkalmazása a szlovák egészségügyi rendszerben. A szlovák nővérkamara üdvözöli a szaktárca lépését. Kiemelték, hogy Szlovákia a többi országhoz hasonlóan képtelen ellátni a munkaerőpiacot saját nővérekkel.
6/19/20230
Episode Artwork

Kínai-amerikai kapcsolatok - lassú olvadás

Kiemelt jelentőségű látogatást tett Pekingben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinkent a protokollt felrúgva maga Hszi csin-Ping elnök fogadta.
6/19/20230
Episode Artwork

Félholt állapotban Törökország fizetőeszköze

Miért esik még mindig a török líra értéke? Szakértők szerint az „lenyomott” líra most éri el „valódi értékét”, mivel a dollárral szembeni folyamatos esését prognosztizálják. Pedig, a piacok arra számítottak Erdogan elnök újraválasztása olyan stabilitást hoz, amely a líra erősödéséhez vezet.
6/19/20230
Episode Artwork

Mesterséges intelligencia: elrabolt gyermeke sírását hallotta a telefonban – videó

Egy arizonai anya feldúlva mesélt arról az esetről, amikor azzal hívták, hogy elrabolták a lányát. A vonal másik végéről hallotta a gyereke hangját – csakhogy azt valójában mesterséges intelligenciával generálták csalók. A nő most a csalásokat vizsgáló szenátusi bizottság előtt tett vallomást.
6/18/20230
Episode Artwork

Hazaárulás a vád Prágában az új migrációs EU-szabályok elfogadása után

Élesen támadja a kormányt az ellenzék, az egyik politikus egyenesen azt javasolta a kormánynak, hogy kövesse a lengyelek és a magyarok példáját, és utasítsa el a reformcsomagot. A miniszterelnök viszont azt mondja, Csehország számára kedvező a reform.
6/16/20230
Episode Artwork

Lehet, hogy egy kötél okozta több száz migráns tengeri halálát

Heves bírálatok érik a görög kormányt a több száz migránssal a fedélzetén elsüllyedt hajó miatt. Túlélők szerint a hajó belsejében sok gyerek és nő utazott. Egyes vádak szerint a jármű az után borult fel, hogy a görög parti őrség kötelet próbált ráerősíteni – ezt a hatóságok tagadták.
6/16/20230
Episode Artwork

A mesterséges intelligencia "varázslatos lehetőségei" izgatják a brit kormányt

A brit oktatási államtitkár szerint a mesterséges intelligencia javíthatná a diákok munkáját és "személyes tutorként" is lehetne alkalmazni. Az illetékes azt mondta: a kormány tisztában van a mesterséges intelligenciával kapcsolatos veszélyekkel, de szeretné "kihasználni annak varázslatos lehetőségeit".
6/16/20230
Episode Artwork

Boris Johnson: borzalmas nap ez a demokrácia és a képviselők számára

Példátlan döntés következményeivel kell szembenéznie a volt miniszterelnöknek.
6/15/20230
Episode Artwork

Nem szavazták meg Ódor Lajos kormányát a szlovák parlamentben

Magyar nemzetiségéért támadták Szlovákia miniszterelnökét a pozsonyi parlamentben. Rastislav Schlosár független képviselő a kormányprogramról szóló vita során azt kifogásolta, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségű, és ez szerinte ellentétben áll a többségi demokratikus kormányzással. Csütörtökön aztán a kormány nem kapta meg a bizalmat a szlovák parlamenttől.
6/15/20230
Episode Artwork

Korrupt miniszterelnököt ítéltek börtönre Csehországban

A prágai bíróság bűnösnek találta Petr Nečas volt cseh miniszterelnököt egy tizenegy évvel ezelőtti korrupciós ügyben. Szlovákiában pedig Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt magyargyűlöletéről ismert egykori pártelnökének nem kegyelmezett az igazságszolgáltatás.
6/15/20230
Episode Artwork

Ukrajna nem kap NATO-tagsági menetrendet – Magyarországot is említették emiatt

Ukrajna nem kap NATO-felvételi menetrendet a júliusi NATO-csúcson, de gyorsabb felvételi procedúrát ígérnek neki, amikor ajánlatot kap a tagságra. Mindez minden bizonnyal csalódással tölti el Volodimir Zelenkszkij ukrán elnököt. Közben egy ukrán lap szerint „nem Magyarország a fő akadály”.
6/15/20230
Episode Artwork

Tudni vélik, ki figyelmeztette Washingtont az Északi Áramlat felrobbantására

Az állítás szerint a CIA ezek után óva intette Kijevet a tettől, amely végül lemondott a szabotázsról. Csakhogy a vezetékeket mégis felrobbantotta valaki, és a forgatókönyv nagyon ismerősnek tűnhet az hírszerzésnek.
6/14/20230
Episode Artwork

Rossz hír a lakáshiteleseknek Nagy-Britanniában

A 2008-as pénzügyi válság óta nem volt ilyen drága a brit állam számára hitel – az állampapírok hozamai, még a Liz Truss volt miniszterlenök kísérletezős, “mini-költségvetése” idején tapasztalt szintet is meghaladták.
6/14/20230
Episode Artwork

Álhírek szóban, képekben - Körvonalazódik a mesterséges intelligencia nagy szabályozása

Az ENSZ főtitkára is támogatja, hogy nemzetközi szabályozószerv felügyelje a mesterséges intelligencia felhasználását. Antonio Guterres arról beszélt, hogy a technológia - rossz kezekbe kerülve - fenyegetheti a demokráciát és az emberi jogokat.
6/13/20230
Episode Artwork

Kommunisták által meggyilkoltak elrejtett tömegsírjára bukkantak

Több tucat politikai fogoly eddig ismeretlen tömegsírjára bukkantak a prágai Pankrác börtön területén a cseh régészek. A foglyok 1948 és 1965 között haltak meg. Voltak köztük a kommunista rendszer kivégzett ellenfelei, de olyanok is, akik a börtönkórházban lelték halálukat.
6/13/20230
Episode Artwork

Hatottak a magyar érvek, haladékot kaptak Kárpátalján az iskolák

Egy év halasztást kapnak az ukrajnai magyar tannyelvű iskolák, így csak 2024. szeptember elsejétől kell áttérniük az ukrán nyelven történő oktatásra.
6/13/20230
Episode Artwork

Jevgenyij Prigozsin nem hajlandó aláírni

Hiába adta ki az ukázt az orosz védelmi miniszter, hogy minden magánkatonai erő fegyveresei írjanak alá szerződést a hadsereggel, a Wagner zsoldoscég főnöke ezt elutasította.
6/13/20230
Episode Artwork

Késnek a megrendelt F-16-osok, szerep jut a magyar Gripeneknek is

A csorba-tói megbeszélés további témája volt a szlovák légvédelmen kívül a V4-es együttműködés, és a most végződő soros szlovák elnökség kiértékelése is.
6/13/20230
Episode Artwork

A fák üregébe bújva élhettek túl a gyerekek 40 napon át a dzsungelben

Az egész világ figyelmét megragadta a sorozatos rossz hírek között egy hihetetlen történet: néhány gyerek 40 napot élt túl a dzsungelben, azt követően, hogy lezuhant a repülőgépük. De hogyan sikerült nekik?
6/12/20230
Episode Artwork

Boris Johnson példátlan húzása lemondási hullámot okozott

Olyat lépett, amivel kellemetlen helyzetbe hozza pártját és utódját.
6/12/20230
Episode Artwork

Nicola Sturgeon őrizetbe vétele súlyos sebet ütött a skót függetlenségi mozgalmon

Őrizetbe vették, majd elengedték a skót autonómiát sokáig vezető Nicola Sturgeont. Az ok a pártfinanszírozás ügyében folyó nyomozás. Mindez mély válságba taszíthatja a függetlenségért kampányoló Skót Nemzeti Pártot.
6/12/20230
Episode Artwork

Szlovák házelnök: nem akarunk befogadni kulturálisan eltérő régiókból érkező migránsokat

A szlovák belügyminiszter tartózkodott, míg a cseh megszavazta az Európai Unió új menekültügyi reformját. Vít Rakušan cseh belügyminiszter sikeresnek minősítette az uniós miniszterek megállapodását. Ivan Šimko viszont azzal magyarázta a szavazástól való tartózkodását, hogy a Szlovákiát jelenleg irányító szakértői kormány mandátuma korlátozott.
6/12/20230
Episode Artwork

Egy héten át magyar szótól lesz hangos a pozsonyi városközpont

A pozsonyi magyar nagykövetség és a Liszt Intézet idén már kilencedik alkalommal rendezi meg – vasárnaptól egy héten át – a Több mint szomszéd kulturális rendezvénysorozatot, aminek célja, hogy ízelítőt adjon a magyar kultúra legjavából, illetve, hogy közelebb hozza Magyarországot Szlovákiához.
6/9/20230
Episode Artwork

„Elnök úr!” – Joe Biden elvétette Rishi Sunak titulusát

Különleges megtiszteltetésben volt része a brit kormányfőnek, amikor Joe Biden fogadta a Fehér Házban. Az amerikai elnök hízelgő bakija azonban nem fedi el a tényt, hogy a britek egyelőre nem számíthatnak szabadkereskedelmi egyezményre „a tengerentúli unokatestvérekkel”.
6/9/20230
Episode Artwork

Immár Washingtont is betakarta a kanadai erdőtüzek füstje – képek

Azt követően, hogy a héten a New York-iak drámai időjárási jelenséget élhettek át, a kanadai erdőtüzekből származó szmog belepte Washingtont is. Az amerikai fővárosban ezért több programot töröltek és a lakosokat felszólították: maradjanak otthon!
6/9/20230
Episode Artwork

Alapjövedelem-kísérlet: két éven át 700 ezer forintnyi pénzt kapnak havonta

A kísérletben 30-30 ember vesz részt – őket követik majd nyomon a kutatók két évig.
6/8/20230
Episode Artwork

Úszó aknák a gátszakadás után - „már nem tudjuk, hol van a veszély”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az árvíz sújtotta herszoni régióba látogatott, ahol élesen bírálta a szerinte halovány nemzetközi segítséget. Közben az ukránok a víz által kimosott aknáktól tartanak. Az oroszok pedig azt állítják, megcsappant a Krímet ellátó csatorna vízszintje.
6/8/20230
Episode Artwork

Harry keményen nekiment a bíróságon a "telefonokat feltörő" bulvárlapoknak

“Azért indítottam pert a bulvármédia ellen, hogy megvédjem a feleségemet” – erről beszélt Harry, Sussex hercege a Londonban folyó, lehallgatási ügyben. Harry és más hírességek is azt állították, hogy a bulvárlapok feltörték a telefonjaikat zaftos történetek után kutatva
6/8/20230
Episode Artwork

Ne gyújtsanak gyertyát! - Temetőbe merészkedtek a medvék Szlovákiában

A szomszédos országban ismét megtámadott egy embert egy medve. Az áldozat szerencsés módon nem szenvedett súlyos sérüléseket. Egy másik esetről is jelentettek a szlovák rendőrök: legalább négy medve mozgását regisztrálták rózsahegyi városi temető területén.
6/8/20230
Episode Artwork

Jens Stoltenberg cáfolja Robert Fico állítását, miszerint beavatkoznak a szlovák belpolitikába

"A NATO feladata a demokrácia, a nyitottság, a szabadság védelmezése. Sosem avatkozik be a tagállamok belpolitikai ügyeibe” – mondta pozsonyi látogatása alkalmával Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Robert Fico korábbi háromszoros szlovák kormányfő hétvégi kijelentésére reagálva. Az ellenzéki Smer párt elnöke szerint a NATO kampányt indít Szlovákiában, hogy növelje az Ukrajnának nyújtott katonai segítség itteni támogatottságát.
6/7/20230
Episode Artwork

Új részletek a háború vitatott szabotázsakciójáról

A Fehér Ház már hónapokkal az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása előtt tudott egy készülő szabotázsról. A tippet, hogy közvetlenül az ukrán főparancsnoknak jelentő ukrán katonák terveztek támadást, egy európai titkosszolgálat adta a CIA-nek.
6/7/20230
Episode Artwork

B9: Ukrajna függetlensége és területi egysége az egyetlen út a békéhez

A Bukaresti kilencek vezetői megerősítették, hogy továbbra is töretlenül kiállnak Ukrajna függetlensége, önállósága, területi egysége és nemzetközileg elismert határai mellett.
6/7/20230
Episode Artwork

Nem kell hozzá nagy jóstehetség: a pokol vár most Prágára

25 ezer olyan szurkolót várnak Prágába, akinek nincs jegye a szerda esti kupadöntőre.
6/7/20230
Episode Artwork

Szlovákia Magyarországhoz hasonlóan az EU problémás országává válhat - mondja Zuzana Čaputová

A legfrissebb vonatkozó felmérés szerint Szlovákia NATO-tagságát mindössze 51 százaléknyi állampolgár támogatja, a válaszadók majdnem fele pedig ellenzi Ukrajna segítését. A köztársasági elnök szerint ezzel Szlovákia a magyar politikai állásponthoz közelít.
6/6/20230
Episode Artwork

Jelentős, globális kémtalálkozó volt Szingapúrban

Szokatlan találkozót tartottak Szingapúrban – vagy inkább az a szokatlan, hogy híre ment: a világ több mint 20 vezető kémügynökségének főnökei ültek össze titkos tanácskozásra egy globális fórum margóján.
6/5/20230
Episode Artwork

Szlovákia gyártja Ukrajna lőszerét

Szlovákia kész segíteni az Európai Unió közös törekvésének teljesítésében, hogy tüzérségi lőszerrel lássa el Ukrajnát. A tüzérségi lőszereket egy félig a szlovák állami tulajdonban lévő vállalat fogja gyártani Ukrajna számára. Németország közben leszállította a harmadik Leopard 2A4-es német tankot Szlovákiának, és vállalta, hogy további két Mantis légvédelmi rendszert és öt radart ad át északi szomszédunk hadseregnek.
6/5/20230
Episode Artwork

Keményen beleszállt a neves amerikai gazdasági szakértő a britekbe

"Történelmi gazdasági hiba" volt a brexit, amely hozzájárult az Egyesült Királyság magas inflációjához – erről beszélt egy volt amerikai pénzügyminiszter, aki szerint ez is hozzájárul a szigetországot fenyegető recesszióhoz.
6/3/20230
Episode Artwork

Itt az első kínai utalás arra, hogy komolyan vették a laborszivárgásos Covid-teóriát

Egy magas rangú kínai forrás első ízben ismerte el a lehetőséget, hogy laboratóriumból szabadulhatott ki az új típusú koronavírus. A 2019 végén indult pandémia eredete miatt az Egyesült Államok többször is megvádolta Pekinget, az azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a vírus természetes úton, állatokról "ugrott" az emberre.
6/2/20230
Episode Artwork

Egyre nagyobb orosz területen "van zaj", de teljesen bizonytalan, ki támad

Sebesültjei vannak az Ukrajnával határos orosz Belgorod megyében folyó harcoknak. A helyi kormányzó szerint az ukrán hadsereg több települést lőtt de péntek reggel azt mondta: nem igaz, hogy halottak is vannak. Közben a kurszki régió kormányzója szerint drónokkal támadták a körzetét.
6/2/20230
Episode Artwork

Ursula von der Leyen: 30 ezer ukrán katonát képeznek ki az európai országok területén

Az Európai Bizottság elnöke mellett Emmanuel Macron is felszólalt a Pozsonyban tartott Globsec biztonságpolitikai konferencia zárónapján. A francia elnök arról beszélt, hogy messze van még a háború vége, de egy dolog biztos: Ukrajnát nem győzik le.
6/1/20230
Episode Artwork

A lehető legrosszabb háborús forgatókönyvre is készülnek a csehek

„Csehországot közvetlenül ugyan nem fenyegeti konfliktus, de a hadseregnek fel kell készülnie minden eshetőségre, még a legkevésbé valószínűre is” – reagált Petr Fiala cseh miniszterelnök a cseh vezérkari főnök hétfőn tett kijelentésére, aki azt mondta, a jövőben nem zárható ki egy Oroszország és a NATO közti katonai konfliktus, aminek Csehország, az első pillanattól kezdve részese lenne.
6/1/20230
Episode Artwork

Előzheti az USA-t holdbázisával Kína

Kína kedden új, háromfős legénységet indított Föld körül keringő űrállomására, azzal a céllal, hogy még az évtized vége előtt űrhajósokat juttasson el a Holdra.
5/31/20230
Episode Artwork

Orosz szeretővel zsarolhatták Bill Gatest

Kiderült, hogy mivel zsarolta a pedofília miatt elítélt Jeffrey Epstein Bill Gates-t, a Microsoft társalapítóját és hogy mi volt az az affér, ami a válásához vezethetett. Epstein azzal fenyegetőzött, hogy felfedi egy fiatal orosz nő – egy alvó ügynök ismerőse – és Bill Gates kapcsolatát.
5/31/20230
Episode Artwork

Újabb terhet kaphatnak az autósok: vita robbant ki az abroncsadó körül

Nem annyira „zöldek” az elektromos autók, amennyire beállítják őket – erről folyik, tudományos kutatásokat érvként elővezetve vita Nagy-Britanniában, ahol egyre többet hallani a nehezebb elektromos kocsik által kibocsátott, toxikus gumitörmelékről. Az is felmerült, hogy jöhet a „gumiadó”.
5/31/20230
Episode Artwork

"Remélem leég a házad" - másra akarta használni késeit egy brit sztárséf

Egy őrjöngő férfi próbált betörni Benedict Cumberbatch brit színész otthonába és késsel fenyegetőzött. Az éttermi séfet azóta már el is ítélték, de csak nagyon szerénynek mondható pénzbüntetést kapott.
5/31/20230
Episode Artwork

Oroszok manipulálnák a szlovák választásokat?

„A legfőbb szlovák közjogi méltóságoknak titkosszolgálati információjuk van arról, hogy megpróbálják manipulálni a szlovákiai parlamenti választásokat” – állítja a korábbi szlovák védelmi miniszter. Jaroslav Naď kijelentette, egy szlovák állampolgár pénzt kapott Oroszországban azért, hogy a Smernek a javára befolyásolja a szeptemberi voksolást. Fico ostobaságnak nevezte, hogy csalással szeretne választást nyerni.
5/30/20230
Episode Artwork

Biztonságpolitikai nagyágyúk Szlovákiában

Az ukrajnai háború, annak európai következményei, valamint a globális válság leküzdése a központi témai a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferenciának. A hétfőtől szerdáig tartó háromnapos tanácskozásra 63 államból összesen 1300 vendég érkezik a szlovák fővárosba.
5/30/20230
Episode Artwork

Csalással vádolta meg a tanár a diákokat – a ChatGPT csak adta alá a lovat

Az utóbbi időben egyre több figyelmeztetés hangzik el a mesterséges intelligencia támasztotta veszélyekről. Most erre szolgáltatott újabb példát egy amerikai egyetemi oktató – igaz, azzal, hogy lejáratta magát, miközben megvádolta a diákjait.
5/28/20230
Episode Artwork

Brit kettősség: az infláció csökken, a maginfláció nő

Nagy-Britanniában biztató jelként beszélt a kormány arról, hogy immár nem két számjegyű az infláció. Viszont az Egyesült Államokban és az EU-ban még jobban sikerült visszaszorítani a pénzromlást. Az okok között ott van a brexit.
5/27/20230
Episode Artwork

Ittasan balhéztak a szomszédban amerikai katonák, most hazarendelték őket

Nagy médiafigyelmet kapott Szlovákiában egy zólyomi élelmiszerüzletben pár napja történt eset, amely során szabadnapos amerikai katonák ittas állapotban szóváltásba keveredtek egymással, majd a szlovák rendőröknek kellett lecsillapítaniuk az indulatokat.
5/26/20230
Episode Artwork

Boris Johnson egyre jobban megosztja a brit kormánypártot

Brit konzervatív képviselők tajtékzanak az újabb Boris Johnson-botrány miatt, amely a WhatsApp üzenetei és az exkormányfő karanténsértő ügyei miatt robbant ki.
5/26/20230
Episode Artwork

Káosz és kétségbeesés Londonban

Káosz uralkodott a Heathrow reptéren a csütörtök este. A British Airways egy informatikai hiba miatt – egyes számítások szerint – legkevesebb 110 járatot törölt. A légitársaság azt mondta, hogy pár órán belül kijavította a hibát.
5/26/20230
Episode Artwork

Szétszedte a Fox News Tucker Carlson házistúdióját – most, baltával a kezében, újjáépíti

Elbontották az ismert konzervatív tévés műsorvezető, Tucker Carlson házi stúdióját. A Fox News elbocsátott sztárjánál, aki a Twitteren akarta újraindítani műsorát, megjelentek volt alkalmazója munkásai.
5/26/20230
Episode Artwork

Elüldözik a bűnözők a Szilikon Völgy zsenijeit

Annyira elharapózott a bűnözés az amerikai technológiai szektor fővárosának tartott San Franciscóban, hogy az ágazat egyes vezetői már az emigráció gondolatával játszanak.
5/25/20230
Episode Artwork

Nem vigasztalja a briteket, hogy a lélektani határ alá esett az infláció

Már nem két számjegyű az infláció Nagy-Britanniában, de ettől függetlenül a jegybank újabb kamatemelése várható – miközben az élelmiszerárak tovább emelkednek.
5/25/20230
Episode Artwork

Svéd és német tankokkal erősíti fegyverarzenálját Csehország

Az önálló Csehország eddigi történetének legnagyobb értékű fegyverbeszerzését hagyta jóvá Petr Fiala kormánya. Prága 985 milliárd forintnak megfelelő összegért 246 darab CV90 típusú tankot vásárol Svédországtól. A kabinet felhatalmazta továbbá a védelmi minisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat Németországgal a Leopard 2A8 harckocsik beszerzéséről.
5/25/20230
Episode Artwork

Védelmi együttműködési szerződést kötött Csehország az USA-val

Jana Černochová cseh és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Pentagonban aláírta a Csehország és az Egyesült Államok közti védelmi megállapodást. Mindemellett a cseh kormány jóváhagyta az ország eddigi legnagyobb fegyverbeszerzését.
5/24/20230
Episode Artwork

Masszív zuhanás a Gazprom nyereségében

Az ukrajnai háború hatásai miatt hatalmas profitveszést könyvelt el az orosz állam tulajdonában lévő Gazprom. Az energiacég nyeresége több mint 40 százalékkal csökkent. Ennek nem csak kereskedelmi, de adóztatási okai is voltak.
5/24/20230
Episode Artwork

Kit édekel az infláció Szlovákiában, inkább felélik a tartalékokat?

Szlovákiában az infláció okozta áremelkedés eddig még nem volt hatással a háztartások fogyasztására. Bár az árak magasabbak, a lakossági költekezés mértékén nem látszik visszaesés, a takarékoskodásén azonban igen. Horváth Mihály, Szlovákia múlt héten kinevezett magyar nemzetiségű pénzügyminisztere szerint a jövőben már terhet fog jelenteni az infláció, és az államháztartásra negatív hatással lesznek az eddig elfogadott óvintézkedések költségei.
5/24/20230
Episode Artwork

Ennél keményebb milliárdos meccse még nem volt a Metának

Nem védte meg az európai felhasználók adatait - masszív, 1,2 milliárd eurós büntetéssel sújtották a Facebook és az Instagram gazdáját. Az eljáró hatóság úgy találta, hogy a Meta nevű cég megsértette az Európai Unió adatvédelmi elveit, amikor Európából az Egyesült Államokba küldött személyes információkat.
5/24/20230
Episode Artwork

Ezért vezetik be az ideiglenes határellenőrzést észak felé

Szlovákia valamennyi szomszédos országával közös határán felújítják az ellenőrzéseket május 24-től június 8-ig. Az illetékesek azt tanácsolják az országba belépőknek, hogy számoljanak az ellenőrzéssel és készítsék elő az utazási dokumentumaikat.
5/23/20230
Episode Artwork

Újabb információk mutatnak ukrán szálra az Északi Áramlat felrobbantása ügyében

Ukrán nyomot fedeztek fel az Északi Áramlat vezetékek tavalyi felrobbantásában német nyomozók és lengyel újságírók. Az orosz nyugati szembenállás és az ukrajnai háború szempontjából érdekes sztorit azonban nem kapta fel az angol nyelvű sajtó.
5/22/20230
Episode Artwork

Kína "bosszújával" szintet lépett Peking és Washington technológiai háborúja

Eszkalálódik a kínai-nyugati technológiai konfrontáció: Peking a nyugati érvek mintájára, nyugati technológia használatát tiltotta be otthon, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
5/22/20230
Episode Artwork

Egyedülálló, levegőben nyomtató 3D-s technológiát mutattak be

Olyan háromdimenziós nyomtatási technológiát dolgoztak ki, amellyel szabadon hozhatók létre a térben a gépészetben, elektronikában és a légi és űrkutatási ágazatokban is használatos kerámiaalkatrészek.
5/20/20230
Episode Artwork

Orosz rakétafejlesztőket vádolnak árulással a Kinzsálok kapcsán

Oroszországból közben hír érkezett három, a fegyverek fejlesztésében résztvevő tudós őrizetbe vételéről.
5/19/20230
Episode Artwork

Autógyártók: újra kell tárgyalni a brexitet az akkumulátorgyártás miatt

Súlyos csapást az uniós, de különösen a brit autógyártásra az európai alkatrészek származási helyéről szóló szabályozás, ami büntetővámok bevezetéséhez vezethet. A nagy-britanniai gyártók a brexitegyezmény újratárgyalásáért, illetve az akkumulátorokra vonatkozó szabályok módosításáért lobbizik.
5/18/20230
Episode Artwork

Nem örülnek majd Moszkvában a csehek újabb lépésének

Kilenc olyan határozatot törölt el szerdán a cseh kormány, amelyek alapján az egykori Szovjetunió ingatlanokat kapott ingyenes diplomáciai használatra Csehországban. A határozatok még az 1970-es, 1980-as években születtek, és eddig érvényben voltak. Prága emellett továbbra is segít Ukrajnának.
5/18/20230
Episode Artwork

A Munkáspárt alaposan átformálná a választási rendszert

Feldobta, majd vissza is vett az ötletből a brit Munkáspárt vezére, hogy szavazati jogot kapjanak az országban élő európai uniós állampolgárok. Sir Keir Starmer emellett 16 évre szállítaná le a választói korhatárt.
5/18/20230
Episode Artwork

Vagy a Híd szakad, vagy a Szövetség foszlik, de a kettő nem ugyanaz

Nem egyezik a Híd-platform nézete a Szövetség felvidéki magyar pártéval a parlamenti jelöltlista összetételéről. A Szövetségbe tartozó MKP-platform ragaszkodik ahhoz, hogy Gyimesi György helyet kapjon a jelöltlistán. A Híd szerint a megosztó politikát folytató Gyimesi György veszélybe sodorja a Szövetség értékrendjét, ezért a Híd nem maradhat a pártban.
5/17/20230
Episode Artwork

Úgy tudni csak megsérült, de nem semmisült meg az ukránok egyik Patriot rendszere

Amerikai illetékesek elismerték, hogy „megsérült”, de nem semmisült meg a Washington által adományozott egyik Patriot rakétarendszer a Kijev elleni legutóbbi orosz támadásban.
5/17/20230
Episode Artwork

Nigel Farage szerint kudarcot vallott a brexit – a toryk miatt

Nagy-Britannia nem profitált a kilépésből gazdaságilag – ezt nem más mondta, mint az EU-ból való brit kilépés egyik vezető ideológusa. Az egykori Brit Függetlenségi Párt volt vezetője szerint a brit kormány volt az, amely tönkretette a lehetőséget.
5/17/20230
Episode Artwork

Gyalog és tömegközlekedéssel érkezett a magyar vezetésű új szlovák kormány a beiktatására

A pozsonyi elnöki palotában Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök hétfőn kinevezte az Ódor Lajos vezette új szlovák kormányt. A magyar miniszterelnök magnéziumtablettát kapott ajándékul elődjétől, mondván, bírja idegekkel a megpróbáltatásokat.
5/16/20230
Episode Artwork

Szlovák miniszter a buszbalesetről: nagyon aggasztó a sérülések mértéke

„Ennyi vért még csak a filmekben láttunk” – emlékezett vissza a balesetre az egyik könnyebben sérült nyugdíjas hölgy.
5/16/20230
Episode Artwork

Furcsa személyi ügy feszítheti szét a felvidéki magyar pártabroncsot

Szakadást okozhat a felvidéki Szövetség pártban, hogy a párt MKP-platformja felvette a választási jelöltlistájára a szlovák kormánykoalícióból kilépett Gyimesi Györgyöt. A döntés akár a szlovákiai magyar politika mérföldköve is lehet. A lépés ellen ugyanis a párt Híd-platformja tiltakozott, és Szövetségből való kilépésüket helyezték kilátásba. A Szövetség egyik platformjának távozása a magyar gyűjtőpárt végét is eredményezheti.
5/15/20230
Episode Artwork

Három magyar taggal állt fel a szakértői kormány Szlovákiában - Ódor Lajos máris üzent

Az önálló Szlovákia 1993 óta íródó történetében korábban még nem fordult elő, hogy szakértői kormány irányította volna az országot.
5/15/20230
Episode Artwork

Minden második cseh veszélyként tekint a bevándorlókra

Csehországban a lakosság 50 százaléka veszélyként tekint a bevándorlókra. Mindez egy közvélemény-kutatás eredményéből derült ki. A felmérés szerint a válaszadók 35 százaléka gondolja úgy, hogy a bevándorlók nem okoznak problémát az ország számára.
5/14/20230
Episode Artwork

A DeepMind-alapító figyelmeztet: a mesterséges intelligencia vesztesek tömegét termeli ki

A kormányoknak el kell gondolkodniuk a mesterséges intelligencia miatt munkájukat elvesztő dolgozók kompenzálásán – állítja a Google mesterséges intelligencia cége, a DeepMind társalapítója.
5/13/20230
Episode Artwork

Török választás: jelentős az előnye az ellenzéki jelöltnek, és hátszelet is kapott a célegyenesben

Törökországban rontotta Recep Tayyip Erdogan elnök újraválasztási esélyeit az ellenzéki voksokat megosztó egyik jelölt visszalépése, aki azt állítja, hogy „beleszerkesztették” egy pornóvideóba. Közben sokan a lakhatási válság miatt fordultak el az egykor nagyon népszerű elnöktől.
5/13/20230
Episode Artwork

Sokaknak fog fájni a cseh gazdaságélénkítő csomag

A cseh kormány bemutatta a gazdaságot stabilizáló intézkedéscsomagját, amely jelentős megszorításokat tartalmaz, átalakítja a nyugdíjrendszert és elvesz számos adózási kivételt. Egyes szakszervezetek sztrájkkal fenyegetnek.
5/12/20230
Episode Artwork

Máris Ukrajnában lehetnek a láthatatlan brit szuperrakéták

Az orosz média már május elején kiszimatolta azon cirkálórakéták beszerzését, amiről a héten jött bejelentés, és azt is tudni véli, mi lehet az ukránok fő célpontja.
5/12/20230
Episode Artwork

Újabb nemet kapott Volodimir Zelenszkij, ezúttal Nagy-Britanniában

Nem engedik megszólalni a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében az ukrán elnököt. Ugyan az eseménynek névlegesen Ukrajna a házigazdája, de a háború miatt az angliai Liverpoolban tartják.
5/12/20230
Episode Artwork

Börtönbüntetés lett a nagy kriptotőzsdés botrány vége

A hatalmas árfolyamkilengések sokakat csábítanak a kriptotőzsdékre, de ezeket a folyamatokat nehéz előre látni és így nagy hasznot húzni belőlük. Néhányan azért megpróbálták - perek tucatjai indultak.
5/12/20230
Episode Artwork

Volodimir Zelenszkij hűti a várakozásokat az ukrán ellentámadással kapcsolatban

Úgy tűnik, vagy tovább várat magára a beharangozott ukrán ellentámadás, vagy az ellenség megtévesztése folyik. Az ukrán elnök arra utalt egy interjúban, hogy országának még több idő kell.
5/11/20230
Episode Artwork

Csehország légi fölényt akar elérni Ukrajnában Kijev számára, már harci gépekben is gondolkoznak

Két KUB légelhárító rendszert szállítanak Csehországból Ukrajnába a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt. Egy nemrég megjelent közvéleménykutatás eredménye arra mutat rá, hogy a cseh lakosság több mint fele nem ért egyet az Ukrajnának nyújtott támogatással, azt ugyanis túlzónak tartja.
5/11/20230
Episode Artwork

Etikai kérdést, kockázati dilemmát vet fel a több petesejtből létrehozott gyermek születése

Nagy-Britanniában megszületett az első csecsemő, amely nagyon leegyszerűsítve három szülő DNS-ét tartalmazza. A briteknél most alkalmazott és 2015 óta legális technika kockázatokat és etikai kérdéseket vet fel.
5/10/20230
Episode Artwork

Az oroszok az ellentámadás átgondolására késztethetik az ukránokat

Oroszország egy olcsó megoldással akarja megzavarni az ukrán légvédelmet, megterhelni a Kijevet támogató nyugati államokat és választ adni saját rakétahiányára – azzal, hogy egyre több, úgynevezett siklóbombát vet be.
5/10/20230
Episode Artwork

Bizalmatlansági szavazást akarnak Rishi Sunak ellen

Az előre hozott választások kiírását az ellenzéki liberálisok akarják kikényszeríteni. Egy vezető konzervatív lap úgy véli: a miniszterelnök bukásra van ítélve.
5/10/20230
Episode Artwork

Nem egy, hanem három magyar taggal áll fel a szlovák kormány

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök vasárnap felmentette Eduard Heger kormányát és szakértői kabinetet nevez ki, amelyet a magyar nemzetiségű Ódor Lajos fog vezetni. A szakértői kormány kinevezésére jövő hét elején kerül sor, az államfő pedig a napokban nyilvánosságra hozza, hogy kik vezethetik majd az egyes tárcákat. Sajtóhírek szerint Ódor mellett két magyar minisztere is lehet a szlovák kormánynak.
5/9/20230
Episode Artwork

Szimpatikusabbak lettek a megfogyatkozó magyarok

A csehek számára a szlovák a legkedvesebb nemzet, a romákat pedig a legkevésbé kedvelik – ez derült ki abból az országos felmérésből, amelyik a cseh lakosság viszonyát mérte fel a Csehországban élő nemzeti kisebbségekkel.
5/8/20230
Episode Artwork

Magyar vezetésű szakértői kormányt jelentett be Szlovákiában Zuzana Čaputová

Az ellenzék már régen Eduard Heger távozását követelte, ettől várja a politikai helyzet stabilizálódását. A Heger kormányát támogató pártok szerint azonban most csak még nagyobb káosz fog kialakulni.
5/8/20230
Episode Artwork

III. Károly uralkodása - az első jelek biztatóak

A kilencvenhat éves korában elhunyt II. Erzsébet királynőt, aki 70 évig és 214 napig ült a trónon, halála után fia, III. Károly váltotta fel.
5/7/20230
Episode Artwork

Nagy-Britannia hadat üzen a boltoknak

Potenciális nyerészkedés miatt induljon vizsgálat a szupermarketek ellen – ilyen felhívások hangzanak el Nagy-Britanniában, azt követően, hogy a héten új inflációs adatokat adtak ki. Ezek szerint tavaly és idén március között 20 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak.
5/6/20230
Episode Artwork

Koronázási program – Még mindig lebegtetik Harry herceg szerepét

Az utolsó főpróbák után szombatra minden készen áll Londonban a „nagy felhajtásra”, azaz III. Károly király és felesége, Kamilla megkoronázására.
5/5/20230
Episode Artwork

Így zajlik majd III. Károly brit uralkodó nagy napja

Milliók készülnek az Egyesült Királyság nagy hétvégi eseményére, III. Károly király és hitvese koronázási ünnepségeire. A példátlan rendőri biztosítás közepette tartott vallási és régi hagyományokat felvonultató ceremóniára otthon és külföldön is sokan kíváncsiak.
5/5/20230
Episode Artwork

FT: az FSZB csempészhálózatával játssza ki az embargót Oroszország

Oroszország egy kémhálózat révén és a szankciókat kijátszva, érzékeny EU-s technológiát tud becsempészni, még azután is, hogy a nyugatiak lecsaptak a titkos csempészhálózatra – állítja nyomozásában a Financial Times.
5/5/20230
Episode Artwork

Feltették a kérdést a briteknek, jó király lesz-e Károly

Biztató közvélemény-kutatási adatok jelentek meg az angol király hétvégi koronázása előtt. De nem minden brit médium gondolja úgy, hogy tényleg a monarchia reneszánszát élik.
5/4/20230
Episode Artwork

„Terroristának nézhetik a királyellenes tiltakozókat” – Londonban biztosra mennek

Londonban végső fázisba léptek a hétvégi királyi koronázás előkészületei. A Buckingham-palotában a királyi pár szerda délután partit tartott a meghívott vendégeknek. Közben figyelmeztették a tiltakozókat: tartsák észben, hogy esetleg terroristának nézhetik őket.
5/4/20230
Episode Artwork

Yuval Harari: a tömegesen gyártott intimitás az MI legnagyobb fegyvere az ember ellen

A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek a gyógyszervállalatokhoz hasonlóan csak hosszú tesztelés és hatósági jóváhagyás után lenne szabad kiadniuk új termékeiket – érvel Yuval Harari történész, a Sapiens című bestseller szerzője. Harari még azelőtt írta ezt, hogy lemondott volna a „Mesterséges Intelligencia keresztapjának” tartott fejlesztő.
5/4/20230
Episode Artwork

Tényleg szennyezett a Szlovákiába érkezett ukrán gabona

A harmadik – ezúttal Dániában elvégzett – teszt is megerősítette, hogy a gútai malomba szállított ukrán gabona az egészségre káros anyagot tartalmaz.
5/3/20230
Episode Artwork

Berobban a kínai űrprogram: az évtized végére már lesz holdbázis is

Kína masszív űrkutatási ambíciókat jelentett be: 2050-re tervezi befejezni azt a háromlépcsős projektet, amellyel egy teljesen önálló holdbázissal űrnagyhatalommá kíván válni.
5/2/20230
Episode Artwork

Egy medvétől rettegnek Felsővisnyó közelében, két embert már kórházba küldött

Egyre nagyobb problémát jelentenek az emberekre támadó medvék Szlovákiában. Az elmúlt két hónapban összesen négy alkalommal támadtak medvék emberre, és egyre gyakoribbá váltak azok az esetek is, amikor a veszélyes ragadozók megritkították a gazdák által tartott állatok állományát.
5/2/20230
Episode Artwork

Már vészforgatókönyvet készít az ENSZ a szudáni menekültek miatt

Az ENSZ arra készít elő intézkedéseket, hogy 800 ezer ember menekül el a harcok sújtotta Szudánból, bár egy illetékese elismerte: nem feltétlenül hagyják el ennyien az országot.
5/2/20230
Episode Artwork

Masszív orosz védvonalak fékezhetik az ukrán ellentámadást, de van gyenge pontjuk

Oroszország több száz kilométer hosszú védvonalakat, egymás mögé telepített lövész- és tankelhárító árkokat ásott Kelet- és Dél-Ukrajnában, az ukránok offenzívájára készülve. A Reuters által megszólaltatott szakértők szerint különösen a Krím-félsziget felé vezető útvonalakat készül védeni.
5/2/20230
Episode Artwork

Robert Fico: Soha nem támogatnánk Ukrajna NATO-tagságát

Robert Fico, a szlovák parlament legerősebb ellenzéki pártjának, a Smernek az elnöke videóüzenetben bírálta Jens Stoltenberget, amiért a NATO főtitkára a minap úgy fogalmazott, hogy Ukrajna NATO-tagságát az észak-atlanti szövetség minden tagországa üdvözli. A korábbi szlovák miniszterelnök szerint a főtitkárnak Szlovákia részéről nem volt felhatalmazása az ilyen állításra.
5/1/20230
Episode Artwork

A NATO-tag Törökország belép az atomenergia klubba – az oroszok jóvoltából

A Roszatom által épített atomerőmű átadásával Törökország is belépett egy exkluzív klubba. Az átadáson ugyan fizikailag nem, de online részt vett a gyengélkedő Erdogan török és a háborús bűnvád miatt nem szívesen utazó Putyin orosz elnök is.
4/30/20230
Episode Artwork

Tiltólistás lett Csehországban Kirill pátriárka

Kirill orosz pátriárka az első személy, akit a prágai kormány Csehország nemzeti szankciós listájára helyezett az Ukrajna elleni invázió támogatása miatt – jelentette be a cseh külügyminisztérium. Közben Petr Pavel cseh államfő Zuzana Čaputová szlovák államfővel közösen Kijevbe látogatott.
4/29/20230
Episode Artwork

Hszi Csin-ping végre felvette a telefont Zelenszkijnek, de nem olyat mondott, ami tetszett volna

Hszi Csin-ping kínai békedelegációt küld Ukrajnába, de ezen kívül tárgyalásokra ösztönzi Kijevet az országot megtámadó Oroszországgal – körülbelül ez derült ki az ukrán és a kínai elnök régóta várt, első beszélgetésből.
4/27/20230
Episode Artwork

Cáfolták, hogy Erdogannak szívrohama volt, de egészsége számít a szoros választásokon

A török elnöki hivatal szerint Reccep Tayyip Erdogan török elnök a közösségi médiában kerengő állításokkal ellentétben nem kapott szívrohamot. Az országban már javában tart a választási kampány és az államfő egy tévéinterjú közben lett rosszul. Egyesek már felvetették, hogy véget érhet az Erdogan-korszak.
4/27/20230
Episode Artwork

Elveszett a sofőrök türelme a klímaaktivisták akciói miatt Londonban - videók

Berlin után most Londont bénítják meg az ökoaktivisták. Az autósok egy része nem bírt a dühével, nekik azonban a rendőrök azt mondták, hogy ne rángassák le az útról a tüntetőket, mert azzal bűncselekményt követnek el.
4/27/20230
Episode Artwork

Kilenc sérültből négy súlyos állapotban van a szlovákiai bányarobbanás után

Kilenc bányász megsérült, közülük négyen súlyosan, amikor szerda délután robbanás történt egy nyitranováki bányában. A baleset körülményeit az ügyészség is kivizsgálja.
4/27/20230
Episode Artwork

Gabonaháború: riadalmat keltett már a szlovák liszt is

A cseh közösségi médiában megjelent bejegyzések szerint a szomszédos Szlovákiából importált liszt veszélyes növényvédő szerekkel szennyezett ukrán gabonából készült.
4/26/20230
Episode Artwork

Begőzöltek a berliniek a brutális közúti káoszt okozó klímatüntetés miatt

Bedühödtek a berliniek, miután klímaaktivisták csoportja a város több pontján az aszfalthoz ragasztózta magát és megbénította a német főváros forgalmát.
4/26/20230
Episode Artwork

Szlovák házelnök: felelőtlenség most NATO-tagsággal kecsegtetni Ukrajnát

A szlovák házelnök szerint elfogadhatatlan, hogy egy olyan ország, amelyben háború dúl, csatlakozzon a NATO-hoz. „Nagyon felelőtlen dolog felesleges reményt adni Ukrajnának, de a folyamat elkezdődhet” – jelentette ki Boris Kollár Prágában az európai uniós nemzeti házelnökök kétnapos konferenciájának nyitónapján. Az EU-csatlakozással kapcsolatban elmondta, sajnálja, hogy Ukrajnát megszállták, de ez nem jelenti azt, hogy emiatt valamilyen rövidebb eljárást kell alkalmazni.
4/25/20230
Episode Artwork

Százezres menekültáradatra számítanak Szudánból

A háromnapos tűzszünet ellenére szórványos lövöldözés hallatszik a szudáni főváros utcáin. Az utóbbi napokban több ezer helyi lakos kockáztatta meg a hosszú szárazföldi utat a szomszédos Egyiptomba és Csádba, miközben beindult a civilmentő brit akció is.
4/25/20230
Episode Artwork

Filmbe illő részletek arról, hogyan sikerült kimenekíteni a brit diplomatákat Szudánból

Fejetlenség uralkodik Szudán fővárosában, ahonnan aki tud, menekül a rivális fegyveres frakciók véres összecsapásai miatt. Brit elitegységek kalandos módon mentették ki diplomatáikat. Viszont a 45 milliós országban rekedt egyszerű brit polgárok lesújtó véleménnyel vannak saját hatóságaikról.
4/24/20230
Episode Artwork

Kínai mondatok miatt tört ki a pánik a balti országokban

Különösen a balti államok felháborodását váltotta ki a párizsi kínai nagykövet megjegyzése, amelyben kétségbe vonta a szovjet utódállamok legitimitását.
4/24/20230
Episode Artwork

Elszállítják a német Patriot ütegeket Szlovákiából

Hónapokon belül kivonják a NATO keleti szárnyának légvédelmét erősítő német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából – tájékoztatott a német védelmi minisztérium. Németország ugyanakkor a múlt héten leszállította a második Leopard 2A4-es tankot Szlovákiának, cserébe az Ukrajnának átadott 30 gyalogsági harcjárműért.
4/23/20230
Episode Artwork

Amerikai pénzügyminiszter: „katasztrofális lenne leválni Kínáról”

Meglepő békejobbot nyújtott Kínának egy magas rangú amerikai illetékes, Janet Yellen volt FED-főnök.
4/23/20230
Episode Artwork

Botrány Ukrajnában – orosz résztvevő a Horowitz zongorista versenyen

Az ukrán kulturális minisztérium magyarázkodni kényszerült, hogy miért vehetett részt a Vlagyimir Horowitz zongorista versenyen egy orosz zenész, aki ráadásul korábban az orosz hadseregben szolgált.
4/22/20230
Episode Artwork

Betarthatatlanok az oroszellenes szankciók egy cseh elemzés szerint

Az adatelemzések gyűjtésére összpontosító cseh Datlab szerint nemcsak Csehországban, hanem az egész EU-ban gondok vannak az oroszellenes szankciók betartásával. Több száz olyan vállalat – aminek tulajdonosai szankciós listán szerepelnek – még mindig részt vesz közbeszerzési szerződésekben.
4/21/20230
Episode Artwork

Áldás vagy átok? India lesz a világ legnépesebb országa

Az ENSZ előrejelzése szerint áprilisban India válik a világ legnagyobb lakossággal rendelkező országává. De vajon áldás vagy csapás ez a világ legnagyobb demokráciájaként emlegetett, többnemzetiségű szövetségi államra?
4/21/20230
Episode Artwork

Szlovákia - Felsőoktatási körökben sem ismeretlen fogalom a korrupció

Kenőpénz elfogadásával gyanúsítja a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség a pozsonyi Comenius Egyetem korábbi dékánját. Két héten belül ez már a második eset, hogy magas beosztású személyt vádolnak korrupcióval Szlovákiában.
4/21/20230
Episode Artwork

Folyamatban is van az ukrán ellentámadás, meg nem is

Egyre-másra érkeznek a megjegyzések arról, hogy megindult-e a beharangozott ukrán ellentámadás. Az offenzíva kezdetére az ukrán védelmi államtitkár szavai utaltak, bár a megjegyzéseket úgy tette, hogy abból ne legyen világos, tényleg zajlik-e már – az egyes szakértők szerint még nehezen kivitelezhető – támadás.
4/20/20230
Episode Artwork

Kilép a szlovák kormánypártból a magyar képviselője

Gyimesi György magyar parlamenti képviselő távozik az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű szlovák kormánypártból, az OĽaNO-ból. Döntését azzal indokolta, hogy néhány alapvető kérdésben – mint például az Ukrajnának nyújtott fegyvertámogatásban – nem egyezik a véleménye a mozgaloméval. Egyelőre nem egyezett meg a parlamenten kívüli magyar párttal, a Szövetséggel, de tovább tárgyalnak.
4/20/20230
Episode Artwork

Ekézik Macron és Kína „titkos ukrajnai béketervét”

A francia elnök titkos tárgyalásokat folytat Kínával az ukrajnai háború lezárásáról – állítja egy brit lap. A szigetországban többen „veszélyesnek” ítélték meg az állítólagos elképzelést, aminek ugyancsak állítólagos feltétele a tavaszi ukrán ellentámadás sikere.
4/19/20230
Episode Artwork

Tíz éve nem kapott ilyen rossz osztályzatot a lakosságtól a cseh kormány

Az utóbbi tíz év legrosszabb osztályzatát kapta Csehországban a jelenlegi kormány a lakosságtól a szerdán közzétett legfrissebb országos közvélemény-kutatásban. A válaszadók többsége nincs megelégedve a Petr Fiala kormányának sem a programjával, sem a tevékenységével.
4/19/20230
Episode Artwork

Parlamenti vizsgálat folyik a brit miniszterelnök ellen – a felesége miatt

Rishi Sunakot azzal gyanúsítják: nem jelentette be, hogy felesége részvényes egy olyan szervezetben, amely az állami költségvetésből is kap támogatást.
4/19/20230
Episode Artwork

Csehország szembe megy a magyarokkal

Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását – közölte cseh mezőgazdasági miniszter. Szlovákia ezzel ellentétben megtiltotta a mezőgazdasági termékek behozatalát Ukrajnából. A cseh agrártárca vezetője úgy véli, hogy a Lengyelország, Magyarország és Szlovákia által bevezetett behozatali tiltások ellentétesek az egységes európai uniós piac működésével.
4/18/20230
Episode Artwork

A kínai rendőrök már az amerikai spájzban vannak

Titkos kínai rendőrőrsöt hoztak létre – ezzel gyanúsítanak két New York-it, akiket az FBI tartóztatott le. Az Egyesült Államokban és máshol is elhangzottak már korábban vádak arról, hogy Peking titkosrendőrökkel figyeli meg külföldön élő kínai ellenzékieket.
4/18/20230
Episode Artwork

Magyar járások megszűnésével fenyeget egy szlovák terv

Komoly változások előtt állnak Szlovákiában a magyarok lakta járások, amennyiben megvalósul a kormány közigazgatási reformtervezete. A Szövetség politikusai is keményen bírálták a tervezetet.
4/18/20230
Episode Artwork

Piacvédelem - ezért int stopot Szlovákia az ukrán gabonának

A szlovák agrárminiszter azután tett bejelentést, hogy a Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet egészségkárosító hatású és az Európai Unió területén tiltott növényvédő szert talált talált a vizsgált mintában.
4/17/20230
Episode Artwork

Egy év alatt tizenkét magyart fosztottak meg a szlovák állampolgárságától

A szlovák belügy által húsvétkor ismertetett adatok szerint eddig 161 embert fosztottak meg szlovák útlevelétől azért, mert már magyar állampolgár.
4/15/20230
Episode Artwork

A háború miatt még értékesebb lett a gyermekáldás Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete a vidék egyik legaktívabb szervezete. Rengeteg programot kínálnak a tagcsaládjaiknak, hogy ezzel is némiképp enyhítsék a háború okozta stresszt és visszahozzák a stabilitást a megváltozott hétköznapokba. Tarpai József, az egyesület elnöke, a kárpátaljai magyar nagycsaládosok jelenlegi helyzetéről beszélt.
4/15/20230
Episode Artwork

Az ENSZ-főtitkár után is kémkedett az Egyesült Államok

A kiszivárogtatott „Pentagon-iratok” alapján Washington „túl puhának” tartja Antonio Guterrest Moszkvával szemben.
4/14/20230
Episode Artwork

Vesztegetés miatt elítélték a szlovák jegybank elnökét

Vesztegetés miatt bűnösnek mondta ki a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét és 100 ezer euró pénzbírsággal sújtotta. Az egyelőre nem jogerős döntés után azt mondta, hogy ártatlan, és később megvédi magát. Több párt azonban lemondásra szólította fel, a Robert Fico vezette ellenzéki Smer viszont a büntetőjoggal való visszaélés politikai áldozatának tartja a jegybankelnököt.
4/14/20230
Episode Artwork

Harry Potter-sorozat jön "a Harry Potter" nélkül - hogyan?

A Harry Pottert is utolérte más sikeres könyvek és filmek sorsa – tévésorozat lesz belőle, de közismert sztárok nélkül. Az egyik producer viszont a sikersorozat írója, J. K. Rowling lesz, aki manapság rendszeres csatákat folytat a transz aktivistákkal.
4/14/20230
Episode Artwork

Mehetnek a "Zsuzsik" Brazíliába - Magyarországgal példálózott a szlovák miniszter

Szlovák tarackágyúkkal erősödhet a brazil hadsereg, erről tárgyalt Rióban Jaroslav Naď .
4/13/20230
Episode Artwork

Szlovákia kiszámolta: 2,5 milliárd forintba kerül a Sajó megtisztítása

A szlovák környezetvédelmi tárca által készített kalkuláció tartalmazza az alsósajói bányában végzett betoninjekció költségeit és a Sajó medrében levő szennyezett üledék eltávolítását is.
4/13/20230
Episode Artwork

Megalázó feltételekkel vehet részt Harry apja koronázásán

Fellélegezhet Károly király... vagy mégsem? Fia, Harry herceg ott lesz a brit uralkodó koronázásán, de menye Meghan nem utazik vele Angliába. Egyes kommentátorok szerint mindez Harry és családja kibéküléshez vezethet, de ebben nem mindenki biztos
4/13/20230
Episode Artwork

Joe Biden a nagy ünneplés helyett csak rövid időt tölt Észak-Írországban

A szokásosnál kevesebb felhajtással jár Joe Biden amerikai elnök Észak-Írországi útja, amelyet az ottani lázongásokat jobbára lezáró Nagypénteki Béke évfordulójára időzítettek. Elemzők azt várták, hogy Biden befektetések ígéretével próbálja közelebb hozni az egymással ismét rivalizáló protestánsokat és katolikusokat.
4/12/20230
Episode Artwork

Bombatámadással ér fel az amerikai szivárogtatás

Ukrajna már ezen a héten kifogyhat a légvédelmi lőszer egy részéből – többek között ez derült ki a kiszivárgott Pentagon-elemzésekből, amelynek nyomán Kijev módosítani kényszerül a tervezett tavaszi offenzíva terveit is.
4/11/20230
Episode Artwork

Brexitbajok: váratlan gondot okoz a kötelező útlevél

Elfordultak a német és a francia turisták Nagy-Britanniától a brexitet követően. Az uniós kilépése után immár nem lehet európai személyi igazolvánnyal belépni a szigetországba. Emellett romlott az ország megítélése a francia és német utasok körében.
4/11/20230
Episode Artwork

Minek ugrálnak a britek húsvétkor?

Most fel akarják éleszteni ezt a hagyományt.
4/9/20230
Episode Artwork

Újabb fordulat a szlovák válságban: Robert Fico támogatna egy szakértői kormányt

A Smer belemenne a Zuzana Čaputová által javasolt megoldásba, de persze komoly feltételei vannak mindehhez.
4/7/20230
Episode Artwork

Dagad a botrány a Skót Nemzeti Párt körül

Skóciában egymást érik az elméletek a héten történt letartóztatás miatt. Egyesek szerint a rendőrségnek szóltak, hogy ne siessen.
4/6/20230
Episode Artwork

Már új megszólítás dukál Kamillának

Első alkalommal nevezik “Kamilla királynének” III. Károly angol király feleségét a most kiküldött koronázási meghívókon. A koronázási eseményen szerepet kap az uralkodó unokája, György herceg is. Biden amerikai elnök nem utazik, őt felesége képviseli.
4/5/20230
Episode Artwork

Hoppon maradhatnak a magyar pártok Szlovákiában

Zátonyra futott a magyar-magyar együttműködés Szlovákiában. A parlamenten kívüli Magyar Fórum nem folytatja a választási együttműködésről szóló tárgyalást a szintén parlamenten kívüli Szövetséggel. Nem sikerült ugyanis egyezségre jutniuk a közös jelöltlista kérdésében. A Magyar Fórum vezetője szerint mélyülnek az ideológiai különbségek a pártok között.
4/5/20230
Episode Artwork

Nem jó ötlet – Szaúd-Arábia kemény üzenetet küldött az Egyesült Államoknak olajügyben

Washington nemtetszését fejezte ki Szaúd-Arábia legújabb olajdrágító manővere miatt.
4/5/20230
Episode Artwork

Még hónapokig eltarthat, mire per indul Donald Trump ellen, ha indul

Megjárta a New York-i bíróságot Donald Trump volt amerikai elnök, aki ellen példátlan módon, 34 pontban emeltek vádat. Trump, aki a szokásosnál visszafogottabban viselkedett, ártatlannak vallotta magát és floridai otthonába visszatérve gyújtó hangú beszédet mondott
4/5/20230
Episode Artwork

A cseh védelmi minisztert nem aggasztja az orosz atomfenyegetés

A szlovák és a cseh kormány folytatja az együttműködést a védelem területén. Ebben egyezett meg a két ország miniszterelnöke.
4/4/20230
Episode Artwork

Az orosz blogger állítólagos merénylője és férje szerint is rákenték a robbantást

Közben Vlagyimir Putyin elnök poszthumusz kitüntetésben részesítette Vladlen Tatarszkijt.
4/4/20230
Episode Artwork

Szlovákiában is jóval drágább az idei húsvét

Van elég tojás és csirkehús az ünnepek előtt Szlovákiában, de az biztos, hogy az infláció miatt az idei húsvét lényegesen drágább lesz a tavalyinál.
4/4/20230
Episode Artwork

Többtonnányi szennyezett üledék a Sajó medrében

A Sajó folyó szennyezésével kapcsolatban a hatóságok tétlenségére figyelmeztetett Szlovákiában a parlamenten kívüli Szövetség. A magyar párt felhívta a figyelmet, hogy több mint egy évvel a Sajón történt természeti katasztrófa után még mindig többtonnányi szennyezett üledék van a folyó medrében.
4/3/20230
Episode Artwork

Nagy hullámokat vet a doveri megadugó a brit politikában

Az Európába átkelők, köztük sok gyerek, a hétvégén kénytelen volt akár egy napot is várakozni.
4/3/20230
Episode Artwork

Nem biztos, hogy a britek odaengedik a NATO-vezetőülésbe Ursula von der Leyent

Sajtójelentések szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke új, magas beosztásba készül. Több lap is cikkezett róla, hogy versenyben van a NATO főtitkári posztjáért. Kérdés, hogy a tagállamok ehhez mit szólnak. További aspiránsok is vannak a posztra.
4/3/20230
Episode Artwork

Nem ürülnek a szlovák raktárak sem az olcsó ukrán gabona miatt

Feszültek a szlovákiai gazdák, nem tudják értékesíteni a terményüket, mivel a szlovákiai raktárakat megtöltötte az olcsó ukrán gabona, ráadásul néhány hónap múlva kezdődik az aratás. A lengyelek is hasonló cipőben járnak, ezért az Ukrajnával szomszédos országokkal együtt az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmaznak.
4/2/20230
Episode Artwork

Újabb nemzetközi szövetség osztja meg a brit politikát

A paktum az egyik tábor szerint olyan ellentmondásos, hogy még az egykori amerikai elnökjelöltek, sőt Donald Trump is ellenezte országa tagságát. A brexitpártiak szerint viszont most igencsak jó üzletet kötöttek a britek.
4/2/20230
Episode Artwork

Elon Musk Kínában lökné meg az elakadt Teslákat

Oda készül a Tesla társalapítója, miután az e-autó gyártó kezd visszaszorulni második legnagyobb piacán. A kormányfővel is találkozni akar.
4/1/20230
Episode Artwork

Megkapta Ukrajna a szlovák légvédelmi rendszert és négy MiG-et

Eduard Heger ügyvezető szlovák miniszterelnök pénteken Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
3/31/20230
Episode Artwork

Így tud átállni Csehország oroszról amerikai fűtőelemekre

A Roszatom orosz állami holding részét képező TVEL cég helyett az amerikai Westinghouse társaság szállítja a nukleáris fűtőanyagot a cseh atomerőművekbe a jövőben, közölte a Cseh Energetikai Művek, amelynek nyeresége megnyolcszorozódott a tavalyi évben.
3/31/20230
Episode Artwork

Elon Musk is a vészharangot kongatja a mesterséges intelligencia miatt

Meglepő helyről érkezett figyelmeztetés arról, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése veszélyes lehet az emberiségre. Elon Musk, a Tesla társalapítója és a szakértők szerint azonnal fel kell függeszteni a fejlesztést.
3/30/20230
Episode Artwork

Napi 4,5 milliós kamu állással ugrattak be volt brit minisztereket

Alaposan csőbe húztak néhány brit parlamenti képviselőt, köztük két ex-minisztert is, akik azt hitték: egy külföldi cég kér tőlük konzultációs ajánlatot. Napidíjként egy jobb használt autó árát nevezték meg.
3/30/20230